Italboltba zárták a tolvajt Somoskőújfalun

Italboltba zárták a tolvajt Somoskőújfalun

drunkillusztráció

Szórakozás után elaludt a vécében, majd kifelé menet kirámolt egy somoskőújfalui italboltot egy 24 éves férfi január 16-án hajnalban.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az italboltból betörésről érkezett bejelentés, de a férfi inkább “kitört”. A gyanúsított az italboltban szórakozott, majd a vécében elaludt, és ébredéskor észlelte, hogy a kocsma időközben bezárt, a vendégek és az alkalmazottak is távoztak – tette hozzá.

A férfi ekkor kutatta át az üzlethelyiséget és vette magához az ott talált mintegy 110 ezer forintot, valamint csokoládét és egyéb termékeket, majd a nyitva hagyott ablakon kimászott. A szóvivő azt mondta, a rendőrök rövid időn belül elfogták a férfit, aki ellen lopás miatt indítottak eljárást.