Orbán Viktor kezetfog

fotó: Ujvári Sándor/MTI

A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra. Erről beszélt a miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.

2012.03.06 13:15:39 | Üzlet

Botka László

A megyei MSZP-szervezetek nagy többségében lezárult a tisztújítás. Az elmúlt napokban több országosan ismert politikust is újraválasztottak, Hajdú-Bihar megyében viszont a szocialista pártból korábban kizárt Huszka Imre nyert. Győr-Moson-Sopron megyében szavazategyenlőség miatt nem sikerült új elnököt választani.

2012.03.06 09:40:36 | Magyarországon

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai "nem kérnek" a közkegyelemből, mert szerintük nem követtek el bűncselekményt, amikor tavaly december 23-án csatlakoztak az LMP által kezdeményezett tüntetéshez, sőt feljelentést is tesznek, hogy kiderüljön, a kormány utasítására jogtalanul vették őket őrizetbe. Ezt mondta Kolber István hétfői sajtótájékoztatóján.

2012.03.05 14:29:57 | Magyarországon

A tihanyi bencés apátság, igent mondva az önkormányzat felvetésére, átvenné a helyi általános iskola működtetését.

2012.03.05 14:21:16 | Magyarországon

Siket szakácsok főznek, mozgássérült felszolgálók viszik ki az ételt, tanulásban akadályozott emberek pedig a kisegítő munkát végzik el a szekszárdi Kék Madár Alapítvány éttermében. A fogyatékkal élőket foglalkoztató, országosan is egyedülálló társadalmi vállalkozás öt év alatt elfogadott, népszerű vendéglátóhellyé vált Szekszárdon.

2012.03.05 13:42:50 | Üzlet

Prokk József

Három ágyú sorakozik a szurdokpüspöki ház udvarán, nagy lucfenyők alatt. Csövük a Mátrát célozza, a kert végében pedig, a Zagyva-völgy felé, szülőszobájuk áll: az öntőműhely. A két kisebb lőszerszám Gábor Áron rézágyúinak mása, az óriás pedig török mintára készült, Magyarország legnagyobb középkori ágyúja. A monstrumból kettő is van, egyik itt, az udvaron, a másik pedig Eger várában - hitelbe, hogy miért, majd kiderül. Mindenesetre a szurdokpüspöki Prokk József fémöntő nem csak múltbéli hadieszközöket készít. Vajon miért nem akar senki fémöntőnek állni?

2012.03.04 18:28:18 | Mesterek-Művészek

műcsirke sül a sütőben

Különleges fogások kerülnek az asztalra idén júniusban egy rendhagyó washingtoni ételversenyen, ahol a szakácsok ezúttal fiziológusok és biológusok lesznek, a fődíj pedig nem kevesebb, mint egymillió dollár - és a remény, hogy mindössze egy tál étellel sikerül megváltoztatni a világot.

2012.03.04 11:34:27 | Tudomány

Vir szigetén

A legtöbb turista magyar volt a horvátországi Vir-szigeten tavaly, köszönhetően annak is, hogy az itt lévő ingatlanok 10 százaléka magyar tulajdonosok kezében van. Erről beszélt Vir polgármestere a budapesti Utazás kiállításon.

2012.03.04 10:33:59 | Határon túl

Veszprémi írók kötetét mutatták be pénteken Varsó egyik legnagyobb könyvesházában, az Irodalom a világon (Literatura na swiecie) világirodalmi folyóirat legújabb számának szerzői közül Géczi János, Fenyvesi Ottó, Szabó Tibor Benjámin és a Magyarországon továbbra is inkognitóban alkotó Centauri mutatkozott be a lengyel közönségnek.

2012.03.03 11:22:16 | Kultúra

Tizenegy új időszaki kiállítás szerepel a Néprajzi Múzeum (NM) 2012-es programjában - számolt be az intézmény pénteki budapesti sajtóreggelijén Fejős Zoltán főigazgató, aki a március 5-i Néprajzi Múzeum napjáról is szót ejtett.

2012.03.02 12:29:32 | Kultúra

A legjobb fizetésre az informatikai és műszaki végzettségű fiatalok számíthatnak, jobb bérre van esély egyetemi szintű, vagy mesterdiplomával, és a férfiak többet keresnek, mint a nők. Így összegezhető a diplomás pályakövetési rendszer keretében több mint húszezer hallgatót érintő felmérés.

2012.03.02 10:07:01 | Üzlet

Tarlós István főpolgármester szerint a legkívánatosabb megoldás, hogy sikerüljön megegyezni a Fővárosi Vízművek befektetőivel. Amennyiben mégis fel kell mondani a szerződést, azt a kormánnyal egyezteti a főváros.

2012.03.01 12:13:32 | Magyarországon


fotó: Székelyhidi Balázs/mno.hu

Az első diavetítőt testvéreivel együtt közös ajándékként kapta karácsonyra az 1950-es évek végén a szolnoki Kolozsi Sándor, és attól kezdve - televízió még nem lévén hazánkban - kedvenc esti szórakozássá vált családjukban a mesefilmek vetítése.

2012.02.29 12:22:49 | Kultúra

Az MSZP május 1-jén mutatja be választási programjának tervezetét, amelyet ezt követően egy Párbeszéd a nemzetért címen induló rendezvénysorozaton kíván megvitatni. Ezt jelentette be Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője hétfőn, az Országgyűlés épületében tartott sajtótájékoztatón.

2012.02.27 14:43:56 | Magyarországon

Elkezdődött a tatabányai távfűtő erőmű biomassza bázisú fejlesztésének tervezése, a 4 milliárd forintos beruházáshoz szakmai és politikai egyetértést kíván teremteni a város vezetése. Ezt jelentette be a polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

2012.02.27 12:08:02 | Magyarországon

A némafilmes című francia fekete-fehér némafilm alkotói aratták a legnagyobb diadalt a 84. Oscar-díjátadó ceremónián: a produkció összesen öt Oscart nyert, többek között a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb színész díját is megkapta.

2012.02.27 09:31:41 | Kultúra

BKV demonstráció

fotó: Máthé Zoltán/MTI

Átadták petíciójukat a demonstráló közlekedési szakszervezetek a Miniszterelnökség képviselőjének szerda délután a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren.

2012.02.22 19:28:01 | Magyarországon

A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) gyűjteményének tizennyolc kiemelkedő jelentőségű festménye került fel gigapixeles felbontásban a múzeum honlapjára; négy képhez interaktív alkalmazás is készült.

2012.02.21 14:07:52 | Kultúra

Tomasz Boguslawski, a lengyel tervezőgrafika egyik vezető képviselője PL_AKÁTOK címmel mutatja be mintegy 40 régi és új munkáját péntektől a budapesti Lengyel Intézet galériájában.

2012.02.21 11:35:54 | Kultúra

A főpolgármester álláspontja szerint a BKV adósságállományával kapcsolatban a szűk határidőkre kell legjobban vigyázni, továbbá arra, hogy a hosszú távú finanszírozásban olyan programokat és határidőket fogadjanak el, amelyek fizikailag tarthatók.

2012.02.20 10:37:35 | Magyarországon

Görbicz Anita küzd a labdáért

fotó: Kovács Anikó/MTI

A Győr parádés játékkal, Görbicz Anita 12 góljával, 31-22-re győzte le a címvédő vendég norvég Larvikot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 3. fordulójában.

2012.02.19 19:29:47 | Sport

Ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma nemhogy 47.000 forint nem lenne megélhetésre, de ennek tizede sem. Így reagált a Fidesz szóvivője arra, hogy Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnap közleményben szólította fel a miniszterelnököt, mondja meg, hogy meg lehet-e élni 47.000 forintból, vagy sem.

2012.02.19 16:26:33 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Járványként terjed a realitásérzék hiánya a kormányoldalon – írta Mesterházy Attila a héten. A nemzetgazdasági miniszter, majd a miskolci alpolgármester után immár a belügyminiszter is kijelentette, hogy meg lehet élni 47.000 forintból. Zsiga Marcell 1,6 milliós havi, Pintér Sándor 1,6 milliárd éves jövedelemmel a zsebében könnyen és felelőtlenül beszél – folytatta az MSZP elnöke.

2012.02.19 16:21:06 | Magyarországon

lajtoskocsi

Elfagyott a vízvezeték, ezért lajtoskocsiról kapja a vizet több család a Veszprém megyei Vináron. Erről tájékoztatta a polgármester vasárnap az MTI-t.

2012.02.19 14:46:23 | Magyarországon


fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Csaknem 12 milliárd forintos beruházással elkészült a Debreceni Egészség Központ fejlesztési projekt; a fejlesztést szombaton az orvoscentrum Kapcsolat napja programjai keretében adta át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott és Kósa Lajos, a város polgármestere.

2012.02.18 17:42:14 | Magyarországon

Münchhausen báró és Háry János történetei, valamint más magyar hazugságmesék alapján született a HOPPart Hajrá, Háry! című előadása, amelyet a Trafó Kortárs Művészetek Házában február 20-án és 21-én láthat a közönség.

2012.02.18 10:21:02 | Kultúra


fotó: Kollányi Péter/MTI

A kormány nem tudja átvenni a fővárostól a BKV-ra vonatkozó tulajdonosi jogosítványokat, de fontosnak érzi, hogy Budapest képes legyen kezelni és megoldani a közlekedési cég problémáját - közölte pénteken sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal. A főpolgármester a parlamenti találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélés óvatosan optimistává tette.

2012.02.17 15:34:19 | Magyarországon

Rendszeres anyagi támogatást kapnak Szolnok önkormányzatától, illetve a Szolnoki Főiskolától azok a helyben lakó vagy a város középiskoláiban végzett fiatalok, aki a következő tanévtől költségtérítéses vagy részösztöndíjas hallgatói lesznek a felsőoktatási intézménynek. Ezt jelentették be a szolnoki városházán pénteken tartott sajtótájékoztatón.

2012.02.17 14:38:17 | Magyarországon

Debrecen rendezi az idei felnőtt úszó Európa-bajnokságot Antwerpen helyett. Erről tájékoztatott Gyárfás Tamás, a LEN alelnöke, a Magyar Úszószövetség elnöke.

2012.02.16 14:46:51 | Magyarországon


Jelentős összegű, mintegy 90 millió forintos fejlesztési támogatást nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) doktori iskolája a Társadalmi Megújulás Operatív Programban (TÁMOP).

2012.02.15 15:38:03 | Kultúra


A főpolgármester szerint a Fővárosi Közgyűlésnek foglalkoznia kell a BKV paraméterkönyvével, ugyanis jelenleg nincs fedezet a szolgáltatásra.

2012.02.15 14:14:44 | Magyarországon

A Jobbik felháborodva értesült arról, hogy Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc alpolgármestere is osztja "a realitásérzékét vesztett" Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter álláspontját, miszerint havi 47 ezer forintból igenis meg lehet élni, elentette ki Volner János szerdai sajtótájékoztatóján.

2012.02.15 11:02:47 | Magyarországon


fotó: Beliczay László/MTI

A Kreatív Magyarország - Mérnöki tudás - Múlt, jelen, jövő című kiállítás rendkívüli alkalom arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a mérnök utánpótlás gondjaira - hangsúlyozta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a tárlat megnyitóján kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME).

2012.02.14 14:00:40 | Technika

fotó: Kovács Tamás/MTI

Adományokból kialakított gyermekbarát meghallgatószobát adtak át a főváros VII. kerületi rendőrkapitányságán kedden.

2012.02.14 12:34:43 | Magyarországon


A kaposvári Toldi lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium megszüntetése ellen tiltakozó LMP, Szabó Máté ombudsmanhoz fordul az ügyben - jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes. A politikus hozzátette, újra benyújtják az ügyészségnek az egyszer már elutasított törvényességi felülvizsgálati kérelmüket.

2012.02.14 11:11:53 | Magyarországon

Az MSZP arcátlan feltételezésnek tartja a kormányfő részéről, hogy az ellenzéki párt európai parlamenti képviselői ne a nemzeti érdekeket képviselnék a testületben.

