
Makrobiotikus és vegetáriánus ételkóstolók, öko és bio szemléletű termékbemutatók, táplálkozási szakelőadások mellett relaxációs és táncfoglalkozásokon, valamint számos érdekes programon vehetnek részt az idei Vegetáriánus Fesztivál látogatói a hét végén a fővárosban.

Az Országház Vadásztermének erkélyéről követhették figyelemmel az ünnepi tűzijátékot azok a gyerekek, akik felkapcsolhatták az épület új díszkivilágítását. A Miénk a ház akció résztvevői, kisgyerekek voltak.

Törpevíziló (Hexaprotodon liberiensis) született még pénteken a Nyíregyházi Állatparkban, a kis borjút már megtekinthetik a sóstógyógyfürdői látványosságba látogatók.

A spanyol CAF cég nyerte a hatodik alkalommal kiírt debreceni villamostendert - jelentette be Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

A szovjet repülőtér titkai címmel nyílt kiállítás vasárnap a Szolnok megyei Berekfürdőn azzal a céllal, hogy bemutassák a közelmúlt iránt érdeklődőknek, mi zajlott a Magyarországon lévő szovjet hadibázisok kerítésein belül 1945 és 1991 között.

A fénypolarizációtól a boszorkánykenőcs elkészítéséig számtalan érdekességről esik majd szó a Kutatók éjszakáján, amelyet az idén immár hatodik alkalommal rendeznek meg Magyarországon.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a megkérdezettek hatvan százaléka elégedett, kétötöde elégedetlen Schmitt Pál köztársasági elnöki tevékenységével. Kiderült, ki nyerné a választásokat, ha most lenne és mit gondolnak Gyurcsány Ferencről.

A nőknél Hámori Viktória arany-, a férfiaknál címvédőként Akóts Gábor bronzérmet nyert a csehországi Pardubicében rendezett 3. csillagsakk-világbajnokságon.

Kis hazánk zongoraművészei is felléptek azon a vasárnapi koncerten Pekingben, amellyel Liszt Ferenc születésének kétszázadik, Bartók Béla születésének százharmincadik évfordulóját ünnepelték a Kínai Nemzetközi Rádió magyar szekciójának szervezésében.

1941. július 6-án lépett életbe az új rend Magyarországon, amikor bevezették a jobboldali közlekedést. A villamosoknak könnyen ment, a buszok jobb oldalára viszont ajtót kellett vágni.

A tavalyi évben 1,3 milliárd forintos nyereséggel zárt az idén magyar bajnok Videoton labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság.

A férfiaknál a KSI, a nőknél a BHSE "A" triója szerezte meg az aranyérmet vasárnap a felnőtt országos öttusa bajnokságon a váltók versenyében.

Egy "hiperaktív", vizet "köpködő" üstököst kaptak lencsevégre az Amerikai Űrkutatási Hivatal csillagászai.

Veszprémben a szovjet csapatkivonásra emlékeznek és tüzes napkereket görgetnek, Balatonfüreden fáklyás felvonulás és koncertek, Zircen az apátság kincseiből rendezett tárlat és csillagászati program szerepel a múzeumok éjszakáján szombaton Veszprémben.
Az elmúlt évtizedek közmédia-történetét felidéző, számos technikatörténeti érdekességet összeggyűjtő Rádió és Televíziótörténeti Múzeum nyílik a fővárosban.

Hosszú idő után ismét teljes holdfogyatkozás figyelhető meg június 15-én, ráadásul olyan, amely a földárnyék közepén halad át.

Péntektől vasárnapig Győr ad otthont a kajak-kenu maraton országos bajnokságnak, melyen hatvannégy egyesület mintegy ezerhatszáz sportolója indul.

Összesen tizenhat díszpolgári cím adományozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán, zárt ülésén.

A hétvégén a tököli reptéren Magyarországon első ízben rendeznek úgynevezett gymkhana versenyt, amely a driftet, a gyorsulást és a szlalom akrobatikát egyesítő ügyességi autós sportág.

Tandem napot szervez az Informatika a látássérültekért Alapítvány, az esemény keretében látó és látássérült informatikusok együtt tekerhetnek át a Városligeten.

Az ember tragédiája mintegy kétszázötven kiadásából, a japán és a francia, az angol és a német, a flamand és a bolgár, az arab és a finn, a cseh és cigány nyelven megjelent fordításokból, továbbá Madách Imre egyéb irodalmi alkotásaiból nyílik kiállítás ősszel a győri Xántus János Múzeumban.

A Hódmezővásárhelyen pénteken megnyílt XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok háromnapos rendezvényen, az ország legnagyobb tenyészállat kiállításán több száz tenyésztő és kiállító várja a mezőgazdaság iránt érdeklődő szakmai és laikus közönséget.

Science Center néven megnyílt Szlovákia első olyan tudományos központja Léván, ahol az érdeklődök szórakozva ismerhetik meg a különböző fizikai, kémiai jelenségeket.

