Üzletemberek

Az elmúlt egy évben kétszáz beruházás valósult meg Magyarországon, jelenleg hetven projekt áll előkészítés alatt, amelyek összesen hárommilliárd euró értékű befektetést jelenthetnek. Ezt írta a Napi Gazdaság hétfőn.

2012.07.02 12:15:41 | Üzlet

Harada Sodo

Harada Sódó a rinzai zen iskola jelenleg egyik legnagyobb élő mestere, az okajamai Szógen-dzsi templom apátja. A rósi (mester) számos nyugati tanítvány vezetője, több magyarul is megjelent könyv szerzője. Magyarországon az Egy Csepp Szangha tömöríti tanítványait.

2012.07.02 11:08:18 | Portré

Európai Bizottság

Szociálpolitikai javaslatcsomag összeállítására készül az Európai Bizottság. Ezt Andor László, az európai uniós végrehajtó testület foglalkoztatásért, szociálpolitikáért és a társadalmi befogadásért felelős tagja árulta el egy brüsszeli sajtóbeszélgetésen.

2012.07.01 18:18:46 | Határon túl

Bertha Szilvia

A Jobbik szerint a kormány a július 1-jén hatályba lépett új munka törvénykönyvével a jogegyenlőtlenséget, a kiszolgáltatottságot foglalta törvénybe, amely egy "rabszolgakódexszel" ér fel.

2012.07.01 17:59:07 | Magyarországon

jelnyelvi tolmácsok

Több mint félmilliárd forintot fordít a kormány a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésére, az Új Széchenyi Terv kiemelt programjaként kialakítják az országos jelnyelvi video-tolmácsszolgáltatás rendszerét is.

2012.07.01 13:39:05 | Magyarországon

megváltozott munkaképességűek

Közel kétezer ember képzése és ötezer fő maximum öt hónapos, 100 százalékos bérköltség-támogatása valósulhat meg abból a 11,7 milliárd forintból, amelyet a kormány a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához és rehabilitációjához nyújt.

2012.06.30 14:50:41 | Üzlet

Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér

Alkotmánybírósághoz fordult a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport, miután a cég szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó.

2012.06.30 11:11:34 | Üzlet

Vágó Gábor

Az LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtana végre a jövő évre tervezett büdzsében. Ezt mondta Vágó Gábor. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta, csak olyan javaslatot nyújtanak be, amelyeknek a bevételi oldalon megvan a fedezte.

2012.06.30 10:53:11 | Magyarországon

munka

A munkát öt egyszerű dologgal könnyebbé lehet tenni. Így a munkahely és a magánélet is könnyebbé válhat.

2012.06.28 13:00:25 | Életmód

Országház

A Fidesz szerint a jövő évi költségvetés további támogatást ígér a devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek, a kis- és közepes vállalkozásoknak, megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét. A KDNP szerint az állam összehúzta magát, a szocialisták úgy látják, tovább mélyíti a szegénységet, az LMP szerint folytatják a megszorításokat. A Jobbik az ország megnyomorításának költségvetéseként emlegeti.

2012.06.27 19:02:38 | Magyarországon

Europa krízisben

A kiteljesedett gazdasági és pénzügyi unió megteremtéséhez vezető út felvázolására tesznek kísérletet az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozójukon, azzal a céllal, hogy az eddigieknél is határozottabb jelzést adjanak a piacoknak. Van uniós program a nemzetközi gazdasági válság leküzdésére és újabbak megelőzésére.

2012.06.27 18:12:45 | Határon túl

Áder János Belecskán

fotó: Soós Lajos/MTI

A zöldség- és gyümölcstermesztésen alapuló önkormányzati szervezésű foglalkoztatási program tizenhárom év alatt szinte megszüntette a munkanélküliséget a Tolna megyei Belecskán. Erről beszélt Áder János köztársasági elnök szerdán a négyszáz lakosú településen.

2012.06.27 15:21:35 | Magyarországon

mosogató férfi

A Cambridge-i Egyetem szociológusai arra a megállapításra jutottak, hogy a házimunkát végző férfiak boldogabbak.

2012.06.27 15:16:14 | Életmód

Kovács László

Kovács László MSZP-s országgyűlési képviselő úgy látja, az Orbán-kormány tudatosan és provokatív módon sérti meg az európai normákat. A volt külügyminiszter szerint az uniós intézményeknek és a többi tagállam kormányainak a felelőssége, hogy a demokráciát korlátozó tagállami törekvésekkel szembeforduljon, és ezt nem gátolhatja a pártcsaládokon belüli szolidaritás.

2012.06.26 20:08:58 | Határon túl

új gyártócsarnok

A műanyag és gumiipari öntőformák gyártásával foglalkozó Kvantex Kft. új gyártócsarnokot épített Vecsésen, és kapacitását is bővítette, részben uniós támogatásból.

2012.06.26 19:54:01 | Üzlet

Az MSZP szerint a Fidesz olyan foglalkoztatáspolitikai intézkedéseket rendelt meg a kormánytól, amiket a szocialisták két éve sürgetnek, és amikre épp az Orbán-kormány miatt keletkezett problémák miatt van szükség.

2012.06.26 18:50:13 | Magyarországon

Orbán Viktor

fotó: Illyés Tibor/MTI

A tudás földjének nevezte Magyarországot hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, aki az LMP frakcióvezetőjének azonnali kérdésére adott válaszában azt mondta, a kormány célja, hogy a magyar oktatási rendszer hasznosítható tudással rendelkező embereket bocsásson ki, ugyanis "a romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni, de ez sem nekik nem jó, sem az országnak".

2012.06.25 16:33:48 | Magyarországon

Gurmai Zita

"Bár az elmúlt húsz évben történtek előrelépések abba az irányba, hogy a világgazdaság működését a fenntartható fejlődés irányába hangolják át, az erőfeszítések növelésére van szükség." Erről beszélt Gurmai Zita, az MSZP EP-képviselője az MSZP környezetvédelmi és nőtagozatának közös rendezvényén.

2012.06.24 15:45:57 | Határon túl

Fiatal üzletemberek

A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége és a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. is pozitívan értékeli az új Munka törvénykönyvének a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályozását és úgy vélik, hogy megmarad a kölcsönzés rugalmassága.

2012.06.24 13:34:17 | Üzlet

Mesterházy Attila

Az európai uniós válságkezelés és a populizmus visszaszorításának lehetőségeiről tárgyalt Pier Luigi Bersanival, az olasz balközép Demokrata Párt főtitkárával Mesterházy Attila szombaton Rómában.

2012.06.23 20:10:29 | Határon túl

BME

Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is. Ezt mutatja az intézmény diákközpontjának 2010-11-es felmérése.

2012.06.21 10:07:36 | Magyarországon

Görögország

A konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg a vasárnapi görögországi parlamenti választást, közös kormányt alakíthat más Európa-párti politikai erőkkel. Ez azt jelenti, hogy Görögország marad az Európai Unióban.

2012.06.17 23:30:16 | Határon túl

kakaó

Ízletes ellenszernek bizonyult az Amazonas vidéki erdőirtás ellen az a csokoládégyár, amely az észak-brazíliai Para szövetségi állambeli Medicilandia község közelében vezető Transzamazóniai autóút mellett működik.

2012.06.17 16:53:27 | Határon túl

Mesterházy Attila

Fel kell készülnünk arra, hogy idén stagnál a gazdaság. Ezt mondta csütörtökön Matolcsy György. Jelzem, Miniszter úr, az ország ezen már rég túl van. A kormánynak kellene végre szembenéznie azzal, hogy a gazdaságot recesszióba rántotta. Így kezdi eheti írását az MSZP elnöke.

2012.06.17 16:15:28 | Magyarországon

kutyával a munkahelyen

Egyre több amerikai munkahely válik kutyabaráttá. Ezzel nem csupán az irodai légkör válik kellemesebbé, de az alkalmazottak is több időt tölthetnek napközben kedvenceikkel egy-egy rövid séta vagy stresszoldó játék erejéig.

2012.06.16 19:03:46 | Életmód

városiasodás

Megkezdődött a Globális Fejlesztési Hálózat éves konferenciája szombaton Budapesten, amelyen a városiasodás és a fejlődés kapcsolatát járja körül a mintegy 350 résztvevő.

2012.06.16 16:22:05 | Tudomány

Volner János

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja a költségvetés tervezetét, és a visszavonására szólítja fel a kormányt.

2012.06.16 15:15:40 | Magyarországon

Göncz Kinga

A szociális vállalkozások támogatásának a fontosságára és a belső piac hiányosságainak a kiküszöbölésére hívta fel a figyelmet Göncz Kinga szocialista EP-képviselő az "Út a munkahelyteremtő fellendülés felé" című parlamenti állásfoglalás szerda esti plenáris vitájában.

2012.06.14 19:45:52 | Határon túl

Dolgozók

Békés megyében 67 kis- és közepes vállalkozás 687,4 millió forintot nyert foglalkoztatás bővítésre és munkahelymegőrzésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, a nyertes pályázóknak személyesen adta át az értesítést a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, Erdős Norbert és a megyei munkaügyi központ igazgatója, Nagy Ágnes csütörtökön Békéscsabán.

2012.06.14 18:58:41 | Üzlet

Burány Sándor

Az MSZP szerint már csak a kormány hisz a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tollával írt "tündérmesében", optimizmusát azonban egyetlen adat vagy elemzői vélemény sem támasztja alá. Míg a kabinet változatlanul 0,1 százalékos gazdasági növekedésre számít, mindenki más recesszióra készül.

2012.06.13 19:02:49 | Magyarországon

pincér

A kereskedelem és vendéglátás színvonalának javítására fókuszál Miskolcon a közelmúltban alakult Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter.

2012.06.11 23:13:33 | Üzlet

támogatás munkahelyek megtartására

Veszprém megyében 99,4 millió forint támogatással összesen 293 munkahely megtartására nyílik lehetőség.

2012.06.11 12:07:02 | Üzlet

karrier

A komáromi Nokia-üzem 1200 elbocsátott dolgozójának mintegy fele már talált állást. Ezt írja hétfői számában a Kisalföld.

2012.06.11 11:10:14 | Üzlet

fiatalok

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a pályakezdő minimálbér bevezetése.

2012.06.10 12:57:54 | Magyarországon

Nemény András

Igazságtalan, diszkriminatív és szegényellenes az a jogszabály, amellyel az MSZP szerint a Fidesz szó szerint megnyomorítja a cukorbetegeket, ha csak a rosszabb minőségű inzulint kaphatják meg térítésmentesen.

2012.06.09 11:19:49 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Összesen 331 milliárd forintos költségvetési átcsoportosítást javasol az MSZP a gazdaság fejlesztésére és a munkahelyteremtés támogatására.

2012.06.06 17:57:52 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Két év telt el Orbán Viktor második kormányának hivatalba lépése óta. A kormány munkáját értékelik mindenütt, a kormányfő maga is ezt teszi. Ám ennél sokkal lényegesebb azt értékelni, hova és mire jutott az ország két esztendő alatt. Mesterházy Attila legújabb írása.

2012.06.03 16:12:52 | Magyarországon

zöldmunkás

A zöld gazdaságra áttérés tizenöt és hatvan millió közötti új állást teremthet világszerte a következő két évtizedben, vagyis tízmilliók számára jelenthet kiutat a szegénységből.

2012.06.02 19:19:41 | Üzlet

Jabil

Átadták az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Magyarország Kft. telephelyét a baranyai megyeszékhelyen szombaton.

2012.06.02 18:48:43 | Üzlet

Obama és Romney

Nagyon szoros az elnökségért folytatott verseny a Fehér Ház jelenlegi lakója, Barack Obama és republikánus kihívója, Mitt Romney között, mert egyikük sem rendelkezik meggyőző fölénnyel a választások első számú kulcsproblémája, a gazdaság ügyében. Ez derült ki a CNN hírtelevízió és az ORC International közvélemény-kutató intézet pénteken nyilvánosságra hozott közös felméréséből.

2012.06.02 16:02:50 | Határon túl

fiatal üzletemberek
Komárom-Esztergom megyében áprilisban csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, a 13.458-as létszám a gazdaságilag aktív népesség 9 százalékát jelenti.

2012.06.01 11:50:52 | Üzlet

új munkahelyek

Két és félmilliárd forint összértékű beruházás valósul meg és 336 új munkahely jön létre Székesfehérváron a bővülő Alba Ipari Zónában. A "jó hírt" a város vezetői, a nyertes cégek és az ipari park képviselői jelentették be csütörtökön.

2012.05.31 20:53:37 | Üzlet

SZEFO

A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató elsősorban felső divatkötöttáruk gyártása és export értékesítése szakosodott állami tulajdonú Szegedi SZEFO Zrt 950 millió forint árbevételt könyvelhetett el 2011-ben, ami 199 millióval haladja meg az egy évvel korábbit.

2012.05.31 02:05:34 | Üzlet

Vadai Ágnes

A Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának megismerésére szólította fel az Orbán-kormányt keddi sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja.

2012.05.29 21:42:11 | Magyarországon

Dr. Agócs Gabriella

Orvosi egyetemet végzett, majd pszichiátriai szakvizsgát tett. Megismerkedett a pszichoanalízis módszerével és alternatív technikákat is elsajátított: hipnózist, NLP-t, transzlégzést és családállítást tanult. Előadásokat tart a Hellinger Intézetben és Dr. Vladimir Komin Légzés Intézetében.

2012.05.29 14:52:33 | Ezotéria

Vámosi-Nagy Szabolcs

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint az adórendszer a gazdaságpolitika és a gazdasági helyzet változásai miatt hektikusan alakult az elmúlt két évben. Pozitív változás, hogy a fogyasztást terhelő adók nagyobb szerepet kapnak, rossz ugyanakkor, hogy kiszámíthatatlan az adópolitika s új adónemeket vezetnek be, amelyek elriasztják a befektetőket. A telefonadó és a pénzügyi tranzakciós járulék adótechnikai szempontból nagyon jó, gazdaságpolitikai szempontból azonban veszélyes.

2012.05.28 21:15:54 | Üzlet

munkaerő

Június végén adják át a Müller drogérialánc Letenyén épülő nemzetközi logisztikai központját, ahol kezdetben 350 embert foglalkoztatnak.

2012.05.27 16:32:59 | Üzlet

Scheiring Gábor

Az LMP szerint Orbán Viktor pénteken bejelentett újabb nemzeti konzultációja a munkahelyteremtésről teljesen felesleges lépés, "egy egymilliárd forintos pénzkidobás". Így látja Scheiring Gábor képviselő.

2012.05.25 13:48:54 | Magyarországon

Orbán Viktor a rádióban

Új nemzeti konzultáció kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2012.05.25 13:14:21 | Magyarországon

sok pénz

Csaknem négy és félezer hátrányos helyzetű somogyi munkanélküli képzésére, illetve foglalkoztatására 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre 2015-ig. Erről beszélt Juhász Tibor, a Somogy Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerdán Kaposváron az Európai Unió 100 százalékos támogatásával megvalósuló programról tartott sajtótájékoztatón.

2012.05.23 23:09:33 | Üzlet

Legó emberkék

Az újonnan kialakított devecseri ipari parkba elsőként beköltözött vállalkozás az összesen 327 millió forint értékű beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 97 millió forintos támogatást nyert el.

2012.05.23 22:53:58 | Üzlet

Bicikliző nő

Kölcsönzést biztosít és a biciklis turistákat is kiszolgálja az a kerékpáros központ, amelyet egy térségbeli hálózat létrehozásának részeként avattak fel szerdán Hévízen.

2012.05.23 22:36:42 | Magyarországon

Vágó Gábor LMP

Az ellenzéki párti Vágó Gábor azt kérte szerdán, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a jelenlegi 75 helyett, 45 nap alatt kelljen kifizetnie a vállalkozók áfáját

2012.05.23 17:49:37 | Magyarországon

Tukacs István

Az MSZP szerint véget kell vetni a "matolcsyzmusnak", mert olyan gazdasági spirálba viszi az országot, amelyből egy évtized alatt sem biztos, hogy ki lehet kerülni. Ezt mondta Tukacs István vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

2012.05.20 21:05:16 | Magyarországon

LMP

Az LMP szerint a gazdaságpolitikai fordulatot indokolja az is, hogy márciusban az infláció miatt 5,2 százalékkal csökkentek a reálbérek.

2012.05.20 18:32:41 | Magyarországon

Obama

A G8-csoport vezetői elkötelezettek egy olyan csomag mellett, amelynek egyszerre része a növekedés ösztönzése és a pénzügyi konszolidáció. Ezt mondta szombat reggel Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök.

2012.05.19 17:45:14 | Határon túl

BMW

Miskolc polgármestere szerint a borsodi megyeszékhelyen minden feltétel adott egy olyan jelentős beruházáshoz, mint amilyen egy autógyár. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) a Handelsblatt pénteki cikkére reagált, miszerint új autógyárak építését tervezi a BMW, amely Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket, közöttük Miskolc neve is felmerült.

2012.05.19 08:16:02 | Üzlet

logisztikai kp

Mintegy 12 millió eurós beruházással épít száznál több embernek munkát adó új logisztikai központot Győrben a német Rudolph-cégcsoport.

2012.05.19 08:03:49 | Üzlet

Sok üzletember

A következő egy évben nem várható lényeges elmozdulás a magyar kis- és középvállalkozások foglalkoztatottsági mutatóiban. Sem jelentős létszámbővítést, sem elbocsátásokat nem terveznek, de a vállalatok méretével arányosan javulnak az elhelyezkedési lehetőségek is. Ez áll a K&H MTI-nek eljuttatott felmérésében.

2012.05.17 13:44:54 | Üzlet

AUDI nők

Nemrég elbocsátott Nokia-alkalmazottak és tartósan munkanélküliek vesznek részt abban a programban, amellyel növeli női termelő alkalmazottainak arányát az Audi. A hírt a program kidolgozásában résztvevő Kara Ákos, a Fidesz országgyűlési képviselője közölte csütörtökön az MTI-vel.

2012.05.17 13:22:47 | Üzlet

porfestő

A Poligon 91 Kft. családi vállalkozás az új porfestő üzemet létesített. Ezzel tizennégy új munkahelyet teremt, árbevétele pedig megkétszereződik. Ezt mondta Mohácsi Péter, a kisvállalkozás gazdasági vezetője szerdán Szolnokon, az üzem átadásán.

2012.05.16 19:28:08 | Üzlet

Mesterházy Attila

Elkészült az MSZP programjának vitairata. Az Ajánlat Magyarországnak elnevezésű dokumentumot Mesterházy Attila pártelnök mutatta be szerdán Budapesten.

2012.05.16 17:41:30 | Magyarországon

Korózs Lajos

„A közel egy éve tartó kormányzati ígérgetés ellenére szerencsére tovább csúszik az Ócsára tervezett, szociálisnak hazudott lakópark építése. Örülünk, hogy a Fidesz még mindig nem látott hozzá a XXI. századi gettósításhoz, ám ez még csak fél siker.”

2012.05.14 21:01:09 | Magyarországon

Gúr Nándor

Az MSZP szerint az újabb sarcok kivetése helyett inkább csökkenteni kellene az élő munkára rakódó járulékterheket, és beindítani a hitelezést.

2012.05.13 12:44:28 | Magyarországon

fiatal üzletemberek

Száz korábbi tartós álláskereső kapott munkát az új debreceni Tesco áruházban. A több mint négymilliárd forintos beruházással elkészült áruházat csütörtökön avatták.

2012.05.11 22:05:05 | Üzlet

Traktoron ülő farmer

Kétszáz embernek nyújt munkalehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye egy-egy térségben induló mezőgazdasági mintaprogram. Ezt ígérte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szabolcsi programrész sajtótájékoztatóján pénteken Tarpán.

2012.05.11 21:59:20 | Üzlet

Gyermelyi

A Gyermelyi Logisztikai Kft. 780 milliós forint beruházással, ebből 250 millió forint uniós támogatással, egy év alatt elkészítette első logisztikai fejlesztését.

2012.05.08 17:30:54 | Üzlet

Parragh László

Parragh László szerint megfelelő területeken kezdett hozzá a kormány strukturális átalakításokhoz, viszont a végrehajtás sebességében problémát lát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

2012.05.08 16:36:38 | Magyarországon

franciák

Leváltották Nicolas Sarkozy köztársasági elnököt. Franciaországban vasárnap tartották a választások második fordulóját, amelyen a szocialista Francois Hollande szerezte meg az emberek bizalmát. A hír kevésbé meglepő, hiszen már az első fordulóból is ő „jött ki” győztesen.

2012.05.07 10:15:12 | Határon túl

Jelentős elmaradásban van a kormány saját vállalásaihoz képest. Így gondolja a jobboldali ellenzéki párt. A KSH friss statisztikái szerint jelenleg mindössze 1900-zal dolgoznak többen, mint ahányan a kormányváltás idején dolgoztak. A Jobbik szerint ez a munkaerőpiac éves szezonalitását figyelembe véve is nyilvánvaló kudarc, hiszen a kormány korábban 4 év alatt négyszázezer új munkahely megteremtését ígérte.

2012.05.06 14:51:55 | Magyarországon

Márokföldön

Márokföldön alig haladja meg a negyvenet az állandó lakosok száma, mégis saját falugondnoki szolgálatot működtet a település. Tavaly íjászpályát építettek, idén erdei kalandparkot alakítottak ki. Mindezt önerőből, sok millió forint felhasználásával, pályázati források nélkül.

2012.05.04 11:09:15 | Magyarországon

betonelem

Kétmilliárd forintos beruházással az osztrák Leier cégcsoport nyit új üzemet az ország nyugati szegletében. Ez hetven új munkahelyet jelent.

2012.05.03 17:57:42 | Üzlet

szakszervezetek

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követelve együtt tüntetett május elsején négy szakszervezeti konföderáció, míg a Liga Szakszervezetek "Európa mi vagyunk" mottóval tartott ünnepséget.

2012.05.01 22:14:59 | Magyarországon

Gúr Nándor

Az MSZP szerint az elmúlt két évben sem a gazdaságban, sem a foglalkoztatáspolitikában nem történt semmi pozitív, csökkent a foglalkoztatottak száma és romlottak a gazdasági növekedési kilátások is.

2012.04.30 11:52:31 | Magyarországon

Végh József

Félelem és anyagi javak. Betokosodott bántalmazás, leértékelés, lelki terror - a paranoidnak önmaga projekciója áldozatára. Agresszió körfolyamat szex mintára. A játszma biztonságában a figyelem és a verés „szeretetté” nőtte ki magát. Tanult szocializáció – „Bánt olyat egy férfi, aki neki nem fontos?” „Nem szeret a férjem, mert már nem ver annyira, mint régen!”  - Tessék??? Ízlések és pofonok… Pedig minden játszma a kapcsolat megszakadásában robban a jéghegy tudatos csúcsán. Na, de mi is folyik a tudatalatti és tudattalan 90%-ot kitevő vizében?

2012.04.28 19:27:33 | Portré

szoftverfejleszto

A Microsoft szerint az innováció egyik gátja a szoftverkalózkodás, mivel a hamisítás és kalózkodás sok újítónak veszi el a kedvét attól, hogy ötletét megossza a világgal.

2012.04.28 18:36:09 | Technika

Dolgozók

Az idei első negyedévben 3.791.000 fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 59.000 fővel több, mint egy évvel korábban. Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal közölte pénteken, hozzátéve, hogy mind a férfiak, mind a nők munkaerő-piaci pozíciója javult.

2012.04.27 10:30:23 | Üzlet

faipari gyár

Új telephelyet alakított ki a tömörfa svédpadlókat gyártó és exportáló magyar tulajdonú Edelholz Kft. Zalalövőn, az ipari parkban. A több mint 200 millió forintos beruházás a Széchenyi-terv közel 100 millió forintos támogatásával valósult meg. Ezt írta pénteki számában a Zalai Hírlap.

2012.04.27 08:10:22 | Üzlet

francia feministák

Francois Hollande szocialista jelölt támogatására szólított fel a francia elnökválasztás második fordulójában mintegy 150 ismert feminista közéleti személyiség. Felhívásukat szerdán közölte a Libération című francia baloldali napilap.

2012.04.25 19:51:04 | Határon túl

zöld jelzés

Kész az Európai Bizottság lezárni a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárást a Magyar Nemzeti Bank ügyében, az adatvédelmi hatóság függetlenségének és a bírói nyugdíjkorhatár csökkentésének ügyében viszont az Európai Bírósághoz fordul. A hírt az uniós végrehajtó testület szóvivője jelentette be szerdán Brüsszelben.

2012.04.25 15:11:44 | Határon túl

Burány SándorAz MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő több százmilliárd forintos megszorítások nagy részére nem lenne szükség, ha a kormány nem vezette volna be az egykulcsos személyi jövedelemadót (szja) és nem ragaszkodna továbbra is hozzá.

2012.04.24 17:52:24 | Magyarországon

Széll Kálmán Terv 2.0

Az MSZOSZ szerint a Széll Kálmán Terv 2.0. tervezett adóemelései a háztartások egy részének elviselhetetlen terhet jelentenek, miközben a program végrehajtásával nem lesz több biztos munkahely, egyre kevesebben jutnak a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez, a közszolgáltatások pedig drágulnak, vagy nem működnek majd.

2012.04.24 16:17:25 | Magyarországon

Most jön a neheze!

Megkezdődött Franciaországban az elnökválasztás első fordulója. Bemutatjuk a két legesélyesebb jelöltet.

2012.04.22 14:43:03 | Határon túl

Széchenyi KÁrtya

A Széchenyi Kártya valódi sikertörténet. Magyarországon az elmúlt tíz évben ezen kívül egyetlen programban sem tudtak célzottan 1.000 milliárd forintot ilyen jól felhasználni, és egyben alkalmas arra is, hogy tükröt állítson ezen időszak elé. Erről beszélt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az évforduló ünnepségén.

2012.04.19 17:56:19 | Üzlet

Gúr Nándor

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek a kormányátalakítás során Matolcsy György gazdasági minisztertől kellene megválnia, mert a tárcavezető már túl sok kárt okozott az országnak az elmúlt két évben. Ezt mondta Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

2012.04.18 16:13:33 | Magyarországon

díszpárna

Ötven, csökkent munkaképességű embernek biztosít szerdától napi négyórás foglalkoztatást a Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézetben a budapesti székhelyű KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Nonprofit Kft. 

2012.04.18 14:35:12 | Üzlet

ideális üzleti környezet

A kormány célja, hogy a kelet-közép-európai térség legkedvezőbb üzleti környezete Magyarországon jöjjön létre, az adópolitika irányvonala továbbra is a jövedelmeket, a beruházásokat terhelő adók csökkentése, valamint a forgalmi és fogyasztási adók súlyának növelése. Így reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara konjunktúrajelentésére kedden.

2012.04.17 17:35:04 | Üzlet

Obama Cartagenában

Az Egyesült Államok nem fordít hátat Latin-Amerikának. Erről győzködte Barack Obama amerikai elnök partnereit az Amerikai Államok Szervezete hétvégi csúcsértekezlete szombati nyitónapján, de Kuba státusával és Washington drogellenes háborújával kapcsolatban a jelek szerint fennmaradtak a nézeteltérések.

2012.04.15 15:20:18 | Határon túl

Mercedes

A Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában eddig kétezer értékesítésre gyártott személygépkocsi készült el, melynek első szállítmánya hétfőn hagyja el az üzemet.

2012.04.15 12:28:31 | Üzlet

korrupció

A vezető pozícióban lévő munkatársak munkahelyi rotálásával próbál meg a korrupció és a "meggyökerezett érdekek" ellen harcolni a kínai értékpapírszabályzó hatóság.

2012.04.15 11:52:47 | Határon túl


Új termék gyártása kezdődhet meg a Hirtenberger Bt. autóipari cég európai uniós és magyar támogatások bevonásával létesült új pápai üzemcsarnokában, amelyet szombaton avattak fel.

2012.04.14 13:15:09 | Üzlet


A közfoglalkoztatás bővülése miatt, valamint a szezonális munkalehetőségek növekedéséből adódóan mintegy 1.200 fővel csökkent márciusban a nyilvántartott álláskeresők száma Zala megyében - közölte a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja pénteken az MTI-vel.

2012.04.14 11:39:40 | Üzlet


A gazdaság és a munkaerőpiac változásához igazodó képzések támogatására a Társadalmi Megújulás Operatív Programban eddig összesen 1.418  projekt részesült mintegy 75 milliárd forint támogatásban, melyből mintegy 24 milliárd forintot előlegként, és további 42 milliárd forintot számla alapján már kifizettek az Európai Szociális Alapból.

2012.04.14 10:22:33 | Üzlet

Orbán Viktor

Változások lesznek a kormányban, mivel vannak olyan miniszterek és államtitkárok, akik eleve csak két évre vállalták a megbízatást; az egyeztetések folyamatban vannak. Ezt mondta a kormányfő a 24 óra című Komárom-Esztergom megyei lapban pénteken megjelent interjúban.

2012.04.13 14:11:03 | Magyarországon

audi

Május végére születhet döntés arról, melyik cég és hol építheti fel az Audi logisztikai parkját.

2012.04.13 13:39:48 | Üzlet

pékség

Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató pékséget nyit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a főváros III. kerületében.

2012.04.11 16:57:45 | Magyarországon

egészségügy

Az idén 70 ezer új munkahely jön létre Németországban az egészségügyi ágazatban a német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) szerint.