2012.02.14 10:59:27 | Magyarországon

Összesen csaknem 180 millió forintos beruházással megújul egy általános iskola és egy óvoda Ajkán, az intézmények energetikai korszerűsítéséhez az önkormányzat 133,5 millió forint európai uniós támogatást kapott.

2012.02.14 10:25:44 | Magyarországon

 szelektív hulladék

Százhuszonhét Vas megyei településen kezdődhet meg vagy kerülhet magasabb szintre a szelektív hulladékkezelés Vas megyében az uniós támogatással tervezett nyugat-dunántúli regionális hulladékkezelési projekt alapján, amelynek lakossági fórumai jelenleg is zajlanak a megyében.

2012.02.13 19:09:35 | Életmód

Wizzair

Repülőjáratokat indít Debrecen és London között június 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság. A hírt Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója jelentette be hétfőn, a cívis városban.

2012.02.13 19:03:25 | Üzlet

BKV-ügy: megoldódhat-e?

Tarlós István szerint "vért izzadva", de a főváros teljesíti a kormány kéréseit a BKV finanszírozásával kapcsolatban. Már csak az a kérdés ez elég lesz-e ahhoz, hogy ne halljon meg a főváros közlekedése.

2012.02.13 18:25:48 | Magyarországon

bkv

Kedd délutánra hívta össze Tarlós István főpolgármester a fővárosi kerületek és a budapesti agglomerációban lévő települések polgármestereit a BKV finanszírozása ügyében.

2012.02.13 12:39:36 | Magyarországon

Wizzair

Menetrendszerű légi járatot indíthat Debrecen és London között a Wizz Air légitársaság.

2012.02.13 00:22:15 | Üzlet

Budapest felett az ég...

fotó: Beliczay László/MTI

Országszerte jelentősen javult a levegő minősége vasárnapra. A szálló por magas koncentrációja miatt már csak két település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Környezetegészségügyi Intézet.

2012.02.12 11:54:35 | Magyarországon

Megújult az egri vár főbejárata, illetve a Varkoch-kapu; a beruházást szombaton avatta fel Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos és Habis László a település polgármestere.

2012.02.11 15:21:13 | Kultúra

Szakmát adó képzést és személyiségfejlesztő tréningeket indítanak két, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei büntetés-végrehajtási intézet elítéltjei számára; az uniós támogatású, 117 millió forint keretösszegű program nyitókonferenciáját szerdán tartották a tiszalöki börtönben.

2012.02.08 13:34:32 | Magyarországon

Orbán Viktor

fotó: Kollányi Péter/MTI

A kormány kész küzdeni, ha kell, de megegyezni is, ha az ország érdeke megkívánja. Ezt mondta Orbán Viktor tizennegyedik országértékelő beszédében kedden. A Millenárison tartott rendezvényen a miniszterelnök azt mondta, kormánya vállalkozásának első szakasza lezárult, Magyarország új alapokon áll. Az évértékelő után a Fidesz üdvözölte a kormányfő kiállását Magyarország nemzeti érdekei mellett, a KDNP a rászorulók védelmét emelte ki. Az ellenzéki pártok éles kritikával illeték az értékelőt. Az MSZP szerint abban nem Magyarországról volt szó, az LMP hazugságbeszédnek titulálta, a Jobbik szerint bár felfokozott várakozás előzte meg a beszédet, de az végül csalódást okozott. 

2012.02.07 18:37:22 | Magyarországon

Mesterházy Attila

"Munkát, kenyeret!" - így szólt a szociáldemokrata mozgalom egyik legfontosabb követelése a nagy gazdasági világválság idején. Erről írt Mesterházy Attila. A manapság sokak által agyondicsért Horthy-korszak – így folytatja az MSZP elnöke,  valójában a hárommillió koldus Magyarországát teremtette meg. Az emberek akkor sem "ingyen ebédre" vágytak, hanem arra, hogy tisztességes munkával eltarthassák családjukat és saját magukat.

2012.02.05 13:53:48 | Magyarországon

Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át - mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója Kecskeméten.

2012.02.03 14:10:49 | Üzlet

Az LMP szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhely polgármestereként "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.

2012.02.03 11:08:43 | Magyarországon

tüzifa

Tűzifát osztanak rászoruló családoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón. Erről tájékoztatott Maros Éva, a város önkormányzatának szóvivője csütörtökön.

2012.02.02 14:50:05 | Magyarországon

Szilágyi György

A Jobbik felszólítja Rogán Antalt, Budapest V. kerületének fideszes polgármesterét, hogy hivatalosan válaszoljon arra a kérdésre, hogy magánúton, vagy közpénzből utazott-e Abu-Dzabiba a héten. Ezt jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2012.02.02 14:27:13 | Magyarországon

Győrben adták át Magyarország első turisztikai látogatóközpontját; a szolgáltatás a város és a kistérség idegenforgalmának továbbfejlesztését egyaránt szolgálja.

2012.01.31 13:01:56 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila közlése szerint a mostani kormány sokszor szembeállítja egymással a nemzedékeket, az MSZP viszont mindig fontosnak tartotta az idősekről való gondoskodást. A szocialisták elnök-frakcióvezetője kedden, a Tisztelet Társasága születésnapi tisztújító kongresszusán beszélt erről Budapesten.

2012.01.31 10:50:02 | Magyarországon

Dohnanyi Zenekar
FilmHarmonikusok címmel mozgóképek híres betétdalaiból ad monumentális hangversenyt a Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ) február 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. A John Williams munkássága előtt is tisztelgő koncerten csaknem 300 előadó lesz színpadon.

2012.01.30 13:36:21 | Kultúra

György Ádám

György Ádám zongoraművész, aki vasárnap délután a New York-i Carnegie Hallban koncertezett, alapítványt hozott létre az Egyesült Államokban többek között a pomázi Kastélyakadémia támogatására.

2012.01.30 11:38:08 | Kultúra

Mesterházy Attila

Mi nem akarunk többet, de kevesebbet sem annál, hogy a hazánk ismét büszke európai ország lehessen. Nem azért, mert ez jó Brüsszelnek, hanem azért, mert ez a jó a magyar embereknek. Erről szól Mesterházy Attila legfrissebb írása. 

2012.01.29 16:27:13 | Magyarországon

biogazdálkodás

Magyarországon az ökológiai művelésbe vont területek nagysága az ország uniós csatlakozását követően nem nőtt, sőt egyes években enyhén visszaesett, ezért az ökológiai gazdálkodás hazai helyzetének javításáért február 2-án Gödöllőn szakmai konferenciát rendeznek. Erről Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt az MTI-nek. 

2012.01.29 11:40:21 | Magyarországon

Kútvölgyi Erzsébeté a Páger Antal-díj

fotó: Rosta Tibor/MTI

A művésznő január 29-én vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban. 

2012.01.29 11:39:42 | Kultúra

egészségház

Több mint kétmilliárd forintos infrastrukturális fejlesztés valósult meg Baktalórántházán az Európai Unió támogatásával, és előkészítés alatt áll egy hatmilliárdos szennyvízberuházás is. Ezt közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros polgármestere.

2012.01.28 16:19:54 | Magyarországon

Weisz Árpád

Emléktáblát avattak pénteken a milánói stadionban az Internazionale labdarúgócsapatának egykori edzője, Weisz Árpád és családja tiszteletére.

2012.01.27 19:27:44 | Sport

orvos

Százmillió forintos beruházással korszerűsítették Túrkevén az 1950-es évek elején készült orvosi rendelőt. A munkák elvégzéséhez az önkormányzat sikeres pályázata révén Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében európai uniós pénzügyi forrásból 68,6 millió forintos támogatást kapott.

2012.01.27 18:36:41 | Magyarországon

NAT

Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többek között az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is tartalmazza. Az új alaptanterv az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre is kitér.

2012.01.27 16:23:47 | Magyarországon


A múlt évben átlépte az egymilliót a vendégéjszakák száma Hévízen, ahol az elmúlt tíz év átlagában 10-15 százalékkal növekedett a turisták részéről eltöltött idő hossza. Leginkább az oroszok jelenléte erősödött a fürdővárosban. Ezt közölte sajtótájékoztatón csütörtökön a város polgármestere.

2012.01.26 11:43:12 | Üzlet

Új, elektronikai hulladékok szétszerelésére és újrahasznosítására szakosodott üzem épül Karcagon, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) támogatja a luxemburgi többségi tulajdonban lévő SDK Hungarn Kft. beruházását. Erről tájékoztatott a szaktárca szerdán.

2012.01.25 15:41:56 | Üzlet


fotó: Kovács Attila/MTI

A BKV kilencmilliárdos tulajdonosi kölcsönt, illetve további hatmilliárd forint támogatást kap a fővárostól, miután a képviselők megszavazták az erről szóló határozati javaslatot a közgyűlés szerdai ülésén.

2012.01.25 09:29:25 | Magyarországon

Európai uniós forrásból új óvodát építenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kölcsén; a közel 110 millió forint összegű beruházás megvalósítása a munkaterület átadásával kedden kezdődött meg a településen. Ezt közölte Balku Pál, az 1360 lakosú község független polgármestere.

2012.01.24 13:33:38 | Magyarországon

Ismét meghirdették a Zuglói Szent István Zeneházban a Pastorale családi hangversenysorozatot. A négyszer három koncertből álló szériában az idén versenygyőztes fiatalok is muzsikálnak, és megszólal Mozart Szöktetés a szerájból című operája.

2012.01.23 12:06:06 | Kultúra

a díj

Öten kapták meg a Csemadok szlovákiai magyar kulturális szervezet életműdíját vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából Galántán rendezett országos emlékműsor keretében. 

2012.01.22 20:17:09 | Kultúra

Bastille Opera, Párizs

Harmadjára újította fel a párizsi Bastille Opera Csajkovszkij Pikk dáma című operáját ezúttal a világhírű orosz Lev Dogyin rendezésében. A február 6-ig hét alkalommal látható előadás szinte kizárólag orosz művészekből álló szereposztásában egy magyar operaénekes is helyet kapott. Szurint Szabó Bálint énekli. 

2012.01.22 18:26:11 | Kultúra

Bessenyei-díj

Bitskey Tibor Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas színész, érdemes művész és a Fandante Kamarakórus kapták idén a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. 

2012.01.22 17:34:45 | Kultúra

Chicago

Csaknem egy év után 24 órányi béke jutott Chicagónak. Az amerikai nagyvárosban egy napig senkit sem gyilkoltak meg, sőt, a fegyvereket is elrakták a bűnözők.

2012.01.22 17:20:33 | Határon túl

Mesterházy Attila

Az MSZP elnöke szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek nem azért kellene lemondania, mert rajtakapták valamin, hanem elsősorban azért kellene távoznia, mert "szégyent hoz egész Magyarországra". 

2012.01.22 16:33:07 | Magyarországon

Atkári János

Atkári János szerint a fővárost már nem támogatnia kellene az államnak, hanem inkább el kellene vennie tőle egy keveset. A főpolgármester távozó pénzügyi tanácsadója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, "megfeneklett" a főváros annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett, amit a jogszabályok megengedtek, hogy ezt elkerülje.

2012.01.22 13:29:19 | Magyarországon

bor

Épek, egészségesek a szőlővesszők, így idén is bőségesen lesz bor. Ezt jövendölték a környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendek a szikrázó napsütésben, szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban rendezett Vince-napi borünnepen.

2012.01.21 16:41:41 | Magyarországon

Bakonyszentlászló

Áramot "termelő" napelemekkel szerelik fel az iskolát és a körjegyzőséget Bakonyszentlászlón. Az önkormányzat megtakarítást vár a beruházástól, csakúgy, mint az idősotthon tavaly elkészült fűtéskorszerűsítésétől, amelynek eredményeként legalább egymillió forinttal csökken az idei fűtésszámla.

2012.01.21 10:57:30 | Üzlet

Az évszakhoz képest enyhe idő ellenére szerte az országban várják a síelőket a hétvégén a télisportközpontokban, bár a legtöbb helyen kénytelenek hóágyuzással feljavítani a pályák minőségét.

