A Frontex is segíti a szerb határvédelmet

A jövőben az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex is segíti a szerb határvédelmet. Az erről szóló megállapodást Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja, valamint Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter írta alá csütörtökön Belgrádban.

Dimitrisz Avramopulosz kiemelte: a megállapodás lehetővé teszi, hogy a Frontex a szerb rendőrséggel és határőrséggel közösen vizsgálja át a határon a migránsokat, és ezzel biztonságosabbá válik az Európai Unió külső határa. Szerbia négy uniós országgal, Magyarországgal, Horvátországgal, Romániával és Bulgáriával határos. 

Az Avramopulosszal folytatott megbeszélés után a szerb tárcavezető aláhúzta: a megállapodás azért fontos, hogy a Szerbiában élők biztonságban érezhessék magukat. Nebojsa Stefanovic rámutatott, hogy 2015-ben, a migránsválság tetőzésekor az EU úgy segítette Szerbiát, mintha már a nyugat-balkáni ország is uniós tagállam lenne. Az uniós biztos Belgrádba érkezése előtt a Blic című szerb napilapnak nyilatkozva azt mondta: Albániával és Macedóniával is hasonló megállapodást kötött az EU, Montenegróval és Bosznia-Hercegovinával pedig még folynak a tárgyalások. 

Dimitrisz Avramopulosz rámutatott, hogy az illegális határátlépések számát azzal is lehetne csökkenteni, ha Szerbia összehangolná vízumpolitikáját az Európai Unióéval. “Fontos, hogy Szerbia ne hagyja jóvá a vízummentességet olyan országok számára, amelyek migrációs és biztonsági kockázatot jelentenek mindannyiunk számára” – szögezte le. 

Az utóbbi néhány napban a sajtóban olyan információk is megjelentek, amelyek szerint a Frontex azért akar megállapodást kötni a nyugat-balkáni országokkal, mert azt tervezi, hogy a térségben egy óriási befogadóközpontot hoz létre. Egyes lapok azt is tudni vélték, hogy a befogadóközpont Szerbiában lenne. Erre reagálva Ana Brnabic miniszterelnök arra szólította fel a sajtót, hogy ne terjesszen pletykákat és álhíreket, ilyen terv ugyanis állítása szerint nincs.

Három évvel ezelőtt körülbelül egymillió migráns haladt át Szerbián Nyugat-Európába tartva. Az országon át vezető útvonalat 2016-ban lezárták, de azóta is évente több ezren jutnak be a zöld határon át vagy embercsempészek segítségével az Európai Unióba. Hivatalos információk szerint Szerbiában jelenleg körülbelül háromezer illegális bevándorló tartózkodik.

Kapcsolódó cikkek