2012.04.10 14:47:25 | Határon túl

olajár

Két dollárral csökkent a kőolaj ára hétfőn, mert enyhültek az ellátással kapcsolatos aggodalmak, mivel a hét végén újrakezdődnek az Irán vitatott nukleáris programjával kapcsolatos nemzetközi tárgyalások.

2012.04.10 11:08:53 | Üzlet

Hógolyó

A zömmel hófehér állat apró termetű - mindössze 25 centi magas -, és gazdája, Ian Wilkinson szerint még a légynek se tudna ártani. Mégis félnek tőle a brit postások.

2012.04.09 13:21:06 | Tudomány

handshake

A kormány célja, hogy Magyarország Európa legversenyképesebb termelési központjává váljon, amihez elengedhetetlen a foglalkoztatás növelése, közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Európai Üzleti Tanács vezetőivel folytatott csütörtöki megbeszélésen, kijelentve azt is: a kabinet nem tér le az államadósság-csökkentés útjáról.

2012.04.05 13:15:36 | Magyarországon

közmunka

Országszerte több mint hatvan önkormányzatnak szállít növendékmalacot a büntetés-végrehajtás pálhalmai gazdasága, amely így kapcsolódik be a Belügyminisztérium Start munka mintaprogramjába.

2012.04.05 12:50:25 | Magyarországon

e-working

Távmunkaház készült el Nagykőrösön az Európai Unió 630 ezer eurós, valamint a Microsoft Magyarország Korlátlan Lehetőségek programjának támogatásával, 45 kiképzett  munkavállaló várja itt, hogy munkába állhasson - mondta Tóth István, a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ igazgatója.

2012.04.04 17:09:22 | Üzlet

romney

Mitt Romney az előzetes várakozásoknak megfelelően besöpörte a győzelmet a republikánusok keddi, Maryland és Wisconsin államban, valamint az amerikai fővárosban megrendezett előválasztásán, amivel újabb lépést tett pártja hivatalos elnökjelöltségének megszerzése felé.

2012.04.04 12:41:51 | Határon túl

Európai Vállalkozási Díj

Az Európai Bizottság hatodik alkalommal hirdette meg az Európai Vállalkozási Díj pályázatot, a nemzeti fordulóban öt kategóriában várják a jelentkezéseket június 5-éig - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2012.04.03 16:31:07 | Üzlet

főnöki dícséret alanya

A hazai hétköznapokban tapasztalható általános rosszkedv, elbizonytalanodás egy színházban játszódó tragikomédia alaphelyzetére hasonlít, amikor mindenki másnak hiszi a társait, mint amik, és az ebből adódó félreértések, egymás melletti elbeszélések kuszasága idézi elő a konfliktust.

2012.04.03 13:20:39 | Életmód


Csökkentheti az alkalmazott stressz-szintjét, növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre.

2012.04.02 18:10:03 | Életmód

májrák gyógyítás

A májrák megelőzésének, időbeni felismerésének és kezelésének lehetőségeit taglaló írásokkal, riportokkal sajtópályázatunkon az országos, a régiós és a helyi médiumok munkatársai egyforma eséllyel vehetnek részt, függetlenül attól, hogy televízióban, rádióban, nyomtatott vagy online lapnak dolgoznak.

2012.04.02 11:58:24 | Tudomány

Kórház
Több mint hatszázmillió forintból fejlesztik a rehabilitációs szolgáltatásokat a Tapolcai Deák Jenő Kórház és Rendelőintézetben; a törvénytervezet szerint az intézmény májustól állami kézbe kerül.

2012.04.02 11:44:27 | Magyarországon

Mesterházy Attila újra elnök

fotó: Beliczay László/MTI

Mesterházy Attila szerint a szocialisták tanultak a kormányzásuk alatt elkövetett hibáikból. Az MSZP elnöke szombaton, miután újraválasztották, azt mondta, pártja nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, és úgy foglalt állást, az lesz a miniszterelnök-jelöltjük, akivel a legnagyobb az esély a győzelemre.

2012.03.31 18:50:51 | Magyarországon

Karcag
Karcag önkormányzata meglévő adottságait számba véve gyümölcs- illetve zöldségtermesztési programmal csatlakozik a közelmúltban meghirdetett Darányi Ignác Tervhez.

2012.03.31 11:04:15 | Magyarországon

Orbán Viktor a Mercedesnél
fotó: Kovács Tamás/MTI

A miniszterelnök szerint a kecskeméti Mercedes-gyár megnyitása az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikere Magyarországon. Orbán Viktor az üzem ünnepélyes avatásán csütörtökön úgy fogalmazott, Kecskemét a magyar járműipar újabb erődítménye, amely egy nagy lépéssel közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centruma legyen.

2012.03.29 21:30:02 | Üzlet


A Príma Pék Kft. 312 millió forintot meghaladó összköltségvetésű projektjéhez 100 millió forint támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv „Telephelyfejlesztés” elnevezésű pályázati kiírásán
új sütőüzem és iroda építésére.

2012.03.29 16:14:27 | Üzlet


A válság veszteseivel foglalkozik az ombudsman új projektje, amelyet csütörtökön egy nyitókonferencia keretében mutattak be. Ennek csak az egyik megállapítása az, hogy a leginkább rászorulókat az állam nem hagyhatja magára.

2012.03.29 15:48:34 | Magyarországon


Biztonságosabbá válnak 2015-től az európai vegyi üzemek, miután az Európai Parlament és az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács első olvasatban megállapodott a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló irányelv új szövegéről.

2012.03.29 14:19:00 | Technika

Nyitrai Zsolt
fotó: Kálmándy Ferenc/MTI

A Mediterrán Magyarország Kft. másfél milliárd forintból felépített új gyára azt jelzi, hogy Magyarországon megéri a jövőt tervezni. Erről Nyitrai Zsolt, a kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztos beszélt a gyár elkészülése alkalmából rendezett szerdai ünnepségen Bolyban.

2012.03.28 20:51:21 | Üzlet

MSZP logo
A legnagyobb parlamenti ellenzéki pártban úgy látják, a januári adatok alapján tavaly december végéhez képest nyolcvanegyezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a kormány drasztikus leépítésének köszönhetően. A szocialisták szerint az ország északi régiójában tapasztalható munkanélküliség szociális robbanáshoz vezethet.

2012.03.25 14:17:54 | Magyarországon

fiatalok
„A középiskolában már megkezdődik a visszavonhatatlan döntések sorozata. Ajtók zárulnak be halk kattanással, s a zajukat csak évekkel később, az álmaiban hallja tisztán az ember.” (Stephen King)

2012.03.25 00:02:42 | Életmód

Peking luxus hotelek otthona
A következő években csaknem megduplázódik majd az ötcsillagos szállodák száma Kínában. A kérdés ugyanakkor az, hogy van-e valós kereslet a növekvő kínálat mögött.

2012.03.24 19:19:21 | Határon túl


A kóros elhízás népbetegség. A világon sok millióan küzdenek vele. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a 21. század járványának tekinti.

2012.03.23 12:09:30 | Tudomány

összefogás
Mintegy harminc, repülőtérhez közeli település önkormányzati vezetője és parlamenti képviselője írt alá nyilatkozatot arról, hogy javaslatokat, intézkedéseket dolgoznak ki a Malév csődjét követő válságos helyzetből történő kilábalás érdekében, a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentéséért.

2012.03.22 15:15:04 | Magyarországon

Mitt Romney Illinoisban
Mitt Romney megnyerte a republikánus előválasztást Illinois államban kedden és ezzel tovább növelte előnyét fő riválisával, Rick Santorummal szemben a párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.

2012.03.21 12:52:08 | Határon túl

légy az első!
A kutatás-fejlesztés-innováció alapvetően meghatározza az ország versenyképességét. Ezt hangsúlyozta Havas István, a Magyarországon működő Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.

2012.03.20 16:20:20 | Tudomány

Bajnai Gordon
Ma is vállalható, sikeres állami beavatkozásnak tartja Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Péti Nitrogénművek 2009 eleji pénzügyi megmentését.

2012.03.20 14:44:05 | Magyarországon

rohannak a birkák
Juhászkutyának állhatnak üzletemberek a munkahelyi feszültség enyhítése és a csapatmunka javítása végett Nagy-Britanniában, bár csak jó pénzért, ha Chris Farnsworth nyáját és tanpályáját választják.

2012.03.20 10:41:22 | Életmód

beosztott
Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja biztonságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szélső álláspont között helyezkedik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre. Ez derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből.

2012.03.17 11:16:12 | Üzlet

Szenna Pack

Már készül a termelésre a Szenna-Pack új tulajdonosa, az ír Ardagh-csoport, a korábbi 120 mellett további 180 dolgozó felvételével is számolnak. Erről írt szerdai számában a Somogyi Hírlap.

2012.03.14 12:07:28 | Üzlet

címer

Egymilliárd forintos beruházásban alakítanak ki ipari parkot a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol a vállalkozások betelepítésével legalább hatvanöt új munkahely teremtése a cél.

2012.03.13 16:47:05 | Üzlet

stressz az utakon

Sokan úgy vélik, hogy a szívroham gyakorisága döntően az örökletes tényezőktől, a bőrszíntől vagy a földrajzi környezettől függ, de egy világméretű vizsgálat tanúsága szerint az előbbieknél nagyobb szerepe van az ülő életmódnak. Nemzetközi kutatócsoport 52 országban gyűjtött adatait az European Heart Journal februári száma közölte.

2012.03.13 14:37:19 | Életmód

elfogták

Tizennégy év bujkálás után Angliában fogták el a rendőrök a napokban azt a férfit, aki a gyanú szerint társával megölte ellenlábasát Pécs közelében.

2012.03.12 13:18:49 | Magyarországon

zozo

A baloldali ellenzéki párt szerint a kormánynak be kell fejeznie az "önfényezést". A párt álláspontja szerint az erre költött forrásokat munkahelyteremtésre, illetve a többkulcsos adórendszer bevezetésére kellene költeni.

2012.03.11 18:56:58 | Magyarországon

Dallara

A görög szuverén adósságválság rendezésében mérföldkőnek számító sikeres magánbefektetői kötvénycsere akció pozitív gazdasági hatásai a vártnál korábban jelentkezhetnek, amennyiben az ország következetesen végrehajtja a strukturális reformprogramot.

2012.03.11 17:50:54 | Határon túl

országház

A képviselők az Országgyűlés következő heti, kétnapos ülésén hozzájárulhatnak a Malév-bizottság felállításához, továbbá meghatározhatják a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és szavazhatnak a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentéséről is.

2012.03.11 13:46:24 | Magyarországon

buldózer

Megújuló energiával működő irodaépületet épít Hajdúszoboszlón, és új munkahelyeket teremt az Aqua-Generál Kft.; az uniós támogatással megvalósuló, 197,7 millió forintos beruházás alapkövét szombaton helyezte el Márton Attila (Fidesz), a fürdőváros országgyűlési képviselője és Katona Imre a hajdúszoboszlói cég vezetője

2012.03.10 12:51:00 | Üzlet

beruházás

Technológiai váltást hajtott végre közel 1 millió eurós beruházással a Wiedenmann Kft. Beleden.

2012.03.10 11:53:14 | Üzlet

Tukacs István

2012-ben sem élt tovább két hónapnál a Fidesz költségvetése – írta az MSZP. A februári hiánynál az elmúlt tíz évben csak a tavaly februári volt magasabb. Ezért olyan új költségvetésre van szükség, amely folyamatos megszorítások nélkül is fenntartható, így a növekedés beindulása mellett az ország iránti bizalom helyreállítását is segíti.

2012.03.08 16:36:01 | Magyarországon

pénzt kapott

Várhatóan egy hónappal meghosszabbítják a kis- és középvállalkozások számára kiírt kereskedelemfejlesztési pályázat határidejét.

2012.03.07 15:09:26 | Üzlet

Tehenet fejő gazda, pénz a vödrökben (rajz)

A Vidékfejlesztési Minisztérium az idén ismét meghirdeti a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezelésére adható támogatást, valamint bevezeti a különleges rizstámogatást. Az összesen több mint 13 milliárd forintos támogatási összeggel mindkét ágazatban megőrizhető a hazai termelés.

2012.03.07 13:57:46 | Üzlet

Orbán Viktor kezetfog

fotó: Ujvári Sándor/MTI

A német ipar Magyarország szövetségese, mert nem a piacunkat akarja megszerezni, hanem szüksége van a munkánkra. Erről beszélt a miniszterelnök kedden Kecskeméten, a Knorr-Bremse haszongépjármű üzletágának beruházását bejelentő rendezvényen.

2012.03.06 13:15:39 | Üzlet

Az LMP teljes parlamenti frakciója gyűjtötte hétfőn délelőtt a párt népszavazási kezdeményezéséhez szükséges aláírásokat a Nyugati téri aluljáróban. A Lehet Más a Politika, mely szervezet jelenleg négy kérdésben akar népszavazást indítani, a nap folyamán nyolcvan helyre települ ki és az interneten is szervezi a támogatóit. Az aláírásokat április 2.-ig gyűjthetik.

2012.03.05 13:58:08 | Magyarországon

Prokk József

Három ágyú sorakozik a szurdokpüspöki ház udvarán, nagy lucfenyők alatt. Csövük a Mátrát célozza, a kert végében pedig, a Zagyva-völgy felé, szülőszobájuk áll: az öntőműhely. A két kisebb lőszerszám Gábor Áron rézágyúinak mása, az óriás pedig török mintára készült, Magyarország legnagyobb középkori ágyúja. A monstrumból kettő is van, egyik itt, az udvaron, a másik pedig Eger várában - hitelbe, hogy miért, majd kiderül. Mindenesetre a szurdokpüspöki Prokk József fémöntő nem csak múltbéli hadieszközöket készít. Vajon miért nem akar senki fémöntőnek állni?

2012.03.04 18:28:18 | Mesterek-Művészek

Magyar és az EU zászló

A pénzügyi fegyelmet és stabilitást szolgáló szerződést írtak alá az európai uniós tagországok állam- és kormányfői Brüsszelben pénteken befejeződött kétnapos értekezletükön. Döntöttek emellett arról, hogy Szerbia megkapja a hivatalos EU-tagjelölt státusát, szeptemberben határoznak a schengeni övezet további bővítéséről, továbbá 2014-ig Herman Van Rompuy marad az Európai Tanács elnöke.

2012.03.04 13:20:13 | Határon túl

Színészek, közismert média- és közéleti személyiségek ajánlották fel plüssmackójukat a Fogadj örökbe egy macit! elnevezésű jótékonysági aukciós kampány keretében. Az árverésen értékesített macik bevételéből munkahelyteremtő program és alapítvány létrehozását tervezik.

2012.03.01 14:22:03 | Magyarországon


fotó: Székelyhidi Balázs/mno.hu

Az első diavetítőt testvéreivel együtt közös ajándékként kapta karácsonyra az 1950-es évek végén a szolnoki Kolozsi Sándor, és attól kezdve - televízió még nem lévén hazánkban - kedvenc esti szórakozássá vált családjukban a mesefilmek vetítése.

2012.02.29 12:22:49 | Kultúra

Az LMP reméli, hogy a kormány rövid időn belül belátja: egy valódi integrációs program nélkülözhetetlen a békés társadalmi együttélés megteremtéséhez.

2012.02.23 15:25:21 | Magyarországon


Az országos erdőművelési közfoglalkoztatási program keretében a pápai székhelyű Bakonyerdő Zrt. nyolc erdészete összesen 485 embert alkalmaz év végéig. Ezt közölte a társaság szerdán.

2012.02.22 11:51:27 | Magyarországon

Józsa István

A tavalyi utolsó negyedévi 1,4 százalékos GDP növekedés stagnálás közeli állapotot mutat az előző negyedévhez képest. A számok azt mutatják, hogy a növekedés továbbra sem indult be, a stagnálás folytatódik, sőt. Recessziót jósol, hogy az utolsó negyedévi szint csak a mezőgazdaság kiváló, de nehezen megismételhető eredményével és a szintén szokatlanul pozitív exportteljesítménnyel volt elérhető. Így látja az MSZP.

2012.02.19 17:44:46 | Magyarországon

Ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma nemhogy 47.000 forint nem lenne megélhetésre, de ennek tizede sem. Így reagált a Fidesz szóvivője arra, hogy Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnap közleményben szólította fel a miniszterelnököt, mondja meg, hogy meg lehet-e élni 47.000 forintból, vagy sem.

2012.02.19 16:26:33 | Magyarországon

dolgozók

A magyarországi cégek többsége megértette, hogy érdemes teljesíteni az elvárt béremelést, az idei bérkompenzáció végrehajtásánál ugyanakkor a munkahelyek megtartását tekintik elsődleges szempontnak. Ez derült ki cégek és szervezetek válaszaiból azon kérdésekre, miként alakulnak a bérek az idén.

2012.02.19 14:03:58 | Üzlet


Az Aon Hewitt immár tizenkettedik alkalommal indítja útjára a "Legjobb Munkahely Felmérést" Magyarországon, amellyel konkrét megoldásokat kínál a dolgozók elkötelezettségének és az üzleti eredményesség növelésére.

2012.02.17 10:07:35 | Üzlet


Az MSZP szerint mára elkerülhetetlenné vált egy, az ország számára előnyös IMF/EU megállapodás az Orbán-kormány eddigi helytelen gazdaságpolitikája és jogbiztonságot veszélyeztető politikája miatt. A szocialista párt szerint azonban nem csupán egy hitelszerződésre, hanem ahhoz kapcsolódóan négy program kidolgozására is szükség van.

2012.02.16 12:59:01 | Magyarországon

Ismét fülel a SETI azonban kérdéses, hogy meddig.

2012.02.15 10:25:55 | Tudomány

Wizzair

Repülőjáratokat indít Debrecen és London között június 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság. A hírt Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója jelentette be hétfőn, a cívis városban.

2012.02.13 19:03:25 | Üzlet

Az MSZP az Országgyűlés tavaszi ülésszakára egy hét pontos gazdaságélénkítő csomag javaslatával készül. Ezt jelentette be Tukacs István szocialista képviselő szombati sajtótájékoztatóján Budapesten

2012.02.11 13:07:55 | Magyarországon


Az idén a harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással "édesipari övezetet" hozott létre a fővárostól 40 kilométerre, Úriban. Ezt közölte Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója.

2012.02.11 09:44:37 | Üzlet


A Jobbik szerint a kormány által kedden bejelentett munkahelyteremtő támogatás igénybevehetetlen a hazai kis- és középvállalkozások számára, az csak egy "kommunikációs panel". Ezt jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia.

2012.02.09 13:35:43 | Magyarországon


Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre tervben. Ezt mondta el a tervet ismertető konferencián Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten.

2012.02.06 12:26:40 | Magyarországon

Mesterházy Attila

"Munkát, kenyeret!" - így szólt a szociáldemokrata mozgalom egyik legfontosabb követelése a nagy gazdasági világválság idején. Erről írt Mesterházy Attila. A manapság sokak által agyondicsért Horthy-korszak – így folytatja az MSZP elnöke,  valójában a hárommillió koldus Magyarországát teremtette meg. Az emberek akkor sem "ingyen ebédre" vágytak, hanem arra, hogy tisztességes munkával eltarthassák családjukat és saját magukat.

2012.02.05 13:53:48 | Magyarországon

Arany Bárány Szálloda

Kikapcsolódást nyújtó wellness, fittnes részleggel és konferencia központtal bővül a zalaegerszegi Arany Bárány Szálloda. A 260 millió forintos beruházás az Új Széchenyi Terv (Nyugat-Dunántúli Operatív Program) keretében, 50 százalékos európai uniós támogatással valósul meg. 

2012.02.05 13:16:31 | Üzlet

Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át - mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója Kecskeméten.

2012.02.03 14:10:49 | Üzlet

magyar termék
A helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére több, mint 2.600 hazai élelmiszertermelő elérhetőségeit tartalmazó nyilvános, helyi termelői adatbázist hoztak létre termelői szervezetek az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával.

2012.02.01 11:40:33 | Magyarországon

EU

Két új európai uniós szerződést véglegesítettek, továbbá a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést ösztönözni hivatott konkrét intézkedésekről döntöttek hétfői brüsszeli találkozójukon az EU-tagországok állam- és kormányfői.

2012.01.31 19:15:42 | Határon túl

romagyilkosság

A romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken, amely a legutóbbi, december 9-i tárgyaláson tanúmeghallgatást tartott; a bíróság tájékoztatása szerint ezúttal is tanúkat hallgatnak meg. 

2012.01.29 13:32:48 | Magyarországon

Inetrcity

A szükséges szerződések aláírása után január utolsó napján megkezdődik a MÁV-Gépészet Zrt. innovatív fejlesztése keretében két IC+ elnevezésű vasúti személykocsi gyártása a cég szolnoki telephelyén. Az új járművek az idei év végén gördülnek ki a gyártóhelyről, és jövőre már utasokat szállítanak a hazai és nemzetközi vonalakon.

2012.01.29 13:04:44 | Üzlet

José Manuel Durao Barroso

Várhatóan két európai uniós szerződés véglegesítése lesz a leglátványosabb eredménye az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozójának hétfőn Brüsszelben.

2012.01.29 12:38:46 | Határon túl


Mintegy 810 millió forintos projekt keretében épít gyárat a magyar-osztrák-szlovák hármas határnál fekvő Rajkán az autóipari gumitermékeket gyártó I. G. Gasket International Kft.

2012.01.26 09:18:36 | Üzlet

Csaknem egymilliárd forint értékű fejlesztést valósított meg az elektronikai alkatrészeket gyártó EPCOS Kft. Szombathelyen, ennek részeként egy 5500 négyzetméter hasznos alapterületű új gyártócsarnokot is felépítettek, amelyet kedden adtak át.

2012.01.24 11:57:40 | Üzlet


Tavaly decemberben több mint 10 ezer munkáltató csaknem 33 ezer új álláshelyet jelentett be Magyarországon, így novemberhez képest 11,1 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint kétszeresére nőtt a bejelentett új munkahelyek száma. Ez derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett statisztikából.

2012.01.19 11:38:13 | Magyarországon


Várhatóan százezer darabbal növeli motorgyártását az idén az Opel szentgotthárdi gyára, a termelés bővülése annak köszönhető, hogy a General Motors tengerentúli gyáraiba is szállítanak nemcsak megmunkált motor-alkatrészeket, hanem teljes motorokat is . Ezt közölte szerdán Légrádi Edit, a szentgotthárdi Opel-gyár szóvivője.

2012.01.18 17:03:36 | Üzlet

Wallenberg

A társadalomnak el kell utasítania minden diszkriminációt, és meg kell akadályoznia a gyűlölet elburjánzását. Erről Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Nemzeti Múzeumban a Wallenberg-évforduló alkalmából tartott ünnepségen. Carl Bildt svéd külügyminiszter beszédében kiemelte, Wallenberg az életét kockáztatta egy "gonosz ideológia" ellen, és egy másiknak az életét áldozta. 

2012.01.17 20:08:28 | Magyarországon


fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A véglegesített, tíz évre szóló Nemzeti Vidékstratégia (NVS) újszerű agrár- és vidékfejlesztési modell, amely különbözik a korábban követett agrár- és vidékpolitikáktól. A Nemzeti Vidékstratégia végrehajtásának keretét a most induló Darányi Ignác Terv adja. Ezt mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, a tervet bemutató konferencián.

2012.01.16 15:12:47 | Üzlet

Nem lesz létszámcsökkentés a Magyar Suzuki Zrt.-nél Esztergomban. Jelentette ki a vállalat kommunikációs vezetője hétfőn, arra a hírre reagálva, hogy a General Motors elviszi az esztergomi Suzuki-gyárból az Agila összeszerelését, mely a Suzuki Splash testvérmodellje.

2012.01.16 14:42:58 | Üzlet

Az EU csatlakozás óta a legeredményesebb évét zárta a magyar mezőgazdaság. Ez azt jelenti, hogy küzdelmes, ám eredményes éven van túl a magyar agrárium, a mezőgazdaság teljesítménye mintegy 20 százalékkal nőtt 2011-ben az előző évhez képest, és az ágazat kibocsátása elérte a 2.000 milliárd forintot Ezt mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a múlt évet értékelve.

2012.01.15 13:20:06 | Üzlet

üvegházban

2015. június 30-ig felfüggesztik a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizek visszasajtolási kötelezettségét.

2012.01.13 18:38:31 | Üzlet

Unisys

Call centert létesít az Unisys Global Services Hungary Pécsett tavasszal. Az amerikai székhelyű cég mintegy száz embernek ad munkát. Ezt adta hírül a Pécsi Újság hírportál csütörtökön.

2012.01.12 16:44:00 | Üzlet

Call centert létesít az Unisys Global Services Hungary Pécsen a tavasszal, az amerikai székhelyű cég mintegy száz embernek ad munkát. Ezt adta hírül a Pécsi Újság hírportál csütörtökön.

2012.01.12 15:30:06 | Üzlet


Hat kerület, falu, város nyerte el a Kerékpárosbarát Település címet, tíz cég, közintézmény a Kerékpárosbarát Munkahely elismerést; előbbiek száma ezzel 24-re, utóbbiaké 30-ra nőtt. Ez hangzott el a szerdai győri átadóünnepségen.

2012.01.11 14:17:03 | Életmód

Tatabánya Hazavár elnevezéssel programot indít a helyi önkormányzat a fiatalok városban maradásának érdekében. A program tanulmányi ösztöndíjból, gyakornoki lehetőségek megteremtéséből és önálló lakáshoz jutást biztosító elemekből áll.

2012.01.10 10:27:59 | Magyarországon


Tavaly májusban indította útjára Fejér megye közgyűlése a Fejér Termék Programot. Rövid idő alatt nagyon sikeres lett. Az azóta négy alkalommal megrendezett Megyekorzón és legutóbb a székesfehérvári adventi vásáron is beigazolódott, hogy a térség kézművesei, termelői piacképes, kapós holmikat, finom élelmiszereket készítenek. A megye lakossága pedig egyre inkább megismeri és megkedveli a "Fejér termék" márkát.

2012.01.09 11:34:19 | Magyarországon

Csökkenéssel kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek; a piac - fontosabb makroadat híján - Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök berlini találkozójára figyel.

2012.01.09 09:05:16 | Üzlet

Dél-Amerika

A 2009-es válság mélypontján Luiz Inacio Lula da Silva akkori brazil államfő a latin-amerikai világgazdasági fórumot megnyitva még arra figyelmeztette földrészét: "a protekcionizmus kábítószerként működik. Azonnali megkönnyebbülést hoz, de aztán mély depresszióba taszítja áldozatát".

2012.01.08 16:44:54 | Határon túl

Tv vita

Kétségbe vonták Mitt Romneynak, a republikánus elnökaspiránsi mezőny éllovasának elnökségre való alkalmasságát riválisai a szombat este, a New Hampshire-i előválasztást megelőző kampány finisében tartott, legújabb televíziós vitájukon. 

2012.01.08 12:08:10 | Határon túl

fa

Mintegy százhúsz-százharminc millió forintos beruházással faipari üzemet, valamint egy gyakorlati oktatóközpontot hozna létre a Bereg Tüzép Kft. Vásárosnaményban.

2012.01.05 14:57:12 | Üzlet


A történet szereplői több mint egy évtizedig dolgoztak a furcsa, dobozszerű, ablaktalan, titkokat rejtő épületben a New Yorktól nem messze, Connecticutban lévő Danbury repülőtere mellett. Fehér, egész testüket betakaró egybeszabott védőruhát viseltek, és tökéletesen tisztán, mindenfajta szennyeződéstől mentesen léphettek csak be szűkebb munkaterületükre.

2012.01.05 11:31:06 | Technika

A foglalkoztatottak létszáma 2011. szeptember-novemberben 3 millió 870 ezer fő volt, negyvenkétezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. Ezt közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

2012.01.05 10:34:35 | Magyarországon

felemelkedik a Föld

2012. Elérkeztünk a bűvös számhoz. Ami üzenetét tekintve az utóbbi években „globális „érdeklődéssé  vált. Nincs olyan szeglete a világnak, ahol valamilyen aspektusban ne emlegetnék.

2011.12.31 21:05:03 | Ezotéria

Az év végéig összesen 27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek állami egészségügyi intézmények, hogy csökkenthessék lejárt szállítói tartozásaikat - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.

2011.12.29 12:08:07 | Magyarországon

A november elején indult próbaüzem során folyamatosan növeli foglalkoztatotti létszámát és termelését a pacsai székhelyű Zalai Baromfifeldolgozó Kft., amely a pulyka-, és csirkevágás mellett megkezdte a késztermékek gyártását is.

2011.12.27 10:18:50 | Üzlet

forint az eurók között

Az intézményrendszer hatékony munkájának köszönhetően jelentősen felgyorsultak az európai uniós fejlesztési támogatások kifizetései, és számottevően emelkedtek az uniótól beérkező források is.

2011.12.26 11:04:51 | Üzlet

Orbán Viktor

A közszolgálatban dolgozóknak írt levelet a miniszterelnök, amelyben a végtörlesztés lehetőségére hívja fel a figyelmet.

2011.12.25 16:04:09 | Magyarországon

Katona József Színház

A Csendet akarok című produkció december 27-i, keddi előadásán a Katona József Színház „A Város Mindenkié” csoporttal együttműködve hajléktalan embereket lát vendégül.

