Tiltakoznak az oroszok

Tiltakoznak az oroszok

A KremlHatározott tiltakozását fejezi ki Oroszország amiatt, hogy egy sor EU- és NATO-tagállamból orosz diplomatákat utasítottak ki. Eztközölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.

A külügyminisztérium állásfoglalása szerint “magától értetődik” az országcsoport “barátságtalan” lépése nem “múlik el nyomtalanul” és arra Moszkva reagálni fog. Dokumentumában a tárca fogalmazott, hogy a Szkripal-üggyel kapcsolatban Oroszországhoz hasonlóan Nagy-Britannia szövetségesei sem rendelkeznek objektív és kimerítő adatokkal, így azok az euroatlani szolidaritás elvét “a józan ész, a civilizált nemzetközi párbeszéd normáinak és a nemzetközi jog elveinek kárára” követeik.

A kommüniké kifogásolta, hogy a nyugati országok lépése nem szolgálja a március 4-i salisbury-i incidens okainak és felelőseinek felderítését. A Londonnal való szolidaritás “provokatív” gesztusát a “helyzet eszkalálódását célzó konfrontatív vonal” folytatásaként értékete. A kommüniké közzétételét megelőzően a RIA Novosztyi hírügynökséget a diplomáciai tárcánál arról tájékoztatták, hogy az elkövetkező napokban adandó orosz válasz minden ország esetében szimmetrikus lesz. 

Konsztanytin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke “mocskos és aljas játéknak” nevezte az orosz diplomaták kiutasítását. Leonyid Szuckij, az alsóházi külügyi testület elnöke úgy vélekedett, hogy a lépés “felrobbantja a nemzetközi jog egész rendszerét”.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Facebookon hangot adott álláspontjának, hogy az EU-ból távozó Nagy-Britannia “ráerőlteti” a közösségre az Oroszországgal fennálló kapcsolatok elrontását, ami szerinte az unióval szemben csak Londonnak áll érdekében. Rámutatott, hogy az EU-ból való kilépést követően a brit félnek az uniótól eltérően semmilyen kötelezettség nem fogja kötni és így akár közeledhet is majd Moszkvához.

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet Wess Mitchellnél, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekben illetékes helyettes államtitkáránál fejezte ki határozott tiltakozását a 60 orosz diplomata kiutasítása miatt. Hangsúlyozta: nincs rá bizonyíték, hogy Oroszország beavatkozott volna a Szkripal-ügyben folytatott nyomozásba, mint ahogy arra sem, hogy köze lenne a salisbury-i gyilkossági kísérlethez.

Orosz diplomaták kiutasításáról hétfőn 14 EU-tagállam, valamint az Egyesült Államok és Kanada tett bejelentést. Az intézkedéshez csatlakozott Ukrajna is. Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került az angliai Salisbury városának kórházába. Szkripal az orosz katonai hírszerzés ezredeseként a brit külső hírszerzés (MI6) ügynöke volt, ami miatt hazájában elítélték, de ügynökcsere keretében elengedték.

London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. A nyugati országok nyilatkozataikban felsorakoztak Nagy-Britannia mögött. Moszkva felajánlotta együttműködését az ügy kivizsgálásában, de kézzel fogható bizonyítékokat követel.

Kapcsolódó cikkek