Elsősorban az egészségügyi ápolók, az építőipari szakmunkások, szerelők, valamint a vegyipari, és gépipari technikai személyzet számára jelenhet új munkalehetőséget az, hogy Németország megnyitja munkaerő-piacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai tagállamok előtt.

Május elsejétől ismét látogatható a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti és űrhajózási állandó kiállítása a Petőfi Csarnokban. Négy év után ismét a teljes gyűjtemény várja az érdeklődőket.

Színes kulturális programokkal, gasztronómiai kavalkáddal készülnek Zalaegerszegen a közelgő városnapi rendezvénysorozatra.

Számos újdonsággal és visszatérő programokkal várja április 30-án és május 1-jén látogatóit a XXIX. Miskolci Ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen, ezúttal rendhagyó helyszínen, az egyetemi sportcsarnokban.

Egy hosszú nap után csöppentünk bele az Allee bevásárlóközpont 2011. április 8-ai táncos show-val fűszerezett különleges divatbemutatójába. A Big City Life a nagyvárosi nő 24 óráját mutatatja be. A Nőt, aki egyszerre csacsogó barátnő, dolgozó lány, vezető üzletasszony, kitartó sportoló, szerelmes társ, hisztis díva és a party királynője.

Miközben sorra zárnak be az antikváriumok, a még megmaradtakban, no meg a vásárokon, ócskapiacokon gyakran felbukkanó könyvárusok pultjain igazi kincsekre lelhetünk. Így fedeztem fel - mint megszállott könyvgyűjtő – nemrégiben a hetvenhárom híres ember aforizmáit tartalmazó Kis aforizmagyűjtemény című munkát, amelynek olvastán arra is rájön az ember, a politikusok, beszédírók is forgatják ezeket a kiadványokat.

Ingyenes fürdőtörténeti tárlatvezetésre várják az érdeklődőket a műemléki világnapon, hétfőn a Lukács és a Széchenyi Gyógyfürdőben.

Elsősorban a Nagykátán lakók közötti ismerősi, baráti viszony erősítése, illetve a szórakoztatás a célja annak a huszonnégy órás csapatversenynek, amely szombat délelőtt 11 órától vasárnap délelőtt 11-ig tart majd a helyi művelődési házban, illetve annak udvarán.

Húsz fiatal tehetséget várnak az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, amelyet immár tizenkettedik alkalommal rendeznek meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében.

A költészet napján felavatták Déry Tibor emléktábláját egykori lakóhelyén, Budapest XIII. kerületében, a Jászai Mari tér 5. szám alatti házban.

Valószínű, rám nézve szégyen, de alig pár éve tudom csupán, hogy létezik olyan foglalkozás, hogy légi régész. Egy biztos, az illetőnek nem lehet tériszonya, és nem félhet a repüléstől. Az alapkövetelmény persze adott, régésznek kell lennie. Ja, és fényképezni is tudni kell neki. Mindez távolról nézve maga a XXI. századi romantika.

Bronzérmet nyert a kardozó Márton Anna szombaton a junior vívók jordániai világbajnokságán.

Átadták a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. 2,7 milliárd forintból megvalósult beruházását, a gyógy- és wellness szolgáltatásokkal kiegészített új fogadóépületet és az átalakított fedett fürdőt csütörtökön.

Az ókori római lakosság hétköznapjairól és ünnepeiről tart előadást Varga Nikoletta régész egész vasárnap az Aquincumi Múzeumban.

Megkapta élete első védőoltását a Nyíregyházi Állatpark februárban született afrikai leopárdkölyke.

A strukturális átalakítás kiemelt támogatottságot élvez a legfiatalabb és a legidősebb korcsoportokban. Orbán Viktor népszerűsége viszont csökkent a saját táborában.

Több, mint egymillió ember biztonságát növeli az az öt megyére kiterjedő, Dravis2 elnevezésű katasztrófavédelmi projekt, amelyről a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője tájékoztatott kedden Kaposváron.
A jövő politikusainak nevelését tűzte ki célul egy, a Milánóban április közepén induló kurzus. Témája a politikai filozófia lesz, résztvevői pedig tíz és tizenhárom év közötti gyerekek.

Az idei Víz Világnapjának mottója „Víz a városokért, városok a vízért”. A Fővárosi Vízműveknek, a fenntartható fejlődés szempontjait érvényesítő, felelős vállalatként kiemelten fontos a jövő nemzedékének környezettudatosságra nevelése.

Sportprogramokkal, zenés műsorokkal, splashmob előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel, orvosi tanácsadással és számos érdekességgel várják látogatóikat Budapest termálfürdői a víz világnapja alkalmából rendezett rendezvénysorozatukon.

A Kótából való Klavírozás mestersége, a Balti-tengeri orgonamuzsika és még négy érdekes tanulmány látott napvilágot Retkes Attila zenetörténész tollából a Gramofon-könyvek sorozatban megjelent, Géniuszok és mesteremberek című új zenetörténeti kötetben.