2011.12.25 15:19:11 | Kultúra

Czomba Sándor

A következő év a foglalkoztatás szempontjából is nehéz év lesz Magyarországon, de továbbra is cél, hogy 2020-ra egymillió új, adózó munkahely jöjjön létre az országban. Erről beszélt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

2011.12.24 18:37:24 | Magyarországon

Erdő Péter

fotó: Soós Lajos/MTI

Karácsonykor azt is ünnepeljük, hogy Isten állást foglalt a család mellett. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke egyebek mellett a Család éve elnevezésű tematikus esztendőről, az egyház gazdasági válságra adott válaszáról, a romaintegráció ügyéről és az aktuális boldoggá avatási eljárásokról is beszélt.

2011.12.24 12:19:56 | Magyarországon

Novák Ferenc
fotó: www.bikemag.hu

Hiányzó fél karja miatt nem akartak versenyengedélyt adni az akkor már két éve sportoló, 17 éves Novák Ferenc kerékpárversenyzőnek 1948-ban, amikor létrehozták a sportorvosi szervezetet. A kerekes másnap hajnalban biciklire ült, és meg sem állt Budapestig.

2011.12.20 12:37:33 | Sport

A város szélén, már-már az ipari negyedben húzódik meg a kétszintes épület. Örökzölddel beültetett parkja rendezett, a játszótérről gyerekzsivaj hallatszik, a hintán egy pöttöm kislány kacagva száll a magasba.

2011.12.20 12:23:24 | Magyarországon

tüntetés

fotó: Nagy Lajos/MTI

A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések polgármesterei szerint a lakosság túlnyomó része elégedett az állami kártalanítással, és egyetért a közösségek érdekeit szolgáló, a kármentő alapból megvalósuló beruházásokkal.

2011.12.19 19:25:18 | Magyarországon

vállalatvezető

A magyar vállalatvezetők a környező országok cégvezetőihez hasonlóan óvatosak a közeli jövő kilátásait és a finanszírozási környezet alakulását illetően. Míg a tőkebizalmi barométer globális felmérésének eredménye szerint a cégek közel fele már a növekedésre koncentrál, a térségben és Magyarországon még a stabil helyzet megőrzése a leggyakoribb rövid távú cél. Ez derült ki az Ernst & Young legutóbbi felméréséből. 

2011.12.18 10:09:30 | Üzlet

inkubátorház

Átadták a csaknem 400 millió forintból, ötven százalékban állami és uniós támogatásból felépített új vállalkozói inkubátorházat pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.

2011.12.16 13:48:54 | Üzlet

Justice

Bűnösnek találta csütörtökön a párizsi büntetőbíróság Jacques Chirac volt francia államfőt közpénzek elsikkasztásában és hűtlen kezelésben. A volt elnököt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

2011.12.15 13:31:16 | Határon túl

erdő

Az erdőgazdálkodás a magyar vidékfejlesztés egyik kitörési pontja lehet, mivel az erdő a magyar vidék meghatározó eleme.  

2011.12.15 09:51:44 | Üzlet

kutatás

Jövő évtől megújul a kutatás-fejlesztés intézményi, finanszírozási rendszere, jogszabály tisztázza a kutatás-fejlesztés fogalmát. 

2011.12.14 12:47:22 | Tudomány

Mesterházy Attila

Megerősítő népszavazást kezdeményez az MSZP az új munka törvénykönyvéről, amelyről várhatóan kedden szavaz a parlament. A szocialisták emellett sürgetik, hogy a kormány december 23-ig nyújtsa be az Országgyűlésnek a pénzügyi válság megoldásával kapcsolatos magyar álláspontról szóló jelentését.

2011.12.12 15:15:42 | Magyarországon

állatkörház

Európai uniós támogatással újította fel és bővítette székesfehérvári állatkórházát az Alpha Holding. Az intézményt szombaton avatták fel.

2011.12.10 12:01:21 | Üzlet

Steve Jobs

Tóth Ernő szobrászművész elkészítette a közelmúltban elhunyt Steve Jobs életnagyságúnál is nagyobb szobrát, a bronz alkotást várhatóan december 21-én avatják fel a Graphisoft parkban, a szoftvergyártó cég épülete előtt.

2011.12.09 10:06:44 | Magyarországon

borító

Bemutatták A magyar járműgyártás nagykönyve című kötetet csütörtökön Győrött. A könyvet a Lapcom Kft. jelentette meg, hogy a magyar járműipar szerteágazó cégeit összefogja, tevékenységükről hírt adjon, fejlesztéseiket bemutassa, így járulva hozzá üzletkötéseikhez. 

2011.12.08 12:52:52 | Kultúra

Jabil

Január végétől négyszáz dolgozó alkalmazásával indít elektronikai termékek szervizelésével foglalkozó üzemet a Jabil Circuit Magyarország Kft. a baranyai megyeszékhelyen. A hírt Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere jelentette be.

2011.12.06 15:26:26 | Üzlet

SPD kongresszus

Magyarországgal is foglalkoztak vasárnap kezdődött kongresszusuk első napján a német szociáldemokraták. Erről Kovács László, az MSZP Berlinben tartózkodó és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusán vendégként részt vevő alelnöke számolt be az MTI-nek. 

2011.12.04 21:29:27 | Határon túl

Schmitt Pál

Magyarországra, mint fontos partnerre, barátra tekintenek Amerikában, számon tartják és tudják, hogy megbízható partner minden területen. Erről beszélt Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken Washingtonban. 

2011.12.04 13:27:11 | Határon túl

bicikli

Kerékpárút épül jövőre Pakstól Csámpáig, így az atomerőműbe is el lehet majd jutni biciklivel. Az önkormányzat pályázati támogatást nyert el a beruházáshoz, amelynek a költsége meghaladja a 200 millió forintot.

2011.12.03 11:52:10 | Magyarországon

Új munkatörvény

fotó: Kovács Attila/MTI

Megállapodást kötött az új Munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a kormány a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel. Ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelentette be pénteken Budapesten. 

2011.12.02 12:49:04 | Magyarországon

Kovács László

Az MSZP alelnöke szerint az európai szocialisták kiutat tudnak mutatni az évek óta tartó pénzügyi és gazdasági válságból. Kovács László keddi budapesti sajtótájékoztatóján az európai szocialisták pártjának múlt hétvégi, brüsszeli rendezvényéről számolt be.

2011.11.29 14:43:46 | Magyarországon

Müller drogéria épülete

Tereprendezéssel és földmunkákkal elkezdődött a Müller Drogéria három országot kiszolgáló nemzetközi logisztikai központjának építése Letenyén, az országhatár mellett.

2011.11.26 13:23:03 | Üzlet

kisbaba öltönyben

A demográfiai krízis ellen csak összefogással és tudatos szemléletformálással lehet fellépni,közölte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken a kormány révén meghirdetett családbarát munkahely pályázatának eredményhirdetésén a Parlamentben.

2011.11.25 15:57:26 | Üzlet

Horváth Csaba

A párt tárgyalásokat kezdeményez Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, Orbán Viktor miniszterelnök és Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője, korábbi kormánybiztos között a BKV finanszírozásának rendezéséről.

2011.11.23 14:07:36 | Magyarországon

tanár oktatja diákjait

A szakképzésről szóló törvényjavaslat célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben a gazdaság igényeihez igazítsák a nappali oktatást, a képzés szerkezetét.

2011.11.21 21:50:30 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Mesterházy Attila szerint a kormányfő megbukott. Orbán Viktornak le kell vonnia bukásra ítélt politikájából az egyértelmű következtetést. Magyarországot meg kell menteni attól, hogy szakadékba rántsa. Ez minden politikai oldal közös felelőssége. Ezt írta az MSZP elnöke vasárnapi közleményében. 

2011.11.20 15:31:22 | Magyarországon

Matolcsy György

A növekedési fordulathoz egy olyan pénzügyi védőhálóra van szükség, amely megvédi Magyarországot az eurózóna látható, mélyülő válsága ellen, de nem növeli az államadósságunkat. Ezzel indokolta a nemzetgazdasági miniszter az IMF-fel tervezett új típusú együttműködés szükségességét, az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.

2011.11.20 11:55:28 | Magyarországon

rokkantnyugdíjasok

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit. 

2011.11.20 10:52:14 | Magyarországon

Szanyi Tibor

Az MSZP szerint a kormány csak látszólag akar tárgyalni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valódi tárgyalásokra még nincsen kész.

2011.11.19 16:50:51 | Magyarországon

Navracsics Tibor

Közös célnak nevezte a tudománnyal való párbeszéd fenntartását a globális problémák leküzdése érdekében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Tudomány Világfórumának (WSF) szombati zárónapján a parlamentben.

2011.11.19 13:29:04 | Magyarországon

dolgozók több munkaterületről

Ecsetgyárat nyitott a Főkefe Nonprofi Kft. Szegeden, az üzemben foglalkoztatott tizennyolc ember közül tízen megváltozott munkaképességű dolgozók.

2011.11.17 12:35:48 | Üzlet

görög zászló

Görögország megkezdte a tárgyalásokat a magánszféra hitelezőivel egy kötvénycsere-programról, amely adósságállományából mintegy százmilliárd euró leírását tenné lehetővé.

2011.11.17 11:17:59 | Határon túl

Az új üzemcsarnok

fotó: Kálmándy Ferenc

Új gyártósorokat helyezett üzembe egymilliárd forintos beruházás eredményeként csütörtökön pécsi dohánygyárában a British American Tobacco (BAT).

2011.11.17 10:00:27 | Üzlet

beruházás

Az októberi százmilliárd forint értékű nagyberuházások után, szerdai ülésén a kormány egy kilenc és egy 16,1 milliárd forintos környezetvédelmi és egy hárommilliárdos műemlék felújítási beruházásról döntött. 

2011.11.17 09:32:45 | Magyarországon

Auchan áruház

Az Auchan tulajdonában van az a fejlesztési terület, amelyen áruházat építene a 83-as főút mentén, és ezzel  ötszáz munkahelyet teremtene. 

2011.11.16 09:04:03 | Üzlet

Vágó Gábor

Az LMP szerint az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetése végső csapást mérhet a kis- és középvállalkozókra, az adómorálra és akár a magyar gazdaságra is. 

2011.11.14 16:45:12 | Magyarországon

Szemem Fénye Alapítvány

A Szemem Fénye Alapítvány Öltözz pirosba! elnevezésű akciójával adománygyűjtést szervez gyermekhospice házak működésének megsegítésére.

2011.11.13 10:49:07 | Magyarországon

Egyetemisták

Hetven oktatási intézmény és tíznél több cég állított ki Székesfehérváron a Pályakörkép 2011 címmel a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által rendezett pályaválasztási kiállításon.

2011.11.11 13:12:09 | Magyarországon

Katona

Minden száz jelentkezőből negyvenöt-ötven alkalmas katonai szolgálatra, és kilencvenkilenc százalékuk be is vonul.  Ezt közölte Szabó József ezredes, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnökségének toborzó és humánszolgálati osztályvezetője szerdán Debrecenben.

2011.11.09 17:34:16 | Magyarországon

A Junior Prima díj sajtó kategóriájának díjazottjai és a díjak átadói a Művészetek Palotájában

fotó: Mohai Balázs/MTI

Negyedik alkalommal ítélték oda tíz fiatal tehetségnek a Junior Prima díjakat magyar sajtó kategóriában. Az elismeréseket a díjazottak, köztük Pietsch Judit, Helmeczi Zoltán és Kollányi Péter, a Magyar Távirati Iroda munkatársai hétfőn vehették át a Művészetek Palotájában rendezett ünnepségen.

2011.11.07 18:08:10 | Magyarországon

fiatalok

A fiatal szakemberek olyan munkakörnyezetre vágynak, amelyben helyet kap a mindennapjainkban már megszokott közösségi média, a saját mobileszközök használata és a rugalmas munkavégzés.

2011.11.07 17:43:53 | Üzlet

autótechnika szakkiállítás

Az Autotechnika szakkiállítás november 10-én nyílik Budapesten, a kőbányai vásárvárosban, félszáznál több kiállítóval.

2011.11.07 00:53:59 | Kultúra

Sanghaj

Jelentősen megnövelné a pénzügyi szférában dolgozók számát a pénzügyi világközpont szerepét erősíteni kívánó Sanghaj városa. Gondot a képzett munkaerő szűkös kínálata okozhat.

2011.11.07 00:48:22 | Határon túl

kocsit ne!

A Lehet Más a Politika a súlyos szmoghelyzet miatt arra kéri a pártok parlamenti képviselőit, hogy erre az időre hagyják otthon autójukat, és közösségi közlekedéssel vagy kerékpárral menjenek munkába.

2011.11.06 16:57:26 | Magyarországon

közlekedés

„Üdvözlendők azok a kezdeményezések, amelyek pénzügyi szabályozással igyekeznek javítani a városi közlekedés helyzetét."

2011.11.06 16:51:38 | Magyarországon

oltást kap egy kislány

Országszerte több mint húsz helyen ismét megnyíltak az oltópontok, ahol a jelentkezők térítés ellenében azonnal, utánajárás nélkül megkaphatják az influenza elleni védőoltást.

2011.11.04 15:12:16 | Magyarországon

apró figurák egy óralapon

A kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját.

2011.11.04 11:20:12 | Magyarországon

varrónő

Több mint nyolcvanmillió forint uniós támogatással sportruházatot készítő varrodát adtak át csütörtökön Zalaegerszegen, a száz százalékban olasz tulajdonú D.F. Sport Kft. üzemcsarnoka kétszázharmincmillió forint összköltséggel valósult meg.

2011.11.03 19:40:14 | Üzlet

A Pécs belvárosában nyílt Széchenyi programiroda munkatársa felvilágosítást ad egy érdeklődőnek.

fotó: Kálmándy Ferenc/MTI

Széchenyi programiroda nyílt Pécsen csütörtökön, hogy tanácsokkal és tájékoztatókkal segítse az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázóit.

2011.11.03 15:02:52 | Magyarországon

Vágó Gábor

Buldózerrel vitte hétfőn a parlamenthez költségvetési módosító javaslatait az LMP. Vágó Gábor a Kossuth téren azt mondta az újságíróknak, úgy érzik, hogy „a fideszes kétharmad közönyös falát csak egy buldózerrel lehet lerombolni”.

2011.11.02 15:16:47 | Magyarországon

Morvai Krisztina

A Jobbik európai parlamenti képviselője szerint ember és közösségközpontú költségvetésre lenne szüksége az országnak. Morvai Krisztina erről szerdán beszélt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

2011.11.02 15:09:36 | Magyarországon

Pilóták és légiutas kísérők

Már épül a Malév új központja, azzal, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es és 2-es terminálja között lévő háromemeletes épületekbe költözik vissza a társaság vezetése és központja, évi közel egymillió eurót, vagyis több százmillió forintot takaríthatnak meg.

2011.11.02 10:35:23 | Üzlet

Hotel recepciós fogadja a vendégeket

Art Hotel Szeged néven nyílik négycsillagos szálloda a Tisza-parti városban 2012 novemberében.

2011.10.31 12:57:22 | Üzlet

Jósza István

Az ellenzéki párt szerint a fideszes Rogán Antal javaslata a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó bevezetéséről az "adóemelési dömping része".

2011.10.30 18:28:49 | Magyarországon

Continental Kft épülete

Közel háromezer négyzetméterrel, összesen 3,8 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi gyárát a Continental Teves Magyarország Kft., az autóalkatrész gyártással foglalkozó cég a projekthez uniós pályázaton nyolcszáznyolcvankilencmillió forintot nyert.

2011.10.27 12:23:40 | Üzlet

Tolószékes férfi

Használt autóknál a duplájára, míg új gépkocsi vásárlásánál a háromszorosára emelkedik a súlyosan mozgáskorlátozottaknak nyújtható állami támogatás.

2011.10.27 10:42:59 | Magyarországon

Ipari park

Kína Belső-Mongólia tartományából novemberben Debrecenbe érkezik annak a húsz cégnek a képviselője, amelyek várhatóan tízezer új munkahelyet teremtenek a következő években a cívis városban.

2011.10.25 12:43:53 | Üzlet

hajléktalan fiatal két kiskutyával

Sikeres a hajléktalanok munkába állítását, az átmeneti szállásokon kívüli elhelyezését segítő program Székesfehérváron, a helyi kríziskezelő központ harmincöt fedél nélkülit vont be az Európai Unió támogatásával megvalósult projektbe.

2011.10.25 11:05:12 | Magyarországon

ALDI

A fővárosban és a megyeszékhelyeken szeretne erősebb pozíciót elérni az Aldi Magyarországon. A cég a következő időszakban évente tíz-tizenöt egység nyitását tervezi, így három éven belül száztíz fölé emelkedne hálózata tagjainak száma. Ezt írta a Napi Gazdaság hétfőn.

2011.10.24 11:51:22 | Üzlet

Call centerer nő

Az MKB Bank, az Allianz Hungária Zrt., a Vodafone és a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. kapta az idén a legjobb call center díját, a "Kiváló Call Center" címet a különféle kategóriákban.

2011.10.22 10:44:53 | Magyarországon

Védőruhába öltözött férfiak

A speciális védőruházatok előállítása és szállítása komoly lehetőséget kínál a versenyképes magyar cégeknek az európai piacok meghódítására, hiszen csupán Németországban az egyéni védőfelszerelések piaci volumene eléri az 1,6 milliárd eurót, és a szegmensben további fellendülés várható.

2011.10.21 13:56:37 | Üzlet

Kisgyerekek egy nevelőnővel játszanak

Átadták az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthonának új intézményét csütörtökön a főváros II. kerületében, a Hidegkúti úton. 

2011.10.21 09:55:53 | Magyarországon

Házmakett egy kézben

A párt elkészíti saját otthonteremtési koncepcióját, mert az ellenzéki párt szerint a kormány tervei nem nyújtanak valódi megoldást.

2011.10.19 11:10:33 | Magyarországon

Hoffman Rózsa

Folytatódnak az egyeztetések az új felsőoktatási törvény két legvitatottabb pontjáról, a hallgatói szerződésekről és az önköltséges képzésről a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között.

2011.10.18 16:36:45 | Magyarországon

fiatal segédmunkások

Az év végére megduplázza üzemének területét a járműipari műanyag alkatrészeket gyártó, német Kayser Automotive Hungária Kft.

2011.10.17 09:48:20 | Üzlet

Scheiring Gábor

Világrekorder ÁFA, a szegények büntetése, foglalkoztatási krízishelyzetben járulékemelés: Orbán és Matolcsy bukott gazdaságpolitikájuk árát jövőre is a lakossággal és a vállalkozásokkal fizettetik meg. Pánikszerű sarcolás mellé a világ legbonyolultabb szja-rendszerét kapjuk ajándékba. Az LMP szerint a Zöld Fordulat kiutat jelente a zsákutcából.

2011.10.16 15:16:56 | Magyarországon

Vágó Gábor

A kormány csak évente kétszer, január elsején és július elsején változtathasson az adójogszabályokon – kezdeményezi az LMP abban a törvényjavaslatban, amelyet Vágó Gábor ismertetett pénteken.

2011.10.15 15:49:20 | Magyarországon

Tóbiás József

Száz, írásbeli válasz igénylő kérdést tettek fel a nemzetgazdasági miniszternek az MSZP-s képviselők.

2011.10.14 12:50:25 | Magyarországon

Otthonukat néző fiatal pár

A Jobbik átfogó megoldást sürget a devizahitelesek védelmében. Bár alig három hete fogadta el az országgyűlés a kormány devizaalapú hitelekre vonatkozó végtörlesztési indítványát, a törvényjavaslat szakmai hiányosságai miatt máris módosításra szorult.

2011.10.12 13:50:50 | Magyarországon

Dubai kiállítás

Hét magyar cég mutatkozik be Dubaiban hétfőn megnyílt ötnapos "GITEX" (Gulf Information Technology Exhibition) információtechnológiai kiállításon a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) segítségével,  összesen ötvennégy négyzetméteren.

2011.10.11 10:55:02 | Határon túl

Orbán Viktor

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) legfontosabb célja, hogy Magyarországon 2014-ig Európa leginkább versenyképes gazdasági környezete alakuljon ki.

2011.10.11 10:22:05 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Véglegesítette alternatív költségvetési javaslatát az MSZP, a szocialisták jelentős adóátrendezést indítványoznak.

2011.10.11 10:12:17 | Magyarországon

Nők az irodában

Az Északdunántúli Vízmű Zrt. kapta idén a Legjobb Női Munkahely kitüntető címet a kétszázötven fő feletti vállalatok kategóriájában második helyezettként. Az ÉDV Zrt. munkavállalóinak közel harminc százaléka nő.

2011.10.10 18:21:29 | Magyarországon

Nyíregyháza

Az intézményrendszer eddigi átalakításával és a hitelek átütemezésével hosszú távra megoldotta pénzügyi finanszírozhatóságát a nyíregyházi önkormányzat. Ezt Kovács Ferenc, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere évértékelő sajtótájékoztatóján közölte hétfőn, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

2011.10.10 12:08:12 | Magyarországon

Irodai dolgozók

Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Huawei és a Flextronics stratégiai szövetségre lép, aminek eredményeképpen közös gyárat épít Pécsett.

2011.10.10 11:03:40 | Üzlet

új irány?

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet társadalmilag felelős költségvetési konszolidációra és az európai országok közötti szorosabb együttműködésre szólított fel, mivel úgy véli, hogy Európában nem szenteltek elég figyelmet az elhúzódó munkaerő-piaci válság társadalmi és gazdasági kockázatainak.

2011.10.09 13:30:56 | Határon túl

Emerson cég

Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron, a megnyitó ünnepséget szerdán tartották a cég több európai vezetőjének jelenlétében.

2011.10.06 12:30:54 | Üzlet

Naptárt néző fiatal lány

A Munka törvénykönyvének Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) révén elkészített új tervezetében szerepel a védett kor intézménye, nem változik a szabadnapok száma, bővül a munkaidő-kedvezmények köre, és megmarad a műszakpótlék is.

2011.10.06 12:11:37 | Magyarországon

Mesterházy Attila

A foglalkoztatás bővítése áll majd az MSZP alternatív költségvetésének középpontjában.

2011.10.06 11:33:38 | Magyarországon

Mesterházy Attila

A foglalkoztatás bővítése áll majd az MSZP alternatív költségvetésének középpontjában.

2011.10.06 11:33:37 | Magyarországon

Gőgös Zoltán

Az MSZP szerint egy évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után el kell számolni azzal, hogy mi lett a kárenyhítésre és a helyreállításra szánt magán, állami és segélyszervezeti adományok sorsa, illetve azzal, hogy miként használták fel a kármentő alap forrásait.

2011.10.04 18:55:28 | Magyarországon

Nagy Anna

Nagy Anna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkáraként folytatja munkáját.

2011.10.04 11:33:12 | Magyarországon

Bicikliző üzletember és üzletasszony

Figyelemfelhívó flashmob akcióval indította hétfőn a Magyar Kerékpárosklub a Bringázz a munkába! kampány őszi fordulóját Budapesten.

2011.10.03 15:15:28 | Életmód

nő gépel a laptopon

Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője elmondta, hogy mintegy huszonegy ezer címről töltötték ki a kérdőíveket interneten szombaton, a népszámlálás első napján, délután négy óráig.

2011.10.01 12:47:40 | Magyarországon

Harrach Péter

A Fidesz szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslat segíti a "görög út" elkerülését, a KDNP  a Nyugdíjbiztosítási Alap saját lábra állítását tartja fontosnak a büdzsében. Az MSZP úgy látja: rövid időn belül pótköltségvetésre lesz szükség, a Jobbik a "kétségbeesés költségvetésének" nevezte, az LMP szerint "egyszerű pénzbehajtás" a jövő évi büdzsé.

2011.09.30 19:09:53 | Magyarországon

Orbán Viktor

A bajor miniszterelnökkel tárgyalt csütörtökön Münchenben Orbán Viktor, a magyar kormányfő a Horst Seehoferrel folytatott megbeszélésen hangsúlyozta, Magyarország célja, hogy Közép-Európa termelési központjává váljon.

2011.09.29 18:59:52 | Magyarországon

Orvosnő és betege

Több milliárd forintos beruházással gyógyászati centrum épülhet Balatonfüreden, az egykori Huray piac területén, a jövő év elején kezdődne az építkezés első üteme.

2011.09.27 10:44:24 | Üzlet

Schiffer András

Schiffer András szerint azért van szükség az LMP programjára, mert a Fidesz pontosan az ellenkezőjét csinálja annak, mint amire a választások előtt felhatalmazást kért.

2011.09.24 15:45:17 | Magyarországon

Üzletemberek egy irodában

Megduplázza termelési kapacitását 2013-tól a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi, egyszer használatos orvosi eszközöket, a többi között katétereket és művesekezeléseknél alkalmazott vérvonalakat gyártó üzeme annak a fejlesztésnek a nyomán, amelynek alapkövét szombaton helyezték el a mátraaljai városban.

2011.09.24 14:37:52 | Üzlet

Opel márka jelek

Tető alá került az Opel szentgotthárdi gyárának új, harmincezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnoka, a hagyományos bokréta ünnepséget pénteken délelőtt tartották a Rába-parti városban.

2011.09.23 14:47:45 | Üzlet

Egy mosolygós idős pér

Agyvérzésen átesett betegek számára az országban egyedülálló rehabilitációs program indul a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a páciensek számára az állami tulajdonú SZEFO Zrt. biztosít munkaterápiás lehetőséget.

2011.09.23 12:59:44 | Tudomány

Szijjártó Péter

Az arányos adórendszer az egyetlen eszköz arra, hogy Magyarországon ismét gazdasági növekedés legyen, munkahelyek jöjjenek létre, és megérje dolgozni. Ezt hangsúlyozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön, Miskolcon, a Bosch új gyártócsarnokának avatása után újságíróknak.

 

2011.09.22 17:53:51 | Magyarországon

Három pici kislány

Százmillió forintból, részben uniós, részben pedig önkormányzati forrásból öt bölcsőde újult meg Miskolcon, a létesítményeket szerdán adták át.

2011.09.22 10:34:30 | Magyarországon

Fiatal pár biciklizik

Szeptember 30-ig lehet pályázni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) révén idén ötödik alkalommal meghirdetett Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címre, amellyel a tárca városok, községek, munkáltatók és intézmények példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el.

2011.09.21 11:05:14 | Életmód

Orbán Viktor

Amely megvédi a munkahelyeket, segíti az újak létrejöttét, védelmet biztosít a munkavállalóknak, és hozzásegít ahhoz, hogy a munka felértékelődjön, a fizikai munkát megbecsüljék az országban. 

2011.09.21 10:14:33 | Magyarországon

Fiatal pár turistának öltözve

A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) kezdeményezésére szeptember 27-én, a Turizmus Világnapján az ágazat szolgáltatói és szakmai szervezetei összefogásával vendégbarát akciókat indítanak.

2011.09.20 12:12:59 | Üzlet

Mercedes gépkocsi

Kecskeméten a városháza díszudvarán mutatták be az első helyben készült B osztályú Mercedes személygépkocsit csütörtökön.

2011.09.15 16:24:57 | Üzlet

MAL Zrt épülete

A magyar államnak nem érdeke, hogy felszámolják a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt-t. Így az állam mindent megtesz a cég további, biztonságos működéséért, és az ott lévő több ezer munkahely megőrzéséért.

2011.09.15 11:00:31 | Magyarországon

A hotel plakátja egy afrikai lánnyal

Hivatalosan is megnyílik szombaton a Shiraz csoporthoz tartozó négycsillagos superior besorolású Bambara Hotel Felsőtárkányban, a hatvangat szobás, nyugat-afrikai jellegű szálloda beruházását 2,2 milliárd forintból valósították meg.

2011.09.13 13:22:29 | Üzlet

Égő egy emberi kézben

2011. szeptember 9-én tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) jubileumi, tízedik országos találkozóját a Makadám Mérnök Klubban, Budapesten. 

2011.09.12 19:55:55 | Tudomány

Máv piros vonat a síneken

A MÁV-GÉPÉSZET Zrt. szolnoki vasúti járműjavító telephelyén felkészültek a saját fejlesztésű magyar intercity kocsik gyártására, szeptember végén kezdődik az alváz-összeszerelés, és a tervek szerint a jövő évi Vasutasnapon be is mutatják az első prototípust.

2011.09.12 12:12:25 | Magyarországon

Szállodai recepció

A szállodaépítés az egyik eleme a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 300 háromszázmillió eurós (82,5 milliárd forint) fejlesztési tervének, amely a következő tíz-tizenöt évben valósulhat meg.

2011.09.12 09:05:24 | Üzlet

óriás üvegház illusztráció

Európa majdani legnagyobb, termálvízzel fűthető paradicsomtermesztő üvegháza mellé feldolgozó-üzemet is épít Turán a projektet finanszírozó Sugár Holding, miután a vártnál bővebb hozamban tör felszínre a termálvíz. 

2011.09.11 17:47:11 | Üzlet

Szélerőmű

A megújuló energiafelhasználás az összes magyarországi energiafogyasztásnak csupán 7,3 százaléka volt 2009-ben, és ez az arány 2010-ben sem javult jelentősen a gazdasági válság beruházásokra gyakorolt negatív hatása miatt.

2011.09.10 16:37:36 | Üzlet

Szabó Zsolt

A párt szerint a kormány megszorításokon alapuló gazdaságpolitikája megbukott, ahelyett egy zöld fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaságot növekedési pályára lehessen állítani.