2012.01.20 13:17:31 | Sport

Döntés születhet a BKV finanszírozásáról a Fővárosi Közgyűlés január 25-i ülésén, miután a múlt szerdára tervezett, elnapolt rendkívüli közgyűlés után Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor és György István főpolgármester-helyettesek újra benyújtották az erre vonatkozó előterjesztésüket.

2012.01.20 13:12:19 | Magyarországon


fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Az iskolateremtő festő és grafikus, Vinkler László születésének századik évfordulója alkalmából a művész magánygyűjteményekben található alkotásait bemutató emlékkiállítás nyílik pénteken a szegedi Reök-palotában.

2012.01.19 14:47:06 | Kultúra

Bár tökéletesen teljes életet élt, és az elismeréseket soha nem hiányolta, érdemeiért akár Nobel-díjat is kaphatott volna - méltatta Szentágothai Jánost Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke csütörtökön Szegeden az iskolateremtő agykutatónak szentelt emlékév magyarországi rendezvénysorozatának megnyitóján.

2012.01.19 14:12:46 | Tudomány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) szidalmazó, obszcén feliratot festettek tüntetők a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatára.

2012.01.18 13:39:04 | Határon túl

milliárdos segítség

Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel kamat- és költségtámogatásos, hosszú lejáratú hitel segíti a tavaly fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelőket. Ezt Jakab István fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke jelentett be kedden Nyíregyházán. 

2012.01.17 20:23:08 | Üzlet


Bozsik Yvette táncművészt, koreográfust nevezte ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatójává július 1-jei hatállyal Tarlós István főpolgármester. Ezt közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága hétfőn.

2012.01.16 14:53:19 | Kultúra

Az év első felében megépül az út az osztrák határ közeli Zsirától az ausztriai Locsmánd (Lutzmannsburg) felé, a Zsira és a burgenlandi Füles (Nikitsch) közötti utat pedig már használatba is vették az autósok. Az európai uniós támogatással megvalósuló projekt építési költsége megközelíti a 200 millió forintot, mondta Dorogi Árpád zsirai polgármester.

2012.01.14 13:22:13 | Határon túl

Kassai Viktor

A Bajnokok Ligája döntőjének bírája, Kassai Viktor lett 2011 legjobb játékvezetője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.

2012.01.13 19:32:11 | Sport

Csige

A Hajdú-Bihar megyei és a debreceni közgyűlés MSZP-frakciójának tagjai a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának adják a szombat esti, debreceni városi bálra szóló belépők árát, indoklásuk szerint így tiltakoznak a mostani nehéz gazdasági helyzetben a "rongyrázás" ellen.

2012.01.13 17:33:31 | Magyarországon

Félmilliárd forint értékű, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítő tanácsadó program indult az Észak-alföldi Régió három megyéjében.

2012.01.13 11:01:19 | Magyarországon

Unisys

Call centert létesít az Unisys Global Services Hungary Pécsett tavasszal. Az amerikai székhelyű cég mintegy száz embernek ad munkát. Ezt adta hírül a Pécsi Újság hírportál csütörtökön.

2012.01.12 16:44:00 | Üzlet

Call centert létesít az Unisys Global Services Hungary Pécsen a tavasszal, az amerikai székhelyű cég mintegy száz embernek ad munkát. Ezt adta hírül a Pécsi Újság hírportál csütörtökön.

2012.01.12 15:30:06 | Üzlet

A siófoki víztoronyt, a petesmalmi vidraparkot, valamint Goszthony Mária, Németh István és Széchenyi Imre életművét nyilvánította Somogyország Kincsének a Somogy megye közgyűlés; a helyi értékeket csütörtökön mutatták be Kaposváron a vármegyeházán az ünnepi megyehét keretében.

2012.01.12 13:12:51 | Kultúra


fotó: Soós Lajos/MTI

Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok. Ezt mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

2012.01.12 12:16:15 | Magyarországon

Három képzőművészt tüntetnek ki idén Barcsay-díjjal: Bartus Ferenc, Varga József Zsolt és Ferencz S. Apor pénteken Szentendrén veheti át az elismerést, ahol tárlat is nyílik alkotásaikból.

2012.01.12 10:38:27 | Kultúra


Rendkívül fontos a romániai magyar politikai szervezetek összefogása, mert az egyfordulós választási rendszerben jó esély van arra, hogy Nagyváradnak újra magyar polgármestere legyen. Ezt mondta sajtótájékoztatóján Kristófi Kristóf, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nagyváradi szervezetének elnöke, akit a Krónika idézett csütörtökön.

2012.01.12 09:15:48 | Határon túl

Hagyó Miklós

Vádat emelt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és tizennégy társa ellen az úgynevezett BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.

2012.01.12 00:25:31 | Magyarországon

felújítás

Megkezdődött a kőbányai Kis-Pongrác lakótelep rehabilitációja. Több, mint egy milliárd forintot költenek társasházak, közintézmények, közterületek felújítására.

2012.01.12 00:15:07 | Magyarországon


Az MSZP fővárosi frakciója felszólította a kormányt, hogy azonnal oldják fel a BKV 32 milliárdos normatív támogatásának zárolását.

2012.01.11 15:24:02 | Magyarországon

Miskolc segít

A borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala átmeneti segélyt és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást folyósított annak az anyának, akinek másféléves gyermeke a család házában tűzben halt meg a napokban.

2012.01.11 14:24:13 | Magyarországon


Hat kerület, falu, város nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést; előbbiek száma ezzel 24-re, utóbbiaké 30-ra nőtt. Ez hangzott el a szerdai győri átadóünnepségen.

2012.01.11 14:17:03 | Életmód


fotó: Kovács Attila/MTI

Bízik a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért bízik a BKV-ügy megoldódásában is Tarlós István főpolgármester, aki erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt.

2012.01.11 14:03:36 | Magyarországon

A közfoglalkoztatáson alapuló szociális szövetkezet létrehozását tervezik a devecseri kistérségben; a februárban induló közmunkaprogram mintegy háromszáz embernek ad majd munkát. Erről tájékoztatott Toldi Tamás (Fidesz-KDNP), Devecser polgármestere.

2012.01.11 08:45:34 | Magyarországon

tűzifa

Hazavihetik tüzelőnek a Jászapáti határának megtisztítása során összegyűlt fákat és cserjéket azok a helybeliek, akik részt vesznek az önkormányzatnál szervezett munkában. Ezt Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a település polgármestere mondta kedden.

2012.01.10 18:16:27 | Magyarországon

Kodolányi

Vállalkozásfejlesztés mesterszakkal, továbbá személyügyi, új média, marketing- és PR kommunikáció szakiránnyal bővül a következő tanévtől a Kodolányi János Főiskola képzési palettája. 

2012.01.10 18:12:42 | Magyarországon

Január 21-én éjjel fél 12-től ad koncertet a Millenáris Teátrumban a Budapesti Fesztiválzenekar(BFZ). Január 19-i, 21-i és 22-i bérleti hangversenyük kétharmadát szólaltatják meg az éjszakai előadáson.

2012.01.10 14:15:29 | Kultúra

Egyre több nyugdíjas jelentkezik a XVI. kerületi önkormányzat Kattints, nagyi! elnevezésű számítógépes tanfolyamára; az első fél év valamennyi csoportja megtelt Ezt közölte Csomor Ervin alpolgármester.

2012.01.10 13:08:33 | Életmód


Természettudományos oktatási labort alakítanak ki az ősszel induló új tanévre Veszprémben, a Vetési Albert Gimnáziumban; a kivitelezés már megkezdődött. Erről tájékoztatott Némedi Lajos alpolgármester kedden .

2012.01.10 12:35:32 | Magyarországon

Tatabánya Hazavár elnevezéssel programot indít a helyi önkormányzat a fiatalok városban maradásának érdekében. A program tanulmányi ösztöndíjból, gyakornoki lehetőségek megteremtéséből és önálló lakáshoz jutást biztosító elemekből áll.

2012.01.10 10:27:59 | Magyarországon

Összesen 1,7 milliárd forintos beruházással fejlesztik hét Veszprém megyei település csatornahálózatát; a munkálatok az év második felében indulnak, jelenleg a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás van folyamatban. Ezt közölte a települések konzorciumát vezető Sümeg polgármestere kedden.

2012.01.10 10:04:01 | Magyarországon

Szilágyi György

A Jobbik fővárosi frakciója felszólította a kormányt, hogy a BKV pénzügyi helyzetének azonnali stabilizálása érdekében haladéktalanul intézkedjen a 32 milliárd forint visszatartott normatív támogatás átutalásáról. 

2012.01.09 17:49:35 | Magyarországon

összefogtak

A somlói borvidék borosgazdáinak összefogását sürgették a somlói termőterület közel felét képviselő bortermelők hétfőn Devecserben.

2012.01.09 17:34:46 | Magyarországon

kultúra lovagok

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány nyilvánosságra hozta azoknak a személyiségeknek nevét, akik 2012-ben Kultúra Lovagja elismerésben részesülnek.

2012.01.09 17:21:40 | Kultúra

Gémesi György

Bizakodva várja a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének csütörtöki döntését a Nemzeti Sportszövetség elnöke, Gémesi György. Budapest és Gödöllő közös pályázata a lengyelországi Wroclaw és a dél-afrikai Fokváros kandidálásával küzd a 2017-es Világjátékok rendezési jogának elnyeréséért.

2012.01.09 16:53:46 | Sport


Tavaly májusban indította útjára Fejér megye közgyűlése a Fejér Termék Programot. Rövid idő alatt nagyon sikeres lett. Az azóta négy alkalommal megrendezett Megyekorzón és legutóbb a székesfehérvári adventi vásáron is beigazolódott, hogy a térség kézművesei, termelői piacképes, kapós holmikat, finom élelmiszereket készítenek. A megye lakossága pedig egyre inkább megismeri és megkedveli a "Fejér termék" márkát.

2012.01.09 11:34:19 | Magyarországon


Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.

2012.01.09 10:39:50 | Magyarországon

Padova lakosai közel hetven év óta apró darabokban őriznek egy reneszánsz festményt, melyet most megpróbálnak újra összerakni.

2012.01.09 08:57:40 | Kultúra

gátat áldanak

fotó: Vajda János/MTI

A kormány tartotta a szavát, amikor Felsőzsolcán 2010 végén elindította a gátépítési projektet. Erről Tóth Lajos, a település független polgármestere beszélt vasárnap, amikor a történelmi egyházak képviselői megáldották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települést egy esetleges újabb árvíz ellen védő, új gátját.

2012.01.08 22:50:42 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Lenéztünk a szakadékba. Tudtuk, hogy 2012 nehéz év lesz, de csak a legpesszimistábbak számítottak arra, hogy a gondok nem lassan fokozódnak majd, hanem berúgják az ajtót. Mesterházy Attila legfrissebb írása.

2012.01.08 15:30:40 | Magyarországon


Joseph P. Kennedy III. 31 éves massachusettsi ügyész idén elindul a 2012-es kongresszusi választáson, hogy feltámassza az Egyesült Államok talán leghíresebb "dinasztiájának" országos befolyását. Ezt közölték pénteken amerikai sajtóorgánumok.

2012.01.07 11:56:29 | Határon túl

Január 8-án lesz nyolcvanéves Gyarmathy Lívia Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere.

2012.01.06 14:26:55 | Kultúra

hangfal

Új hangosítási technikát fejlesztett ki húros hangszerekre egy gyulai elektronikai műszerész. A jelátalakító lényege, hogy ennek segítségével a hangszórókon torzításmentesen hallható az előadóművész játéka.

2012.01.06 11:29:21 | Technika

Szolnok

A szolnoki kistérségbe több mint egymilliárd, ezen belül a megyeszékhelyre 800 millió forint jutott abból a pénzből, amelyet a kormánytól kaptak az önkormányzatok 2011 végén. Ezt Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere mondta csütörtöki évnyitó sajtótájékoztatóján.

2012.01.05 18:05:46 | Magyarországon

Bevált a turisztikai illeték ötlete, amelyet 2010-ben vezetett be a kovásznai önkormányzat. A székelyföldi fürdőváros kasszájába tavaly befizetett 800 ezer lejt (60 millió forint) idegenforgalmi fejlesztésekre kívánják fordítani.

