OTP Bank Ligás foci sikerek

OTP Bank Ligás foci sikerek

Varga RolandVarga Roland, a Győri csapat gólszerzője a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában játszott Ferencváros-Győri ETO FC mérkőzésen az Albert Flórián Stadionban 2012. október 28-án, fotó: Beliczay László/MTIEgyről kétpontosra növelte előnyét a listavezető Győr a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, ugyanis 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros vendégeként, míg elsőszámú üldözője, a címvédő Debrecen 3-1-re kikapott a Videoton otthonában.

A fővárosi zöld-fehérek immár hét meccs óta veretlenek, az Európa Ligában remeklő székesfehérváriak pedig öt nyeretlen bajnoki találkozó után tudták ismét begyűjteni a három pontot.

Folytatta jó sorozatát a Kecskemét, ugyanis Horváth Ferenc vezetőedző kinevezése óta a negyedik összecsapását is megnyerte, ezúttal a sereghajtó Siófokot győzte le, amely így nem tudta megszakítani negatív szériáját, s a mezőnyben egyedüliként továbbra is nyeretlen.

A labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának eredményei:
Videoton FC – DVSC-TEVA 3-1
Ferencváros-Győri ETO FC 1-1

szombaton játszották:
Budapest Honvéd-Újpest FC 2-2
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 0-1
Szombathelyi Haladás – PMFC-Matias 1-1
MVM Paks-MTK Budapest 0-0

pénteken játszották:
FGSZ Siófok-Kecskeméti TE 0-2
Egri FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1

A tabella:
1. Győri ETO FC 12 8 3 1 27-12 27 pont
2. DVSC-TEVA 12 8 1 3 21-10 25
3. MTK Budapest 12 6 4 2 18-12 22
4. Videoton FC 12 5 3 4 16-13 18
5. Ferencváros 12 4 6 2 17-13 18
6. Budapest Honvéd 12 5 2 5 20-20 17
7. Kecskeméti TE 12 5 2 5 16-17 17
8. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 9-13 17
9. Kaposvári Rákóczi 12 4 4 4 13-15 16
10. Újpest FC 12 3 5 4 16-16 14
11. PMFC-Matias 12 3 5 4 11-13 14
12. Szombathelyi Haladás 12 3 4 5 16-14 13
13. Lombard Pápa Termál FC 12 3 4 5 12-20 13
14. MVM Paks 12 2 7 3 16-15 13
15. Egri FC 12 2 5 5 9-16 11
16. FGSZ Siófok 12 – 3 9 7-25 3

A 13. forduló programja:
november 2., péntek:
Kecskeméti TE-Diósgyőri VTK 17.00
Újpest FC-Egri FC 19.00

november 3., szombat:
MTK Budapest-Ferencváros 14.00
Lombard Pápa Termál FC-Szombathelyi Haladás 16.00
PMFC-Matias – FGSZ Siófok 16.00
DVSC-TEVA – MVM Paks 18.30

november 4., vasárnap:
Kaposvári Rákóczi-Videoton FC 16.30
Győri ETO FC-Budapest Honvéd 18.30

Korábbi eredmények:

1. forduló (július 27-29.): Szombathelyi Haladás-Egri FC 4-2, Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1, MVM Paks – PMFC-Matias 2-3, DVSC-TEVA – Győri ETO FC 4-1, Ferencváros-Kecskeméti TE 1-1, MTK Budapest-Kaposvári Rákóczi 3-1, FGSZ Siófok-Budapest Honvéd 0-1, Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1

2. forduló (augusztus 3-5.): Újpest FC-Videoton FC 0-1, Kecskeméti TE-MTK Budapest 1-1, Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 2-1, Kaposvári Rákóczi – DVSC-TEVA 1-0, Győri ETO FC-Szombathelyi Haladás 1-1, PMFC-Matias – Ferencváros 0-0, Lombard Pápa Termál FC-MVM Paks 0-0, Egri FC-FGSZ Siófok 1-1