2011.09.08 14:06:16 | Magyarországon

Pihenő üzletember

Enyhébb lendületre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az előző két napi javulás után a tőzsdei szakértők.

2011.09.08 10:27:35 | Üzlet

Különböző szakma képviselői

Elhelyezkedési esélyt teremt nyolcvan hátrányos helyzetű munkavállalónak a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás, amely 2,7 milliárd forint értékű európai uniós támogatású fejlesztést valósít meg a környéken.

2011.09.05 12:45:42 | Magyarországon

Csökkenő kék nyíl

Az indexek jelentős gyengülésével indulhat a kerekedés hétfőn a nyugat-európai tőzsdéken.

2011.09.05 09:14:35 | Üzlet

Óriási lego emberke

Közel megduplázza magyarországi foglalkoztatottjainak a számát a dán Lego Group.

2011.09.02 15:03:25 | Üzlet

Gúr Nándor

Az MSZP szerint a munkavállalók döntő többségének kevesebb bérért kell majd többet dolgoznia a munka törvénykönyve új koncepciójának életbe lépése után.

2011.09.02 10:17:34 | Magyarországon

Álláskereső férfi

Csütörtöktől változnak  az álláskeresési ellátások megállapításának és folyósításának feltételei, valamint módosul az álláskeresőként való nyilvántartásba vétel is.

2011.08.31 16:26:40 | Magyarországon

Férfi falja a táblás csokit

Együnk étcsokoládét, nézzünk vidám filmeket, kerüljük a stresszes munkaköröket és pedálozzunk keményen kerékpározás közben, így foglalhatók össze az egészséges szívhez szükséges recept összetevői a Párizsban ezen a héten megrendezett konferencia szakértői szerint.

2011.08.30 11:37:16 | Tudomány

Iskolások felszállnak a vonatra

A vasúttársaság tájékoztatása szerint újabb járatokat indít munkanapokon Győrből Csornára és Sopronba a GYSEV.

2011.08.30 09:39:01 | Magyarországon

MSZP

Az MSZP Országos Munkás és Érdekképviseleti Tagozata szerint a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) nem lesz képes maradéktalanul felváltani a jövő évtől megszűnő üdülési csekkeket, és ez munkahelyek megszűnését okozhatja az idegenforgalmi ágazatban. 

2011.08.29 12:54:11 | Magyarországon

Orbán Viktor beszél

fotó: Beliczay László/MTI

Nehéz, küzdelemmel teli időszak lesz az ősz az euróválság miatt Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a hétfői külképviselet-vezetői értekezleten azt mondta, arra számít, hogy még hosszú évekig támadások alatt marad az euró. A külföldön dolgozó magyar diplomaták előtt tartott beszédében kitért arra is, hogy a magyar érdekekkel ellentétesnek tartja az egységes európai adózást, a következő 15-20 évet pedig a szövetségkötések versenyének tekinti. 

2011.08.29 11:59:32 | Magyarországon

iskolások

Szeptembertől a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti a Heves megyei Tarnabod község általános iskoláját és óvodáját.

2011.08.26 19:41:41 | Magyarországon

Schiffer András

Az LMP szerint a megbukott egykulcsos szja visszavonására és válságkezelési csomagra van szükség.

2011.08.23 07:17:34 | Magyarországon

Repülőgép makett egy kézben

A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miközben az továbbra is önkormányzati tulajdonban marad.

2011.08.22 18:12:19 | Magyarországon

munkakereső

Álláskereső fiatalok képzését és elhelyezkedését segíti a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Andersen Programja, amelynek fontos célja, hogy releváns munkáltatói igényeket elégítsen ki, így hozzájárulva a regisztrált álláskeresők számának csökkenéséhez.

2011.08.21 12:21:27 | Üzlet

Bölcsisek és óvónő

Sószobás bölcsődét adtak át csütörtökön a Somogy megyei Hetesen. A gyermekek egészséges fejlődését kiemelten kezelő intézmény az Európai Unió támogatásával, a helyi önkormányzat tizenötmillió forintos önrészével, mintegy nyolcvanötmillió forintból épült meg.

2011.08.19 11:54:21 | Magyarországon

Zalaszentgrót kastélyszálló

Csaknem negyedmilliárd forint európai uniós támogatással újult meg Zalaszentgrót belvárosa, amelyet a korábbi és a jelenlegi polgármester részvételével avattak fel szerdán.

2011.08.17 13:25:18 | Magyarországon

Kislány festékes kezekkel

Átadták Sátoraljaújhelyen Magyarország első olyan bölcsődéjét, ahol művészeti nevelésben is részesülnek majd a gyermekek, a program bevezetését az intézmény hétfői avatásán jelentették be.

2011.08.16 12:45:02 | Magyarországon

Munkás emberek

Több hónapos kihagyás után hétfőtől ismét dolgoznak a felszámolás alatt álló FÉG ócsai konvektorgyárában, miután az MPF Holding, a cég legnagyobb hitelezője megegyezett a felszámolóval az üzem kibérléséről.

2011.08.15 09:57:45 | Üzlet

Ízisz szentély

A honvédelmi miniszter, a város polgármestere, szakmai vezetők 2011. augusztus 12-én, 17.00 órakor ünnepélyes keretek között megnyitotta a rekonstruktív módon helyreállított, működő Ízisz szentélyt.

2011.08.14 14:47:16 | Magyarországon

Család a félkész ház alatt

A kormány tervei szerint akár már az idén elkezdődhet a szociális családiház-építési program, amelynek első üteme helyszíneként a Pest megyei Ócsát javasolja a Belügyminisztérium.

2011.08.13 18:07:14 | Magyarországon

Mága Zoltán hegedűl

Századik koncertjét tartja augusztus 21-én Budapesten, a Szent István téri bazilika előtt Mága Zoltán hegedűművész, aki két évvel ezelőtt indította útjára a magyarországi és határon túli települések templomaiban, zsinagógáiban rendezett száz templomi koncert címet viselő sorozatát.

2011.08.13 09:48:53 | Kultúra

Nő kezében sok pénzzel

Pénteken először vehetik fel havi munkabérük időarányos részét azok a gyöngyöspatai közmunkások, akik augusztus elsejétől a Belügyminisztérium (BM) szervezte közmunka-mintaprogramban erdőtelepítés előkészítését végzik.

2011.08.12 15:43:48 | Magyarországon

Boldog üzletember

A munkaadók üdvözlik és jó irányúnak tartják a Munka törvénykönyvének tervezett változtatásait, mivel szerintük azok a vállalkozások és a gazdaság versenyképességét növelik.

2011.08.12 08:48:59 | Üzlet

A cég vezetői

Másfélmillió eurós beruházással bővítik az amerikai RR Donnelley nyomdaipari üzemét a debreceni Határ úti Ipari Parkban, a szeptember közepére elkészülő beruházással száz új munkahelyet teremtenek.

2011.08.08 15:03:27 | Üzlet

biciklin

A közúti balesetek számának és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak csökkenésében nagy szerepet játszanak a világszerte népszerű, városi kerékmegosztó rendszerek.

2011.08.06 13:33:15 | Technika

Cafetéria

A magyar munkavállalók többsége használja, és fontos juttatásként számít az étkezési utalványra.

2011.08.06 11:37:38 | Üzlet

munka törvénykönyve

A négy együttműködő konföderáció - az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma - közös álláspontot juttatott el pénteken a kormányhoz az új Munka törvénykönyvének tervezetéről.

2011.08.05 14:21:01 | Magyarországon

közmunka

Az idén, országszerte 7,5 milliárd forint használható fel közmunka mintaprogramok megvalósítására. 

2011.08.04 16:38:31 | Magyarországon

ÚSZT

Augusztus 1-jén megnyílt az Új Széchenyi Terv pályázata a piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására, amely olyan projektekhez nyújt támogatást, amelyek szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák kifejlesztését kívánják megvalósítani.

2011.08.04 11:55:27 | Üzlet

Szeghalom

Több, mint egymilliárd forintból újult meg a Békés megyei Szeghalom belvárosa. 

2011.08.03 19:59:47 | Magyarországon

házak

Az ügyfelek nyolc-tíz százaléka küzd fizetési gondokkal, de bő kilencven százalékuk rendesen fizet.

2011.08.03 15:51:27 | Üzlet

Kepli Lajos

Nyolcvan dolgozó munkahelyét szüntette meg augusztus 1-től a Peremartoni Fertilizers Kft. Ezzel egyben befejeződött annak a komplex műtrágyának a gyártása is, amelyet Magyarországon kizárólag itt állítottak elő.

2011.08.03 15:21:15 | Magyarországon

a közösségi média veszélyei

Az amerikai állásközvetítő cégek 75 százalékától megkövetelik megbízóik, hogy online kutatásokat végezzenek egy állásra jelentkező potenciális jelölttel kapcsolatban. A cégek 70 százaléka az interneten talált információk alapján utasítja el jelentkezéseket.

2011.08.03 10:29:16 | Életmód

Hollóházi porcelán tányér

Új erőre kapott a csempegyártás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházán, a tervek szerint az egykori határőrség épületében indulna a kályhacsempeüzem.

2011.08.01 08:34:32 | Magyarországon

Lány kapucni alatt

Még ma is viseli a támadás nyomait az a kislétai tinédzser lány, akit két évvel ezelőtt, a roma holokauszt emléknapjának éjszakáján sebesítettek meg otthonában, ágyában alvó édesanyját pedig több lövéssel megölték. 

2011.07.31 14:22:32 | Magyarországon

Csörgő Judit

Sokféle módszert kínálnak annak, aki angolul akar tanulni. Van, aki alfába visz, mások a kazettára esküsznek, ami vagy beválik vagy nem. Egy budapesti csapat viszont sajátos módszerrel szinte bárkit meg tud tanítani angolul. A BeHAPPY Angol Nyelviskola története igazi sikersztori. A módszernek és saját sikerének titkáról faggattam Csörgő Juditot. 

2011.07.30 15:06:06 | Portré

Szijjártó Péter

A kormány garantálja a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy ötvenöt éves kor felett csak különösen indokolt esetben - például fegyelmi vétség esetén - lehet elbocsátani a munkavállalót.

2011.07.26 12:52:24 | Magyarországon

Kukorica pénzzel

A Dél-Alföldön hárommilliárd forint áll rendelkezésre ipartelepítési, míg ötmilliárd forint telephelyfejlesztési pályázatokra - közölte a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. projektmenedzsere,  Dobi János.

2011.07.26 12:22:40 | Üzlet

Malac persely

A kormány szeptember 30-án nyújtja be a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely december 19-20-án fogadja el, és - sürgősséggel - december 28-án hirdetik ki a Nemzetgazdasági Minisztérium ütemterve szerint, amelyet hétfőn tett közzé honlapján.

2011.07.26 10:19:18 | Magyarországon

London Olimpiai Park

London készen áll a jövő évi nyári ötkarikás játékok július 27-én sorra kerülő megnyitó ünnepségére, a 2012-es olimpia a Föld legnagyobb showműsorát hozza majd - jelentették be a szervezők.

2011.07.26 09:54:20 | Sport

Autószerelő

A Rába a felfutást követően évente mintegy hétszázötvenezer személygépkocsihoz szállíthat fém alkatrészeket az F.S. Fehrer Automotive GmbH-nak, a 2012-ben induló és a szerződés szerint 2019-ig szóló együttműködés mintegy évi egymilliárd forintos bevételt jelent az alkatrész üzletágnak.

2011.07.25 10:11:40 | Üzlet

d

Az MSZP szerint csak tudás alapú társadalommal és képzett, nem pedig eldobható munkavállalókkal, kubikosokkal, fél- vagy teljes analfabétákkal lehet erős nemzetet építeni, ezért a kormány oktatási és foglalkoztatási politikája kudarcra van ítélve.

2011.07.24 16:23:09 | Magyarországon

Szijjártó Péter

A Fidesz tisztában van azzal, hogy komoly demográfiai problémákkal küzd Magyarország, ugyanakkor figyelmezteti a szocialista politikusokat, hogy nem a pártoknak szülnek a nők - közölte a kormánypárt az MSZP közleményére reagálva.

2011.07.21 21:17:31 | Magyarországon

decathlon

Meglévő tizenkét áruháza mellé újabb egységeket nyit Magyarországon a Decathlon sportáruházlánc. Elsősorban a megyeszékhelyeken. A regionális logisztikai központ mellett egy kelet-közép-európai informatikai szolgáltató központ is létesül a budaörsi központban. Ezzel munkahelyeket is teremte magyaroknak.

2011.07.20 17:23:38 | Üzlet

Nagycsalád

Tovább bővült a Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület taglistája, ez a szervezet szerint azt jelenti, hogy erősödik Magyarországon a családi tulajdonú vállalatok szektora.

2011.07.20 11:01:23 | Üzlet

napelem

Mintegy ötvenmillió eurós beruházással nagy méretű napelemeket előállító gyárat épít Csornán a magyar tulajdonú svájci EcoSolifer AG hazai cége.

2011.07.19 18:08:59 | Üzlet

Audi gyár

Hetedével csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy év alatt Győrött és az agglomerációban. Ezt a kormánypárti Simon Róbert Balázs, a pénzügyekért felelős győri alpolgármester közölte az MTI-vel kedden.

2011.07.19 12:26:25 | Magyarországon

Juhász Oszkár

fotó: Komka Péter/MTI

Az ellenzéki párt jelöltje, Juhász Oszkár nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap a Heves megyei Gyöngyöspatán. 

2011.07.18 20:07:03 | Magyarországon

csirke és tojás

Négymilliárd forint nemzeti forráshoz jutnak a baromfitenyésztők 2011-ben. A rendeletmódosítás értelmében a baromfi állatjóléti támogatási kérelmek negyedévente nyújthatóak be. A legközelebbi határidő augusztus 31. 

2011.07.18 10:03:47 | Üzlet

az AUDI egyik gyárában

Német hírportálok beszámolója szerint tízezer új munkahelyet létesít a következő években az Audi a jó kilátásoknak köszönhetően. 

2011.07.17 14:15:55 | Üzlet

a Jabil Circuit egyik gyárában

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter adta át az amerikai Jabil Circuit raktározó és könnyűipari műszergyártó üzemcsarnokát pénteken Polgáron, a város ipari parkjában. Az üzemmel a cég tiszaújvárosi és ukrajnai gyárait fogják kiszolgálni.

2011.07.15 18:30:50 | Üzlet

Molnár Zoltán, Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Takeucsi Hiszasinak, a Magyar Suzuki vezérigazgatója

Molnár Zoltán, Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Takeucsi Hiszasinak, a Magyar Suzuki vezérigazgatója , fotó: Kovács Tamás /MTI

Elhagyta a kétmilliomodik autó a Magyar Suzuki esztergomi gyártósorát. A lángvörös gyöngyház színű Suzuki Swiftet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vezette le magyar olimpikonok gyűrűjében a futószalagról csütörtökön.

2011.07.14 11:20:49 | Üzlet

Termálfürdő

Kibővítették és felújították Tiszakécskén a  termálfürdőt az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió háromszázharmincmillió forintos támogatásával, összesen hatszáznyolcvanmillió forintos beruházással.

2011.07.14 07:32:38 | Magyarországon

Csirkék és csibék

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának egyik legnagyobb nyerteseként kétszázhuszonnégymillió forintot kap százhúsz új munkahely létrehozására a Zala Baromfifeldolgozó Kft., a beruházás pacsai helyszínén kedden írták alá a támogatási szerződést.

2011.07.12 16:54:47 | Üzlet

Köki terminál épülete

A kispesti önkormányzat és a területileg illetékes munkaügyi központ támogatásával  rendez állásbörzét a KÖKI Terminál szerdán, az eseményen több száz állást kínálnak a szeptember végén nyíló bevásárló és üzletközpontba.

2011.07.12 09:18:41 | Üzlet

chips

Szeptembertől bevezetik a népegészségügyi termékadót, ismertebb nevén chipsadót a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, például a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére is. Az MSZP szerint a döntéssel munkahelyek kerültek veszélybe.

2011.07.11 17:22:51 | Magyarországon

Újságban állásokat karikázó férfi

A Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban jelenleg tizenöt hektáros területen van folyamatban infrastruktúra fejlesztés, amelynek eredményeként az idén, illetve a jövő év elején ezerháromszáz-ezerötszáz új munkahely jöhet létre.

2011.07.11 10:01:53 | Üzlet

Csökkenő piros nyíl

Esés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a negatív nemzetközi hangulat hatására.

2011.07.11 09:08:46 | Üzlet

sárkányfestmény egy ház falán

Második alkalommal tartanak Sárkányünnepet a Borsod megyei, freskófalunak is nevezett Bódvalenkén. Az elsősorban romák lakta kistelepülés házainak falán már tizennyolc alkotás díszeleg.

2011.07.09 12:55:31 | Kultúra

Schiffer András

Az LMP pénteken újra benyújtotta az Országos Választási Bizottságnak a testület által korábban elutasított, de azóta újrafogalmazott népszavazási kérdéseit – jelentette be Schiffer Andrással közös budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.

2011.07.08 20:54:33 | Magyarországon

Nestlé épület

Tízmilliárd forint értékű zöldmezős beruházással bővítette kapacitását a Nestlé, a büki Purina gyárkomplexum tízezer négyzetméteres csarnokát Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Laurent Freixe a Nestlé európai alelnöke avatta fel pénteken.

2011.07.08 18:07:49 | Üzlet

Orbán Viktor és Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke

 fotó: Kollányi Péter/MTI

Túl vannak az Audi új győri gyárának alapkő letételén, az üzemben 2013-tól évi százhuszonötezer jármű készülhet.

2011.07.07 12:10:13 | Magyarországon

Kiss Szilvia

Születtek már esküvői frizurákról szóló könyvek, fotóalbumok, melyekből ötleteket és tippeket leshettünk el, hogy melyik lenne az a hajköltemény, amelyik tetszene, amelyet szeretnénk, és el is tudnánk képzelni magunknak a nagy napon.  Most azonban egy olyan különlegesen szép könyvet mutatok be Önöknek, mely nem csupán tippekkel szolgál, néhány tetszetős alkotással, de ebből még talán Ön is elsajátíthat néhány alap lépést.

2011.07.06 12:40:23 | Életmód

Létrán álló üzletasszony

Enyhe emelkedéssel kezdhetik a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők Portugália előző esti leminősítését emésztik.

2011.07.06 09:36:33 | Üzlet

Bicikliző bróker

Belgiumban, Hollandiában és Nagy-Britanniában adókedvezményt kaphatnak azok, akik kerékpárral járnak a munkahelyükre.

2011.07.04 10:35:46 | Határon túl

Szekeres Imre

Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője szerint Magyarország felzárkózásának árát nem lehet kizárólag a társadalom legrászorulóbb csoportjaival megfizettetni, abból mindenkinek részt kell vállalnia.

2011.07.03 14:20:19 | Magyarországon

vasaló

Bér és járuléktámogatás révén hatvan új munkahely létesül a vásárosnaményi Berwin Ruhagyárban - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban csütörtökön.

2011.07.01 10:48:51 | Üzlet

Legó emberkék

A Munkaerőpiaci Alapból rendelkezésre álló ötmilliárd forintos keret több mint kétszeresére, mintegy tizenegymilliárd forintra érkezett igény a Nemzetgazdasági Tárca mikro, kis és középvállalkozások számára, munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt pályázatán.

2011.06.29 12:59:18 | Üzlet

Lengyel miniszter

Lengyelország lehet az Európai Unió új motorja - jelentette ki a lengyel miniszterelnök a szejmben, a július 1-jén kezdődő soros lengyel EU-elnökség prioritásait ismertető beszédében.

2011.06.29 12:54:52 | Határon túl

Orbán Viktor

A magyar gazdaságpolitika középpontjában a munkahelyteremtés áll - mondta Orbán Viktor, amikor szerdán megbeszélést folytatott Condoleezza Rice-szal, az Egyesült Államok korábbi külügyminiszterével, és fogadta az amerikai törvényhozás delegációját. 

2011.06.29 11:42:38 | Magyarországon

Bosch alklamazott

Csütörtökön lesz az utolsó munkanap a Bosch húsz éve működő walesi járműalkatrész-üzemében, ahonnan Magyarországra telepíti a gyártást a német ipari csoport.

2011.06.28 14:07:08 | Üzlet

Boronkay Péter

Boronkay Péter a spanyolországi Pontevedrában egymásután negyedik alkalommal nyerte meg a paratriatlon Európa-bajnokságot. A kiváló sportoló egyben a világbajnoki cím védője is. A Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos honlapjának adott interjúban nemcsak arról beszélt, miért a mostani volt a legnehezebb győzelem, hanem a riói paralimpiai céljait is elárulta.

2011.06.27 18:50:59 | Sport

ékszerüzlet

A luxusiparban olyan hirtelen ért véget a világválság, hogy a nagy cégcsoportok, elsősorban a franciaországi bőrárukészítők és a svájci órások nem találnak elég munkaerőt az új megrendeléseikhez.

2011.06.26 19:39:13 | Üzlet

Rogán Antal

Rogán Antal szerint az elmúlt egy évet tekintve a legfontosabb előrelépés az, hogy kezdünk talpra állni.

2011.06.25 12:24:39 | Magyarországon

Orbán Viktor

fotó: Beliczay László/MTI

A kormány keddi döntésével kilenc év után először jelentősen csökkentette Magyarország államadósságát, és ezzel megnyitotta a stabil és tartós államadósság-csökkentés korszakát - jelentette be a miniszterelnök.

2011.06.21 09:37:31 | Magyarországon

Tehenek

EDF-Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kW névleges kapacitású biogázerőművet épít az Szeged határában, az 1,275 milliárd forintos összköltségű beruházás alapkövét hétfőn rakták le.

2011.06.20 11:29:54 | Üzlet

Parlagfű írtás

Kétszázöt önkormányzat nyert vissza nem térítendő támogatást a Vidékfejlesztési Minisztérium révén kiírt Parlagfűmentes település pályázaton.

2011.06.18 18:06:10 | Üzlet

Bicikliző nő

Települések és intézmények kerékpározással kapcsolatos példamutató intézkedéseit és kezdeményezéseit ismeri el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. 

2011.06.13 18:50:25 | Magyarországon

Malac persely a víz alatt

A kormány rendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítheti azokat a vállalkozásokat, amelyek csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt állnak.

2011.06.13 16:05:35 | Üzlet

felsőzsolcai _iparipark

Várhatóan augusztusban adják át a Miskolchoz közeli felsőzsolcai ipari park újabb, negyvenkét hektárnyi, teljes infrastruktúrával ellátott területét, a beruházás négyszázkilencvenkétmillió forintba került.

2011.06.13 12:13:49 | Üzlet

Egy üzletasszony a földgömb mellett

Öt hazai vállalat is bekerült a legjobb közép-kelet-európai munkahelyek közé az Aon Hewitt humán erőforrás tanácsadó cég legfrissebb felmérésében.

2011.06.13 10:01:54 | Üzlet

Pad a tenger előtt

Illatos kertet alakítottak ki és hamarosan aromaterápiás iskola is nyílik a horvátországi Losinj szigetén, ahol a gasztronómiában is használják az őshonos, vadon is termő gyógy és fűszernövényeket.

2011.06.13 09:34:45 | Határon túl

Bilincsben kezek

Elfogta a rendőrség a huszadik kerületi tolvajt, a férfi május közepén kirabolt egy zálogházat, majd június elején egy héten belül ugyanazt a patikát kétszer is – közölte Nyerges Béla, a BRFK rablási osztályának alezredese.

2011.06.08 13:02:00 | Magyarországon

Zsebből hulló pénz

Békéscsaba saját forrásaiból is segíti a helyi kisvállalkozókat. A város az elmúlt négy évben több mint százharmincmillió forintot fordított erre a célra - közölte a képviselő-testület gazdasági bizottságának elnöke.

2011.06.08 12:45:05 | Üzlet

Két liba néz egymásra

A libamáj hazai és külpiaci pozícióinak erősítése érdekében szövetséget hoznak létre az ágazat szereplői, Orosháza városa pedig hungarikummá kívánja nyilváníttatni a libamájat. 

2011.06.04 16:21:56 | Üzlet

dr. Kévés György

Sajnos az utóbbi két évtized nem éppen sikertörténet a magyar építészet, a magyar építőipar számára. Hosszú évek óta csak vergődik a magyar építőipar. A 2011. márciusi statisztikai jelentés szerint az előző év hasonló időszakához képest 10,9 százalékkal esett vissza az építőipar termelése, holott már addig sem volt rózsás a helyzet. Élet-halál harc van az ágazatban, kiváló építészeink munka nélkül tengődnek. Az egyik legismertebb, Kossuth-, és Ybl-díjas építészt, Kévés Györgyöt a mai boldogulási lehetőségekről kérdeztem, annál is inkább, mert irodája mindig is teret adott pályakezdő szakmabelieknek is.

2011.06.04 14:35:03 | Mesterek-Művészek

Google feliratos pólóban egy férfi

A világháló gazdaságra, üzleti életre és társadalomra gyakorolt hatásairól szólt a Google első budapesti konferenciája, amelyen a gazdasági élet és a társadalom véleményvezérei beszéltek a korunk sikertörténetének tekintett internetről.

2011.06.01 11:04:32 | Magyarországon

Csokit csomagoló nők

A hideg hónapokban kezdi meg a gyártást a Pest megyei Úriban átadott csokoládégyár, amelyet egy csaknem 1,2 milliárd forintos beruházással hoztak létre.

2011.06.01 10:33:48 | Üzlet

Orbán Viktor

fotó: Kovács Tamás/MTI

Orbán Viktor szerint az a kormányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, nem lesz elegendő a következő esztendőben. Orbán Viktor ezt a kormánya megalakításának egyéves évfordulója alkalmából tartott, Gazdasági fordulat című konferencián mondta kedden, ahol arról is beszélt, hogy a gazdaságpolitikai fordulat ugyan megtörtént, de az még mindig veszélyzónában van. Kijelentéseit egyetlen parlamenti párt sem hagyta szó nélkül.

2011.05.31 21:05:22 | Magyarországon

Thomas Faustmann

fotó: Kovács Tamás/MTI

Alapvetően elégedett volt a kormány első éves munkájával, és méltatta az eddigi lépéseket az Audi Hungária vezetője és Demján Sándor is kedden a Gazdasági Fordulat elnevezésű rendezvényen. 

2011.05.31 21:04:39 | Magyarországon

Ülésezés

A kormány tervei szerint a jövőben országos érdekegyeztető fórumként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot 2012-ben üzemelik be.

2011.05.30 12:00:35 | Magyarországon

Üzletemberek csoportja

Magyarország igazi erőforrása az itt élők tudásában és kreativitásában rejlik - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

2011.05.27 13:56:36 | Üzlet

Pénz és malacpersely

Az Új Széchenyi Tervben mintegy százhetvenhárommilliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztésére - mondta Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

2011.05.26 16:10:56 | Üzlet

Munkások

A befektetés ösztönzéssel is foglalkozó Nemzeti Külgazdasági Hivatal jelenleg tizenöt projektet kezel, amelynek befektetési összértéke várhatóan eléri a háromszázötvenmillió eurót és mintegy tízezer munkahelyet teremthetnek.

2011.05.26 11:54:06 | Üzlet

Tolószékes ember

Pályázhatnak az idén is Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre azok a munkáltatók, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.

2011.05.24 11:00:04 | Magyarországon

a kémia imázsa

Az új felfedezések versenyelőnyt teremtenek, ez pedig olyan plusz, amire rendkívül nagy szüksége van az országnak a mostani nehéz helyzetben.

2011.05.22 15:57:22 | Tudomány

Parlagfüvet irtó férfi

Merőben átgondolt és célzott közmunkaprogram indul várhatóan június közepén parlagfű-mentesítésre az ország ötven, parlagfűvel legfertőzöttebb kistérségében. 

2011.05.21 15:40:27 | Magyarországon

Egri Érseki palota

Az Új Széchenyi-terv csaknem egymilliárd forintos támogatása nyomán kulturális és turisztikai látogatóközponttá válik Eger egyik legfontosabb műemléke, az Érseki palota - jelentették be pénteken Egerben.

2011.05.20 18:46:26 | Magyarországon

Orbán Viktor

A szociális konzultáció lezárásáig nem születnek olyan kormányzati döntések, amelyek érintik a szakszervezeti ügyeket, a konzultáció után a kormány kész a tárgyalásra.

2011.05.20 10:32:47 | Magyarországon

gondoskodás

Közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a református egyház a zalaegerszegi fogyatékkal élők újonnan épülő otthonának működtetését. Ez huszonöt új munkahelyet is jelent.

2011.05.19 20:27:22 | Magyarországon

népszámlálás

Megjelent a 2011. évi népszámlálás feldolgozási feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési eljárás megindításának engedélyezéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A keretösszeg 2,5 milliárd forint.

2011.05.19 19:09:06 | Magyarországon

Széchenyi KÁrtya

Megjelent az Agrár Széchenyi Kártya bevezetéséről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben. A kedvezményes folyószámlahitel várhatóan júniustól igényelhető.

2011.05.19 16:45:47 | Üzlet

dolgoznak az eurón

Az Európai Unió közös pénze, az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik a jelenleg soros magyar elnökség. Ezt csütörtökön jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

2011.05.19 14:34:34 | Határon túl

KÖKI új épülete

Kulcsátadó rendezvényt tartottak szerdán a budapesti Kőbánya-Kispest metróvégállomáson és vasútállomáson épülő KÖKI Terminálban.

