Minden angol újság ezzel foglalkozott

Minden angol újság ezzel foglalkozott

A brit sajtó óriási terjedelemben foglalkozott Harry herceg és Meghan Markle esküvőjével, a híradások többnyire az udvari protokoll változásait, a szigorú szabályok enyhülését emelik ki. Erről beszélt a közmédia tudósítója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Közölte, hogy majdnem mindegyik elemzés felidézi a 82 évvel ezelőtti esküvőt, amikor VIII. Edwardnak le kellett mondania a koronáról, mert elvált amerikai hölgyet akart feleségül venni. Harry hercegnek ugyan még engedélyt kellett kérnie a királyi házassági törvény alapján II. Erzsébettől, a királynőnek azonban valószínűleg eszébe sem jutott visszautasítani a kérést – tette hozzá.

A helyi beszámolók rendszerint kiemelik, hogy a korábbi évtizedek majdhogynem komor hangulatú esküvőivel ellentétben szombaton könnyed és vidám szertartásra kerülhetett sor – mondta. Kiemelte, hogy még Vilmos herceg 2011-es esküvője is sokkal szigorúbb volt, bár – mint mondta – testvéréé kisebb jelentőségű, hiszen Harry csupán hatodik a trónutódlási sorrendben, így belőle valószínűleg sosem lesz király.