Tavaszi virágszőnyeg túrára, egy új tematikus tanösvény avatására invitálják szombaton az érdeklődőket a Duna-Dráva Nemzeti Park Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetébe, a Mesztegnyő közelében található Kakpusztára.

Gumicsizmás túra, csillagvirág séta, kézműves foglalkozások, madárgyűrűzés és vízkémiai vizsgálat is színesíti a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság programjait márciusban.

A nemzetközi zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntették ki Tarr Béla új filmjét, A torinói ló című alkotást szombaton a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál gálaestjén. A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat iráni mű kapta, a rövidfilmek között egy iPhone-készülékkel forgatott mű diadalmaskodott.

Generációs különbségek címmel nyílik tárlat Szegeden fiatal magyar, román és szerb fotóművészek képeiből hétvégén. A kiállítás szombaton délutántól egy hónapig lesz látható a nagyközönség számára a Reök-palotában.

Ha az ország összes veszélyelhárítási tervét összegyűjtenénk, és építenénk belőle egy tornyot, majdnem felérnénk vele egy átlagos panelház negyedik emeletére.

A badacsonytomaji Laposa Pincészet lett 2010 legjobb ipari épülete az ArchDaily nemzetközi építészeti portál versenyén. A tizennégy kategóriában meghirdetett pályázat eredményét kedden hozták nyilvánosságra.

Százegyről száztizennégyre emelkedett a dollármilliárdosok száma Oroszországban a gazdasági válság előtti évhez képest. Bár az ötszáz leggazdagabb orosz vagyona együttesen nem éri el a 2008-as szintet.

A karantén és a szoktatás időszaka után már a nagyközönség is láthatja a ritka, vöröslábú kígyászdaru nevű madarakat.

Az Országos Onkológiai Intézet kutatásait ötven forinttal támogatják azok, akik a Mellrák: Adunk a gyógyulásra! elnevezésű bélyeggel küldik el levelüket.

A cselgáncsozó Joó Abigélt és a kardvívó Iliász Nikolászt választották 2010 legjobb junior sportolójának az Uránia Filmszínházban megtartott esti Héraklész Gálán.

Szenzációs felfedezést tett Szilaj Rezső barlangkutató és csapapata. Kincsre bukkantak Tapolca alatt.

Tizenhét magyar játékos utazhat majd a csütörtökön kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságra. A veterán átlövő Perez Carlos ugyan itthon marad, de kész bármikor csatlakozni a csapathoz.

Pénteken indul a közös magyar-román jégkorongbajnokság, a MOL Liga döntősorozata, amelyben a HSC Csíkszereda és a Dab.Docler Dunaújváros vív egymással négy győzelemig tartó párharcot.

A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság.
Nagy érdeklődésre számítanak a miskolci szervezők, ezért kilencsoros mobillelátót is felállítanak majd a február végén sorra kerülő férfi vízilabda Volvo Kupára. A viadalon a magyar válogatott ellenfele a kanadai, a német és az ausztrál nemzeti csapat lesz.

Nem azért, mert fáradtak, és még csak nem is azért, mert álmosak. A legtöbb tudós szerint éppen hogy azért, mert kellőképpen fejlettek.

Először rendezték meg a Felfedezők Napját a Millenárison, ahol magyar szakemberek színes előadások, látványos bemutatók és mini kiállítások segítségével mutatták be a terepi kutatás világát az érdeklődőknek.

Az olimpiai bronzérmes Hatos Gábor kivételével a teljes hazai élmezőny tatamira lép szombaton Kecskeméten a birkózók szabadfogású és női országos bajnokságán.

A hatszoros Bajnokok Ligája-győztes, tavaly visszavonult Bojana Popovic szerint a Győr tanul a múltbeli hibáiból, és nem követi el azokat még egyszer a Larvik elleni női kézilabda BL-döntő szombati, veszprémi visszavágóján.

Sok külföldi turistát is vonzó látványossággá nőtte ki magát a csacsik versenye, amelyet az idén negyedik alkalommal rendeznek meg a Somogy megyei Rádpusztán május 19-én, a Nemzeti Vágta balatoni előfutamának másnapján.

A jelentős részben az adriai-tengeri hajózásra támaszkodó vendégforgalma mellett a Vrana-tó, Horvátország legnagyobb édesvizű tavának természeti értékeire is alapozza turisztikai kínálatát Biograd na moru, az egykori Tengerfehérvár, amely hasonló nevű magyar történelmi testvérvárosaival is kapcsolatot tart.

Londonban, a West Enden mutatja be a kecskeméti Katona József Színház társulata április 28-án Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát, közölte Cseke Péter, a kecskeméti színház igazgatója kedden az MTI-vel.

Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, így növelte előnyét a pontversenyben az ezúttal második finn Kimi Räikkönennel (Lotus) szemben.

A családoknak vízparti barangolással, játékos totóval és zenehallgatással, a kerékpárral érkezőknek vezetett túrával készülnek április 20-án a Danube Flow - Hív a Duna! programsorozat szervezői Budapesten, a Római-parton a Föld napja alkalmából.