2011.05.18 16:39:22 | Magyarországon

A per

Fotók és gyártási szám alapján is felismerték a Pest Megyei Bíróságon kedden meghallgatott tanúk azokat a fegyvereket, amelyek egy besenyszögi rablásból származnak, és amelyekkel elkövették a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozatot.

2011.05.17 19:16:54 | Magyarországon

Szigetvár belvárosa

Teljesen újjá építik a baranyai kisváros belvárosát, a két éven át tartó beruházásra több mint félmilliárd forintot költenek.

2011.05.13 16:59:56 | Magyarországon

Műegyetem rakpart

Több mint két év után visszaadták a forgalomnak pénteken a budapesti Műegyetem rakpartot, miután a 4-es metró építkezésével kapcsolatos felszíni munkák jelentős részét befejezték. Ezzel párhuzamosan a metró építése a felszín alatt az ütemtervnek megfelelően halad.

2011.05.13 14:36:55 | Magyarországon

Három rendőr a parton

Ebben a szezonban már összesen tizenkét állam, köztük Magyarország, valamint az Interpol rendőrei is járőröznek Horvátországban, a tengerparti körzetekben.

2011.05.13 11:12:42 | Határon túl

Kézen fogva alapítvány plakátja

Az utóbbi években felkészültek az érintett civil szervezetek arra, hogy segítsenek a fogyatékosoknak munkát találni, mondta Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője.

2011.05.11 17:37:51 | Magyarországon

Üveg hulladékbedobó

Építőanyagot gyárt majd a hulladékkezelőktől származó üvegszemétből a hódmezővásárhelyi Energocell Hungária Kft. júliustól.

2011.05.10 11:45:56 | Üzlet

jó kapcsolat

A családi életet támogató munkahelyek fontosságára figyelmeztető, valamint a nők és a férfiak társadalmi esélyegyenlőségét célzó tudatformáló kampányt indít a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága. Sikerrecept ötletek a kormánytól.  

2011.05.04 20:57:02 | Életmód

Kezet rázó emberek

Szolnok városa közel ötvenmillió forint támogatást nyert a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a vasút környezetének tisztábbá tételéhez közfoglalkoztatási pályázaton. 

2011.05.02 17:01:30 | Üzlet

Orbán Viktor

Jövő héten kezdődik a szociális konzultáció, melyet Orbán Viktor miniszterelnök hirdetett meg. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a tíz kérdésből álló kérdőívet minden magyar megkapja, aki betöltötte a tizenhatodik életévét.

2011.05.02 17:00:22 | Magyarországon

Bosch cég

Hazánkban is kiterjeszti gépkocsiműhely-hálózatát a Bosch, mely több új munkahelyet is teremt számunkra.

2011.05.01 13:11:02 | Üzlet

kaszinó épülete

Megkezdődik a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelébe, Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett Euro Vegas kaszinó és szórakoztatókomplexum építése július végéig, amely több munkalehetőséget is kínál majd.

2011.04.29 19:06:15 | Magyarországon

GE

Kétszázötven új álláshelyet jelent a Borsod megyei Ózdon és környékén élőknek az az új beruházás, amelynek megnyitó ünnepségét csütörtökön tartották a GE Energy ózdi üzemében. Az új gyártósor mintegy kilencszáz millió forintba került.

2011.04.28 11:11:15 | Üzlet


Sok üzletember

Szakértők szerint a munkanélküliségi ráta javulása a következő hónapokban megindulhat, de a mutató továbbra is kétszámjegyű marad és legkorábban 2012 második felétől csökkenhet tíz százalék alá.

2011.04.28 11:10:40 | Üzlet

 Dohányosok ülnek egy étteremben

Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás, csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani. Az LMP tagjai támogatták az indítványt, a szocialisták és jobbikosok azonban megosztottak voltak.

2011.04.26 18:58:15 | Magyarországon

AUDI gyár

Tízezernél is több új állás jöhet létre az évtized végéig az Audinál. Nagyjából kétezer embert pedig már az idén felvesznek. 

2011.04.24 18:16:42 | Üzlet

túsz

Kiszabadították Jevgenyij Kaszperszkij elrabolt fiát vasárnap a titkosszolgálatok munkatársai és rendőrök. Ezt Viktor Birjukov, a moszkvai rendőrség sajtósa közölte vasárnap. Jóllehet orosz internetes portálokon már pénteken elterjedt az a hír, hogy a fiú már akkor visszanyerte a szabadságát.

2011.04.24 17:42:15 | Határon túl

tisztítószerek

A szinte teljesen piszok- és baktériummentes otthonok, valamint munkahelyek nem csupán az immunrendszer legyengüléséhez, de akár depresszió kialakulásához is vezethetnek. Erre figyelmeztetnek a szakemberek. 

2011.04.23 12:04:45 | Életmód

fogorvos

Magyarországnak más, sikeres országokhoz hasonlóan azokra a területekre érdemes erőforrásokat csoportosítania, ahol a legjobbak,  „bajnokok” tudunk lenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy csütörtöki szakmai konferencián, a Pest megyei Herceghalmon.

2011.04.22 17:48:54 | Magyarországon

Pintér Sándor Gyöngyöspatán

fotó: Mohai Balázs/MTI

Nyolc embert előállított a rendőrség garázdaság miatt péntek délután Gyöngyöspatán.

2011.04.22 15:00:46 | Magyarországon

Szemetet szedő kisfiú

Egész Magyarországot érintő, szemétgyűjtő akciót szerveznek május 21-én, szombaton. A várhatóan több tízezer embert megmozgató esemény az ország történetének legnagyobb önkéntes akciója lehet.

2011.04.21 13:01:36 | Magyarországon

Budai Vár

Budai vár

Az örökségvédelem területe összességében gazdasági és társadalmi potenciált rejt magában.

2011.04.20 17:02:39 | Magyarországon

Mentőautók

Lezárult az Országos Mentőszolgálatot támogató Segíts okosan! elnevezésű jótékonysági kampány. Az összegyűlt pénz felhasználásával a jövőben minden magyar mentőautóban lesz életmentő defibrillátor.

2011.04.20 12:15:35 | Magyarországon

Audi Hungary gyár

Bővítik és önálló épületbe költöztetik az Audi Hungaria Kísérleti Motorgyártó Központját, amely esély lehet a munkanélküliek számára.

2011.04.20 12:15:14 | Üzlet

Kálvária otthon

Befejeződött a szegedi Kálvária Védőotthon két épületének fejlesztése, az ötvenmillió forintos korszerűsítés költségeinek kilencvennégy százalékát az intézményt fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye európai uniós pályázati forrásokból fedezte.

2011.04.20 11:07:52 | Magyarországon

Roma-gyilkossággal vádolt férfiak

A gyilkossággal vádolt férfiak

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat keddi tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon Fehérné Nyalka Éva a vádiratban foglaltakkal ellentétben azt állította, nem hiszi, hogy a vádlottaknak közük lenne a támadássorozathoz.

2011.04.19 13:46:50 | Magyarországon

Boldog üzletemberek

Jóval derűlátóbbak a magyarországi német vállalatok vezetői mint egy éve, akik elsősorban a feldolgozóipari exportkereslet növekedésének köszönhetően ítélik meg kedvezőbben konjunkturális és üzleti kilátásaikat.

2011.04.19 11:33:24 | Üzlet

árúvédelem

Új üzemcsarnokot nyitott a Nógrád megyei Magyarnándorban az elektronikus áruvédelmi berendezésekkel foglalkozó Shopguard Kft. Az uniós támogatással létrehozott telephelyen kilenc embernek adnának munkát.

2011.04.18 17:26:17 | Üzlet

Palack üzem

Az olasz érdekeltségű FARMOL Hungary Kft. közel egymilliárd forintos beruházással aeroszol palackgyártó és töltő üzemet épített a Nyírbátori Ipari Parkban, a létesítményben negyvenkilenc dolgozóval megkezdődött a próbaüzem.

2011.04.18 12:21:55 | Üzlet

segítség

A Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. az új Széchenyi Tervvel összhangban alakítja ki 2011-2014-re szóló stratégiáját, amelyben az elsődleges cél az, hogy a jelentős magyar hozzáadott értékkel bíró termékek exportját támogassa.

2011.04.17 15:20:57 | Üzlet

Aquapark

Aquaparkot építene Pécsett egy németországi székhelyű vállalat, amely öt és félmilliárd forintos beruházással nyolcvan munkahelyet teremtene.

2011.04.16 17:31:39 | Üzlet

Kocsy Béla

Kissé száraz szöveg adta hírül a minap, hogy megnevezték az Európai Vállalkozási Díj döntőjébe jutott 12 vállalkozást. 54 jelölt volt, a döntőbe két magyar is bekerült. Egyikük az a Panda Szálló, amely évek óta aratja csendes sikereit, s ezek immár Európa figyelmét is felkeltették. Ennek az Európai Vállalkozási Díj pályázatnak a nyertesei azok a vállalkozások lehetnek, amelyek társadalmilag is fontos elképzeléseket jól valósítanak meg a gyakorlatban.

2011.04.16 17:28:43 | Portré

Audi gyárban dolgozó munkások

Környezethasználati szempontból nincs akadálya a győri Audi gyár bővítésének, ami munkahelyteremtéseket is eredményez.

2011.04.15 13:24:09 | Üzlet

Napelem gyár

Letették a Solar Energy Systems Kft. mintegy 1,2 milliárd forintból épülő napelemgyártó üzemének alapkövét csütörtökön, Komlón.

2011.04.14 10:59:22 | Üzlet

Építő, asztalos

Több mint háromezer négyzetméteres gyártócsarnok építésével, új munkahelyek kialakításával négyszázötvenmillió forint értékű fejlesztés kezdődik el a zalaegerszegi Sitform Bútorgyár Bt.-nél.

2011.04.14 10:58:59 | Üzlet

Nevető bohóc

Ha boldog akarsz lenni, gondolkodj pozitívan és kapcsold ki a mobiltelefonod! Egyebek közt ezt tanácsolja az Action for Happiness, Tégy a Boldogságért!, világmozgalom, melynek tagjai között a dalai láma is ott van.

2011.04.12 11:17:04 | Életmód

opel alapkőletétel

fotó: Kászoni László/MTI

Az alapkőletétellel megkezdődik az Opel ötszáz millió eurós beruházása, amely 2012 végére készül el. A beruházás 5,5 milliárd forint állami támogatásban részesül. 

2011.04.12 10:59:36 | Üzlet

Pénzel teli WC

Száz közterületi illemhelyet újít fel az elkövetkező három-négy évben a főváros. A program akár egymilliárd forintba is kerülhet. Ezt György István főpolgármester-helyettes jelentette be, amikor hétfőn átadta Budapest legkorszerűbb, tizenhétmillió forintból felújított, mozgássérültek számára is elérhető városligeti vécéjét.

2011.04.11 13:04:44 | Magyarországon

szakszervezetek

A pénzügyi tranzakciók megadóztatását, euróövezeti kötvények kibocsátását, növekedést támogató alapok létrehozását, valamint a fiatalok munkához juttatását javasolja John Monks, az Európai Szakszervezetet Szövetségének elnöke.

2011.04.09 16:05:02 | Magyarországon

Matolcsi György

fotó: Beliczay László/MTI

A tagállamoknak végre kell hajtaniuk a strukturális reformokat a fenntartható fejlődés érdekében, ezek után lehet erős Európa, lehetnek erősek a bankok, növekedhet a gazdaság, és új munkahelyek jöhetnek létre. Ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, az ECOFIN ülés elnöke mondta szombaton Gödöllőn.

2011.04.09 11:26:08 | Magyarországon

tűsarkú

A magas sarkú cipő hatalom. És ezt naponta meg is tapasztalom. Azokon a napokon, amikor magas sarkút húzok, a férfiak végigmérnek és kinyilvánítják tetszésüket, olyan apróságokkal, hogy rám mosolyognak, félreállnak a járda közepéről, vagy előreengednek a liftben, az étteremben és a kisboltban.

2011.04.06 18:43:19 | Életmód

audi és opel

Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd forint, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás kap - ismertette a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülést követően a Parlamentben. Az Audi örömmel fogadta a bejelentést. 

2011.04.06 17:45:02 | Üzlet

repülőgép-alkatrész gyár

Repülőgép-alkatrészgyárat hoz létre Nyírbátorban a német Diehl Aircabin Gmbh.. Ezzel először negyven embernek adnának munkát, később százötvenre bővítik majd a létszámot.

2011.04.06 13:09:42 | Üzlet

Europeum bevásárló központ ablaka

Az Europeum Bevásárló központ április 14-én nyílik Budapesten. Vincze Anna, a bevásárlóközpont igazgatója elmondta, hogy a három szintes kereskedelmi létesítmény kilencven százalékát már bérbe is adták.

2011.04.06 12:11:15 | Magyarországon

romák

Összehangolt, de országonként a helyi adottságokhoz alkalmazkodó fellépésre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unióban előrébb lehessen jutni a romák társadalmi integrációjának ügyében.

2011.04.05 16:59:11 | Határon túl

Kezét nyújtó üzletember

A magyar Kormány megállapodást kíván kötni a Bankszövetséggel, a devizahitelesek megsegítésén túl az euró alapú hitelezés helyreállítása és a kkv-k finanszírozásának elősegítése érdekében.

2011.04.01 13:50:45 | Üzlet

euró

A magyar európai uniós elnökség eddigi legnagyobb sikere, hogy biztosította azokat a jogi kereteket, amelyekkel elkezdődhetnek a tárgyalások a 2014 utáni pénzekről.

2011.03.31 19:08:17 | Határon túl

Zalakarosi Fürdő

Átadták a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. 2,7 milliárd forintból megvalósult beruházását, a gyógy- és wellness szolgáltatásokkal kiegészített új fogadóépületet és az átalakított fedett fürdőt csütörtökön.

2011.03.31 18:48:40 | Üzlet

biogáz üzem

Közös céget alapít a tatabányai önkormányzat és a hulladékkezelő AVE Tatabánya Zrt., amellyel biogáz erőmű létesítésére nyújtanak be pályázatot.

2011.03.31 14:33:44 | Üzlet

Géczy Gábor

Vajon sikerülhet-e a mai kor emberének, ami Rousseau követőinek nem, visszafordítani az idő kerekét, és bebizonyítani azt, hogy őseink ésszerűbben, a természetet jobban tisztelve éltek? S ennek érdekében a technika különféle vívmányairól lemondva, egy lényegesen egyszerűbb életet élve, elfordulni a kényelem ilyen-olyan módozataitól, hogy megmeneküljünk a kizsigerelt természet bosszújától. Nem tudom, hogy sikerülhet-e. Géczy Gábor mindenesetre megpróbálja.

2011.03.31 13:49:52 | Portré

SZÉP Kártya

A kormány március 30-ai ülésén döntött a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról. Az új cafeteria elemet a munkáltatók évi háromszázezer forint értékben adhatják a munkavállalóknak járulékmentesen, kedvező adózással.

2011.03.30 00:38:23 | Magyarországon

Generál Motors gyár

Ezentúl magyar beszállítókkal dolgozik az amerikai autógyártó óriás. A kormány azt szeretné, ha a jövőben minél több céggel születne hasonló megállapodás.  

2011.03.29 19:50:02 | Üzlet

napelemgyár

A Solar Energy Systems Kft. épít napelemgyártó üzemet Komlón. A november végéig tartó beruházásra mintegy 1,2 milliárd forintot költenek.

2011.03.29 18:18:01 | Üzlet

Piros Suzuki személyautók

Az idei évben véget ér a válság az autóiparban, ám bizonytalan, hogy ezt az időszakot stagnálás vagy fellendülés követi-e.

2011.03.29 12:39:57 | Üzlet

Hankook gumiabroncs és egy dolgozó

Másfél év alatt ötszáz regisztrált munkanélküli szerzett szakmát a Hankook Tire Magyarország Kft. segítségével, és kapott biztos munkahelyet a cégnél. az ötszázadik oklevelet hétfőn adta át Kim Yong Hak, a cég általános ügyvezető igazgatója a szakképzést kitűnő eredménnyel befejezett Kubina Istvánnak.

2011.03.28 18:25:41 | Üzlet

Pályázat író férfi

Az elindult Új Széchenyi Terv egyik legszembetűnőbb újdonsága, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok esetében a vidéki pályázók kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégeivel szemben.

2011.03.28 17:51:03 | Üzlet

Pénzoszlopot pakoló fiatal lány

Munkavállalói korcsoportok szerint a huszonöt-harmincnégy év közöttiek havi átlagjövedelme a legmagasabb, kétszáznegyvenhatezer forint. Őket átlagosan kétszáznegyvenkétezer forinttal a harmincöt és negyvennégy év közöttiek követik.

2011.03.28 09:34:13 | Üzlet

kalandpark

Újabb szórakoztató látványossággal gazdagodik a Tisza-tó. A tiszafüredi Holt-Tiszán, a Császlód szigeten ártéri kalandpark épül, amely a nyári idegenforgalmi szezonban már várja a térségbe látogatókat.

2011.03.27 22:09:40 | Magyarországon

hajnali két órát mutató óra

Az órákat hajnali két órakor három órára kellett előreállítani. Az óraátállítás a BKV és a MÁV menetrendjét is érintette.

2011.03.26 19:18:19 | Magyarországon

Két kezet rázó üzlettárs

Elkészült Ózd és kistérsége középtávú cselekvési terve, a Rombauer-terv, amely tizenkilenc kiemelt projektben tartalmazza azt, hogy az elkövetkezendő öt-tíz évben mi az a fő irány, amely fejlődést hozhat a Borsod megyei városnak és környékének.

2011.03.26 14:17:38 | Üzlet

Fiatal szakmunkás kezet ráz a főnökével

Az Ipartestületek Országos Szövetsége a szakképzés továbbfejlesztéséhez azt javasolja, hogy már az általános iskola 7-8. osztályos évfolyamaiban helyezzenek hangsúlyt a szakmák megismertetésére.

2011.03.26 11:04:49 | Magyarországon

romagyilkosság

Egy távcsöves vadászpuskából mintegy húsz méterről leadott egyetlen lövéssel gyilkolták meg Tiszalökön, saját házának udvarán a munkába induló Kóka Jenőt - mondta a vádiratot ismertető ügyész a támadássorozat elkövetésével vádolt négy, előzetes letartóztatásban lévő férfi pénteken kezdődött büntetőperében a Pest Megyei Bíróságon. Az ügyészek szerint teljes életfogytiglant is kaphatnak.

2011.03.25 10:59:12 | Magyarországon

Munkás emberek egy körben

Az elmúlt három évben mintegy ötezer-ötszáz álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie annak az uniós programnak a segítségével, amelyet a Dél-alföldi régióban valósítottak meg a hátrányos helyzetűek támogatásáról szóló projekt keretében.

2011.03.24 16:19:37 | Magyarországon

Pálffy István

Egy hangulatos kis sarkat választottunk egy híres kávézóban. Pontosan érkezik és pont olyan, mint amilyennek elképzelik. Igazi, jóvágású úriember, aki ismeri az illemet.

2011.03.23 15:43:41 | Portré

pénzköteget tartó üzletember

A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében a svájci alap 15,2 millió svájci frank, vagyis több mint hárommilliárd forint kockázati tőkével  támogatja a magyar kis és középvállalkozásokat.

2011.03.23 09:50:24 | Üzlet

egy üzleti család

A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület munkahelyteremtő programjával a kormányhoz fordul a lehetséges együttműködés reményében.

2011.03.22 12:52:13 | Magyarországon

munkaasztalán alvó férfi

Egy ausztrál tanulmány szerint sok ember számára sokkal megterhelőbb lelkileg egy rossz munkahely, mint ha munka nélkül marad.

2011.03.22 11:22:34 | Tudomány

AUDI úton

A győri Audi-gyár bővítéséhez mintegy egymilliárd forintos önkormányzati infrastruktúra-fejlesztések kapcsolódnak. Ez olvasható a megyeszékhely 2014-ig szóló gazdasági programjának tervezetében, amelyről pénteken tárgyal a városi közgyűlés. 

2011.03.21 14:56:13 | Üzlet

Esterházy-kastély

Aláírták a fertődi Esterházy-kastély felújításának második üteméről szóló támogatási szerződést szombaton Fertődön.

2011.03.19 18:43:06 | Kultúra

Két idős ember

Nem mindenképp él tovább az, aki örökké vidám, optimista és keveset gürcöl. Hosszú élettel inkább az számolhat, aki óvatos, keményfejű, továbbá szívesen és sokat dolgozik.

2011.03.18 10:11:35 | Tudomány

bicikli út

Csütörtökön kezdik meg száznyolcvanöt millió forintos beruházással a veszprémi kerékpárút-hálózat kibővítését, így három szakaszban 4,2 kilométerrel, 8,7 kilométerre nő az összefüggő kerékpárutak hossza a megyeszékhelyen.

2011.03.16 12:00:50 | Magyarországon

érdemrend

Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére átadta a Magyar Köztársasági Érdemrend díjait.

2011.03.15 19:49:30 | Magyarországon

Lord Patten

Lemond a hivatali autóról és a sofőrről is a BBC májusban munkába álló új elnöke, aki ehelyett inkább ingyenes nyugdíjas bérletét használva jár majd be munkahelyére.

2011.03.13 17:50:50 | Határon túl

szt tiszt

Hét, egykor szigorúan titkos (szt) állományú tisztként működő alkalmazottjának munkaviszonyát szünteti meg a külügyi a tárca vezetése.

2011.03.11 16:25:07 | Magyarországon

Férfiak üdvözölnek egy új munkatársat

Átadták a Sanyo napelem-összeszerelő gyárának harmadik üzemét Dorogon, a 4,5 milliárd forintos beruházás csaknem háromszáz új munkahelyet teremtett.

2011.03.11 15:10:54 | Üzlet

munkanélküliség

Tíz százalék alá csökkent a regisztrált álláskeresők aránya februárban Vas megyében. Több, mint háromszáz új munkahelyet hoztak létre. Kis statisztika Nyugat-Magyarországról.

2011.03.10 17:31:44 | Magyarországon

sorban álló emberek

Az Ericsson Magyarország százötven magasan képzett munkatárssal bővíti magyarországi bázisát, így nyárra ezerhatszázötvenre nő az itteni alkalmazottak száma.

2011.03.10 15:07:42 | Üzlet

traktor emeli az aprópénzt

A várakozások szerint országos szinten akár háromezer új munkahely jöhet létre és további öt-hatezer munkahely megőrzése válik lehetővé azzal a nemrégiben kiírt pályázattal, amelyre ötmilliárd forintos keretösszeget nyitott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2011.03.10 12:20:36 | Üzlet

sok fehér kéz egy fekete

A romák kirekesztettségének gazdasági és szociális okaira helyezi a hangsúlyt Járóka Lívia néppárti európai parlamenti képviselő állásfoglalás-tervezete a roma befogadási stratégiáról, amelyet kedden vitat meg az EU törvényhozása.

2011.03.08 13:51:25 | Határon túl

szakemberek

A héten tartják az ország legnagyobb állásbörzéjét, vagyis a Műegyetemi Állásbörzét, amelyet harminckettedik alkalommal rendeznek meg. Idén száznegyvenöt kiállító cég képviselteti magát, főleg a műszaki, gazdasági és az informatikai területről.

2011.03.08 10:17:45 | Magyarországon

vörös ajkak

Egy speciális szoftvernek köszönhetőn a nők ezentúl személyre szabott sminkelési tanácsokat kaphatnak a saját számítógépüktől.

2011.03.05 08:32:50 | Tudomány

munkahelyteremtés

A kormány a forráselosztás megváltoztatásával kívánja ösztönözni a munkahelyteremtést a hátrányos helyzetű térségekben.

2011.03.04 13:21:53 | Magyarországon

Mága Zoltán

Munkahelyteremtésre ajánlja fel a 100 templomi koncert címet viselő jótékonysági hangversenysorozatának következő állomásán összegyűjtött adományokat Mága Zoltán hegedűművész, aki pénteken a Debreceni Református Nagytemplomban, március 20-án pedig a budapesti Dohány utcai Zsinagógában lép fel.

2011.03.03 16:02:04 | Magyarországon

nő egy üveg parfümmel

Magyarországon létesít termelő üzemet a parfümöket és aromaanyagokat gyártó svájci Givaudan. A beruházás értéke százhetven millió svájci frank, átszámítva harminchét milliárd forint.

2011.03.03 11:34:54 | Üzlet

emberek a Föld körülA kormány célja az, hogy száz százalékos legyen az országban a széles sávú internet lefedettség azért, mert ez növeli a versenyképességet, segíti a munkahelyteremtést és a kreatív iparágak fejlődését.

2011.02.28 13:21:45 | Magyarországon

Békéscsaba

A békéscsabai önkormányzat az idei költségvetésében nem növeli a lakosság terheit, vagyis nem tervez semmiféle adóemelést. Elfogadták a város büdzséjét. 

2011.02.25 18:13:58 | Magyarországon

roma kislány

Érintetlenül hagyja a közoktatás a mélyszegénységben élő roma gyerekeket. Az intézményrendszerrel sokszor nehezebb az együttműködés, mint a családokkal.

2011.02.24 20:16:04 | Magyarországon

Kézfogás

Teljesülni fog a tavalyi év végén az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megszületett, az idei évre vonatkozó, országos keresetajánlás a versenyszférában.

2011.02.24 18:34:05 | Magyarországon

Rosenberg Zrt.

Új munkahelyeket teremtett a Rosenberger Magyarország Kft. új gyártócsarnokával Jászárokszállás ipari parkjában. A cég három és fél millió eurós beruházással megduplázta gyártó- és raktárkapacitását.

2011.02.24 17:09:58 | Üzlet

Bicikliző lány

Hét település és tizenkét munkahely nyerte el a kerékpárosbarát címet, az elismeréseket Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkára adta át.

2011.02.24 15:21:46 | Magyarországon

boldog emberek

A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet támogatja a közoktatási törvénytervezetben a szakképzésre megfogalmazott koncepciót, amely szerint az elméleti ismeretek az érettségit adó képzésbe beszámíthatók lesznek.

2011.02.24 13:30:16 | Magyarországon

fogyatékos

Összesen harmincöt fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegséggel élő ember foglalkoztatását, valamint a velük foglalkozó szakemberek képzését segíti elő egy uniós pályázat a mátészalkai és a sárospataki kistérségben.

2011.02.23 17:37:28 | Üzlet

kisvállalkozó

Viszonylag jól indult az Európai Unióban 2008-ban bevezetett kis- és középvállalkozói intézkedéscsomag végrehajtása a tagországokban. Ezzel együtt még további erőfeszítéseket kell tenni az ágazat támogatása érdekében, különös tekintettel az elmúlt évek gazdasági válsága miatt keletkezett új körülményekre.

2011.02.23 17:00:06 | Határon túl

Pénz és emberek

Beváltak Ausztria számára a nyolc, 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországgal szemben alkalmazott hétéves átmeneti munkaerő-piaci korlátozások. Rudolf Hundstorfer, az osztrák munkaügyi miniszter mindezt pozitívan értékeli.

2011.02.22 13:11:49 | Határon túl

hambrgeradó

A fogyasztás visszaesését, az élelmiszeripar versenyképességének romlását hozná magával a "hamburgeradó" - állítják az élelmiszeripari vállalkozások a pénteki Világgazdaságban.

2011.02.18 16:16:32 | Magyarországon

cipő

Április elején kezdődhet el a próbaüzem a csengeri cipőgyár több mint egymilliárd forintból kibővített gyártócsarnokában.

2011.02.16 18:16:49 | Üzlet

stabil nyugdíj

Az Európai Parlament az Európai Bizottsággal összhangban a nyugdíjak fenntarthatóságának, biztonságának és megfelelő mértékének garantálását elengedhetetlennek tartja abban a jelentésben, amelyet szerdai plenáris ülésén, Strasbourgban szavazott meg. 

2011.02.16 17:13:34 | Határon túl

sisakok

Az ötmilliárdos, munkahelyteremtő pályázatra mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak 2011. március 31-ig.

2011.02.16 16:38:38 | Magyarországon

audi-Győr

Kiemelté nyilvánította a kormány a győri Audi-beruházást. Ez az jelenti, hogy a tulajdonosok ezentúl gyorsított ügyintézéssel, soron kívül tudják majd beszerezni az engedélyeket.

2011.02.11 17:43:13 | Üzlet

mikrohitel

Megszületett az első program az Európai Unió újonnan létrejött mikrohitelalapjának igénybevételével - jelentette be az Európai Bizottság pénteken. 

2011.02.11 15:58:52 | Határon túl

Mesterházy Attila

A szocialisták nem legitimálják az alkotmányozás folyamatát, mert károsnak tartják, ezért nem támogatják a "miniszterelnök politikai rendszerváltását" - mondta az MSZP frakcióvezetője pénteken a Parlamentben.

2011.02.11 13:05:48 | Magyarországon

parlament

Az MSZP szerint a miniszterelnök üres és halogató beszédet tartott, az LMP is konkértumokat várt, a Jobbik viszont egyenesen értékelhetetlennek ítéli az évértékelőt. Csokorba szedtünk az ellenzék reakcióját.