2012.01.05 12:40:45 | Üzlet

Közkegyelmet javasol adni a kormány azoknak, akik részt vettek tavaly december 23-án az LMP részéről meghirdetett demonstráción, és büntetőeljárás indult ellenük. Az MSZP képviselői "nem kérnek egy diktatúra kegyelméből".

2012.01.05 12:01:34 | Magyarországon

Mesterházy Attila

fotó: Kollányi Péter/MTI

Az MSZP elnöke arra számít, 2012 fordulatot hoz, és az év végére a közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy az ellenzék le tudja váltani az Orbán-kormányt, amelyről szerinte már senki sem gondolja, hogy ciklusokon át a helyén marad. Mesterházy Attila az MTI-nek adott interjúban azt mondta, a szocialisták idén programot készítenek, hogy 2006 és 2010 után még egyszer ne fordulhasson elő, hogy az emberek nem tudják, mire szavaznak. 

2012.01.05 09:49:51 | Magyarországon

Fehér Ház

A táliboknak fel kell hagyniuk az erőszakkal az afganisztáni békefolyamat elindításának előfeltételeként.

2012.01.04 02:03:12 | Határon túl

Kaposvár

A kaposvári vállalkozások 2011-ben a város bevételeinek 11,6 százalékát kitevő 2,9 milliárd forint adót fizettek be, ebből egymilliárd forintot a húsz legnagyobb adózó cég, amelyek vezetőit Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester kedden - az idén 16. alkalommal - a Városházán köszöntötte az új év alkalmából. 

2012.01.03 23:53:03 | Magyarországon

Hogy mi köti össze ezt a három látszólag teljesen különálló dolgot? Az elsőkönyves amerikai író, Matthew Jarpe, cyber-punk regénye a Szabadesés Rádió.

2012.01.03 12:44:31 | Könyvajánló

Tavaly közel százhatvanmillió forintot költött energiatakarékossági fejlesztésekre a gyulaházi önkormányzat és az idén is részt vesz egy több mint hárommilliárd forint értékű, több települést is érintő, szennyvízberuházásban.

2012.01.03 10:39:20 | Magyarországon

2012

2012 januárjától új, szép, egységes arculattal, könnyen átlátható szerkezettel, a Pályázatfigyelőben pedig új partnerrel várjuk Önt. A K&H Bank pályázatíró szakértője válaszol kérdéseire és segít abban, hogy minden pályázott pénzt megnyerhessen. Ma már 25.000-en olvasnak minket havonta. Köszönjük, hogy Ön is köztük van! Sikeres évet zártunk és Önnek is sikeres évet kínálunk!

2012.01.02 14:41:44 | Üzlet

Ararat-díj

Átadták az Ararat-díjat a Bárka Színházban pénteken. A közönség az idén Kálid Artúrt és Varga Anikót találta a legjobbnak.

2011.12.31 17:22:08 | Kultúra

Malom-tó átúszás

fotó: Varga György/MTI

Összesen kilencvenöten mártóztak meg az év utolsó napján a tapolcai Malom-tóban, amelynek a vize télen-nyáron egyaránt 14-16 fokos.

2011.12.31 13:36:05 | Sport

paragrafus

Állami fenntartásba, illetve tulajdonba kerülnek január 1-jével egyebek mellett a megyei oktatási és egészségügyi intézmények, köztük a kórházak és a szakrendelők.

2011.12.30 12:51:00 | Magyarországon

Fischer Ádám a MÜPÁban

A Művészetek Palotája 2008 óta rendezi meg újévi koncertjét, amelyen minden alkalommal Haydn 1798-ban bemutatott oratóriuma A teremtés csendül fel Fischer Adám vezényletével.

2011.12.28 21:34:18 | Kultúra

számítógéppel

Több, mint ezer számítógép, interaktív tábla, projektor és egyéb informatikai eszköz beszerzésére nyert el 555 millió forint támogatást a debreceni önkormányzat. Az eszközökkel a város oktatási intézményeit szerelik fel.

2011.12.28 21:15:29 | Magyarországon

Lukács Zoltán

A Magyar Szocialista Párt üdvözli a Demokratikus Koalíció csatlakozási szándékát a január 2-ai akciójához, és minden demokratikus erőt arra kér, hogy csatlakozásával támogassa "a Magyar Köztársaság védelmében szervezett" megmozdulást.

2011.12.28 20:24:20 | Magyarországon

December 30-án lesz hetvenéves Fellegi Ádám Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, aki egyedülálló módon lakáskoncerteken viszi közelebb a zenét hallgatóihoz.

2011.12.28 11:10:49 | Kultúra

halak

December 17-én reggel még a szilvaorrú keszeg vezetett az év hala címért folyó versenyben. Az erről szóló híradást követően azonban több ezren kattintottak riválisaira. Új rajongói a széles kárászt juttatták az élre. Még olyan is akadt, aki illegálisan, egymaga kívánta visszaállítani kedvence elsőségét, de erre rájöttek, voksait pedig érvénytelennek minősítették. A Magyar Haltani Társaság honlapja december 31-ig várja a szavazókat.

2011.12.26 09:31:54 | Magyarországon

edény

Az athéni fazekasok mesterműveit évszázadokon át exportálták a Mediterráneum egész térségében, de különösen Cipruson voltak kelendőek.

2011.12.25 19:12:16 | Tudomány

Ünneplnek Amerikában

Az egész világ kereszténysége Karácsonyt ünnepelte vasárnap. Ennek fénypontja volt a katolikus egyházfő Urbi et Orbi üzenete, mélypontja pedig az a gyilkos robbantás, amelyet egy nigériai templomban követtek el. A cselekedet huszonhét embert megölt.

2011.12.25 17:29:10 | Határon túl

aranymosó

Görögországban legendák keringenek mesés ősi vagyonokról. Nagy Sándor vagy a bizánci uralkodók aranya, amelyet sárkányok őriztek, régi történet, a török pasák vagy éppen a menekülő náci tisztek elásott kincseiről szóló tudósítások már frissebbek és sokak fantáziáját megmozgatják. 

2011.12.25 15:54:02 | Határon túl

Sztanisev

Az Európai Szocialisták Pártja teljes támogatásáról biztosította az MSZP pénteki fellépését, amelynek során a párt képviselői Mesterházy Attila elnök vezetésével csatlakoztak a Parlament előtt tartott tiltakozó megmozduláshoz.

2011.12.24 16:27:24 | Határon túl

Mesterházy

Karácsony Szentestéjén köszöntöm mindazokat, akik keresztényként vagy hitvallásuktól függetlenül is megemlékeznek a Megváltó születésének napjáról, valamint a szeretet, a béke, a megbékélés, az összetartozás ünnepéről. Mesterházy Attila köszöntője.

2011.12.24 15:32:10 | Magyarországon

őssejtekhez

Őssejtekkel végzett kezelések, génterápia, személyre szabott rákgyógyszerezés, bravúros műtétek és a gyógyászatban használható különleges eszközökkel fejlődött az orvostudomány 2011-ben.  

2011.12.24 12:19:27 | Tudomány

Bethlehem

Zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét, az arab világot megrázó politikai változások ellenére.

2011.12.24 12:19:06 | Határon túl

Tisztelt Ház

Az Országgyűlés pénteken sarkalatos törvényben rögzítette az állami és a helyi önkormányzatok vagyonáról rendelkező szabályokat. 

2011.12.23 17:31:50 | Magyarországon

Operánál

Lezárult a Magyar Állami Operaháznak és az Ökumenikus Segélyszervezetnek a Heti Válasz című hetilappal és az Onleány Társasbloggal együttműködésben szervezett karácsonyváró rendezvénye. Több mint félmillió forintnyi adomány gyűlt össze.

2011.12.23 15:21:49 | Kultúra

DICER-gén

Kanadai kutatók felfedezték, hogy egy gyakori génváltozat kapcsolatba hozható a szaporítószervek bizonyos ráktípusaival. A megállapítás a betegség kezelésének új megközelítését hozhatja.

2011.12.22 19:10:51 | Tudomány

DVSC-Fórum

A debreceni önkormányzat január 22-én sorra kerülő képviselőtestületi ülésén születik végleges döntés a város női kézilabdacsapatának ügyében. 

2011.12.22 18:55:42 | Sport

Januárban hirdetik ki az otthonteremtési kamattámogatás jogszabályait, hatályba azonban csak az Európai Unió támogatásvizsgálata után lép. Ezt mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

2011.12.22 13:07:37 | Magyarországon

Negyven éve egy londoni titkárnő úgy döntött, hogy a városi élettől való menekülésként hétvégi önkéntes munkára jelentkezik egy vidéki farmra. Az 1971-ben indult World Wide Opportunities on Organic Farms (WWOOF) ma már világméretű mozgalom.

2011.12.22 12:35:29 | Magyarországon

Hannes Swoboda

A szocialisták európai parlamenti frakciója közleményben ítélte el szerdán a magyar médiatanács döntését, amely megfosztotta a Klubrádiót műsorszórási jogától.

2011.12.21 16:58:30 | Határon túl

Esterházy

fotó: Nagy Lajos/MTI

Harmincöt darabból álló herendi porcelán étkészletet adományozott a pápai Esterházy-kastélynak az uradalom egykori számvevőjének fia. A készletet szerdán mutatták be a sajtónak.

2011.12.21 14:54:43 | Kultúra

Vágó Gábor

A monetáris tanács keddi döntése nyomán az LMP szerint egyértelműen kijelenthető, hogy egy újabb kamatemelési ciklus indult meg Magyarországon, amely katasztrofális következmények jár majd a lakáshitelesekre és a vállalkozásokra.

2011.12.21 14:20:40 | Magyarországon

kórházak

Megszavazták a fővárosi kórházak állami kézbe adásáról szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén. Az MSZP-ben úgy látják, az állam "erőfölénnyel visszaélve elveszi másét, ellentételezésre pedig kísérletet sem tesz". A Jobbik szerint eltitkolták a fővárosi kórházak államosításának részleteit.

2011.12.21 13:42:15 | Magyarországon

dunaföldvári partfal

Befejeződött a partfal-stabilizáció első üteme a dunaföldvári Kálvária-hegyen. A 360 millió forint összköltségű projekthez 306 millió forintot a Dél-Dunántúli Operatív Programtól nyert el a város.

2011.12.19 19:38:24 | Magyarországon

tüntetés

fotó: Nagy Lajos/MTI

A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések polgármesterei szerint a lakosság túlnyomó része elégedett az állami kártalanítással, és egyetért a közösségek érdekeit szolgáló, a kármentő alapból megvalósuló beruházásokkal.

2011.12.19 19:25:18 | Magyarországon

Vidámpark

Százmillió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kaphat a Budapesti Vidám Park Zrt. a jövő évi szezonkezdéshez. Az összeget az operatív működéssel kapcsolatos kiadásokra fordíthatja a társaság. A javaslatról szerdán, rendkívüli ülésen dönt a Fővárosi Közgyűlés.

2011.12.19 18:29:49 | Üzlet

Bereményi Géza

Tarlós István megerősítette hétfőn, hogy Bereményi Gézát nevezi ki a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára. Megtörtént.

2011.12.19 17:54:38 | Kultúra

Beckék

fotó: Sándor Péter

Brutális kávécsésze nyom, bólé, ciklámen celofánba, kenyér papírba csomagolt párhuzamok keblemre! Megszületett a Rocklitera, a határok határtalanságának jelképéül. Pécsett kertemben a belváros, Győrben diszkó paradoxon haláli kombóval, szendvicssütő karrier Rock’N’Roll-lal párhuzamban - álmunkban...

2011.12.19 17:27:44 | Portré

Virág Judit

Sűrű licittel, kiegyensúlyozottan zajlott a Virág Judit Galéria vasárnapi aukciója. A kétszázegy tételnek csaknem a fele egymillió forint feletti leütést ért meg. És kilencszer koppant nyolc számjegyű összegen a kalapács. Ennek ellenére sok tétel becsértékének alsó határa alatt kelt el, a felső határig pedig csak kevés jutott.