Kedden 11 órakor Bécsben sorsolják ki, hogy a Győri Audi ETO KC vagy a norvég Larvik kezd otthon a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében.

A MiG-21 repülőcsalád számos változatát, a Forma-1 versenyautóit, a vietnami háború szárazföldi harci járműveit és a vikingek korának figuráit lehet megtekinteni más érdekességek mellett az április 20-án Mosonmagyaróváron nyíló nemzetközi makettkiállításon.

Utolsó szezonját nyitotta meg pénteken a budapesti Vidám Park, amely a már megszokott játékokkal, számos szórakoztató rendezvénnyel és kedvezményekkel várja a közönséget.

Nemcsak két feje, hanem két szíve és két gyomra is van annak a bikacápamagzatnak, amelyet még 2011-ben hasított ki a Mexikói-öbölben egy halász az anyacápából. A magzatba amerikai kutatók mágneses rezonanciavizsgálattal tekintettek bele.

A természettudományos és technológiai kutatások eredményeinek játékos, közérthető megismertetését célozza a pénteki debreceni SEE Science Festival, ahol a régió hét országának résztvevői tartanak bemutatókat.
Nyolcvanötödik alkalommal osztják ki az Oscar-díjakat ma Los Angelesben, a legrangosabb hollywoodi elismerés idei legnagyobb esélyese a Lincoln című film, Steven Spielberg történelmi tablója, amelyet 12 kategóriában jelöltek az amerikai filmakadémia tagjai.

Megkezdődött a parlamenti és elnökválasztás vasárnap Ecuadorban. A mintegy 11,6 millió választópolgár kegyeiért 1432 jelölt verseng, köztük nyolcan az államfői székért.

Sikeresen működik az a brit szálloda, ahol a személyzet szándékosan pokrócként viszonyul a vendégekhez és meglehetősen gorombán bánik velük, ám emiatt a világ talán legvidámabb szállójával szolgál.

Egyre többen utaznak Törökországba azért, hogy társadalmi rangjuknak megfelelő, tiszteletet parancsoló bajusszal vagy szakállal gyarapodjanak.

fotó: Kovács Attila/MTI
Némi szerencsével már a közönség is láthatja a hathetes lajhárkölyköt a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Egy háromdimenziós nyomtatással foglalkozó japán cég különleges ajánlattal rukkolt elő a Valentin-napra készülő nőknek. Workshopot szervez számukra, hogy csokoládéba öntött fejmásukkal lephessék meg szívük választottjait.

A megszokottnál lényegesen kevesebb erdei fülesbagoly (Asio otus) húzódott be december óta az ország legjelentősebb téli gyülekezőhelyeiként számon tartott nagykunsági településekre.

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) munkatársainak ötlete nyomán hamarosan a nagyközönség is figyelemmel követheti egy vadon élő rétisaspár életét, miután a természetvédők webkamerát helyeztek el egy fészeknél - közölte a HNP igazgatósága pénteken az MTI-vel.

A Twitter mikroblogportálon keresztül követik nyomon az influenzás megbetegedéseket az Egyesült Államokban a Johns Hopkins Egyetem szakemberei.

A csillagok állása alapján tájékozódik egy dél-afrikai ganajtúró bogár, ami - emberi ismeretek szerint - egyedülálló az állatvilágban.

Fenyőfán akadt fent egy siklóernyős Budapest III. kerületében péntek délután, a 40 év körüli férfi nem sérült meg. Ezt közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Az éhségérzet javítja az emlékek bevésődését japán kutatók muslicákon elvégzett kísérlete szerint.

Magyarország képviselője a második elődöntőben, azaz május 16-án lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon a svédországi Malmőben.

Szamarak, lovak, kutyák, macskák, kacsák és egyéb háziállatok gyülekezőhelye volt kedden a Szent Péter tér, ahol az olasz állattenyésztők szövetségének (AIA) szervezésében megáldották e jószágokat Remete Szent Antal napján.

A hazai sportági szövetség után a válogatott játékosok is Madaras Norbertet választották meg az elmúlt esztendő legjobb magyar vízilabdázójának.

Társszerzői munkával valósul meg az első egész alakos Puskás-szobor, amelyet a tervek szerint március végén avatnak fel Óbudán, az Aranycsapat legendás futballistájáról elnevezett téren.

Sikertörténetnek nevezte Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed, a fertődi Esterházy-kastély és a Kúria megújításáért felelős kormánybiztos a fertődi Esterházy-kastély felújítását, de a Várbazár néhány hónapon belül megkezdődő rekonstrukcióját is komoly eredménynek tartja.

Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására. Erről tájékoztatta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.

A Zöld Piramis 2010-es megnyitása óta a harmadik nyereséges évét könyvelheti el a Nyíregyházi Állatpark, amely idén mintegy 400 ezer látogatót fogadott. Gajdos László igazgató szerint a siker az egyedülálló állatgyűjtemény mellett az ott végzett tudományos munkának és a dolgozók elhivatottságának is köszönhető.