2011.02.07 18:12:23 | Magyarországon

évértékelő
fotó: Sikeradó

Az idei a megújulás éve, aminek sikerülnie kell. Ha nem sikerül, Orbán Viktor szerint visszatér a múlt. „Ránk szakad az ég, elsöpör az államadósság lavinája, és hosszú időre elveszítjük az esélyt a felemelkedésre". Évet értékelt a miniszterelnök.

2011.02.07 12:51:32 | Magyarországon

kérdések

Az MSZP azt várja, hogy Orbán Viktor az adórendszer veszteseinek kárpótlásáról, a bajba jutott devizahitelesek megsegítéséről, az önkormányzatok helyzetéről és a munkahelyteremtés állásáról is beszámoljon hétfői évértékelő beszédében.

2011.02.04 17:40:10 | Magyarországon

autó textil

Bábolnán 7 millió eurós beruházással új csarnokkal bővíti üzemét  a J. H. Ziegler Pannonia Kft., melyben autóipari textíliákat, hangcsillapításra használt anyagokat gyártanak.

2011.02.04 16:36:51 | Üzlet

buszgyártás

A civil szervezet szerint a kormány a hazai buszgyártás fellendítésének fontosságát kihangsúlyozta az Új Széchenyi Tervben, csak a szükséges forrásokat nem biztosítja hozzá.

2011.02.03 17:07:37 | Magyarországon

támogatás

A Binder Kft. százmillió forintos európai uniós támogatást nyert el a Nyugat-Dunántúli Operatív Program "telephelyfejlesztés" című pályázatán. Ebből építkeznek.

2011.02.02 18:47:25 | Üzlet

vértesi erőmű

A január 31-i csődegyezség jogerőre emelkedésével hitelek és veszteségek nélkül folytathatja működését a Vértesi Erőmű, miután 12,5 milliárd forinttal csökkennek a cég kötelezettségei.

2011.01.31 16:44:03 | Üzlet

Audi

Az Európai Unió "zöld utat" adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január 27-én.

2011.01.27 16:23:58 | Üzlet

nő

A nők jobban szeretnek lódítani és hajlamosabbak nem tervezett munkaszüneti napot tartani, mint a férfiak. Ez derült ki egy brit felmérésből.

2011.01.25 18:25:01 | Életmód

a Habitat for Humanity házat épít

Sümeghy György, a Habitat for Humanity magyarországi igazgatója szerint a lakóhely alapvetően meghatározza az emberek esélyeit az életben, és a magyar soros elnökség sokat tehet a lakhatási helyzet javításáért.

2011.01.25 12:09:31 | Határon túl

nemzeti fejlesztés

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével folytatott megbeszélést a megújuló fejlesztéspolitikáról.

2011.01.24 12:25:22 | Tudomány

Jávor BenedekJávor Benedek

Tizenhárom pontból álló ajánlást készítettek az LMP szakértői az Európai Parlament zöld frakciójával közösen, összegezve azokat a célokat, amelyek elérésére véleményük szerint Magyarországnak törekednie kellene a következő fél évben.

2011.01.22 16:29:54 | Határon túl

pet palack

Piaci késztermékeket, pántoló szalagot és granulátumot gyártanak a Fejér megyei Mezőfalván. A mintegy 290 millió forintos beruházás alapkövét január 21-én helyezték el.

2011.01.21 15:17:17 | Üzlet

José Manuel Durao BarrosoJosé Manuel Durao Barroso

Az Európai Bizottság teljes támogatásáról biztosította a magyar EU-elnökséget José Manuel Barroso, az uniós végrehajtó testület elnöke.

2011.01.19 18:29:47 | Határon túl

solar panel

Megkezdődött a tömeggyártás a Sanyo dorogi napelem-összeszerelő üzemének mindkét gyártósorán. A beruházással a cég 300-nál több új munkahelyet létesített.

2011.01.19 16:47:45 | Üzlet

Nyugati(fotó: Nagy Izabella, Budapest)

Munkahelyem ablakából mindennap látom ezt a szép épületet, a Nyugati Pályaudvart.

2011.01.14 23:11:38 | Magyarország kedvenc képeinkben

eee

A  kormány célja a gazdasági növekedés beindítása, majd erősítése, az ország versenyképességének javítása és a foglalkoztatottság bővítése.

2011.01.14 18:42:04 | Magyarországon

www

Bizonyára sokan hallottak már a spirituális választerápiáról, de a módszer lényegét és napi felhasználhatóságát talán még nem mindenki ismeri részleteiben.

2011.01.14 18:41:13 | Ezotéria

A tagállamok támogatták a magyar elnökségi programot az Gödöllőn megtartott informális tanácskozáson.

2011.01.14 18:33:57 | Határon túl

orbanv

Orbán Viktor a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak adott január 12-ei exkluzív interjújában leszögezte, hogy a magyar kormány végrehajtja a költségvetés ígért, hosszú távú átalakítását, amely kiadáscsökkentést is tartalmazni fog azért, hogy megerősítse az ország hitelességét a pénzügyi piacokon.

2011.01.13 13:08:19 | Magyarországon

smoke

A Heidelbergi Egyetemi Klinika kutatói kimutatták, hogy a passzív dohányzás növeli a gyerekeknél a magas vérnyomás kialakulásának veszélyét.

2011.01.11 13:07:47 | Tudomány

flag

Spanyolország teljes mértékben támogatja az Európai Unió soros elnökségét e félévben betöltő Magyarországot, és álláspontja szerint a válságra és a munkanélküliségre adandó válasz az erősebb, a "több Európában" rejlik.

2011.01.11 01:35:54 | Határon túl

                                    Fotó: Rosta Tibor/MTI

Joó Beatrix művezető tanítja a vállalat egyik munkatársát a Szefo Zrt. felavatott orosházi varrodájában. A cég felsőruházati terméket összevarró üzemében és elektronikai alkatrészeket összeszerelő műhelyben száz új, részben rehabilitációs munkahelyet teremtettek.

2011.01.03 15:38:03 | Magyarországon

Novemberben Demján Sándor azt mondta, kellene egy magyar tulajdonú hipermarketlánc. Ehhez közelebb állunk, mint gondolnánk. Csak valamelyik magyar bolthálózatnak kellene kibővítenie a termékkínálatát.  

2011.01.02 15:08:43 | Kávé

út

Átadták az M7-es autópálya érdi, Iparos úti átépített csomópontját,  a beruházásnak köszönhetően csökkennek a torlódások, a balesetveszély és a járművek amortizációja. Ezt közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerdán az MTI-vel.

2016.08.24 20:12:58 | Magyarországon

LMP,Szél Bernadett

Az országot összeomlás fenyegeti, ha a munkaerő kiáramlását nem sikerül megállítani, helyben kell megélhetést biztosító, biztos munkát adni.

2016.08.23 19:29:27 | Magyarországon

bölcsőde

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy családi bölcsődébe írathatják be három év alatti gyerekeiket.

2016.08.23 17:00:00 | Magyarországon

támogatás

Az év első felében is tovább folytatódott a keresetek dinamikus emelkedése, ugyanis a január-júniusi időszakban, köszönhetően az alacsony inflációnak, 7,5 százalékos volt a reálbér-növekedés.

2016.08.19 11:11:10 | Üzlet

boldog

Évről évre egyre több fiatal vehet részt gyakornoki programokban, vagy kap állás-, illetve vállalkozási lehetőséget Magyarországon. Ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence azt hangoztatta, hogy a kormányzati intézkedések egyre több előrelépési lehetőséget biztosítanak a korosztály számára.

2016.08.13 21:36:29 | Magyarországon

Gúr Nándor
Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt hatszázezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.

2016.08.07 13:30:35 | Magyarországon

job

Magyarországon mintegy ötvenezer betöltésre váró álláshely volt az idei első negyedévben, egyes ágazatokban, illetve régiókban már komoly munkaerőhiány alakult ki.

2016.07.31 11:05:29 | Üzlet

Tuzson Bence
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a munkanélküliségi ráta 1990 óta nem volt olyan jó, mint most, de tovább kell dolgozni a jövedelemviszonyok javításán.

2016.07.30 10:06:44 | Magyarországon

LMP,Szél Bernadett
Akciótervet dolgoz ki a gazdaság új pályára állítására a Lehet Más a Politika.

2016.07.28 16:30:52 | Magyarországon

börtön

A Komlóra tervezett 500 férőhelyes börtönbe 250 helyi munkavállaló toborzását kezdte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a mecseki város önkormányzata.

2016.07.28 15:06:34 | Üzlet

mondi

A Mondi Békéscsaba Kft. 13 milliárd forintos beruházás keretében bővíti békéscsabai gyártótelepét, a most induló beruházás eredményeként 220 új munkahely jön létre.

2016.07.25 17:48:08 | Üzlet

anya gyerekkel

A 2014-ben bevezetett gyed extrát igénybe vevő kisgyerekes anyukák száma megtízszereződött, 2016 első negyedévének végére számuk elérte a huszonháromezret.

2016.07.25 14:01:31 | Üzlet

Jobbik

Győzelemre készül a Jobbik Magyarországért Mozgalom a július 31-ei demecseri időközi önkormányzati választáson.

2016.07.21 12:27:46 | Magyarországon

dinnye

Eredményes a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, azóta jelentősen emelkedett a görögdinnye termőterülete Magyarországon. Most mintegy 6 ezer hektár körül mozog. Ezt közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. 

2016.07.19 17:23:56 | Magyarországon

logo

Átadták az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által hatodik alkalommal meghirdetett Családbarát munkahely pályázat díjait kedden Budapesten. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az eseményen kiemelte, a kormányzat célja, hogy Magyarország biztonságos és családbarát ország legyen.

2016.07.19 16:56:11 | Magyarországon

cigi

A világ egyik legnagyobb dohányvállalata, a londoni székhelyű British American Tobacco csoport hárommilliárd forintos beruházással 200 új munkahelyet hoz létre és jelentősen bővíti kapacitásait Pécsett. Ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

2016.07.19 16:37:20 | Magyarországon

Szél Bernadett,LMP

Az LMP maga készül a következő választásokra, nem kíván más parlamenti párttal szövetkezni.

2016.07.17 16:24:50 | Magyarországon

vörösbor szív

Másfél milliárd forintból borászati központot épít Egerszalókon a Juhász Testvérek Pincészet, amelynek alapkövét pénteken helyezték el.

2016.07.15 19:03:40 | Üzlet

Dolgozók

A nemrég alakult Munkahelyteremtő Szociális Szövetkezetek Szövetsége (Muszosz) a közfoglalkoztatásban dolgozóknak szeretne segíteni abban, hogy kiléphessenek a nyílt munkaerőpiacra.

2016.07.14 12:15:30 | Üzlet

LMP,Szél Bernadett

Az LMP társelnöke szerint a kormány szövetséget kötött a nagytőkével a magyar dolgozók ellenében azzal, hogy alacsonyabb bérszínvonalú országból érkezőkkel kívánja pótolni a kivándorló magyar munkaerőt, letörve ezzel a hazai béreket.

2016.07.07 19:06:55 | Magyarországon

A Jobbik alelnöke azt követeli, hogy a kormány azonnal tisztázza, mikor, milyen ütemben kíván betelepíteni migránsokat Magyarországra.

2016.07.07 13:55:44 | Magyarországon

Csárdi Antal

Az LMP fővárosi képviselője elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány "biankócsekket kiállítva" olyan kötelezettséget vállal a fővárosi busz-szolgáltatás vásárlásához kapcsolódóan, amelynek mértéke nem ismert. Csárdi Antal szerint "nem számít a pénz, ha a haverok kifizetéséről van szó"

2016.07.05 11:17:56 | Magyarországon

iskolatábla

A szakgimnáziumok hallgatói - amennyiben más tárgyból szeretnének érettségizni, mint amit a szakgimnáziumban tanulnak - elmehetnek vendéghallgatói státuszba a szakképzési centrumon belül.

2016.07.04 13:44:53 | Magyarországon

EU zászló

Az európai közvélemény szerint az Európai Uniónak számos téren erősítenie kellene a tevékenységét, leginkább azonban a terrorizmus elleni küzdelem és a munkahelyteremtés területén.

2016.07.01 14:56:48 | Határon túl

Cseresznyés Péter

Magyarországon a munkavállalókat elsősorban a versenyszféra foglalkoztatja, a jó szaktudást pedig megfizetik, ezért jelentősen emelkednek a bérek.

2016.06.29 11:31:51 | Üzlet

diploma

Számos vállalatnál nincs program a frissdiplomások alkalmazására és az idősebbek megtartására, pedig ez megoldást jelenthetne a társadalom elöregedése miatt kialakuló munkaerőhiányra.

2016.06.28 12:18:05 | Üzlet

Patyi András és Orbán Viktor

fotó: Máthé Zoltán/MTI

Magyarország ma a rendet képviseli az egyre inkább rendetlenné váló Európában. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap.

2016.06.26 11:53:12 | Magyarországon

pályázat

Keddtől lehet jelentkezni a Magyar Nemzeti Filmalap által kiírt filmszakmai képzési pályázatra, amely a Filmipari Képzési Program első állomása lesz.

2016.06.21 16:17:14 | Kultúra

LMP,Szél Bernadett
Költségvetési csalás gyanújával tesz feljelentést az LMP egy munkahelyteremtő támogatás kifizetése miatt.

2016.06.16 12:17:22 | Magyarországon

repülő

Új repülőgépmérnöki központot nyit a Lufthansa Technik Budapesten. Ezt közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

2016.06.15 14:44:26 | Magyarországon

Orlandó, a lövöldözés helyszíne

Még nem sikerült mindenkit azonosítani az Egyesült Államok történetének legvéresebb lövöldözése után, ugyanakkor az eddigi információk alapján a halálos áldozatok között nincsenek magyarok.

2016.06.13 08:09:22 | Határon túl

Cameron

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia egy teljes elveszített évtized valós kockázatával lenne kénytelen szembenézni, ha az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból.

2016.06.12 18:00:13 | Határon túl

törvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerint mindenkinek kedveznek a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosítások, amelyeket kedden fogadott el az Országgyűlés.

2016.06.08 15:33:50 | Magyarországon

hurrá

Májusban 5,4 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban az áprilisi 5,7 százalékról. Ezt közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában.

2016.06.08 15:12:15 | Határon túl

százalék

Jövőre lényegesen kevesebb adót kell fizetni, mint 2016-ban. Ezt jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón kedden, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat.

2016.06.07 15:23:47 | Magyarországon

judo

Átadták a megújult cselgáncs-csarnokot Kaposváron vasárnap.

2016.06.05 13:25:14 | Sport

Stihl láncfűrész

A láncfűrészeiről ismert szerszámgépgyártó Stihl csoport magyarországi cége, a Stihl Kft. tavaly 6 milliárd forint feletti árbevételt és 500 millió forintot meghaladó eredményt ért el.

2016.06.04 13:37:37 | Üzlet

Gyurcsány

A vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás jelentősége túlmutat a helyi viszonyokon.

2016.06.04 12:44:14 | Magyarországon

szerződés

Előszerződést kötöttek szerdán a legnagyobb magyarországi szállodaláncok a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat támogatásának érdekében.

2016.06.01 16:08:31 | Magyarországon

munkakeresés

Az uniós tervekhez hasonlóan Magyarország is a 75 százalékos foglalkoztatást szeretné elérni 2020-ig, szemben a jelenlegi 68 százalékkal. Ezt mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára Kecskeméten, a XXVI. Országos HR konferencia és kiállítás nyitónapján szerdán.

2016.06.01 15:46:22 | Magyarországon

Mercedes

Több mint 180 ezer legyártott járművel húsz százalékos növekedést ért el a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2015-ben - mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke kedden a gyárban, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel, az importőrrel közösen tartott sajtótájékoztatón. 

2016.05.24 16:31:33 | Üzlet

megállapodás

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Henkel Magyarország Kft.-vel kedden a társaság Tatabányai Ipari Parkban lévő üzemében, majd átadták a gyár új, ömledékragasztó gyártósorát, mely higiéniai termékekhez használt ragasztót állít elő.

2016.05.24 16:26:06 | Magyarországon

StartUP verseny

A brit gazdaság versenyképességét rontják az EU-szabályozások, ezért Nagy-Britannia akkor járna jól, ha az EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból.

2016.05.16 14:10:59 | Üzlet

Jobbik

A Jobbik módosító javaslatban kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlésen, hogy Mászáros Csaba, a MABI-BUS Kft. anyavállalata, az Evopro-csoport elnök-tulajdonosa - szerdai bejelentését követően - hivatalosan is csökkentse magyar gyártmányú járműveinek árát.

2016.05.12 14:59:37 | Magyarországon

e-cigi

Hatályba lép május 20-án az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás, nem lehet majd e-cigarettát használni például a munkahelyeken és a játszótereken; a szabályt megszegők bírságra számíthatnak. Ezt közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala szerdán az MTI-vel.

2016.05.11 16:37:11 | Magyarországon

Orbán Viktor

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Veszprém szellemi, gazdasági és politikai értelemben is jó állapotban lévő város, lakói büszkék lehetnek sikereikre. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Modern Városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármesterrel kedden Veszprémben.

2016.05.10 15:39:08 | Magyarországon

szovjet repeszgránát

Néhány órán belül elfogták a zalai rendőrök azt a férfit, aki hétfő délelőtt azzal hívta fel telefonon a rendőrséget, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épületébe is bombát helyezett el.

2016.05.09 18:53:44 | Magyarországon

Lázár János

fotó: Máthé Zoltán/MTI

Az állami szférában dolgozók számának csökkentése növelné az ország versenyképességét.

2016.05.06 09:00:36 | Magyarországon

Börtön és egy férfi bilincsben

Társkereső oldalakon megismert nőket zsarolt egy 33 éves Nógrád megyei férfi, ezért vádat emelt ellene a Balassagyarmati Járási Ügyészség.

2016.04.29 14:49:34 | Magyarországon

Trump és Clinton

Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns egyértelmű diadalt aratott az amerikai előválasztások keddi fordulójában, ötből öt államban nyerve meg a választásokat, a demokratáknál Hillary Clinton ötből négy államban győzött.

2016.04.27 14:38:20 | Határon túl

számítógép

A digitális írástudás az ország versenyképességének objektív feltétele. Ezt jelentette ki a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos az ország 785 tanintézményében tartott Digitális témahét záróeseményén, kedden Budapesten.

2016.04.26 15:48:06 | Technika

dollár

Különösen nagy értékre elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt vádat emeltek két férfi ellen, aki hamis amerikai dollárt és ukrán hrivnyát nyomtatott csaknem 160 millió forint értékben Miskolcon. Erről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

2016.04.26 15:26:09 | Magyarországon

jobbik

A Jobbik határozati javaslatban kéri az Országgyűléstől, hogy a nagytőkések helyett a családi gazdálkodók jussanak nagyobb arányban vidékfejlesztési támogatásokhoz.

2016.04.25 14:53:34 | Magyarországon

Donald Trump Hilllary Clinton

Az előrejelzéseknek megfelelően a republikánus táborban Donald Trump aratott diadalt, a demokratáknál pedig Hillary Clintoné lett a győzelem a helyi idő szerint kedden megrendezett New York-i előválasztásokon.

2016.04.20 18:21:48 | Határon túl

CSABAcast

Több mint 20 milliárd forinttal nőhet a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. árbevétele a következő öt évben, a csaknem 5 milliárd forint értékű fejlesztések eredményeként.

2016.04.18 19:53:36 | Üzlet

Kerékpárút

Tarlós István főpolgármester közlése szerint Budapesten a következő években is folytatódnak a kerékpáros fejlesztések, ugyanakkor a "minimális rend" biztosítása érdekében a biciklis közlekedésben az arányosságra és az ésszerűségre törekszenek, ami "részleges tiltásokat" eredményezhet.

2016.04.15 14:47:21 | Magyarországon

liftre váró üzletemberek
Az idén kétezer új munkahely létrehozását tűzte ki célul Debrecen, ebből az első negyedévben csaknem nyolcszázat már bejelentett a FAG Magyarország Ipari Kft., a National Instruments Hungary Kft. és a Richter Gyógyszergyár.

2016.04.15 13:38:23 | Üzlet

hitel,autó

Mintegy egymilliárd forintos fejlesztés kezdődött el a móri FHL Björn Kft.-nél; az eszköz-és gépbeszerzések révén a cég kapacitásai jelentősen nőnek.

2016.04.11 17:59:31 | Üzlet

LMP,elnökválasztás

Felgyorsíthatja a vidék elnéptelenedését a családi otthonteremtési kedvezmény, mert sokan arra használják majd azt, hogy egy kistelepülésről egy nagyobba költözzenek.

2016.03.26 12:33:22 | Magyarországon

stethoscope

Orvosi implantátumokat gyártó üzemet épít a Sanatmetal Kft. az oroszországi Obnyinszk városában.

2016.03.23 08:22:05 | Határon túl

Országgyűlésben

A Nemzetgazdasági Minisztériumban folyik a jövő évi költségvetés tervezetének kidolgozása, ami április végére a kormány elé, majd májusban már a parlament asztalára kerülhet.

2016.03.20 15:31:01 | Magyarországon

mérnök

A reálgazdaság támogatását, a strukturális reformok folytatását, a piaci törvények érvényesítését, egyben a pénzügyi piac stabilizálását ígérte Li Ko-csiang kínai miniszterelnök.

2016.03.16 14:57:51 | Határon túl

kokárda

Emlékművet avatnak az 1848/49-es szabadságharc hőseinek tiszteletére kedden Mátészalkán, ahol Kézy László egykori nemzetőr őrnagy és ötven közvitéz emlékét örökítik meg.

2016.03.12 15:07:42 | Magyarországon

Varga Mihály

Az államháztartás hiány nélküli működését nevezte a költségvetés-politika jövőbeli céljának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján.

2016.03.10 15:38:44 | Magyarországon

emberek

Februárban 6,3 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban, januárban a mutató 6,4 százalék volt. Ezt közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.

2016.03.08 11:34:16 | Határon túl

üzletasszony

Nem annyira impulzívak, hosszabb távra terveznek, jobban becsülik munkatársaikat, összességében megbízhatóbbnak tűnnek a női cégvezetők, illetve azok a cégek, ahol a felső vezetésnek van női tagja is.

2016.03.07 18:14:28 | Üzlet

Az MSZP szerint a mezőhegyesi földek árverezésének leállítása nyílt beismerése annak, hogy a Fidesz-kormány "mezőhegyesi lenyúlási kísérlete" megbukott.

2016.03.07 17:55:19 | Magyarországon

család

A gyermek- és munkavállalás összehangolásában jelentős szerepük van a családbarát munkaerőpiaci eszközöknek, például a rugalmas foglalkoztatásnak.

2016.03.03 15:31:00 | Magyarországon

Trump és Hillary

A demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál Donald Trump lehet a nagy győztese a "szuperkeddnek", az amerikai előválasztási folyamat eddigi legfontosabb állomásának, ők ketten nyertek ugyanis azon szövetségi államok többségében, amelyekben előválasztásokat tartottak. Azokban az államokban, ahol jelölőgyűléseken döntöttek, a demokratáknál Bernie Sanders nyert.

2016.03.02 11:15:31 | Határon túl

Hillary Clinton

Hillary Clinton volt külügyminiszter óriási fölénnyel nyerte meg a szombaton lebonyolított dél-karolinai demokrata előválasztást.

2016.02.28 15:55:04 | Határon túl

szavazás
A Magyar Munkáspárt elnöke elégedett lenne, ha sikerülne megelőznie a Jobbik jelöltjét a salgótarjáni vasárnapi időközi választáson, hiszen, mint kampányzáró rendezvényén fogalmazott, Salgótarján története során mindig baloldali város volt.

2016.02.27 22:23:03 | Magyarországon

Tóbiás József
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Salgótarjánt nem lehet megvásárolni, a város békét akar és építkezni akar.

2016.02.27 13:17:54 | Magyarországon

Fidesz
A kormányzati családi otthonteremtési programot kiegészítve saját programot hirdetett Mórahalom, a három gyermeket vállaló családokat a telek-, illetve lakásvásárlási lehetőség, készpénztámogatás és munkahely várja a Csongrád megyei városban.

2016.02.27 12:56:22 | Magyarországon

BKV

Megszületett a BKV-nál a bérmegállapodás, amelyet két reprezentatív szakszervezet aláírt, így az hatályba is lépett

2016.02.25 17:22:57 | Magyarországon

magyar zászló
A vajdasági magyar felnőtt népesség közel fele nem vagy csak kis mértékben érdeklődik a politika iránt.

2016.02.24 18:06:46 | Határon túl

Építő, asztalos

A Modern városok program keretében a kormány mintegy 1,6 milliárd forintot biztosított Zalaegerszeg számára iparfejlesztésre, ezen belül új csarnokok építésére.

2016.02.23 15:33:32 | Magyarországon

Pikopack Zrt.

A három százalék körüli gazdasági növekedési ütem fenntartását szolgálja az újraiparosítás stratégiáját segítő Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amelynek keretében a füzesabonyi Pikopack Zrt. közel 500 millió forintos támogatást kap a kormánytól.

2016.02.18 18:18:12 | Üzlet

telek

Soha nem látott fejlesztési program kezdődik Debrecenben: az Új főnix terv keretében több mint 200 milliárd forint fejlesztési forrás válik elérhetővé a város számára a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszakban.

2016.02.17 19:30:37 | Magyarországon

Fidesz

A Fidesz szerint az otthonteremtési program értelme, hogy olcsóbb legyen az otthonteremtés, emellett lendületet kapnak a lakásberuházások, egyre nagyobb lesz a kínálat is.

2016.02.17 18:11:16 | Magyarországon

Gy. Németh Erzsébet

A Demokratikus Koalíció szerint Budapest válságban van és ezt jól mutatja az idei büdzséje is, amely egy válságköltségvetés.

2016.02.17 14:28:21 | Magyarországon

USA

A dél-karolinai előválasztás előtti utolsó tévévitájukon csaptak össze szombaton a republikánus elnökjelölt-aspiránsok Greenville-ben. Heves és személyeskedésektől korántsem mentes volt a vita.

2016.02.14 16:20:22 | Határon túl

bicikli

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség kedden Esztergomban meghirdette a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely 2016 pályázatot. A részletes információk a kerekparosbaratpalyaztok.hu oldalon találhatók. Ezt mondta el a szövetség elnöke, Csikai Mária.

2016.02.09 15:19:16 | Magyarországon

money

A MÁV-csoport vezetése 2,2 százalékos alapbér-emelést, az alapbér további 0,5 százalékát kitevő önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj kiegészítést, továbbá két alkalommal 25 000-25 000 forint egyszeri kifizetést ajánlott a nem vezetői munkakörben foglalkoztatottak részére a hétfőn reggelre összehívott szakszervezeti egyeztetésen.

2016.02.08 12:12:05 | Magyarországon

kínai utas

A világ legszerencsésebb utasának nevezték kínai netezők azt a fiatal nőt, aki tetszése szerint kinyújthatta a lábát, nem hajtotta az ölébe az ülést az előtte ülő, nem szenvedett a rendetlen utastársaktól, mert mindenki más korábbi járatra cserélte a jegyét, így egyedül ő maradt a Kuangcsuoba tartó járaton.

2016.02.03 13:29:35 | Határon túl

hóember

Az egykori kaposvári farsangot megidéző Csokonai-vígeposz főszereplője, Dorottya kisasszony és a Karnevál herceg vezetésével felvonuló maskarásokkal és futóversennyel búcsúztatják a telet február 5. és 7. között a somogyi megyeszékhelyen.

2016.02.01 15:16:42 | Kultúra

 

Századvég

A Századvég Alapítvány szerint miután G. Fodor Gábor a 888.hu portálon megjelent cikk miatt már elnézést kért az érintettektől, a cikket pedig eltávolították az oldalról, az ügy lezárult.

2016.02.01 12:52:12 | Magyarországon

örömében felugró bróker

Többen érezték saját pozíciójukat stabilabbnak a munkahelyükön tavaly az utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor negyedéves összevetésben kissé pesszimistábbak lettek a munkavállalók.

2016.01.29 12:07:12 | Üzlet

jelvény

Kettős állampolgársággal rendelkezők, így az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot szerzettek is csatlakozhatnak a szerbiai belügyminisztériumhoz ezentúl, a belgrádi parlament ugyanis kedden fogadott el egy erről szóló törvényt.

2016.01.26 18:31:24 | Határon túl

audi Q3

A jövőben Győrben készül a korábban spanyolországi Martorellben gyártott Audi Q3, a cég legkisebb szabadidő-autója, miután a német Audi AG változtatott globális termelési hálózatán.

2016.01.20 16:48:41 | Üzlet

fiatalok költöznek

Az országon belül a pályakezdő, a vezetői állásban dolgozó, valamint az agráriumban tevékenykedő munkavállalók a legmobilisabbak.

2016.01.20 15:03:35 | Életmód

Barack Obama

Elnökségének utolsó évértékelőjét tartotta Barack Obama, aki beszédben inkább a jövőre koncentrált. Erőteljesen megvédte kormányzata eddigi belpolitikai és gazdaságpolitikai eredményeit is.

2016.01.13 15:37:59 | Határon túl

jutalom

A munkavállalók fele részesül valamilyen jutalomban teljesítményéért az év végén, nagyobb eséllyel kapnak jutalmat vagy bónuszt a férfiak, ezen belül is a fiatalabb férfi munkavállalók. Ez derült ki a Profession.hu állásportál 4814 válaszadó bevonásával készült nem reprezentatív kutatásából.

