Labort kap a gimnázium

Labort kap a gimnázium

Több mint háromszázmillió forintos európai uniós támogatással kezdődik oktatási program a természettudományi kultúra fejlesztéséért a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban.

A projekt keretében a fizika és a kémia oktatására szolgáló, korszerű labort alakítanak ki a gimnáziumban, ahol a középiskola diákjai mellett tizenegy szekszárdi és környékbeli általános iskola tanulói vehetnek részt foglalkozásokon – mondta Hajós Éva, az intézmény igazgatója az MTI-nek.

A természettudományos oktatás fejlesztésére kidolgozott Öveges-program keretében induló, 314 millió forintos projekt megvalósíthatósági tanulmánya az Oktatási Hivatal adatait idézi, e szerint 2006 és 2010 között csökkent a természettudományi tantárgyakból érettségizők száma, ezen belül jóval kevesebb diák tett emelt szintű vizsgát. A tanulmány a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataira hivatkozva azt írja, hogy Magyarországon kirívóan alacsony a természettudományi és műszaki diplomát szerzők száma, miközben a diplomázók aránya fokozatosan eléri a fejlett országok szintjét.

A dokumentum szerint a projekttől többi között azt várják, hogy a korábban informatikai oktatásra szakosodott szekszárdi gimnázium emelt szintű érettségi vizsga helyszíne lehet, és a labor javítja a természettudomány területén a diákok továbbtanulási lehetőségeit.