3. forduló (augusztus 10-12.): Videoton FC-Budapest Honvéd 0-1, MTK Budapest – PMFC-Matias 0-0, MVM Paks-Újpest FC 2-2, DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 2-1, Diósgyőri VTK-Egri FC 1-0, Ferencváros-Lombard Pápa Termál FC 4-1, Győri ETO FC-Kaposvári Rákóczi 2-1, FGSZ Siófok-Szombathelyi Haladás 0-3

4. forduló (augusztus 17-19.): Budapest Honvéd-MVM Paks 3-3, Újpest FC-Ferencváros 2-1, Lombard Pápa Termál FC-MTK Budapest 0-2, Videoton FC-Egri FC 2-1, Szombathelyi Haladás-Diósgyőri VTK 0-0, PMFC-Matias-DVSC-TEVA 2-3, FGSZ Siófok-Győri ETO FC 2-3, Kecskeméti TE-Kaposvári Rákóczi 1-2

5. forduló (augusztus 24-26.): DVSC-TEVA – Lombard Pápa Termál FC 1-0, Videoton FC-Szombathelyi Haladás 2-1, Kaposvári Rákóczi – PMFC-Matias 1-1, Ferencváros-Budapest Honvéd 0-2, Győri ETO FC-Kecskeméti TE 5-1, Diósgyőri VTK-FGSZ Siófok 2-1, MVM Paks-Egri FC 0-1, MTK Budapest-Újpest FC 2-1

6. forduló (augusztus 31.-szeptember 2.): Újpest FC – DVSC-TEVA 0-0, FGSZ Siófok-Videoton FC 1-3, Diósgyőri VTK-Győri ETO FC 0-3, Egri FC-Ferencváros 2-2, Szombathelyi Haladás-MVM Paks 1-2, Lombard Pápa Termál FC-Kaposvári Rákóczi 3-0, PMFC-Matias – Kecskeméti TE 0-1, Budapest Honvéd-MTK Budapest 1-2

7. forduló (szeptember 14-16.): Győri ETO FC – PMFC-Matias 1-0, DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 4-1, Videoton FC-Diósgyőri VTK 0-0, MVM Paks-FGSZ Siófok 4-1, Kecskeméti TE-Lombard Pápa Termál FC 1-2, MTK Budapest-Egri FC 3-0, Kaposvári Rákóczi-Újpest FC 0-0, Ferencváros-Szombathelyi Haladás 2-1

8. forduló (szeptember 21-23.): Videoton FC-Győri ETO FC 0-1, FGSZ Siófok-Ferencváros 0-0, Újpest FC-Kecskeméti TE 2-1, Egri FC – DVSC-TEVA 1-0, Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi 5-3, Lombard Pápa Termál FC – PMFC-Matias 1-2, Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 3-0, Diósgyőri VTK-MVM Paks 1-0

9. forduló (szeptember 28-30.): Ferencváros-Diósgyőri VTK 2-0, PMFC-Matias – Újpest FC 1-3, Kecskeméti TE-Budapest Honvéd 2-1, DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás 2-0, Kaposvári Rákóczi-Egri FC 0-0, MVM Paks-Videoton FC 1-1, Győri ETO FC-Lombard Pápa Termál FC 6-0, MTK Budapest-FGSZ Siófok 1-1

10. forduló (október 5-7.): Videoton FC-Ferencváros 1-2, FGSZ Siófok – DVSC-TEVA 0-2, Újpest FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1, MVM Paks-Győri ETO FC 0-0, Egri FC-Kecskeméti TE 0-2, Szombathelyi Haladás-Kaposvári Rákóczi 0-0, Budapest Honvéd – PMFC-Matias 0-1, Diósgyőri VTK-MTK Budapest 2-1

11. forduló (október 19-21.): DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 2-0, Győri ETO FC-Újpest FC 3-2, Lombard Pápa Termál FC-Budapest Honvéd 2-1, Kecskeméti TE-Szombathelyi Haladás 2-1, Kaposvári Rákóczi-FGSZ Siófok 3-0, PMFC-Matias-Egri FC 0-0, MTK Budapest-Videoton FC 3-2, Ferencvárosi TC-MVM Paks 2-2

Kapcsolódó cikkek