2016.01.12 16:34:28 | Életmód

kutyatolvaj
fotó: wusa9.com/KXMC

Fegyveres rablás kísérlete miatt tartóztattak le egy észak-dakotai férfit, aki a titkosszolgálat tájékoztatása szerint az Obama-család egyik kutyáját akarta elrabolni.

2016.01.09 12:44:48 | Határon túl

Jobbik

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester hónapok óta bizonytalanságban tartja a fővárosiakat, pedig Budapestnek "felelős és kiszámítható politizálásra" lenne szüksége.

2016.01.08 20:55:31 | Magyarországon

boldogság

fotó: pixabay.com

Személyes életük, közvetlen környezetük 2015-ös eseményeit inkább pozitívan minősítik a magyarok, az ország tavalyi történéseit azonban többségük negatívan ítéli meg.

2016.01.06 17:04:00 | Életmód

LMP,Szél Bernadett

Az LMP szerint a kormány mesterségesen nyomott béreken, az éhbért fizető közmunka csapdájában tartja az embereket és ez a politika ésszerűtlen, felelőtlen és közpénz-pazarló.

2016.01.05 17:37:59 | Magyarországon

Fidesz

A Fidesz szerint a magyar reformok működnek: a gazdasági növekedésnek, a foglalkoztatási programoknak, a munkahelyteremtő beruházásoknak köszönhetően egyre többen dolgoznak és egyre kevesebb a munkanélküli.

2016.01.05 15:26:02 | Magyarországon

dollárok

Az Egyesült Államok tizennégy szövetségi államában emelkednek január elsejétől a minimálbérek.

2016.01.01 20:04:33 | Határon túl

pénz

A kormány 300 millió forint támogatásban részesítette Harkányt, a forrást turisztikai célú fejlesztésekre fordítják majd. Ezt közölte Tiffán Zsolt (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerdán a baranyai fürdővárosban, sajtótájékoztatón.

2015.12.30 16:13:04 | Magyarországon

Prezi

Az idei év végére megközelítette a 65 milliót a Prezi regisztrált felhasználóinak száma, 2016-ban pedig a marketing és értékesítési területen dolgozó üzleti felhasználók állnak majd a cég stratégiájának fókuszában. Ezt mondta Árvai Péter, a magyar startup társalapító-vezérigazgatója az MTI-nek adott év végi interjújában.

2015.12.29 14:57:36 | Technika

Kulcsár Attila

fotó: Sikeradó (archív)

Várhatóan kedden hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Kulcsár Attila és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyó megismételt eljárásban a Fővárosi Törvényszék.

2015.12.27 11:34:05 | Magyarországon

hotel

Tavaszra elkészül Lentiben az önkormányzati beruházásban épülő új négycsillagos hotel, amely a Dunántúlon az egyik legnagyobb szállodaberuházás. Ezt közölte az építkezés helyszínén tartott szerdai sajtótájékoztatóján a térség fideszes országgyűlési képviselője.

2015.12.23 15:50:36 | Magyarországon

Kósa Lajos
"Aczél elvtárs köztünk sétál", és a Magyar Telekom idézte meg.

2015.12.20 18:06:55 | Magyarországon

munkahelyek

Zala megyében tovább csökkent a regisztrált álláskeresők száma. November végén 30 százalékkal kevesebben szerepeltek a nyilvántartásban, mint 2014 azonos időszakában.

2015.12.17 16:43:17 | Üzlet

Tuzson Bence

Mintegy ötezer új lakást jelenthet évente az új lakóingatlanok forgalmi adójának csökkentése.

2015.12.15 23:02:40 | Magyarországon

Áder János

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Párizs legnagyobb erénye, hogy sikerült letérni a klímaváltozás okozta katasztrófák felé vezető útról, de ez még nem a globális felmelegedés megállítása Áder János köztársasági elnök szerint.

2015.12.14 15:47:06 | Magyarországon

parlament

Az MSZP szerint a Fidesz folytatta a mezőhegyesi ménesbirtokkal kapcsolatos "aljas hazudozást".

2015.12.10 16:57:37 | Magyarországon

új munkahelyek

Az egészségügyben, szolgáltatási szektorban, valamint az informatikában dolgozók többsége bármikor külföldre költözne, ha felajánlanának neki egy állást.

2015.12.10 14:13:43 | Üzlet

Ferenc Pápa

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika szent kapujának kitárásával kedden megnyitotta az irgalmasság rendkívüli szentévét.

2015.12.08 15:35:54 | Határon túl

vote

Spanyolországban először tartottak négy párt képviselőjével televíziós választási vitát. A kedd hajnalba nyúló fórumon a konzervatív Néppártot (PP), a résztvevők közül egyedül, nem a miniszterelnök-jelöltje képviselte, így a vita érdemiségét több elemző is megkérdőjelezte.

2015.12.08 12:34:18 | Határon túl

elrabolt magyarok Szíriában

Hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének a kaliforniai San Bernardinóban végrehajtott mészárlás női elkövetője.

2015.12.04 20:01:37 | Határon túl

vöröskereszt

Kitüntetéseket adott át a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri kápolnájában pénteken, a véradók napján.

2015.11.27 18:02:24 | Magyarországon

Fidesz

A Fidesz szerint egész Európában nem a kivándorlás, hanem a bevándorlás a probléma, amely az uniós betelepítési kvótával együtt veszélyezteti a biztonságot, a kultúrát, a megélhetést, a szabad mozgást és munkavállalást.

2015.11.27 17:59:45 | Magyarországon

Kara Ákos

A vállalkozások és a tudományos élet számára is nagy jelentősége van annak, hogy Magyarország novembertől teljes jogú tagja az Európai Űrügynökségnek.

2015.11.24 19:57:36 | Üzlet

család

A jövő évtől ismét bővül a családtámogatási rendszer, az erre vonatkozó előterjesztést csütörtökön tárgyalja az Országgyűlés. Ezt mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, egy XI. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.

2015.11.19 09:58:19 | Magyarországon

pm

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint Magyarországon nem a jól teljesítő, hanem a kormányhoz közelálló cégek lesznek sikeresek.

2015.11.11 14:56:29 | Magyarországon


A Lehet Más a Politika nem áll a posztkommunista pártok oldalára, így a Fidesz-KDNP oldalára sem, hiszen a pártszövetség bebizonyította, hogy ellenérdekelt az állambiztonsági múlt feltárásában.

2015.11.07 18:27:07 | Magyarországon

Balog Zoltán

A jó gazdaságpolitika teremti meg a jó családpolitika alapjait.

2015.11.06 11:38:47 | Magyarországon

Vona Gábor

A Jobbik elnöke szerint pártja felelősségteljes, kormányképes és kormányra készülő párttá lett, a soron következő választáson a magyar embereknek minden bizonnyal a Fidesz és a Jobbik közül kell majd választaniuk.

2015.11.06 10:48:02 | Magyarországon

út

A 68-as számú főút Nagyatádot elkerülő szakaszát pénteken hivatalosan is átadták a forgalomnak. Ezt mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

2015.10.30 15:51:59 | Magyarországon

logo

A kormány céljában, hogy néhány év múlva az EU-n belül Magyarországon legyen legmagasabb az ipar aránya a GDP-n belül kiemelt szerep jut az autóiparnak. Ezt mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten.

2015.10.28 16:13:00 | Magyarországon

Boross Péter

Boross Péter volt miniszterelnök szerint az 1956. október 25-én történt Kossuth téri sortűz teljesen új helyzetet teremtett a forradalomban, történelmi jelentősége pedig abban áll, hogy az ország határain belül egyetemessé tette a szabadságharcot.

2015.10.25 13:45:53 | Magyarországon

fogászat

Teljes körű fogászati ellátást nyújt mozgásukban akadályozott betegeinek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI), a Semmelweis Egyetemmel (SE) közösen működtetett rendelő kialakítását a két intézmény saját erőből valósította meg.Ezt mondta Cserháti Péter, az OORI főigazgatója hétfőn, az intézményben.

2015.10.19 15:50:04 | Életmód

Hagyó Miklós

A Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze szerint a bűnszervezet minden fogalmi eleme megállapítható az egykori szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós szervezésében életre keltett csoport esetében.

2015.10.15 17:12:42 | Magyarországon

Komondor harci jármű

fotó: Balogh Zoltán/MTI

Honvédségi, katasztrófavédelmi, határőrizeti, terrorelhárítási és rendőri feladatokra is alkalmas, magyar fejlesztésű könnyű-páncélvédettségű harcjárműveit mutatta be a Gamma Műszaki Zrt. és a Magyar Védelmiipari Szövetség szerdán Budapesten.

2015.10.14 18:43:43 | Technika

Gyöngyösi Márton

A Jobbik azt firtatja, hogy kinek az érdeke a letelepedési államkötvény.

2015.10.14 13:29:40 | Magyarországon

SZEFO
A hosszú órákon át tartó ülés nem növeli a halálozás kockázatát az Exeteri Egyetem honlapján ismertetett, hosszú távú, nagyszabású kutatás eredményei alapján.

2015.10.14 13:19:20 | Életmód

Boldogság napja

Magyarországon jelentősen javultak a foglalkoztatási adatok, ami hosszú távon megalapozhatja a többi jóléti mutatóban történő előrelépést is.

2015.10.14 12:09:26 | Életmód

brit zászló

Három egykori brit miniszterelnök és a brit üzleti szféra több vezetője áll annak a kampánynak az élére, amelynek célja, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon.

2015.10.11 14:52:13 | Határon túl

Luc Besson

Mégis Franciaországban forgatja következő filmjét Luc Besson, miután a francia kormányzat általánossá teszi a francia filmgyártás számára a harmincszázalékos adókedvezményt.

2015.10.06 16:02:12 | Kultúra

tőzsde

A vezető részvények közül a Telekom és a Mol papírjai is drágultak az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, a tőzsde részvényindexe, a BUX azonban 0,18 százalékos eséssel, 20 793,58 ponton zárt pénteken.

2015.10.04 12:14:46 | Üzlet

ír

Magyarországon munkahelyeket teremtő kapacitásbővítő megállapodásokat kötött amerikai cégekkel pénteken Chicagóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2015.10.03 13:49:48 | Határon túl

HOTEL Transylvania 2

Minden idők legjobb szeptemberi premierjét produkálta a Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó című animációs film 47,5 dolláros hétvégi bevételével az észak-amerikai mozipiacon.

2015.09.27 20:09:18 | Kultúra

Sertés állatjóléti támogatás

A kormány 2012-ben elfogadott sertésstratégiájának eredményeként növekedési pályára állt az ágazat.

2015.09.25 14:36:36 | Üzlet

férfi a rácsok mögött

Elkészült a több mint száz fiú elhelyezésére szolgáló nagykanizsai javítóintézet, amely negyven év után az első új építésű ilyen intézmény Magyarországon, s az egyetlen a Dunántúlon.

2015.09.25 14:07:39 | Magyarországon

KDNP

Ellentétes a magyar fiatalok érdekeivel az illegális bevándorlás.

2015.09.23 13:05:43 | Magyarországon

munka

Folyamatosan nő a betöltetlen mérnöki állások száma Magyarországon, ma mintegy négyezer nyitott pozíció van ezen a területen.

2015.09.22 16:17:32 | Üzlet

mobiltelefonok

Nem létezel, amíg nincs saját mobil appod. Erős kijelentésnek tűnhet elsőre, de a mutatók egyre inkább ezt az állítást igazolják, legyen szó világviszonylatról, vagy akár hazai piaci trendekről.

2015.09.22 13:56:04 | Üzlet

Kósa Lajos
A törvénytisztelő, adófizető polgárok életét keserítik meg a bevándorlók minden nap, hiszen a határlezárások miatt az ingázók nem tudnak eljutni munkahelyükre, és az áruforgalom is nehézkessé válik a határokon.

2015.09.21 12:13:22 | Magyarországon

British Telekom

A British Telecom Magyarországon működő európai szolgáltató központjának létszáma alig több mint egy év alatt másfélszeresére nőtt, elérte az 1500-at, és további 200 dolgozót terveznek felvenni.

2015.09.16 12:55:45 | Üzlet

Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. csarnoka

Elkészült a Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. tizennégyezer négyzetméter alapterületű csarnoka, a fejlesztéssel mintegy ötven százalékkal növeli kapacitását a győri székhelyű logisztikai vállalat.

2015.09.16 12:22:58 | Üzlet

Boldog brókerek

Több mint tízezren jelentkeztek a háromhónapos jelentkezési határidőn belül a Mol-csoport Growww 2015 nemzetközi gyakornoki programjára, többek között a műszaki-mérnöki tudományok, gazdaságtan, földtudományok és társadalomtudományok területéről.

2015.09.16 12:15:00 | Üzlet

javítás kipipálvaKedvezőek az ipari termelés júliusi adatai, különösen, hogy az ország minden régiójában bővült a termelés.

2015.09.14 10:26:48 | Üzlet

MFB

A vállalkozások a jövőben 3 budapesti és 397 vidéki helyszínen igényelhetik a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül közvetített visszatérítendő EU-s forrásokat és a bank saját hiteltermékeit.

2015.09.09 10:43:51 | Üzlet

bor

Tizenöt ország 220 borászata több mint 5000 féle bort kínál a 24. Budavári Borfesztiválon, amelyen koncertek, szüreti felvonulás, borkvíz és tematikus kóstolóútvonalak is várják a közönséget szerdától vasárnapig a budai Vár teraszain.

2015.09.08 12:23:47 | Kultúra

OKISZ

A Magyar Iparszövetség a kis- és középvállalkozások bevonásával nemzeti szintű elemzéseket, egyeztetéseket javasol az Európai Unió és az Egyesült Államok között létrejövő transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) hatásairól. Ezt mondta a Magyar Iparszövetség (OKISZ) elnöke az MTI-nek.

2015.09.06 15:31:46 | Magyarországon

Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a lehető legmagasabb pontszámmal értékelte, az Európai Parlament szakbizottsága pedig nagy többséggel szintén támogatta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő "pilot projektjét", amely a közeljövőben érdemi segítséget nyújthat az Európai Unió egyik legfeszítőbb szociális problémájának, az ifjúsági munkanélküliségnek a felszámolásában.

2015.09.04 12:25:56 | Határon túl

pozitív

A vártnál nagyobb mértékben fokozódott a gazdasági aktivitás augusztusban az euróövezetben. Ezt közölte csütörtökön a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.

2015.09.03 11:24:46 | Üzlet

Electrolux

Az Electrolux háztartási gépgyártó egyik észak-olasz üzeméből Magyarországra helyezik át a hűtőgépgyártás egy részét, a jászberényi gyárban pedig már elkezdődött a 70 000 darab új fejlesztésű, beépíthető hűtő gyártása. Ezt erősítette meg az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója a pénteki olasz sajtóban megjelent hírt hétfőn az MTI-nek.

2015.08.31 19:18:54 | Magyarországon

Luc Besson

Amennyiben nem részesülhet a franciaországi filmes adókedvezményekből, Luc Besson Magyarországon forgatja következő filmjét, a Valerian című tudományos-fantasztikus képregény alapján készülő sci-fi akciófilmet. Ezt maga a francia filmrendező-producer mondta az RTL francia kereskedelmi rádiónak hétfő este adott interjúban.

2015.08.25 14:16:33 | Kultúra

fiatalok árnyéka
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal már elkezdte betölteni azokat a kormánytisztviselői és közalkalmazotti állásokat, amelyeket a megnövekedett migráció miatt hirdetett meg.

2015.08.24 14:51:16 | Üzlet

Szigetvári Viktor

A fiatalok elvándorlása nem a Fidesz alatt kezdődött, de a Fidesz kormányzása alatt vált igazán jelentőssé, és ez vált az elmúlt évek egyik legsúlyosabb magyarországi problémájává.

2015.08.22 23:26:30 | Magyarországon

LMP

Az LMP üres szövegnek tartja csupán, hogy a Fidesz földpolitikája munkahelyeket teremtett, és a gazdákat hozná előnybe.

2015.08.22 14:14:11 | Magyarországon

emelkedés

Immár két és fél éve folyamatosan nőnek a bruttó és a reálkeresetek Magyarországon.

2015.08.19 12:47:47 | Magyarországon


A kormány támogatja azokat a cégeket, amelyek munkahelyeket teremtenek, fejlesztenek, beruházásokat hoznak létre, amilyen a Heineken is.

2015.08.17 15:11:13 | Üzlet

megállapodás

Magyarország az első olyan tagállam az Európai Unióban, ahol az uniós támogatások kifizetése át fogja lépni a 100 százalékot.

2015.08.13 14:09:29 | Üzlet

segítség a sikerhez
Magyar állami közbejárással mentenének meg egy vajdasági magyar céget a megszűnéstől, és ezzel magyar cég is részt venne a szerbiai privatizációban.

2015.08.10 16:53:47 | Üzlet

Kométa

A kaposvári Kometa'99 Zrt.-nél elkészült a húsminőség javítását szolgáló 700 millió forintos beruházás, amely felerészben pályázati támogatásban részesült.

2015.08.06 14:38:52 | Üzlet

nyitva

Változtatásokat készül bevezetni a brit kormány az üzletek vasárnapi nyitva tartásában: a helyi önkormányzatok belátására bízná, hogy engedélyezik-e a központban lévő üzletek mostaninál hosszabb nyitva tartást, míg a városon kívüli hipermarketek esetében érvényben hagyná az 1994 óta érvényben lévő korlátozást.

2015.08.05 12:03:49 | Határon túl

GYED Extra

Mintegy ötvenezren vették igénybe a gyed extrát tavaly, az idei év első negyedévében pedig a múlt év azonos időszakához képest több mint duplájára nőtt azoknak a száma, akik éltek a munka melletti gyed lehetőségével.

2015.08.03 16:23:28 | Életmód

Kövér László

A vidékbe, a mezőgazdaságba érdemes befektetni, érdemes azt fejleszteni. Ezt mondta Kövér László a baranyai Szentlőrincen pénteken.

2015.07.31 15:57:38 | Üzlet

Bölcsődei kisgyerekek

Gyermekhospice-ház épül a Baranya megyei Romonyán, az épület alapkövét csütörtökön helyezték el.

2015.07.30 16:08:58 | Magyarországon

Pentagon

Porkoláb Imre ezredes lett a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője. A washingtoni posztot júliustól betöltő összekötő tiszt az MTI-nek adott interjúban kiemelte, hogy e rendkívül nagy presztízsű beosztást eddig csak befolyásos nagy nemzetek katonái, például franciák, britek töltötték be. Porkoláb Imre azt mondta, megbízatása a Magyar Honvédség számára is hatalmas elismerést jelent.

2015.07.28 11:55:19 | Határon túl

nincs belépés
Az észak-olasz Bagnolo Mella kisváros polgármestere plakátokon szólította fel a lakosokat arra, hogy anyagi juttatás fejében se fogadják be a menekültkérelemmel érkező bevándorlókat.

2015.07.27 13:24:48 | Határon túl

Orbán Viktor Tusványoson 2015-ben
fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.

2015.07.25 19:10:30 | Határon túl

Gúr Nándor
Az MSZP szerint csak a plakátokon működnek a kormány reformjai.

2015.07.24 12:35:19 | Magyarországon

logo

A hatékony és versenyképes működést segíti elő a Büchl Hungaria Környezetvédelmi Szolgáltató Kft.-nél 416 millió forintból megvalósított eszközbeszerzés. Erről tájékoztatta a győri székhelyű iparihulladék-kezeléssel foglalkozó cég ügyvezető igazgatója szerdán az MTI-t.

2015.07.22 11:37:05 | Technika

problémás ügyfél

A legtöbb stresszt a problémás ügyfelekkel történő munkavégzés okozza a magyar munkahelyeken. A megkérdezett magyar vállalkozások 44 százalékánál jelentenek gondot ezek a személyes konfliktusok.

2015.07.20 18:23:55 | Életmód

fidesz

A szocialisták, amikor tehették volna, nemhogy nem segítették, hanem megnehezítették a fiatalok boldogulását.

2015.07.20 18:20:34 | Magyarországon

Növényszár és aprópénz

Már csaknem 70 vállalkozásba fektetett be összesen mintegy 9,2 milliárd forint értékű kockázati tőkét a Széchenyi Tőkebefektetési Alap.

2015.07.20 11:10:35 | Üzlet

vöröskeresztA véradás ösztönzésére indított közösségi kampányt a Magyar Vöröskereszt.

2015.07.19 14:07:24 | Tudomány

Ander Balázs
Örvendetes dolog, hogy mintegy ezer új busz beszerzését tervezik a Volán-társaságok integrációjával létrehozott regionális közlekedési központok.

2015.07.19 13:24:48 | Magyarországon

Boldog brókerek
Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma, június végén az egy évvel korábbinál 23 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 7 százalékkal voltak kevesebben.

2015.07.19 13:16:26 | Üzlet

doki

Átmenetileg a térdéhez oltották leszakadt kézfejét egy kínai férfinak, akit munkahelyi baleset ért.

2015.07.17 16:12:43 | Tudomány

LMP

Tisztességes bérek nélkül semmit nem ér a foglalkoztatási adatok javulása.

2015.07.16 18:19:48 | Magyarországon

Vértes Erdő Zrt.

Komárom-Esztergom és Fejér megyében 39 településről csaknem háromszáz közfoglalkoztatottnak biztosít munkát a Vértesi Erdő Zrt.

2015.07.16 09:14:49 | Üzlet

Gréczy Zsolt
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy a fiatalok elvándorlásának megállítása érdekében csökkentse le a tandíjakat és nyissa ki az egyetemeket a tehetséges, de szegényebb sorsú diákok előtt is.

2015.07.09 13:32:44 | Magyarországon

Májusban 15 496 személyt tartott nyilván álláskeresőként a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya, az előző havinál 1062-vel, az egy évvel korábbinál pedig több mint hétezerrel kevesebbet.

2015.07.08 13:38:01 | Üzlet

fiatalok árnyéka

Fejlesztőközpontot nyitott az NNG Szegeden, az autóipari navigációs megoldásokat készítő cég jelenleg harminc embert alkalmaz a Tisza-parti városban, ezt a létszámot néhány hónapon belül ötven, középtávon kétszáz főre kívánják emelni.

2015.07.08 13:07:40 | Üzlet

növekedés

A májusi termelési adatok azt bizonyítják, hogy a magyar ipar továbbra is a leggyorsabban növekvők között van Európában. Kommentálta a friss ipari termelési adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)  gazdaságszabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

2015.07.07 11:52:22 | Üzlet

Szél Bernadett,LMP

Az LMP át kívánja világítani a nagy közfoglalkoztató rendszereket, ennek érdekében vizsgálódik, hogy  milyen visszaélések történnek a közfoglalkoztatásban.

2015.07.02 14:21:59 | Magyarországon

VALEO

A veszprémi Valeo autóipari vállalat új termékek gyártásába kezdett, a 2,5 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 25 új munkahely létesült.

2015.06.26 14:16:34 | Üzlet

Kövér László

A kétkezi munka megbecsüléséről beszélt, és a szakmunkát méltatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Parlamentben, ahol a szakma kiváló tanulója verseny és az országos szakmai tanulmányi verseny idei helyezettjeit, felkészítő tanárait és családtagjait köszöntötték.

2015.06.26 13:54:59 | Magyarországon

jászberényi gyár

fotó: Kovács Márton/KKM/kormany.hu

Mintegy kétmilliárd forintos technológiafejlesztő beruházással százhúsz új munkahelyet teremt a jászberényi műanyagfeldolgozó, szerszámkészítő, akkumulátor-és vakolatgyártó, Jász-Plasztik Kft.

2015.06.25 15:45:11 | Üzlet

Varga Mihály

A munkahelyteremtést nevezte a kormány legfontosabb céljának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Bárándon, ahol átadta az újrainduló tésztagyárat.

2015.06.25 14:44:17 | Magyarországon

logo

A magyar kormány bővíteni fogja a kereskedőházak hálózatát a Kárpát-medencében - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a minisztérium külgazdasági értekezletén.

2015.06.23 12:02:48 | Határon túl

La Samaritaine, Párizs
Folytatódhat a párizsi La Samaritaine nagyáruház tavaly leállított felújítása és átépítése, miután a francia alkotmánytanács jóváhagyta a fővárosi önkormányzat építési engedélyét és hatályon kívül helyezte a fellebbviteli bíróság tiltó határozatát.

2015.06.21 14:43:14 | Kultúra

festmény

Az Európai Unióban megtermelt gazdasági javak mintegy 40 százalékát előállító szellemi tulajdonjoghoz köthető vállalkozásokat egyre növekvő mértékben fenyegetik a szervezett bűnözés során előállított és forgalmazott hamisított termékek.

2015.06.19 14:14:29 | Határon túl

Lázár János

fotó: Kovács Tamás/MTI

Vállalhatatlannak minősítette a Kúria Magyar László tényleges életfogytiglani ügyében hozott döntését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

2015.06.18 20:38:03 | Magyarországon

család

Az elmúlt öt év családbarát kormányzása meghozta az eredményét, egyre több gyermek születik és folyamatosan nő a gyermekvállalási kedv.

2015.06.17 11:02:06 | Magyarországon

Jobbik logo

A magyar családoknak biztos egzisztenciára van szükségük, ehhez a Fidesznek távoznia kell. Ugyanakkor reményt - az MSZP-vel ellentétben - csak a Jobbik képes kínálni.

2015.06.14 12:03:29 | Magyarországon

Tóbiás József

A gyűlöletkeltésre alapozó politika ellen emelt szót az MSZP elnöke az Európai Szocialisták Pártjának 10. kongresszusán.

2015.06.13 23:03:05 | Határon túl

Kulcsár Attila

fotó: Sikeradó (archív)

Várhatóan jövő csütörtökön vádbeszédekkel folytatódik a Kulcsár Attila és társai ellen sokmilliárdos sikkasztás miatt egy évtizede indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. 

2015.06.11 16:31:32 | Magyarországon

tehénfejés és pénz

A tejágazat jövőre mintegy 43 milliárd forint támogatásban részesül, ez 20 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt.

2015.06.11 16:01:45 | Üzlet

Gurmai Zita

A nőszervezet mai tisztújítása vezeti fel az Európai Szocialisták Pártjának péntek-szombati budapesti tisztújító kongresszusát.

2015.06.11 14:57:57 | Határon túl

Rétvári Bence
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is az elmúlt két évben 241 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik ki vannak téve a szegénység kockázatának.

2015.06.08 13:51:54 | Magyarországon

Nemzeti konzultáció
A kormány vasárnaptól az interneten is lehetővé tette a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív megválaszolását.

2015.05.31 13:53:23 | Magyarországon

Orbán Viktor évértékelő 2015

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt, mostantól azonban a figyelem lesz. Ezt mondta a miniszterelnök az évértékelőn.

2015.05.29 14:25:51 | Magyarországon

Fidesz

Rekordot döntött a nők foglalkoztatottsága, köszönhetően a munkahelyvédelmi akciónak és a gyed extrának.

2015.05.28 10:53:21 | Magyarországon

Szél Bernadett,LMP

Az LMP szerint a foglalkoztatáspolitikában teljes irányváltásra van szükség, a dolgozói szegénység felszámolására és valódi munkahelyeket teremtő programra, amelyre meglenne a forrás a költségvetésben.

2015.05.23 18:53:32 | Magyarországon

Fidesz

Huszonhárom éve nem volt olyan magas a foglalkoztatottság az országban, mint az utóbbi hónapokban.

2015.05.23 18:15:10 | Magyarországon

Pünkösd Piknik

A kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt a vasárnapra tervezett Pünkösd Piknik jótékonysági főzőversenyt hétfőn rendezik meg a Városligetben.

2015.05.22 14:30:58 | Életmód

Üzletemberek

Jelentős hazai cégek, köztük a Samsung, a Mol, a Bosch, az ELMŰ, a Decathlon, és kisebb vállalkozások is fogadták gyakorlatra az ELTE üzleti coachképzés végzős hallgatóit.

2015.05.17 15:35:39 | Üzlet

Kisfiúk lapáttal, seprűvel

A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint.

2015.05.07 09:37:10 | Üzlet

Győrffy Balázs
A Fidesz szerint a sertéshús áfájának öt százalékra csökkentése nemcsak fehéríti az ágazatot, hanem az importtal, feketegazdasággal küzdő cégek versenyképességét is javítja.

2015.05.02 14:51:23 | Magyarországon

Tóbiás József
fotó: Illyés Tibor/MTI

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Magyarország azért van bajban, mert a politikai jobboldal elsajátította a szélsőséges gondolatokat és azoknak teret engedett.

2015.05.01 17:33:55 | Magyarországon

Vona Gábor

fotó: Kovács Tamás/MTI

A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről.

2015.05.01 12:51:54 | Magyarországon

Szigetvári Viktor
Az Együtt szerint hét évvel a 2008-as magyar és világgazdasági válság kezdete után a magyar családok rosszabbul élnek, mint akkor, több adót fizetnek és sokaknak munkahely sem jut, ezen változtatni kell.

2015.05.01 12:16:40 | Magyarországon

Üzletemberek

Kevesebb munkaadót bírságoltak meg tavaly a munkaügyi ellenőrök, mint egy évvel korábban és a bírság összege is alatta maradt a 2013. évinek.