Több mint tízmillió jen készpénzt (mintegy 26 millió forint) találtak egy hirosimai szemétfeldolgozóban. Ezt jelentette szerdán az NHK japán televízió.

Több száz év történelme köti össze egymással Magyarországot és Ausztriát. Az osztrák fővárosba látogató turisták mindenekelőtt "a császári Bécs" műemlékeivel találkoznak.

Négy magyar klasszikus zeneszerzővel, Erkel Ferenccel, Liszt Ferenccel, Kodály Zoltánnal és Bartók Bélával kapcsolatos érdekes történeteket ismertetnek a Budai Művészházban november 22-től négy csütörtök estén.

A Tökmag és a Hórihorgas című előadásával nyitja meg 2012/2013-as évadát hétfőn a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella bábtagozata.

Napi pár csésze kávéban lévő koffeinmennyiség segíti az agyunkat abban, hogy gyorsabban és pontosabban ismerje fel a pozitív jelentéstartalmú szavakat. Ezt állapították meg német kutatók.
.jpg)
Tíz kilométer hosszú nemzeti zászló készül Indonéziában november 10-ére, a nemzeti hősök napjára az ország egyik szigetén.

Kemény Dénes, az év végéig hivatalban levő szövetségi kapitány nyilvánosságra hozta a magyar férfi vízilabda-válogatott két idei Világliga-mérkőzésére meghívott játékosok listáját, amelyet már lehetséges utódjával, a korábban mellette segédkező Benedek Tiborral konzultálva alakított ki.

Hatszázkilencvenmillió dolláros tanulmányi segélyt kapott egy egyetemista az Egyesült Államokban - tévedésből.

Ünnepi év kezdődött Nyírteleken pénteken, ahol a település fennállásának, valamint az ott létrehozott honvédségi szervezetek megalakulásának négyes jubileumára emlékeznek 2012-2013-ban.

A "szélsőségek" uralkodtak a súlyemelők idei országos bajnokságának szombati zárónapján, amikor is a négy felső kategóriában hirdettek végeredményt mindkét nem küzdelmeiben a BKV Előre SC Sport utcai csarnokában.

Nagy sikert hozott kitalálóinak egy országosan is egyedülállónak mondott idegenforgalmi fejlesztés Nyírbátorban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban két vállalkozó álmodta meg és alakította ki a turizmus egyéni, családi, illetve csoportos helyi közlekedési és idegenvezetői feltételrendszerét.

Ázsia első háromdimenziós filmstúdióját adják át a napokban a dél-koreai filmfővárosban, Puszanban, ahol csütörtökön nyílik meg a térség legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja, amelyen idén a filmújdonságok mellett ritkán látott klasszikus afgán filmcsemegéket is vetítenek.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV színeiben induló Veperdi Tamás és Ledniczky Zsuzsanna nyerte meg a hétvégén Drezdában tartott első európai villamosvezető-bajnokságot.

Okostelefonos "kultúrnyomozás" és köztéri szaunázás várja a közönséget péntektől a 6. PLACCC Fesztivál nyitó hétvégéjén Budapesten.

Ismét ellentmondanak egymásnak az amerikai médiában az elnökválasztás kilátásaival kapcsolatban szerdán közölt közvéleménykutatások számai, a felmérések után országos átlagot számoló RealClearPolitics szerint azonban Barack Obama elnök 2,9 százalékponttal vezet a republikánus kihívója, Mitt Romney előtt.

Buda legendás rockhelyszíneit járják végig a következő Bike and Roll popkulturális kerékpártúra résztvevői; a szeptember 22-i bringás program legizgalmasabb része a hamarosan megújuló, egykori Ifipark, a Várbazár bejárása lesz.

A kétéves kisfiú az utcán könnyített magán, amiért egy rendőr 50 dollárra megbírságolta az anyját.

Minden korábbi rekordot felülmúlva ötvenezer felettire nőtt 2012-ben a százévesek vagy annál idősebbek száma Japánban. Ez derült ki a szigetország egészségügyi minisztériumának pénteken ismertetett felméréséből.

A gyanú szerint egy 16 éves dunaújvárosi fiú és négy, számára személyesen ismeretlen volt a magát Anonymousnak nevező számítógépes hackercsoport magyarországi tagja.

Támadó szellemű összeállításban küldi pályára csapatát a 20:30 órakor kezdődő, Andorra elleni világbajnoki selejtezőn Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Pusztaottlakán a Likefest keretében rendezték meg a skót felföldi világbajnokságot, vagyis az IHGF World Highland Games Stregth Challange 2012-t, amely magyar sikereket hozott póznadobásban.

Először várják ásványfesztiválra az érdeklődőket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudabányán, ahol több napon át számíthatnak programokra a hétvégén.

Az év egyik legizgalmasabb csillagászati eseménye, a Perseida-meteorraj maximuma szombatról vasárnapra virradó éjjel következik be.