2011.12.19 11:49:12 | Kultúra

Queen Elizabeth 2 tengerjáró

Több mint három évvel azután, hogy megérkezett utolsó, dubaji állomására, a híres Queen Elizabeth 2 luxus óceánjáró, hamarosan ismét illusztris vendégeket fogad a fedélzetén egy nagyszabású szilveszteri partin.

2011.12.19 11:16:59 | Határon túl

súlyemelés

Bazinszky György és Takács Mária teljesítménye emelkedett ki az év végi nemzetközi súlyemelő viadalon, amelyre a veresegyházi Tavirózsa Étteremben került sor.

2011.12.18 14:46:19 | Sport

szilvaorrú keszeg

Az eddigi szavazatok alapján a szilvaorrú keszeg és a széles kárász esélyes az év hala címre, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazó halbarátok döntenek. A választás december 31-én éjfélkor zárul, így ma még megjósolhatatlan, hogy a jelöltek közül melyik lesz a befutó, tájékoztatott a verseny állásáról Harka Ákos, a társaság elnöke.

2011.12.18 11:59:29 | Tudomány

Schmitt Pál

Ezt mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton Debrecenben, a helyi DHSE-PMD sportegyesület új vívótermének avatásán.

2011.12.17 14:53:00 | Sport

egészségfejlesztés

Átfogó egészségtervet készít, s különféle ingyenes életmódprogramokat rendez csaknem egy éven át Dunabogdány önkormányzata az uniós forrásból elnyert 10 millió forintos támogatásból. Ezt közölte a helyi polgármesteri hivatal pályázati referense az MTI-vel.

2011.12.17 13:49:35 | Életmód

Mesterházy Attila

A baloldali ellenzéki párt politikai és szakmai segítséget ajánlott a kormánynak és a Fidesz-frakciónak annak érdekében, hogy Magyarország biztosan elkerülje a gazdasági csődöt.

2011.12.16 17:43:35 | Magyarországon

inkubátorház

Átadták a csaknem 400 millió forintból, ötven százalékban állami és uniós támogatásból felépített új vállalkozói inkubátorházat pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

2011.12.16 13:48:54 | Üzlet

vadludak

Pár nap leforgása alatt korábban még soha nem látott számban gyűltek össze vadludak a mintegy 220 hektárnyi tatai Öreg-tavon.

2011.12.16 13:22:41 | Tudomány

Nagy László

Nagy László lett az elmúlt 50 év legjobb szegedi kézilabdázója a Pick Szeged és a Délmagyarország rendezte szavazás alapján.

2011.12.16 11:45:49 | Sport

Justice

Bűnösnek találta csütörtökön a párizsi büntetőbíróság Jacques Chirac volt francia államfőt közpénzek elsikkasztásában és hűtlen kezelésben. A volt elnököt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

2011.12.15 13:31:16 | Határon túl

összefogás

Kecskemét városának kezdeményezésére 13 település önkormányzata szerdán megalapította a Városfejlesztő Társaságok Országos Szövetségét (VÁTOSZ), az uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében.

2011.12.14 15:03:45 | Magyarországon

utcanevek

Korábban névtelen közterületek elnevezéséről, illetve egyes nevek megváltoztatásáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A határozatot 20 igen és 3 nem szavazattal fogadták el, az MSZP nem vett részt a szavazáson.

2011.12.14 11:07:16 | Magyarországon

Zsolnay negyed

Félmilliárd forint állami támogatáshoz juthat jövőre a pécsi önkormányzat a Kodály Központ és a Zsolnay negyed működtetéséhez. Ezt jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

2011.12.14 10:42:58 | Magyarországon

Szimfonik Live

A Sziget fesztivál után jótékonysági koncerten jelentkezik másodszor a Magyar Rádió Szimfonik Live. A közrádió szimfonikus zenekara többek között a Pannonia Allstars Ska Orchestrával és Caramellel lép fel december 19-én a Cipősdoboz elnevezésű jótékonysági eseményen a Budapest Sportarénában.

2011.12.13 14:12:25 | Kultúra

telepen

Huszonhárommillió forintot kaphat a Fővárosi Közterület-felügyelet az állategészségügyi (ebrendészeti) telepének megújításához. A javaslatról szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.

2011.12.12 16:08:23 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Megerősítő népszavazást kezdeményez az MSZP az új munka törvénykönyvéről, amelyről várhatóan kedden szavaz a parlament. A szocialisták emellett sürgetik, hogy a kormány december 23-ig nyújtsa be az Országgyűlésnek a pénzügyi válság megoldásával kapcsolatos magyar álláspontról szóló jelentését.

2011.12.12 15:15:42 | Magyarországon

\

Hónapokig tartó nyomozást követően a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a múlt héten elfogta azt a két férfit és tippadóját, aki július 22-én rátámadt idős áldozatára.

2011.12.12 14:25:20 | Magyarországon

Ado

Mintegy negyven-negyvenöt milliárd forintot várna a főváros az iparűzési adó emelésétől. Ezt mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.

2011.12.12 11:20:43 | Magyarországon

Villamos Hév Busz Metro

A jelenlegi 2-ről 2,5 százalékra emelné az iparűzési adó mértékét Budapesten négy kormánypárti politikus. A többletet a Fővárosi Közgyűlés használhatná fel a BKV finanszírozására. 

2011.12.11 14:02:04 | Magyarországon

Liszt Ferenc

Liszt két műve és egy ritkaság is felcsendül Ungváron. Mosonyi Mihály kantátája hangzik el hétfőn este az Ungvári Filharmónia nagy hangversenytermében a helyi szimfonikus zenekar előadásában, Rózsa Ferenc szombathelyi karmester vezényletével.

2011.12.11 13:18:05 | Kultúra

művház

Közösségi házat adtak át szombaton a Győr közeli Tényő községben. A tágas közösségi tér helyet ad a civil szervezeteknek és a kulturális csoportoknak, a könyvtárnak és az internetkávézónak.

2011.12.10 12:41:19 | Magyarországon

vizilabda

Magyarország rendezheti meg az idősebb korosztály (masters) 2013-as vízilabda Európa-bajnokságát.

2011.12.10 12:22:52 | Sport

Mesterházy Attila

Megdöbbentő és érthetetlen, hogy Orbán Viktor először határozott nemet mondott arra a kormányközi szerződésre, amelyet az euróövezeti országok és több további európai uniós tagállam köt annak érdekében, hogy új szabályokat vezessenek be a pénzügyi fegyelem szigorítására. Így gondolja Mesterházy Attila.

2011.12.09 15:21:16 | Magyarországon

malta

fotó: Marjai János/MTI

Átadták az úgynevezett Fűtött utca-projekt első hajléktalanszállóját Budapest I. kerületében pénteken.

2011.12.09 11:29:59 | Magyarországon

bíróság

Pénzbüntetésre ítélte, próbára bocsátotta, illetve megrovásban részesítette a Hunvald-per közokirat-hamisítással vádolt mellékszereplőit csütörtökön kihirdetett, elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság.

2011.12.08 15:42:18 | Magyarországon

malév busz

Naponta két menetrendszerinti minibusz járatot indít csütörtöktől Győrből a légi járatokhoz csatlakoztatva a Malév.

2011.12.07 17:29:37 | Üzlet

Polgár Judit

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik, sportágukban kik az év legjobbjai. 

2011.12.07 10:54:53 | Sport

Schmitt Pál - Mesterházy Attila

fotó: Soós Lajos/MTI

Az MSZP frakcióvezetője nem tett konkrét személyi javaslatot a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének személyére az államfővel folytatott keddi megbeszélésen, mivel - mint a találkozóról távozóban közölte - "délután jön majd Lázár János és majd ő megmondja, hogy ki lesz az, akit a köztársasági elnöknek ki kell neveznie".

2011.12.06 17:52:25 | Magyarországon

agárdi pálinka

Ünnepélyesen vitrinbe helyezték az Agárdi Pálinkafőzde szilvapálinkáját, a XIX. Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka, Nemzetközi Gyümölcs- és Borpárlat Verseny győztesét a Mezőgazdasági Múzeumban kedden.

2011.12.06 15:49:37 | Üzlet

Jabil

Január végétől négyszáz dolgozó alkalmazásával indít elektronikai termékek szervizelésével foglalkozó üzemet a Jabil Circuit Magyarország Kft. a baranyai megyeszékhelyen. A hírt Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere jelentette be.

2011.12.06 15:26:26 | Üzlet

Gyöngyösi Ivett

Gyöngyösi Ivett nyerte az Eurorádió New Talent nemzetközi zenei versenyét Pozsonyban. A tizenkilenc éves zongorista Beethoven G-dúr zongoraversenyét játszotta a hétfő esti döntőben.

2011.12.06 12:14:18 | Kultúra

lakásépítés

Jelenleg az adminisztratív eljárásoknál tartanak a fizetésképtelen lakáshiteleseknek épülő családiház-program előkészítésében, de márciusban már megkezdődhet az első ütemben tervezett nyolcvan ház megépítése.

2011.12.05 12:17:31 | Magyarországon

NYT Book Review

Az év 100 figyelemre méltó könyve közé sorolta Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényét a The New York Times vasárnap megjelent, Book Review című könyvszemléje. Az amerikai napilap az elmúlt napokban két írásban is foglalkozott a művel.

2011.12.05 11:01:49 | Kultúra

Táncsics díjasok

fotó: Kovács Attila/MTI

Az MSZP elnöke szerint ma nagy szükség van a művészek, az értelmiségiek bátor és őszinte kiállására. Mesterházy Attila a Táncsics Mihály Alapítvány vasárnap esti, budapesti rendezvényén a kormányzati kultúrpolitikát bírálva arról beszélt, a mostani hatalom nehezen viseli az őszinte, egyenes beszédet.

2011.12.04 21:01:19 | Magyarországon

pandák

Míg a nagyhatalmak vezetői lázasan dolgoztak az euróválság megoldásán a novemberi cannes-i G20-csúcson, két óriáspanda sorsa is terítéken … lett volna.

2011.12.04 18:23:13 | Határon túl

Pars Krisztián

Két magyar atléta, Pars Krisztián és Kővágó Zoltán is világranglista-elsőként zárja a 2011-es esztendőt.

2011.12.03 16:38:48 | Sport

Szent János plébánia

Többéves várakozást követően mindössze három hónap leforgása alatt kívül és belül is felújították a Fejér megyei Szár község egyik büszkeségét, a műemléki védettséget élvező Keresztelő Szent János plébániát, amely néhány évvel ezelőtt egy tűzesetben jelentősen megrongálódott.

2011.12.03 13:48:06 | Magyarországon

PrimaPrimissima

A magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport tizenkét jeles képviselője vehetett át Prima Primissima Díjat péntek este a Művészetek Palotájában. 

2011.12.03 12:50:10 | Magyarországon

bicikli

Kerékpárút épül jövőre Pakstól Csámpáig, így az atomerőműbe is el lehet majd jutni biciklivel. Az önkormányzat pályázati támogatást nyert el a beruházáshoz, amelynek a költsége meghaladja a 200 millió forintot.

2011.12.03 11:52:10 | Magyarországon

Színészház

Átadták a Móricz Zsigmond Színház felújított színészházát pénteken Nyíregyházán.

2011.12.02 16:05:41 | Magyarországon

melegedik

A körösszakáli iskolaügyben a legfontosabb cél, hogy a második félév kezdetére új, tiszta viszonyok legyenek az intézményben, és fűtött termek fogadják a diákokat. Ezt mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken, amikor a helyszínen tájékozódott a kialakult állapotokról.

2011.12.02 15:40:50 | Magyarországon

Mikulásgyár

A fürdővárosok közül elsőként a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő csatlakozott a budapesti Mikulásgyár jótékonysági akciójához "leányvállalatot" nyitva a fürdő területén.

2011.12.02 13:04:22 | Magyarországon

Hőlégballon fesztivál

A 2005-ben megtartott hőlégballon Európa-bajnokság és a tavalyi világbajnokság után a 2013-as Eb-t is szeretné megrendezni Debrecen. Ez derült ki Somogyi Béla (Fidesz) alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján.

