Erasmus szabadegyetem áprilisban is

Erasmus szabadegyetem áprilisban is

Az előadók olyan tehetséges szakemberek, akik fiatal koruk ellenére már igazán komoly szakmai sikereket értek el  a lehető legváltozatosabb területeken. Ami közös bennük, évekkel ezelőtt mind Erasmus ösztöndíjas diákok voltak. A szabadegyetemen munkájuk érdekes részleteit osztják meg a hallgatósággal, legközelebb április utolsó előtti keddjén.

Minden hónap harmadik keddjén 3 előadást hallgathatnak az érdeklődő diákok. A médiamunka kulisszatitkai, street art, fehértörpe csillagok, őssejtkutatás és divattervezés egyaránt szerepel a témák között. A rendezvénysorozat – melynek helyszíne a budapesti Kossuth Klub – mindenki számára nyitott és ingyenesen látogatható.

Milyen érzés lehet az EU “magyar hangjának” lenni? Magányos-e a sebészrobot a műtőben? Mitől függ, hogy a tisztességes versengés átcsap-e tisztességtelenbe? Az Erasmus Szabadegyetem soron következő, áprilisi előadásának fókuszában az EU elnökség kulisszatitkai, a sebészeti robotok, valamint a versengés és csalás témák állnak.

Az előadók:
Bakos Piroska televíziós szerkesztő-műsorvezető, a 2011-es magyar EU elnökség szóvivője, Haidegger Tamás villamosmérnök, robotizált sebészeti alkalmazások fejlesztője és Orosz Gábor pszichológus, a versengés és csalás kutatója.

Ami a rendezvénysorozat előadóiban közös, hogy érdekes dolgokkal foglalkoznak, szakmai elismertséget szereztek, és évekkel ezelőtt mind Erasmus ösztöndíjasok voltak. Izgalmas személyiségek – sokszínű témák – inspiráló gondolatok. A rendezvényre a belépés díjtalan. Ha biztosítani szeretnéd a helyed az előadáson, feltétlenül regisztrálj a www.erasmusszabadegyetem.hu oldalon!

A soron következő előadás főszereplőiről részletesen:

Bakos Piroska
Televíziós műsorvezető-szerkesztő, a 2011. első félévi magyar EU elnökség szóvivője. Az elsők között tanult Erasmus ösztöndíjjal tömegkommunikációt Frankfurtban.  Kiváló német nyelvtudásának köszönhetően több német televíziós csatornánál, a SAT1-nél és a ZDF-nél is töltött gyakorlatot. Az ott szerzett tapasztalatokat kamatoztatta az MTV Híradójában  
riporterként, majd szerkesztő-műsorvezetőként.

Haidegger Tamás
Villamosmérnök, egészségügyi mérnök. Modern műtéti eszközökkel kísérletezik, robotizált
sebészeti alkalmazásokat fejleszt. Munkáját több nemzetközi díjjal is elismerték, Stery-Hand elnevezésű projektje a kézhigiénés viselkedés javítását szeretné elősegíteni az egészségügyi
dolgozók körében. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezetben visel tisztséget, több konferencia szervezőbizottságának tagja. Korábbi főszervezője a BME nemzetközi 24 órás programozó versenynek.

Orosz Gábor
Pszichológus, szakterülete a versengés és csalás. A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében végzett, jelenleg is az Intézet munkatársa, a fejlődés és szociálpszichológia csoport tagja. A Reimsi Egyetemen és a párizsi René Descartes Egyetemen is tanít.

Kapcsolódó cikkek