Gondoljon a francia kártyapaklira, majd képzelje maga elé azt a lapot, ami először eszébe jut! A cikk végén kitaláljuk!

A legendás magyar labdarúgó özvegye csütörtökön, a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában vette át férje legújabb, Mexikóból érkezett elismerését, egy ollózó futballistát ábrázoló ezüstszínű szobrot.

Egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok, zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár forgataga kínál kellemes időtöltést augusztus 8. és 12. között a Csángó fesztiválon, amelynek Jászberény immár 22. alkalommal lesz a házigazdája.

Pénteken kezdődik a Dumaszínház balatonfüredi nyári fesztiválja, a DumaFüred, amelyen programján a stand-up comedy mellett több tehetségkutató est, vendégprodukció és koncert is szerepel.

A miniszoknyás nők fél áron mehetnek be egy vidámparkba Kínában, ami csaknem 2 .000 forintnyi kedvezményt jelent.

Okostelefon tulajdonosoknak kínál olvasni- és néznivalót a Kossuth Kiadó, amely egy angol és magyar nyelvű Budapest útikönyvet, valamint egy mesekönyvet jelentetett meg "okoskönyv" formában. A papír alapú, brosúraszerű kiadvány úgynevezett QR-kódok segítségével interneten elérhető tartalmakat kínál.

A szabadság lett a legszínesebb magyar szó a június elején meghirdetett versenyen, amelyet a Színes Város Csoport és a Fővárosi Beszédjavító Intézet hírdetett meg. A második a helyezett a gyöngy, a harmadik a buborék lett.

Különleges teákkal és növényekkel való gyógyítással ismerkedhetnek meg azok az érdeklődők, akik a hétvégén ellátogatnak a Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület által rendezett gyógynövénynapokra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten.

Kis mértékben ugyan, de a lakosság a tavalyinál több időt fordít naponta internetezésre. Ezen belül azonban a GfK Hungária Digital Connected Consumer felmérése szerint nagyon dinamikusan nő a mobilinternet használatának ideje.

A legképtelenebb, leghasználhatatlanabb tárgyakat megörökítő fotókat vár a Iparművészeti Múzeum Képtelen tárgyak című pályázata.

Az emberi szervezetnek, így az agynak is szüksége van alvásra. Ám az agyunk éberebb lesz, minél tovább vagyunk ébren. Persze csak egy bizonyos pontig. Cikkünkhöz a Scientific American és a National Geographic cikkeit is felhasználtuk.

Szociálpolitikai javaslatcsomag összeállítására készül az Európai Bizottság. Ezt Andor László, az európai uniós végrehajtó testület foglalkoztatásért, szociálpolitikáért és a társadalmi befogadásért felelős tagja árulta el egy brüsszeli sajtóbeszélgetésen.

Az egykor vagy jelenleg Gödöllőhöz kötődő híres és nem utolsósorban a gödöllői lányokat és asszonyokat szeme előtt lebegő ismert nőkről szól szinte minden idén a Pest megyei városban. A "nők éve" félidejében most épp annak a 82 hölgynek a bemutatását célzó kiállítás van napirenden, akik, legalábbis a városlakók szerint, formálják a világot. De kik is ők?

Csillagnéző túrára várják az érdeklődőket június 22-én a Zselici Csillagoségbolt-parkban. A program a Magyar Nemzeti Parkok Hete elnevezésű rendezvénysorozat része, amellyel a szervezők Magyarország természeti és kulturális értékeire, a nemzeti parkok ökoturisztikai rendezvényeire kívánják felhívni a figyelmet.

Vasárnap mutatják be Hamar Zsolt vezényletével Bartók Béla két színpadi művét, A csodálatos mandarint és A kékszakállú herceg várát a jubileumi, 75. Firenzei Zenei Fesztiválon, a Maggio Musicale Fiorentinón. A produkciót kedden megismétlik, a Zubin Mehta vezette fesztivál zenekara 2013-ra visszahívta a karmestert.

Óriás paprikatortát készítenek, hegyes-erős evőversenyt rendeznek, megválasztják a paprika szépét és koncerteket is tartanak május 26-28-án Székesfehérváron a Paprikás Ízek Fesztiválján.

fotó: Ujvári Sándor/MTI
A magyar eredetű könnyűlovassági fegyvernem, a huszárság történetét bemutató kiállítások láthatók péntektől az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark Rotundájában.

Összesen 2,6 millió és 8,3 millió dollárnyi vagyona van Barack Obama amerikai elnöknek, illetve feleségének, Michelle Obamának; bár ezzel jóval gazdagabbnak számítanak egy átlag amerikainál, meg sem közelítik Obama republikánus riválisának, a több mint 200 millió dolláros vagyonnal rendelkező Mitt Romney-nak az anyagi helyzetét.

A homokdűnék a Marson ahhoz hasonlatosan viselkednek, mint a Földön. Ezt derítették ki a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói, akik eredményeiket a Nature című folyóiratban ismertették.