2011.11.30 20:54:02 | Sport

Tompos Kátya

Dyga Zsombor Köntörfalak című filmjét vetítették kedden a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban, az eseményhez kapcsolódó közönségtalálkozón részt vett a mű egyik szereplője, Tompos Kátya, akinek más filmjei is láthatóak lesznek az orosz fővárosban.

2011.11.30 16:39:33 | Kultúra

Ellenőr bérletet ellenőriz

Nem változnak a BKV tarifái 2012-ben, miután a képviselők egyhangúlag elfogadták György István ágazati főpolgármester-helyettes erre vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

2011.11.30 11:34:34 | Magyarországon

Budapest korzó

Tarlós István főpolgármester szerdán bejelentette, hogy megegyezett Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével az önkormányzati törvény Budapestre vonatkozó részeiről.

2011.11.30 11:23:44 | Magyarországon

Komár László

A magyar könnyűzenei életben betöltött, kiemelkedő munkásságuk elismeréseként Komár László, a rock & roll hazai „királya”, Életmű-díjat, zeneszerzője, Nagy Tibor Zeneszerzői-díjat kaptak. 

2011.11.29 19:38:39 | Kultúra

A fa útja festmény

A fa motívumát járja körül az utóbbi öt évtized csaknem százhúsz képével a Franciaországban élő Hollán Sándor festőművész a Szépművészeti Múzeum legújabb időszaki kiállításán. 

2011.11.29 17:59:29 | Kultúra

Közvilágítás

Megkezdték a tartozás miatt kikapcsolt közvilágítás helyreállítását Esztergomban, miután a szolgáltató, a Tivi Kft. kedden megkapta az önkormányzattól a számára múlt pénteken  megígért harmincnyolcmillió forint utolsó részletét, közölte a társaság ügyvezetője.

2011.11.29 13:02:33 | Magyarországon

Tarlós István

Az egységes fővárost nevezte a felemelkedés alapjának Tarlós István főpolgármester a Heti Válasz "Budapest új dimenziói" címmel rendezett konferenciáján kedden.

2011.11.29 10:04:50 | Magyarországon

Budapest

Nincs olyan javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke Tarlós István főpolgármester szavaira reagálva.

2011.11.28 19:26:58 | Magyarországon

Dugó

A fővárosi LMP szerint Tarlós István főpolgármester "félreérti a dugódíj lényegét", és ezzel azt éri el, hogy a városlakók újabb sarcként élik majd meg ezt a közlekedésszervezési eszközt.

2011.11.28 19:17:59 | Magyarországon

Gramofon

A klasszikus zene területén Lendvay Kamilló Kossuth-díjas zeneszerző, a dzsessz műfajában pedig Vukán György zongoraművész-zeneszerző kapja a Gramofon - Klasszikus és Jazz című folyóirat életműdíját. 

2011.11.28 15:26:54 | Kultúra

Michel Delebarre

Az idei díjazott Michel Delebarre, a Területi Kohéziós Politikáért Felelős Bizottság elnöke, az Európai Területi Társulás, EGTC Platform koordinátora lett, aki az elismerést hétfőn vette át Rétvári Bencétől, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkárától. Az eseményen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök. 

2011.11.28 12:33:02 | Magyarországon

orvos receptet ír alá

Budapestnek öt központi kórházra volna szüksége, ennek bázisa többnyire adott, mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn, miután látogatást tett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Központi Mentőállomásán.

2011.11.28 11:02:32 | Magyarországon

levágott fák között áll egy fa

A Kárpátok szívében fenséges, évszázados tölgyek magasodnak az égre. Az Európai Unió országai közül a legnagyobb szűz erdőterülettel rendelkező Románia nehéz fába vágta a fejszéjét.

2011.11.28 09:24:33 | Határon túl

választás

Kiss Zsanett független jelöltet választották meg polgármesternek a Vas megyei Tanakajdon vasárnap megtartott időközi választáson. Ezt Gáspár Tivadar, a település jegyzője közölte az MTI-vel. 

2011.11.27 21:45:50 | Magyarországon

Láng Zsolt győzött

fotó: Soós Lajos/MTI

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást a helyi választási iroda 98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint. A Fidesz-frakció dönthet majd arról, hogy az egyéni mandátumot szerző képviselő listás helyére kit küld az Országgyűlésbe. 

2011.11.27 21:41:07 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila szerint a demokráciát és a gazdaságot is romba dönti a kormányfő.

2011.11.27 20:25:34 | Magyarországon

választás

A romániai magyar pártok között vita alakult ki az etnikai arányosság elvének érvényesítéséről a romániai választási rendszerben. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke november 23-án felvetette, hogy a kisebbségi szervezetek a jövő évi romániai parlamenti választásokon előre meghatározott számú parlamenti mandátumért versenyezzenek.

2011.11.27 18:46:31 | Határon túl

Jégpálya a Bazilikánál

fotó: Soós Lajos/MTI

A Szent István Bazilika előtt adventi vásár várja az ünneplőket. Az első gyertyát Erdő Péter bíboros gyújtotta meg. 

2011.11.27 15:02:48 | Kultúra

zsidókért díj

fotó: Soós Lajos/MTI

Manninger Jenő, a Zalai Megyei Közgyűlés fideszes elnöke és Suchman Tamás, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) felügyelőbizottsága elnöke kapta idén a magyarországi zsidókért díjakat vasárnap Budapesten. A szintén idei kitüntetett Rosinger Oszkár, a Karcagi Zsidó Hitközség nyugalmazott elnöke nevében unokaöccse, Csillag Dávid vette át a díjat, míg Dávid Moskovits rabbi későbbi időpontban veszi át az elismerést. 

2011.11.27 13:11:05 | Magyarországon

Erdei Zsolt

Túl van a németországi felkészülés első hetén Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú ökölvívó világbajnok, aki december 31-én az egyesült államokbeli Anaheimben az amerikai Tavoris Cloud ellen lép szorítóba.

2011.11.26 18:02:44 | Sport

Víztorony

Szombaton bejárhatta a nagyközönség Siófok négyszázhúszmillió forintból megújult jelképét, a 99 éves víztornyot.

2011.11.26 17:07:24 | Magyarországon

Müller drogéria épülete

Tereprendezéssel és földmunkákkal elkezdődött a Müller Drogéria három országot kiszolgáló nemzetközi logisztikai központjának építése Letenyén, az országhatár mellett.

2011.11.26 13:23:03 | Üzlet

hajléktalan férfi kiskutyájával az utcán

A Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) százhúszmillió forint többletforrást kaphat működőképességének fenntartásához. 

2011.11.25 14:28:44 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila az MSZP nevében arra szólította fel Lázár Jánost, hogy a "Fidesz-frakció konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal válasszon új miniszterelnököt és új kormányt".

2011.11.25 14:08:32 | Magyarországon

pápai Esterházy kastély

A pápai Esterházy-kastély felújítására egy év alatt 1,9 milliárd forintot költenek; 1,6 milliárdot tesz ki az uniós támogatás, háromszázmilliót pedig a város biztosít a projekt megvalósításához.

2011.11.24 19:27:45 | Magyarországon

Közös összefogó kezek

A szakmának és a főváros vezetésének közösen kell tenni azért, hogy a turizmus Budapesten ismét fellendüljön, ezt hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közgyűlésén, csütörtökön, Budapesten.

2011.11.24 10:33:21 | Magyarországon

Karácsonyi Vásár

Idén is megnyílt a 13. Budapesti Karácsonyi Vásár, Tarlós István főpolgármester csütörtök este a Vörösmarty téren felkapcsolta a város ünnepi díszkivilágítását.

2011.11.24 09:09:15 | Magyarországon

tanárnő tanítja diákját

A köznevelési és az új önkormányzati törvényjavaslat általános vitájának folytatására kerülhet sor az Országgyűlés mai ülésén.

2011.11.23 19:29:00 | Magyarországon

Omega gysüttes

Tíz ingyenes szabadtéri nagykoncert már biztos 2012-ben az Omega együttes 50. születésnapját ünneplő, nemrég kezdődött jubileumi évben.

2011.11.23 14:41:00 | Kultúra

Horváth Csaba

A párt tárgyalásokat kezdeményez Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, korábbi kormánybiztos között a BKV finanszírozásának rendezéséről.

2011.11.23 14:07:36 | Magyarországon

Bük

Az Új Széchenyi Terv keretében megújul a büki városközpont, ezt Németh Sándor (független), a vasi kisváros polgármestere közölte.

2011.11.23 10:43:33 | Magyarországon

Tapsoló közönség

Két magyar siker is született bécsi Béla Bartók Internationaler Musikverein ifjú zongoristák számára meghirdetett nemzetközi versenyén.

2011.11.22 13:41:22 | Kultúra

két kisgyerek játszik egy szobában

Gyermekbarát kihallgatószobát adtak át kedden a Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság épületében.

2011.11.22 11:17:41 | Magyarországon

műhold

Az előre bejelentett katasztrófavédelmi gyakorlat szerint lezuhant az Oberon mesterséges hold hétfőn a Középső Peremvidéken.

2011.11.21 16:20:27 | Magyarországon

egyetemisták

Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn Tarlós István főpolgármester a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, a Semmelweis Egyetemmel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel.

2011.11.21 14:04:11 | Magyarországon

Nagyváradi Vár

Jól haladnak a nagyváradi várban a fejedelmi palota restaurálását végző szakemberek. A felújítás után a vár és a város történelmét bemutató múzeum kap majd helyet az épületben.

2011.11.21 11:16:03 | Határon túl

Kínában

Debrecen és Pest megye képviseli Magyarországot a hétvégén megnyílt 8. Nemzetközi Kertművészeti Kiállításon a délnyugati-kínai Csungking (Chongqing) városában. A magyarok kertjei megmaradnak, de a jövőben már a kínai kollégáik ápolják, művelik majd.

2011.11.20 18:47:50 | Kultúra

Árnyak

A 22 éves, de csak 120 centi magas kínai Si Kung (Shi Cong) ügyesen manipulál az átlátszó vászon előtt egy bonyolult bábut, és közben maga mondja a szöveget is. Társaival együtt egy különleges művészeti csoport tagja. Valamennyien törpék, így alacsonyabbak az átlagos bábjátékosoknál, és fizikai képességeik is korlátozottabbak. 

2011.11.20 17:39:52 | Kultúra

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila szerint a kormányfő megbukott. Orbán Viktornak le kell vonnia bukásra ítélt politikájából az egyértelmű következtetést. Magyarországot meg kell menteni attól, hogy szakadékba rántsa. Ez minden politikai oldal közös felelőssége. Ezt írta az MSZP elnöke vasárnapi közleményében. 

2011.11.20 15:31:22 | Magyarországon

Bothmer kúria

Felújították és szombaton adják át a Győr megyei Bőnyben a helyi védettség alatt álló volt Bothmer kúriát, amely a községházán és a postán kívül mostantól a helytörténeti gyűjteménynek is otthont ad.

2011.11.19 21:18:35 | Magyarországon

Videoton focisták

A címvédő Videoton 7-0-ra kiütötte a vendég Siófokot a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.

2011.11.19 17:38:54 | Sport

Babaház

Új nevet kap és új helyre költözik Moskovszky Éva (1924- 2010) könyvtáros, kultúr és játéktörténész értékes játékgyűjteménye, a Fehérvári Babaház-Moskovszky Gyűjtemény, és vele párhuzamosan méltó helyet kap Réber László grafikus, könyvillusztrátor hagyatéka is.

2011.11.19 16:32:11 | Kultúra

Makovecz Imre

Szombaton felavatták a Makovecz Imre révén tervezett emlékművet, a kakasdi faluházban. Az idén hetvenhat évesen elhunyt, Kossuth-díjas építész időtlen épületeit egykori tanítványa méltatta.

2011.11.19 15:13:03 | Magyarországon

Két kisgyerek egy szobában

Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről.

2011.11.19 13:29:55 | Magyarországon

Dugó az utakon

Szombaton reggel 6 órától megszűnik a szálló por koncentrációja miatt elrendelt forgalomkorlátozás, mert Tarlós István főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozata helyett tájékoztatási fokozatot rendelt el.

