forrás: pixabay.com

Cigaretta- és alkoholcsempészek buktak le Zalában

Cigaretta- és alkoholcsempészek buktak le Zalában

Alig néhány óra leforgása alatt két cigarettacsempészt fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Zalában, az egyik autóban nagy mennyiségű alkoholt is találtak. Erről tájékoztatta a NAV Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense szerdán a médiát.

Juhászné Prantner Etelka közleménye szerint először egy bolgár teherautó sofőrjét ellenőrizték, akinek járművében két gyerek is utazott. A fiatalokat a sofőr a szülők kérésére Franciaországba vitte baráti alapon. A jármű átvizsgálásakor az utastérből előkerült pótkerekekben 800 doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta volt, a poggyászban pedig 50 üveg alkohol. A 37 éves gépjárművezető bevallotta, hogy az illegális árukat ő rejtette el. Néhány órával később egy 45 éves asszony bukott le, aki két fiával szintén Franciaországba tartott. A járőrök a pótkerék helyénél észrevették, hogy az autó egész padlózatát cigarettával tömték tele, ezért kiszedték az üléseket. Az alvázból 1180 doboz került elő. A pénzügyőrök összesen 1980 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le több mint ötmillió forint értékben. Az elkövetőknek jövedékitörvény-sértés mellett költségvetési csalás  miatt is felelniük kell, továbbá több millió forint bírságra is számíthatnak.

Kapcsolódó cikkek