Vasárnaptól fogadja a látogatókat a Pannon Csillagda, Közép-Európa legkorszerűbb csillagászati élménycentruma, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye Bakonybélben.

Gyanútlan járókelők közül előbukkanó táncosok veszik birtokba a tánc világnapján, vasárnap 15 órakor a pesti Duna korzót, hogy látványos flashmob akcióval ünnepeljék meg a tánc világnapját és népszerűsítsék a Dunát. A táncos villámcsődülethez speciális, zöld energiát termelő bicikli fogja szolgáltatnia a talpalávalót.

A nemzetközi Sport Poha-Rak Szövetség (WSSA) X. Világbajnokságát először rendezték Európában, 2012. április 13-15. között, Németországban, Butzbachban. A magyarok több érmet is hazahoztak. A legjobb magyar poharas Szalai Viktória elismerten a világ 10 legjobbja között van.

Antik könyveket és 20. századi irodalmi ritkaságokat, történelmi dokumentumokat, pénztörténeti relikviákat, kéziratokat bocsát árverésre szerdán az Antiquarium Hungaricum.

Öko-játszótérrel, megújuló energia tanösvénnyel, fenntartható közlekedés kiállítással, gömböc kiállítással, TudásPresszóval, és "zöld" büfével várják az érdeklődőket a második Tudományfesztiválra április 20. és 22. között.
![]()
Elkészült, és két hét múlva megnyitja kapuit a Pannon Csillagda, Közép-Európa legkorszerűbb csillagászati élménycentruma, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye.

Elkészült, és két hét múlva megnyitja kapuit a Pannon Csillagda, Közép-Európa legkorszerűbb csillagászati élménycentruma, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye.

Jelentős teveszaporulatnak örülhetnek a Nyíregyházi Állatpark szakemberei. A sóstógyógyfürdői látványosságban két hét leforgása alatt ugyanis négy kétpúpú tevecsikó (Camelus bactrianus) született, közülük ketten hófehérek.

A sumér királyfeliratok egyedülálló digitális korpuszát hozták létre az ELTE Ókortudományi Intézetének kutatói.

Magyarországon ad koncertet a metál zene történetének egyik fontos szereplője, a rendívül gyors és rövid számokból álló grindcore stílust művelő brit Napalm Death, a hazánkban rendszeresen fellépő csapat március 26-án a budapesti Club 202-ben lép fel.

Német kutatók nagyszabású vizsgálata igazolta, hogy a kávé nem jelent kockázati tényezőt az idült betegségek szempontjából, sőt csökkenti a felnőttkori cukorbetegség kockázatát.

fotó: Székelyhidi Balázs/mno.hu
Az első diavetítőt testvéreivel együtt közös ajándékként kapta karácsonyra az 1950-es évek végén a szolnoki Kolozsi Sándor, és attól kezdve - televízió még nem lévén hazánkban - kedvenc esti szórakozássá vált családjukban a mesefilmek vetítése.

Az Aon Hewitt immár tizenkettedik alkalommal indítja útjára a "Legjobb Munkahely Felmérést" Magyarországon, amellyel konkrét megoldásokat kínál a dolgozók elkötelezettségének és az üzleti eredményesség növelésére.

Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon.

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, és számos érdekesség mellett megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos és oktatási munkával.

fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI
Az iskolateremtő festő és grafikus, Vinkler László születésének századik évfordulója alkalmából a művész magánygyűjteményekben található alkotásait bemutató emlékkiállítás nyílik pénteken a szegedi Reök-palotában.

Kiállításokkal, könyvbemutatókkal, színházi és irodalmi programokkal ünneplik Szegeden és Hódmezővásárhelyen a magyar kultúra napját, az évforduló alkalmából mindkét városban elismeréseket is átadnak.

Egy amerikai modell továbbfejlesztésével művészek, feltalálók, innovátorok, fejlesztők és kutatók projektjeit támogatja a legújabb hazai oldal az Indulj.be.

Élénk befektetői érdeklődés mellett kelt el az Európai Unió idei első kibocsátásnak keretében piacra helyezett három milliárd eurónyi kötvény, amelyből Portugália és Írország pénzügyi támogatási csomagjának következő részletét fedezik.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,37 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 16.107,72 ponton zárt pénteken.

Ez az év is bővelkedett jogi érdekességekben, esztelen rendeletekben. Jöjjön az esztendőösszegző hírbokréta.

A válasz kézenfekvő. Mind hihetetlenül értékes érdekesség, amelyért 2011-ben valaki nagyon sokat fizetett. Neves művészek alkotásai, sikeres ékszerárverések jellemezték az idei aukciókat külföldön. Brezsnyev limuzinja is kalapács alá került, rekordárat adtak Roy Lichtenstein egyetlen művéért, decemberben pedig Elizabeth Taylor kincsei előtt is megnyíltak a kövér pénztárcák.

Kecskemét városának kezdeményezésére 13 település önkormányzata szerdán megalapította a Városfejlesztő Társaságok Országos Szövetségét (VÁTOSZ), az uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében.