2011.11.19 12:37:19 | Magyarországon

BKV járatok

Támogatják a budapesti kerületek a BKV átalakítását és a közlekedési fejlesztéseket.

2011.11.18 19:57:25 | Magyarországon

dolgozó munkások

Az idén eddig több, mint negyedmillió ember jutott foglalkozási lehetőséghez a közmunkaprogramokban. 

2011.11.18 15:33:44 | Magyarországon

Vulkán Múzeum épülete

Már a második emeletét építik a celldömölki Vulkán Múzeumnak és a tervek szerint tavaszra elkészülhet az egyedülálló látogatóközpont. 

2011.11.18 13:43:00 | Kultúra

Erdélyi kulturális folyóiratok

Tizennegyedik alkalommal osztotta ki a Székelyföld-díjakat és további elismeréseket a Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztősége Csíkszeredában. 

2011.11.18 13:30:19 | Határon túl

Beleznay kastély

Befejeződött a Pest megyei Bugyi községben található Beleznay kastély belső felújítása, a korhűen helyreállított és újrabútorozott épületben a művelődési ház és a könyvtár mellett internet szoba, valamint ifjúsági és mezőgazdasági infópont is helyet kapott.

2011.11.17 18:17:20 | Magyarországon

Budapest, Parlament

Átadták a főváros kitüntető díjait a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ünnepi ülésén, Budapest ünnepnapján.

2011.11.17 11:17:00 | Magyarországon

Az új üzemcsarnok

fotó: Kálmándy Ferenc

Új gyártósorokat helyezett üzembe egymilliárd forintos beruházás eredményeként csütörtökön pécsi dohánygyárában a British American Tobacco (BAT).

2011.11.17 10:00:27 | Üzlet

Virággal beborított fal

A tűzfal Budapest VII. kerületében található. A Damjanich utca falainak megfestése a Színes Város Mozgalom és a Csináljuk Együtt csapatának közös akciójában valósult meg.

2011.11.16 15:38:20 | Magyarországon

Pozsony Advent

Pozsonyi Napokat rendeznek jövőre Budapesten, míg a szlovák fővárosban Budapesti Napokat. Közölte Milan Ftácnik a szlovák főváros főpolgármestere, amikor kedden fogadta Balogh Csabát, Magyarország új szlovákiai nagykövetét.

2011.11.16 13:33:46 | Kultúra

Keszthely

Folytatódik a keszthelyi belváros megújítása, miután szerdán aláírták a fejlesztés második üteméről szóló, több mint félmilliárd forintos támogatási szerződést.

2011.11.16 10:51:03 | Magyarországon

Lánchíd

Újabb szobrok és emlékművek kapnak díszkivilágítást Budapesten, ezzel egy időben pedig a Jobbik javaslatára lekapcsolják a Károlyi Mihály-szobor díszkivilágítását.

2011.11.16 09:48:25 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Átfogó tisztújítást tart a szocialista képviselőcsoport, a jelölőbizottságot Kovács László korábbi pártelnök vezeti. Hogy Mesterházy Attila frakcióvezető marad, biztosra vehető, de várhatóan négy új helyettese lesz. 

2011.11.15 15:48:36 | Magyarországon

Aerobikozó lány

Innovációs díjat vehetett át a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) a Szabadidősport Világszervezettől (TAFISA) Törökországban. A hazai szervezet az országos női mozgásfesztivállal érdemelte ki az elismerést, melyet a TAFISA kongresszusán adtak át.

2011.11.15 15:27:45 | Sport

Várbazár

Amennyiben a közbeszerzési pályázatok rendben lezajlanak, 2014 márciusára teljesen megújulhat a Várbazár. Jelentette be kedden sajtótájékoztatón Zumbok Ferenc miniszteri biztos.

2011.11.15 11:13:09 | Magyarországon

Petőfi Sándor szobra

Megóvta egy bukaresti cég a kivitelezésre kiírt pályázat eredményét, ezért késhet a segesvári Petőfi-szobor újraállítása. Írja a marosvásárhelyi Népújság honlapján, az e-nepujsag.ro oldalon.

2011.11.15 10:41:13 | Határon túl

Tarlós István

fotó: Kovács Tamás/MTI

A főpolgármester szerint 2012 végére a 2-es metró vonalán Alstom-szerelvények futnak majd. Tarlós István erről hétfői sajtótájékoztatóján beszélt, miután a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) múlt pénteken megadta a magyar jogszabályok alóli mentességet az Alstom-szerelvények fékrendszerére és a vezetőfülke magasságára.

2011.11.14 20:58:42 | Magyarországon

idős pár gyalogol, az árnyékuk még fiatal és táncol

Szentmise Puskás Ferenc lelki üdvéért halálának ötödik évfordulóján, emlékkoncert az Alzheimer-kór magyar áldozataiért címmel jótékonysági koncertet rendeznek csütörtökön a Szent István Bazilikában Budapesten.

2011.11.14 14:28:51 | Kultúra

Csáki András

Csáki András nyerte a spanyolországi Almeríában, szombaton zárult XII. Julián Arcas Nemzetközi Gitárversenyt. 

2011.11.13 15:50:19 | Kultúra

Mesterházy Attila

Most dől el a sorsunk – írta Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, hogy a kormányzati ciklus közepe táján kell megtenni azt a rengeteg kicsi és nagy, de egyaránt fontos lépést, amely szükséges a kormányváltás előkészítéséhez.

2011.11.13 12:53:38 | Magyarországon

Tolnay Klári képek emlktárgyak

Tolnay Klári arcai címmel, az 1998-ban elhunyt művésznő nevelőfaluja, Mohora emlékmúzeumának csaknem félszáz fotójából nyílt kiállítás szombaton, Kecskeméten a Népi Iparművészeti Múzeumban.

2011.11.12 21:10:58 | Kultúra

Bánffy György

Emlékparkot neveztek el Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészről Budapest II. kerületében szombaton.

2011.11.12 14:32:56 | Magyarországon

fiatal pár vizet ad egy hajléktalan férfinak

Gyűjtést indított és segélykoncertet szervez a józsefvárosi önkormányzat a kerületben hajléktalanná vált emberek támogatására.

2011.11.12 11:42:17 | Magyarországon

metrókocsik

A cég megkapta a 2-es metróvonalra szánt új szerelvények fékrendszerére a magyar jogszabályok alóli mentességet a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) pénteken.

2011.11.11 17:28:23 | Magyarországon

lego figura

A műemléki közmunka tapasztalatait összegezték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőben, ahol egy szeptemberben indult mintaprogram részeként tizenöt ember dolgozott az úgynevezett Felső-Vár környékének rendbetételén.

2011.11.11 12:52:40 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Új korszakot akar nyitni a szombati pártkongresszuson az MSZP elnöke, Mesterházy Attila, aki hadat üzen a szekértábor-politikának, és lezártnak tekinti a múltat.

2011.11.10 13:17:34 | Magyarországon

budai_vár_és_a_lánchid.

Újabb szobrok és emlékművek kaphatnak díszkivilágítást Budapesten, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán elfogadja az erre vonatkozó javaslatot.

2011.11.10 12:17:22 | Magyarországon

libák ruhában

Debrecen és Eger közösen rendezi meg a hagyományos Márton-napi libalakoma egri borcsillagokkal elnevezésű gasztronómiai és kulturális programját péntektől a cívisvárosban.

2011.11.09 10:56:19 | Kultúra

nő egy aktával a kezében

Ma fejeződik be a népszámlálás pótösszeírása, november 1-jétől jelentkezhettek a polgármesteri hivatalokban a népszámlálási kérdőívek kitöltésére azok, akiket múlt hétfő éjfélig nem kerestek fel a számlálóbiztosok, vagy addig nem voltak elérhetők.

2011.11.08 11:08:30 | Magyarországon

székely gyerekek

Emelkedett a magyar és csökkent a román, valamint a roma nemzetiségűek aránya Sepsiszentgyörgyön, derül ki a Romániában október 20-tól 31-ig lezajlott népszámlálás előzetes adataiból.

2011.11.07 12:10:13 | Határon túl

libák

A valamikori római katonából tours-i püspökké választott Szent Márton emlékére Márton napi vigasságot rendeznek szombaton a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban a Múzeumok őszi fesztiválja keretében.

2011.11.07 11:38:32 | Kultúra

piros szőnyeg

A szövött szőnyegek világába kalauzolja a látogatókat a budapesti Népművészeti Múzeum november 12-én délután, a kiállítások és tárlatvezetések mellett gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló izgalmas programokkal készülnek a szervezők.

2011.11.07 09:14:36 | Kultúra

Sanghaj

Jelentősen megnövelné a pénzügyi szférában dolgozók számát a pénzügyi világközpont szerepét erősíteni kívánó Sanghaj városa. Gondot a képzett munkaerő szűkös kínálata okozhat.

2011.11.07 00:48:22 | Határon túl

billentyűk

Balázs János zongoraművész, a budapesti Liszt Nemzetközi Zongoraverseny győztese nagy sikerű koncertet adott Liszt Ferenc műveiből Brüsszelben, a Conservatoire Royal nagytermében, kedden pedig a belga főváros Balassi Intézetében ad szólóestet. 

2011.11.06 13:41:36 | Kultúra

Demokratikus Koalíció

A Demokrata Párt tagjai döntöttek a szervezet átnevezéséről és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint arról is, hogy a jövőben a Demokratikus Koalíció (DK) nevet viselő párt elnöke Gyurcsány Ferenc legyen. 

2011.11.06 13:21:06 | Magyarországon

Katonaság

A Belügyminisztérium vezetése mindent megtesz a hivatásos állomány érdekeinek hatékony védelméért, így reagált a szaktárca a szocialisták szombati nyílt levelére.

2011.11.05 18:50:02 | Magyarországon

Kínai pár

Idén már huszonöt kínai delegáció járt Hévízen, csak az utóbbi két hétben négy távol-keleti küldöttség ismerkedett meg a gyógytaváról híres város idegenforgalmi és gyógyászati lehetőségeivel.

2011.11.05 16:24:53 | Üzlet

Régi rendőrautó makett

Nem kell befizetni a szmogriadó miatt pénteken kiszabott helyszíni bírságokat. Ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a rendőrség honlapján.

2011.11.05 14:57:27 | Magyarországon

mesterházy attila

Nyílt levélben tiltakoznak és az illetékes vezetők, többek között a belügyminiszter fellépését kérik a szocialisták a honvédelmi bizottsági módosító javaslat ellen. 

2011.11.05 14:18:19 | Magyarországon

Budapest szmog ködben

A pénteki mérési eredmények alapján Budapesten megszüntették a szmogriadó riasztási fokozatát, a tájékoztatási fokozat egyidejű elrendelése mellett.

2011.11.05 12:45:49 | Magyarországon

kettes villamos

A szmogriadó riasztási fokozatának elrendelése miatt péntek délelőtt 10 órától sűrűbben közlekednek a villamosok a fővárosban.

2011.11.04 11:19:37 | Magyarországon

varrónő

Több mint nyolcvanmillió forint uniós támogatással sportruházatot készítő varrodát adtak át csütörtökön Zalaegerszegen, a száz százalékban olasz tulajdonú D.F. Sport Kft. üzemcsarnoka kétszázharmincmillió forint összköltséggel valósult meg.

2011.11.03 19:40:14 | Üzlet

LMP felirat

Budapesti Lámpás címmel negyedévente megjelenő kiadványt adott ki az LMP, hogy tájékoztasson a párt munkájáról kerületi, fővárosi és parlamenti szinten.

2011.11.03 18:55:55 | Magyarországon

A Pécs belvárosában nyílt Széchenyi programiroda munkatársa felvilágosítást ad egy érdeklődőnek.

fotó: Kálmándy Ferenc/MTI

Széchenyi programiroda nyílt Pécsen csütörtökön, hogy tanácsokkal és tájékoztatókkal segítse az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázóit.

2011.11.03 15:02:52 | Magyarországon

pénz hull egy férfira

Teljes egészében átvállalja az állam a hét Veszprém megyei település alkotta Várpalota és régiója környezetvédelmi rehabilitációs program céltársulása 2019-ig esedékes devizakölcsön-tartozásának jenhitelének, azaz összesen több mint hárommilliárd forintnak a megfizetését.