Ötkarikás érdekességekről szóló sorozatának harmadik kötetével jelentkezett Hencsei Pál, az 1996 óta sporttörténettel is foglalkozó vegyészmérnök, egyetemi tanár, akinek Olimpiai kuriózumok főcímű új könyvét szerdán mutatták be a sajtónak.

Félidejénél tart az idei kötelező gépjármű felelősségi biztosítási kampány, a kötelező.hu tapasztalatai alapján tavalyhoz képest kiugró az újrakötések aránya.

A vállalkozás iránt érdeklődő fiatalokat Budapesten és vidéken közel negyven ingyenes program várja.

Minden idők egyik legszínvonalasabb egyetemi-főiskolai úszóbajnoksága zajlott vasárnap a Komjádi uszodában, minthogy válogatott versenyzők sora vállalta a fellépést a felsőoktatási intézmények csapataiban. Cseh László kilenc érmet gyűjtött a Budapesti Műszaki Egyetemnek.

Negyven brit filmszínház és a Sky Arts művészeti televíziós csatorna élő közvetítésén keresztül pillanthat be a nagyközönség a londoni National Gallery nagyszabású Leonardo da Vinci kiállításának sajtóbemutatójára.

A "magyar" dinoszauruszok eltűnt világa elevenedik meg a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) új állandó kiállításán, amelyen tudományos szenzációk, igazi ritkaságok lesznek láthatók,és itt mutatkozik be Magyarországon először egy új interaktív számítógépes technika, a Microsoft Surface.

Ugyanabba a négyesbe került mind a három magyar együttes a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a 16 csapatos főtábla vasárnapi, zágrábi sorsolásán.

Egészségmegőrzés, életvezetés, illetve hagyományos és alternatív gyógymódok. E három fő téma köré csoportosulnak azok a programok, melyen a hagyományoknak megfelelően ingyen vehetnek részt pénteken és szombaton a nyolcadik Szolnoki Életmódfesztivál látogatói.

Változatos programokkal készül a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum összes intézménye a Múzeumok őszi fesztiváljára október 1. és november 15. között, az autófestés, a kémiai kísérletek és a különleges legóberendezések mellett sok más érdekesség is várja a látogatókat.

A tájegység legjobb és legfinomabb pálinkái versenyeznek egymással a szeptember 23-24-én megrendezendő idei Szatmár-Beregi Szilvanapokon Tarpán.

Kézműves csokoládékülönlegességekkel, csokoládé-bor kurzussal, szakmai workshopokkal, koncertekkel és számos érdekességgel várja látogatóit a hagyományteremtő szándékkal életre hívott, pénteken megkezdődött első Édes Napokcsokoládé és édességfesztivál a Budai várban.

Szenes Iván halálának első évfordulóján kedden este hagyományteremtő szándékkal emlékkoncertet rendeznek a józsefvárosi Rezső téren. A koncerten első ízben adják át a Szenes Iván Művészeti Díjat, amelyet az idén Wolf Kati vehet át.

2011. szeptember 9-én tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) jubileumi, tízedik országos találkozóját a Makadám Mérnök Klubban, Budapesten.

Az év eleje óta tart a magyarországi használtautó-piac lendülete. Az első félévben 3,7 százalékkal bővült. Ez derült ki a Weltauto MTI-hez eljuttatott elemzéséből.

A magyar dal napja társrendezvényeként sörkülönlegességek fesztiváljára is várják az érdeklődőket Nyíregyházán, péntektől, vasárnapig mintegy hatvanféle sört kóstolhatnak meg az ínyencek a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely főterén.

Sírba visztek - a Bizottság a Műcsarnokba megy címmel csaknem kétszáz festmény, grafika, szobor, számos film, videó és több kísérőrendezvény segítségével járja körül a Bizottság-jelenséget a budapesti múzeum szombattól látogatható kiállítása, amely a nyolcvanas évek ellenkultúrájának legendás zenekara előtt kíván tisztelegni.

Retroncsok címmel a szocialista országok 1970-80-as években gyártott autóiból nyílik kiállítás szombaton Kiskőrösön, a paletta az akkori autóértékesítő állami vállalat, a MERKUR szinte teljes kínálatát bemutatja.

Immár tizenkettedik alkalommal kerül sor szombaton a WestEnd City Center tetején az extrém sportolók legnagyobb közép-európai fesztiváljára, az Offline Sport Gamesre.

A vasutat, valamint a megyeszékhely történelméhez és jelenéhez kapcsolódó értékeket állítja a középpontba az a négynapos programsorozat, amellyel szerdától szombatig fennállásának 936. és várossá válásának 164. évfordulóját ünnepli Szolnok.

Buruczki Szilárd nyerte vasárnap a jubileumi, X. hegyikerékpáros Mátra Maratont.

Szeptember helyett idén október 19-23. között tart nyitva az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár.

Balzsay Károly péntek este a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoki címéért lép ringbe Donyeckben, ahol a hazai közönség előtt szereplő Sztaniszlav Kastanovval csap össze.