2011.11.03 13:18:28 | Magyarországon

Giró_szász András

Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön bejelentette, hogy elfogadta a kabinet a helyi önkormányzatokról szóló törvény tervezetét. 

2011.11.03 13:02:12 | Magyarországon

Ételosztás

Az Aranyeső Alapítvány és a Székesfehérvári Első Lions Club Székesfehérvár lakóival együtt közösen kíván fellépni és cselekedni, hogy a város élhetőbb, biztonságosabb, család és gyermekbarát legyen. A közös cél érdekében életre hívták az Esély boltot.

2011.11.03 09:02:54 | Magyarországon

Lázár János

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint meg kell tartani az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát. Lázár János erről szerdán, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt, hozzátéve azonban, hogy az eva sorsáról a képviselőcsoportnak és a kormánynak kell majd megállapodnia.

2011.11.02 15:01:43 | Magyarországon

Taxiban üldögélő utasok (legóból)

Forgalomlassító demonstrációt tartott több száz taxis szerda délután a fővárosban, emiatt egy időre lelassult, helyenként pedig le is állt a közlekedés Budapest belvárosában. A taxisok hatóságilag rögzített viteldíjakat és létszámszabályozást követelve petíciót adtak át a városvezetőknek.

2011.11.02 14:35:30 | Magyarországon

temetőben

Ukrajnában a magyar tannyelvű Drugeth Gimnázium diákjai és tanárai anyaországi segítőkkel közösen hozták rendbe halottak napjára a több mint száz, második világháborúban elesett magyar katona temetőjét. Ezt írta kedden megjelent számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap. 

2011.11.01 15:06:18 | Határon túl

hajléktalan

Budapest főpolgármestere értékeli azt az érzékenységet, amellyel az ombudsman és munkatársai a hajléktalanok problémáit, állampolgári jogaik biztosításának feltételeit megközelítik. A belügyminiszter viszont nem ért egyet az országgyűlési biztossal a közterületek használatát szabályozó törvény bírálatában és abban, hogy az ombudsman kifogásolta a hajléktalanná vált külföldi menekültek ellátásának visszásságait.

2011.11.01 11:17:37 | Magyarországon

Takács Mária

Taroltak a korosztályos súlyemelőmesterek világbajnokságán a Takács nővérek. Mária és Erika is vb-győztesként térhetett haza Ciprusról.

2011.11.01 08:05:56 | Sport

nő ül egy halom papír között

Országos átlagban a háztartások kilencvenöt százalékából érkeztek be 14 óráig a népszámlálási adatok, de ez a szám valamelyest minden bizonnyal növekszik a nap folyamán, miután újabb kitöltött kérdőívek adatait viszik fel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) informatikai rendszerébe.

2011.10.31 14:49:11 | Magyarországon

Juan Diego Flórez

A világ egyik legkeresettebb énekese, a perui Juan Diego Flórez ad áriaestet a Magyar Állami Operaházban november 28-án, Rossini-, Donizetti- és más operalágereket énekel.

2011.10.31 14:25:42 | Kultúra

Kisgyerekek fakockákból építkeznek

Zöldtetős és akadálymentes lesz a több mint hatezer lakosú Győrújbarát első bölcsődéje. Az intézmény százhúszmillió forintos összköltségből, európai uniós és magyar állami támogatással épül.

2011.10.31 14:25:06 | Magyarországon

György István főpolgármester-helyettes leleplezi Tisza István bronz szobrát Budapesten

fotó: Földi Imre

A Tisza István-emlékév lezárásaként hétfőn Budapesten bemutatták a néhai miniszterelnök szobrát a közönségnek. Tisza Istvánt kilencvenhárom évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Budapesten.

2011.10.31 12:58:23 | Magyarországon

Nagytilaj

Horváthné Kántor Klárát választották meg polgármesternek a Vas megyei Nagytilajon a vasárnap megtartott időközi választáson. Az eredményt a település jegyzője közölte az MTI-vel.

2011.10.30 20:11:08 | Magyarországon

Böczögő Dorina

A nőknél valamennyi szeren magyar győzelem született a tornászok III. Magyar Grand Prix-jén Szombathelyen, a férfiaknál pedig a hatból három számban került hazai versenyző nyakába az aranyérem vasárnap. Böczögő Dorina volt az egyedüli duplázó, ő gerendán és ugrásban is diadalmaskodott. 

2011.10.30 20:05:56 | Sport

női kézilabda

A Győr esélyeshez méltóan, lehengerlő játékkal 33-24-re nyert vasárnap a francia Metz otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.

2011.10.30 20:01:24 | Sport

Velence

A csatornák közlekedését félti Velence a közlekedési rendszer tervezett liberalizálása miatt. 

2011.10.30 12:31:32 | Határon túl

őrségi erdő részlet

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság alkotta konzorcium az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjából több, mint tizenhat millió forint támogatást nyert el "Erdei élőhely rekonstrukciók Vas megye védett természeti területein" című projektjével. 

2011.10.30 12:02:23 | Magyarországon

temető, sír, brostyán

Reggel 7 és este 8 óra között lesznek nyitva a fővárosi temetők a hétvégén és a jövő hét első két napján, ez idő alatt akár egymillió ember is megfordulhat a sírkertekben.

2011.10.29 21:42:39 | Magyarországon

Fokváros

A dél-afrikai Fokváros lesz a formatervezés világ fővárosa 2014-ben. A Dél-afrikai Köztársaság festői szépségű városa az írországi Dublint, valamint a spanyolországi Bilbaót utasította maga mögé a versenyben.

2011.10.29 15:53:22 | Határon túl

Pulitzer József emléktábla, Makó

A Pulitzer Szülővárosa Díjat Kovács Anikó és Schmalcz Attila kapta az idén, a makói önkormányzat és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közös elismerését, a főtéren álló Pulitzer-szobor, Kiss Jenő alkotása kicsinyített mását szombaton adták át a Maros-parti városban.

2011.10.29 10:43:30 | Magyarországon

Merkel

Az elmúlt időszakban elszokott a német újságolvasó attól, hogy pártállástól függetlenül, egyik vagy másik tekintélyes lap Angela Merkel kancellárt vagy a konzervatív-liberális koalíciót dicsérje. Ezért különösen feltűnő, hogy a bírálatoktól egyáltalán nem tartózkodó, konzervatív Die Welt a csütörtök hajnalig tartó csúcstalálkozó napján első oldalas vezércikkében valóságos tirádákat zengett a kancellárról.

2011.10.28 17:33:30 | Határon túl

BFZ

Tapsviharral és két ráadás darab előadásával zárult a Fischer Iván vezényletével koncertező Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András zongoraművész szerdai fellépése a washingtoni Kennedy Centerben.

2011.10.28 16:43:50 | Kultúra

Ferenczy Múzeum szentendre

Szentendre újabb ékköve és a Pest megyei múzeumok központja lesz a jelenleg elhanyagoltan álló Pajor-kúria. A zömmel uniós forrásból 2014-re megújuló épületben a Ferenczy Múzeum modern képző- és iparművészeti bemutatóhelyként fogadja majd a közönséget.

2011.10.27 19:27:16 | Magyarországon

Kisgyerekek képeslapokat dobnak a postaládába

A Fejér megyei Nagykarácsony és a Somogy megyei Vörs római katolikus templomai, valamint a két településen minden évben felépülő különleges betlehemek láthatók a Magyar Posta Zrt. idei karácsonyi bélyegsorozatán, amelyet Bakati Gábor vezérigazgató-helyettes bocsátott forgalomba csütörtökön a székesfehérvári Püspöki Palotában.

2011.10.27 17:52:46 | Magyarországon

óvodás

Százmillió forintot meghaladó épületenergetikai fejlesztést hajtott végre a fenntartó önkormányzat a Pitypang Óvodában.

2011.10.27 14:12:05 | Magyarországon

Indiai táncoslány

Tánc és jógabemutatóval, kiállítással és ételbemutatóval is várja az érdeklődőket az Indiai napok elnevezésű rendezvény Budapesten, a Fővám téri Vásárcsarnokban csütörtöktől szombatig.

2011.10.27 14:07:36 | Kultúra

Tűzzománc festmények

A Bonyhádi Zománcműves Alkotótábor elmúlt egy évtizedének termését bemutató kiállítás nyílik pénteken a bonyhádi Vörösmarty művelődési házban. Az alkotóműhely vezetője, Stekly Zsuzsa a közeljövőben a fővárosban önálló tárlaton is bemutatkozik.

2011.10.27 12:51:34 | Kultúra

CET épülete

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtöki közleménye szerint a Duna-parti CET-komplexum beruházója pénteken visszaadja az önkormányzat birtokába az épületet.

2011.10.27 10:41:50 | Kultúra

Egy doboz cigaretta

Hétezer-ötszáz doboz cigarettát találtak a pénzügyőrök egy átalakított teherautóban Nagylak térségében.

2011.10.26 11:09:51 | Magyarországon

Buszjárat Győrben

Újabb buszjárat indulhat Magyarország és Szlovákia között, közösen pályázhat a projektre Győr és a csallóközi Nagymegyer (Velky Meder) önkormányzata.

2011.10.26 10:12:56 | Magyarországon

fehér metrókocsi

Tarlós István Budapest főpolgármestere vasárnap a Magyar Rádió Krónika című műsorában óriási lépésnek tekintette, hogy az Alstom szerelvényei teljesítették a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) féktesztjét.

2011.10.24 19:01:03 | Magyarországon

Nyíregyháza

A szeptember végéig begyűjtött kommunális hulladék több, mint felét újrahasznosították Nyíregyházán. Ezt közölte a Térségi Hulladékgazdálkodási Kft. illetékese hétfőn az MTI érdeklődésére miután a város az önkormányzati hulladékgazdálkodási országos verseny első helyezettje lett, és elnyerte az Arany Hangya Díjat. 

2011.10.24 13:19:46 | Magyarországon

támogatás

A baromfi- és sertéstartók a munkaszüneti napok miatt november 2-ig igényelhetik az állatjóléti támogatásokat. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségeihez kell eljuttatni.

2011.10.24 10:59:00 | Üzlet

koszorúzás és magyar nemzeti zászló

Minden korábbinál népesebb részvétellel zajlott vasárnap a Bukarest melletti Snagovban - Nagy Imre és társai egykori fogságának színhelyén - rendezett megemlékezés.

2011.10.23 20:44:08 | Határon túl

Vona Gábor

Vona Gábor vasárnap Gyöngyöspatán, a helyi önkormányzat , 56-os ünnepségén elmondta, hogy ötvenhat harcát nem pusztán megemlékezéseken kell felelevenítenünk, azt mindennapjainkban kell folytatni az igazságért és a szabadságért.

2011.10.23 16:00:05 | Magyarországon

Lázár János

1956 hősei győztek, nem volt hiábavaló az áldozat, a mártírhalál, Magyarország ma szabad és független ország, egyenrangú tagja Európának és a szabad világ legfontosabb szövetségi rendszereinek. Jelentette ki Lázár János polgármester vasárnap Hódmezővásárhelyen.

2011.10.23 14:07:47 | Magyarországon

Magyar Színház

Beavató-színház, zenés színpadi műfajok bemutatója és a Harmadik Figyelmeztetés elnevezésű színészzenekar koncertje várja a közönséget a Magyar Színházban november 5-én, a Pesti Magyar Színiakadémia egész napos jótékonysági rendezvényén.

2011.10.23 10:38:34 | Kultúra

Forradalom jelképe

Az Olaszországba menekült 56-os magyarok jelképes helyszínein emlékeztek meg a nemzeti ünnepről Rómában és az abruzzói Capestranóban, ahol október 23-án nyitották meg Kapisztrán Szent János magyar segítséggel helyreállított szülőházát.

2011.10.23 09:53:50 | Határon túl

Mesterházy Attila

A párt elnöke szerint pártja erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkoznak ezután. Jelentette ki Mesterházy Attila szombaton az MSZP Országos Választmányának ülése után.

2011.10.22 15:22:26 | Magyarországon