2015.04.30 18:10:52 | Üzlet

Jobbik logo

A Jobbik véleménye szerint a Délvidéken a Fideszhez, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséghez közel álló "oligarchacsoportok" juthatnak hozzá kölcsön formájában 11,5 milliárd forintnyi magyarországi közpénzhez.

2015.04.30 15:21:59 | Magyarországon

Hirtenberger Automotive Safety Hungary Bt.

Ötven új munkahely jött létre a mintegy 1,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a pápai Hirtenberger Automotive Safety Hungary járműbiztonsági rendszereket gyártó vállalatnál.

2015.04.27 14:16:22 | Üzlet

Bosch

Tízezerre nőtt a magyarországi Bosch-csoportnál foglalkoztatott munkavállalók száma, a cég tízezredik dolgozóját szombaton a Go-kart, Go-Bosch! címmel rendezett budapesti versenyen köszöntötték.

2015.04.18 19:40:20 | Üzlet

EU támogatás

A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban több mint 34 milliárd eurónyi forrásból gazdálkodhat Magyarország.

2015.04.18 18:58:52 | Határon túl

torna

Idén május 20-án rendezik a Kihívás Napját, amelynek célja, hogy minél többen végezzenek legalább napi negyedórányi aktív testmozgást.

2015.04.14 13:43:43 | Életmód

Apollo Tyres

A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közlése szerint mintegy 600 millió forint szakképzési támogatást kap a Gyöngyöshalászon gumigyárat építő Apollo Tyres.

2015.04.12 15:11:28 | Üzlet

KSH

A magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott.

2015.04.11 11:45:14 | Üzlet

tehénfejés és pénz

A munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztése a 25-55 év közötti munkavállalókra a mezőgazdaságban harmincezer-harmincötezer embert érinthet, és mintegy 6 milliárd forintot hagyhat az ágazat munkaadóinál.

2015.04.11 09:52:24 | Üzlet

Terézanyu pályázat
Több mint 500 pályamű közül választották ki idén a Terézanyu pályázat 15 díjazottját, akik dolgozó nő mivoltukról vallottak írásban, képekben és videókon.

2015.04.07 21:03:16 | Életmód

Barack Hotel
Új, 13 szobás, négycsillagos ayurvédikus gyógy- és wellness szállodát adtak át Siófokon pénteken, ami a már meglévő Calendula gyógyszálló bővítéseként, több mint 735 millió forint ráfordítással, 515 millió forint uniós támogatással épült meg.

2015.04.03 16:57:58 | Üzlet

LMP
Az LMP szerint csak a kis- és középvállalkozások teremtenek válságálló munkahelyeket, ezért fontos ezek támogatása.

2015.04.02 15:51:45 | Magyarországon

A múlt évben 2 százalékkal növekedett a söripar belföldi értékesítése, erősödött a prémium sörök forgalma, ugyanakkor folytatódott a gazdaságos árkategóriájú sörök térnyerése is.

2015.04.01 13:17:42 | Életmód

Fiatal üzletemberek

Békés megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma februárban az előző év februárjához képest, ugyanakkor nőtt az idén januárhoz viszonyítva.

2015.03.30 21:17:49 | Üzlet

FIDESZ

A Fidesz programjának célja Ajkán a további munkahelyteremtés, valamint a meglévő állások megvédése az egész választókerületben.

2015.03.28 12:21:37 | Magyarországon

összefogás a sporttért

Budapestnek a feladat nagyságára való tekintettel csak úgy szabad pályáznia a 2024-es olimpia megrendezésére, ha az ország összefog.

2015.03.27 21:14:49 | Sport

Jobbik logo

A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szerint a térség legfontosabb ügye a tapolcai kórház jövője.

2015.03.22 11:33:00 | Magyarországon

Je suis Charlie

Egyenlő munkavállalói részesedést követel a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap 11 munkatársa a vezetőségtől a párizsi terrortámadásokat követően adományokból, új előfizetésekből és támogatásokból 30 millió eurós bevételre szert tett magazin tulajdonlásában.

2015.03.20 15:25:17 | Határon túl

Donald Trump

Donald Trump ingatlanmágnás és televíziós személyiség szerdán bejelentette, hogy feltáró bizottságot állított fel a 2016-os elnökválasztáson való elindulásának mérlegelésére, valamint kampánystábtagokat vett fel Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina államokban, ahol a pártokon belüli előválasztási küzdelem első fordulóit tartják majd.

2015.03.19 10:09:10 | Határon túl

Magyar
A jólétről, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentőségéről, Magyarország és Szlovákia sikereiről beszélt egyebek mellett Németh Zsolt Kassán szombaton.

2015.03.14 19:38:25 | Határon túl

Tóth Bertalan

Az MSZP szerint a kormánynak azonnal be kell fejeznie a hazudozást, és nyilvánosságra kell hoznia az Euratom és az Európai Bizottság határozatait a paksi atomerőmű-beruházásról.

2015.03.13 14:21:13 | Magyarországon

LMP,Szél Bernadett
Életképtelennek és szükségtelennek tartja a paksi atomerőmű bővítési projektjét az LMP, az ellenzéki párt szerint a beruházás európai uniós kudarca a keleti nyitás politikájának kudarcát is jelenti.

2015.03.13 14:09:29 | Magyarországon

Novák Katalin

A családpolitika nem állítható szembe a női egyenlőséggel, azt a nőpolitikával párhuzamosan hatékonyan lehet folytatni.

2015.03.12 09:36:10 | Magyarországon

rise

A gazdaságélénkítést jelöli meg az egyik legfontosabb fejlesztési célként a 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban a Csongrád Megyei Önkormányzat a pályázati programokkal kapcsolatos tervekben.

2015.03.12 09:19:21 | Magyarországon

Audi

A változó piaci feltételek ellenére minden régióban növelte eladásait az Audi AG 2014-ben, összesen 1,74 millió autót értékesített, amellyel több mint 53 milliárd euró árbevételt ért el.

2015.03.10 12:16:26 | Üzlet

Jól-Lét Alapítvány logo
Átadták a visszafogadó munkahely díjakat hétfőn Budapesten, a kisgyermekes nők munkahelyi esélyegyenlőségét támogató munkáltatók elismerését a K&H Bank, és a debreceni NI Hungary Kft. kapta.

2015.03.09 14:56:47 | Üzlet

Orbán Viktor és Simicska Lajos

Simicska Lajos nagyvállalkozó a Mandiner portálnak vasárnap adott interjúban azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek - közös sorkatonai szolgálatuk idején - jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni a kormányfő.

2015.03.08 21:37:03 | Magyarországon

Glattfelder Béla

A gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre törekszik a kormány az új uniós pénzügyi ciklusban.

2015.03.07 15:42:59 | Üzlet

fiatal nő dolgozik
A korábbi generációknál ambíciózusabbak és képzettebbek az 1980 és 2000 között született, Y-generációba tartozó nők.

2015.03.07 11:28:50 | Üzlet

bér

Megkezdődött a Buda-Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz.

2015.03.07 11:09:28 | Üzlet

munkahelyteremtés

Jelentős termelésbővülésre és árbevétel-növekedésre számít idén az autóipari beszállító bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft., amely a tavaly bővített ipari parkban folytatja tevékenységét.

2015.03.07 10:57:11 | Üzlet

LMP,Szél Bernadett

Az LMP hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. gázszerzési gyakorlatának ügyében. 

2015.03.05 19:00:45 | Magyarországon

Tóbiás József
Az MSZP elnöke szerint a kormány szétzilálta a szociális ellátások rendszerét.

2015.03.03 19:58:46 | Magyarországon

ötlet
A világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát, egy olyan biztonsági címkét fejlesztettek ki magyar tudósok, amely használatával az eredetiség kétség nélkül azonosítható.

2015.03.03 15:15:35 | Technika

áldozat árnyéka
Többnyire pszichésen zavart személyiségűek Magyarországon a több emberen elkövetett emberölések tettesei, különösen igaz ez az öngyilkossággal végződő családirtásokra, ezért a megelőzésben nagy szerepe lehet a pszichiátriai ellátórendszer megerősítésének.

2015.03.03 14:51:25 | Magyarországon

BMW
Minden korábbinál nagyobb szabású létszámbővítést hajt végre az idén a BMW, a német autógyártó cég nyolcezer ember felvételét tervezi 2015-re.

2015.03.01 20:34:01 | Üzlet

Cornexi

Enyingről egy székesfehérvári ipari parkba költözik nyárig a müzli-termékeket gyártó Cornexi Food Kft. termelése, ahol a tervezett kapacitásbővítés legalább félszáz új munkahelyet is teremt.

2015.02.26 18:05:33 | Üzlet

autoliv

fotó: Krizsán Csaba/MTI

Biztonságiöv-gyárának bővítésével 700 új munkahelyet teremt Sopronkövesden az Autoliv svéd autóipari vállalat.

2015.02.23 21:53:00 | Üzlet

student

Több mint egymilliárd forint jut az idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti. Erről Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

2015.02.18 11:32:46 | Magyarországon

ír

Magyarország négy kereskedőházat hoz létre Oroszországban, Jekatyerinburgban, Kazanyban, Rosztovban és Szentpéterváron. Ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az M1 Ma reggel, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

2015.02.18 10:01:51 | Magyarországon

pm

A Párbeszéd Magyarországért minden magyar állampolgárnak járó alapjövedelem bevezetését javasolja a jelenlegi szociális és adórendszer átalakításával. Ezt Szabó Tímea és Karácsony Gergely, az ellenzéki párt két társelnöke közölte vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

2015.02.15 14:14:13 | Magyarországon

Üres négyzeteket rajzoló bróker
Új innovációs központot épít az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. Székesfehérváron: a közel 1,5 milliárd forint összköltségű projekthez mintegy 850 millió forintos uniós támogatást nyertek el.

2015.02.13 19:51:12 | Üzlet

Tóbiás József

Magyarországon 4,7 millió ember él a 87 500 forintos létminimum alatt, és a magyar állam saját alkalmazottainak bére sem éri el sok esetben ezt a szintet.

2015.02.13 18:12:03 | Magyarországon

migrén

A migrén kialakulásához vezető genetikai tényezőket, valamint a migrén és a stressz összefüggéseit vizsgálja a Nemzeti Agykutatási Program keretében alakult új kutatócsoport a Semmelweis Egyetemen.

2015.02.12 16:37:26 | Tudomány

tüntetés
A három héttel ezelőtti demonstráció után ismét a nagykanizsai kórház súlyponti szerepének tervezett megszüntetése és egyes osztályainak bezárása ellen tartott tüntetést szerda este az MSZP.

2015.02.11 22:06:53 | Magyarországon

repülőgép motor

Tizenegyezer munkavállalót vesz fel 2015-ben az Emirates légitársaságot is magába foglaló csoport, 2016 márciusára 6 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma.

2015.02.11 18:05:33 | Üzlet

Balog Zoltán
fotó: Marjai János/MTI

A szegénységbe nem szabad beletörődni, a kormányzati politika középpontjában ezért az aktivizálás, a munkahelyteremtés áll.

2015.02.10 14:14:54 | Magyarországon

Gréczy Zsolt
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy új, termelő munkahelyek létrehozásával, a fiatalokat lakáshoz juttató politikával és az egyetemek "megnyitásával" fékezze meg a kivándorlást, az adórendszert pedig alakítsa át a méltányos közteherviselés szabályai szerint .

2015.02.10 14:09:45 | Magyarországon

Borkai Zsolt

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint felelősen kell eljárni Budapest és Magyarország olimpiai pályázatával kapcsolatban, ez pedig akkor lehetséges, ha a megvalósíthatósági tanulmány megmutatja a realitásokat, és társadalmi párbeszédre is sor kerül.

2015.02.08 14:46:44 | Sport

Telekom

A jövő útja a távközlési, informatikai, média- és szórakoztató piac, illetve a vezetékes és mobilhálózatok integrációja lehet a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint, és mindez egy olyan digitális világban valósulhat meg, ahol az online kapcsolatok a meghatározók.

2015.02.06 10:46:27 | Magyarországon

Tesco

Megállapodott a Tesco több ezer dolgozóját képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a vállalat vezetőivel a csoportos létszámleépítéssel érintett munkavállalók ügyében, sikerült az eredetileg érintett létszám több mint a felének helyet találni más üzletekben.

2015.02.03 13:42:56 | Magyarországon

hó

Rekordot döntött hétfőn a havazás Bostonban, amely egy hét leforgása alatt másodszor borította be az észak-amerikai nagyvárost.

2015.02.03 11:35:18 | Határon túl

új munkahelyek

Munkahely-fejlesztési projektet dolgozott ki a Budapesti Gazdasági Főiskola több felsőoktatási, vállalkozói érdekképviseleti partnerrel közösen, a 329 ezer euró, azaz 102 millió forint költségű projekthez a konzorcium 247 000 euró uniós támogatást nyert.

2015.02.01 11:12:50 | Üzlet

Rail Safe Kft.

Európai uniós támogatással vasúti biztosítóberendezéseket előkészítő és összeszerelő csarnokot épített a Rail Safe Kft.

2015.01.31 16:26:40 | Magyarországon

hó

Noha az Egyesült Államok északkeleti területeire betörő téli vihar New Yorkot elkerülte kedden, az északabbra fekvő New England-i államokra sűrű hóesés, viharos erejű szél és áradás zúdult.

2015.01.28 11:56:09 | Határon túl

számológép

Legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak a munkavállalók arról, kérik-e munkáltatójukat a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésére, azaz a munkáltatói adómegállapításra. Erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.

2015.01.27 11:11:33 | Magyarországon

számológép

Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyi jövedelemadó-bevalláshoz (szja-bevallás) szükséges csomagot. Ezt közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

2015.01.23 10:54:21 | Üzlet

Hotel Bock Ermitage

Kibővült a Bock Hotel Ermitage: a négycsillagos szálloda 334 millió forintból kialakított új szárnyát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter avatta fel Villányban csütörtökön.

2015.01.22 17:25:40 | Üzlet

munka

Csökkent az álláskeresők száma tavaly november-decemberben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján, decemberben 391 000-en kerestek állást, ami 11 éve a legalacsonyabb szám.

2015.01.22 17:05:50 | Üzlet

Barack Obama

Az Egyesült Államok világszerte kiáll azok mellett, akik a terroristák célpontjaivá váltak, akár a pakisztáni iskolákban vagy Párizs utcáin.

2015.01.21 09:39:27 | Határon túl

zöldmunkás

Az Egyesült Államokból érkező befektetésekből jön létre a legtöbb új munkahely azon beruházások közül, amelyek elindításában a Nemzeti Befektetési Ügynökség részt vett 2014-ben. 

2015.01.19 20:58:26 | Üzlet

demokratikus koalíció

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány "rezsihazugsága" után a piaci árak csökkenése lehetővé tenné a lakossági földgáz és távhő árának látványos, akár 30 százalékot is elérő mérséklését.

2015.01.19 15:32:18 | Magyarországon

szuezi csatorna

fotó: Máté Bence/MTI

Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.

2015.01.18 12:18:12 | Határon túl

Auchan áruház
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 16 töltőállomást üzemeltet Magyarországon, bezárást nem tervez.

2015.01.16 19:23:05 | Üzlet

tőzsde

A Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft.-t is átveszi a lengyelországi Praktiker áruházlánc után a svájci székhelyű stratégiai befektető, a Papag AG.

2015.01.16 18:12:26 | Üzlet

Tóth József

A következő négy évben 25-30 milliárd forintot kíván fejlesztésre fordítani Budapest XIII. kerülete.

2015.01.16 16:55:34 | Magyarországon

kerekesszék

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartja az útdíjat, ezért arra kérte a kormányt, hogy legalább a gyorsforgalmi utakon és a nagyáruházakhoz vezető autópálya-szakaszokon szüntesse meg a díjfizetési kötelezettséget.

2015.01.13 10:23:36 | Magyarországon

Lukács Zoltán

Az MSZP szerint a magyar emberek és vállalkozások zsebében akkor maradna több pénz, ha a korrupt Fidesz-kormány befejezné a nagyüzemi pénzbehajtást.

2015.01.08 21:36:49 | Magyarországon

bilincsben

Németországban 60 gyilkossági kísérletet és 30 beteg megölését ismerte be egy ápoló, akit eddig három ember halálával kapcsolatban vádoltak meg.

2015.01.08 20:39:52 | Magyarországon

SZEFO

Jelentős létszámfejlesztést indított el a szegedi székhelyű, elsősorban ruházati termékeket előállító SZEFO Zrt., az állami tulajdonú cég a csongrádi megyeszékhelyen és Hódmezővásárhelyen összesen mintegy kétszáz főt szeretne felvenni telephelyeire. 

2015.01.08 16:02:07 | Üzlet

választásHétfőig minden érintett veszprémi választópolgárnak meg kell kapnia a februári időközi országgyűlési választás kitűzéséről szóló értesítőt, a jelöltek hétfőn kezdhetik gyűjteni a választók ajánlásait a február 22-én esedékes voksolásra.

2015.01.04 17:20:56 | Magyarországon

Bangóné Borbély Ildikó

Az MSZP szerint több mint száz éve nem épült olyan kevés új lakás Magyarországon, mint napjainkban. Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján annak a véleményének is hangot adott, hogy az adatok további romlására lehet számítani.

2015.01.04 16:11:50 | Magyarországon

szeretlek Magyarország

Magyarország turisztikai teljesítménye jelentősen meghaladja a világátlagot a Turisztikai Világszervezet adatai szerint, az év első nyolc hónapjában a külföldi turistaérkezések száma Magyarországra 7,6 százalékkal nőtt, miközben világszinten 4,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

2014.12.31 13:38:09 | Üzlet

Pásztor István

fotó: Molnár Edvárd/MTI (archív)

A vajdasági magyarság szempontjából sikeresnek értékelte a 2014-es esztendőt Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kedden a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című interjúműsorában.

2014.12.30 18:56:42 | Határon túl

beosztott

Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon bővült leggyorsabban a női foglalkoztatás.

2014.12.30 15:56:26 | Üzlet

bér

Jövőre 105 000 forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 000 forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék. 

2014.12.29 15:18:21 | Üzlet

lakásépítés

Az új lakások építése ugyan még mindig a negatív csúcs közelében van, de a használtlakás-piac már emelkedő pályára állt, ami az új lakások iránti kereslet élénkülését vetíti előre ingatlanpiaci szakértők szerint.

2014.12.28 10:53:54 | Üzlet

Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Egyesült Államok befolyást akar szerezni Közép-Európában, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót.

2014.12.24 13:34:33 | Magyarországon

Cipősdoboz vár

fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Összesen 51 300 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött, majd osztott szét a rászoruló gyerekek között a Baptista Szeretetszolgálat az advent ideje alatt.

2014.12.24 12:49:52 | Magyarországon

étel

Tíz napon keresztül tízezer adag ételt oszt ki a rászorulók közt a Bige Holding Csoport Nyíregyházán.

2014.12.23 12:17:37 | Magyarországon

kerekesszékes

Még az idén 2 milliárd 670 millió forint támogatást kapnak a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató akkreditált cégek a munkakörülmények javítására, eszközeik fejlesztésére.

2014.12.18 14:51:58 | Üzlet

adó

A kormány készen áll a társasági adó csökkentésére, s Varga Mihály a hitelezés, s ezen keresztül a beruházások, fejlesztések élénkítése érdekében elképzelhetőnek tartja a bankadó csökkentését is.

2014.12.16 10:48:46 | Magyarországon

biogáz

Összesen egymilliárd forintból, több mint 600 millió forintos EU-s támogatás felhasználásával épít biogáz üzemet Vajszlón az Ormánsági Zöldenergia Kft.

2014.12.15 17:23:46 | Üzlet

Angela Merkel

A franciák jelentős többségének jó véleménye van Angela Merkel német kancelláról, hazájáról azonban csak 59 százalékuk gondolkodik így.

2014.12.14 17:51:08 | Határon túl

online hirdetést

Online mezőgazdasági portált hoz létre az információs technológiai fejlesztés keretében a mezőgazdasági tanácsadással foglalkozó Agrotechfood Zrt, a cég erre a Versenyképes üzleti környezet fejlesztése pályázati programból nyert az idén márciusban 144,27 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

2014.12.14 17:45:33 | Technika

Orbán Viktor

Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán.

2014.12.14 17:25:21 | Magyarországon

Angela Merkel

A német kancellár szerint az Európai Unió legfontosabb feladata a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása.

2014.12.13 16:39:31 | Határon túl

Nő áll a létrán távcsővel

Tatabányai számlagyárat számoltak fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal közép-dunántúli pénzügyi nyomozói, az érintett cégek 110 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek.

2014.12.12 16:24:10 | Üzlet

munka

Javulnak a munkakeresők lehetőségei 2015 első negyedévében a Manpower felmérése szerint: a munkaadók 13 százaléka tervez létszámbővítést a következő három hónapban, 8 százalékuk elbocsátással számol, míg 73 százalék nem tervez változást.

2014.12.09 12:03:39 | Magyarországon

Varga Mihály

A hazai kis- és középvállalkozások fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, mintegy 2 millió embernek biztosítanak munkahelyet, a munkavállalók 73 százalékát foglalkoztatják.

2014.12.05 18:34:07 | Üzlet

Gyárfás Tamás

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint kétségtelenül nagyobbak az esélyek Közép-Európa, így Budapest számára is egy olimpiai pályázatot, illetve rendezést illetően a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020 reformprogramjának megvalósulása esetén.

2014.11.30 15:44:29 | Sport

Bangóné Borbély Ildikó
Az MSZP szerint az embereknek most kell felemelniük a hangjukat a Miniszterelnökségen bejelentett fizetetlen túlmunka ellen, különben hamarosan mindenki hasonló helyzetben találhatja magát.

2014.11.29 16:21:23 | Magyarországon

munkaerő

Összesen másfél milliárd forintért megvásárolta és több mint a duplájára bővítette a vasútépítés során műszaki háttérbázisként szolgáló üzemcsarnokot a Swietelsky Vasúttechnikai Kft. Celldömölkön.

2014.11.28 14:23:31 | Üzlet

jó emberek

Básti Julival a főszerepben mutatják be a Jó emberek című darabot a Centrál Színházban pénteken.

2014.11.27 21:10:40 | Kultúra

Sípark

Az aktív munkavállalók között egyre nagyobb a hajlandóság a rendszeres testmozgásra, közel 93 százalékuk sportol hetente legalább kétszer.

2014.11.27 13:44:25 | Életmód

gén

A humán és növényi genetikai kutatások izgalmas világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők csütörtökön, november 27-én a Magyar Tudományos Akadémián, ahol olyan kérdésekről esik majd szó, hogy miként hatnak egymásra az örökölt és a környezeti tényezők az egészségvédelem esetében, létezik-e személyre szabott orvoslás, vagy milyen növényi kórokozók változtatták meg az emberiség történelmét.

2014.11.26 12:43:42 | Tudomány

gear

Vezetésbiztonsági elektronikai berendezés gyártását kezdte meg a Continental kőbányai gyárában egy 1,4 milliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően. Ezt mondta az MTI-nek a gyáregység vezetője.

2014.11.25 10:08:54 | Magyarországon

LMP,elnökválasztás

A munkahely- és otthonteremtést, illetve a szociális biztonság megerősítését képviselné az Országgyűlésben az LMP újpesti képviselőjelöltje. Kanász-Nagy Máté vasárnap, Újpest központjában tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy milliárdos látványberuházások helyett a helyiek hétköznapi problémáit oldaná meg.

2014.11.23 12:34:35 | Magyarországon

Schott Kft.

Tíz új gyártósort vásárol és bővíti termelési kapacitását a Schott Kft.

2014.11.22 14:20:21 | Üzlet

LMP,elnökválasztás

Az LMP szerint a kabinet "nekimegy" a szociális és a munkanélküli ellátások, pedig a szociális háló megerősítésével kellene foglalkoznia.

2014.11.21 14:24:01 | Magyarországon

Marzek kner packaging

Egymilliárd forintból bővítette gyártókapacitását a Marzek Kner Packaging csomagoló anyagokat gyártó nyomdaipari vállalat Békéscsabán, a beruházást a bővülő exportpiaci igények indokolták.

2014.11.20 17:23:44 | Üzlet

Jobbik

Ha a jobbikosok összefognak, legyőzhetik a vasárnapi időközi választáson a Fideszt.

2014.11.20 00:51:24 | Magyarországon

Hungary Japan

Az elmúlt években a magyar-japán gazdasági kapcsolatok látványosan bővültek és a politikai kapcsolatok is kiválóak a két ország között.

2014.11.19 14:27:06 | Üzlet

malom

A legmodernebb technológiával  felszerelt, 1,8 milliárd forintból megépített malomüzemet adtak át a Veszprém megyei Kádártán.

2014.11.19 13:26:57 | Magyarországon

Keystone

Egyetlen szavazaton bukott el kedden a demokrata többségű amerikai szenátusban a környezetvédők által támadott, nagyszabású Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának engedélyeztetése.

2014.11.19 10:01:21 | Határon túl

closed

A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést. Ezt közölték a cégek az MTI-vel.

2014.11.18 12:42:26 | Magyarországon

adó

Az Országgyűlés mai ülésnapján fogadhatja el a kormány jövő évi adócsomagját. A képviselők napközben egyebek mellett a kabinet fair bankokról szóló előterjesztését tárgyalják majd.

2014.11.18 12:15:02 | Magyarországon

ellenőrzés

Egyre nagyobb az érdeklődés az ELTE üzleti coachképzése iránt, az idén ősszel már második alkalommal indult a posztgraduális képzés, amelyet februártól egy újabb, keresztféléves program is kiegészít. 

2014.11.15 22:07:32 | Magyarországon

díj

Átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért októberi elismeréseit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten.

2014.11.12 15:50:29 | Üzlet

tüntetés

Csendes, figyelemfelkeltő demonstrációra készül kedden a német tulajdonú Bosch miskolci gyára előtti közterületen, a parkolóban a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete.

2014.11.10 15:21:42 | Magyarországon

kerekesszékes

Szóvivői és kommunikációs tréninget tartottak a szakma ismert képviselőinek részvételével mozgássérült érdeklődőknek szombaton Budapesten.

2014.11.08 13:33:26 | Magyarországon

együttműködési megállapodás

A Kőröstej cégcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány csütörtökön.

2014.11.06 13:08:57 | Üzlet

gear

Befejezés előtt áll a bonyhádi ipari parkban a Völgységi Ipari Park (VIP) Nonprofit Kft. bővítési projektje, amelynek keretében két, összesen 6000 négyzetméteres üzemcsarnok épül. Így tájékoztatta a kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.

2014.11.05 08:45:23 | Magyarországon

fejlesztés

Felmérik a kaposvári vállalkozók fejlesztési, létszámbővítési, illetve az ehhez szükséges pályázati forrásigényeket.

2014.11.05 08:35:37 | Magyarországon

work

Jóváhagyta a különleges helyzetek, a gazdasági válság vagy természeti katasztrófa következtében lerövidített munkaidő állami támogatását a cseh kormány.

2014.11.04 09:35:45 | Határon túl

Bux index

A következő években több EU-forrás jut a vidéki élet vonzerejének növelésére. Ezt a szerteágazó tevékenységet hangolja össze a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, amely több száz új program, a helyi közösségeket erősítő ötlet megvalósítását támogatja.

2014.11.02 12:11:49 | Magyarországon

fiatalok

Magyarország nyolc hónapja listavezető a női munkanélküliség csökkentésében.

2014.11.02 11:54:07 | Üzlet

munka

Folytatódhatnak a kedvező folyamatok a munkaerőpiacon az idén az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által szerdán közölt munkaerő-piaci adatokkal kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy a foglalkoztatottság a versenyszférában is bővül.

2014.10.29 13:33:37 | Magyarországon

SZÉP

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt javasolja, hogy ne változtassanak a SZÉP-kártya adóterhein, döntően a kis- és középvállalatok által működtetett hotelek és munkahelyek védelme érdekében.

2014.10.28 14:17:12 | Magyarországon

fa

Új rönkvágó üzemcsarnokot épít, a meglévő műhelyét pedig bővíti és korszerűsíti a Szalai Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. Zalalövőn, az ipari parkban. Így tájékoztatta a cég ügyvezetője hétfőn az MTI-t.

2014.10.28 11:54:53 | Magyarországon

Orbán Viktor a magyar zászlót nézi

Magyarország számára fontos szempont volt, hogy az Európai Unió új klíma- és energiastratégiája ne rójon súlyos terhet a magyar költségvetésre, és ezt sikerült teljesíteni.

2014.10.24 16:26:32 | Határon túl

Orbán Viktor EU-csúcson
fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

Gazdaságpolitikai témák megvitatásával - a növekedés és munkahelyteremtés ösztönzési lehetőségeinek áttekintésével - folytatták pénteken az előző napon megkezdett brüsszeli tanácskozásukat az EU-országok állam-, illetve kormányfői.

2014.10.24 14:15:33 | Határon túl

Tesco

Nőtt a magyarországi Tesco első féléves forgalma.

2014.10.23 14:21:46 | Üzlet

strike

A Liga Szakszervezetek tiltakozik a béren kívüli juttatások közterheinek jelentős mértékű emelése ellen, és az internetadó bevezetésének terve ellen. Ezt közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.

2014.10.22 15:39:08 | Üzlet

internet

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az internetadóval kapcsolatos javaslatát, mert az akadályozná az internet magyarországi terjedését, és ellehetetleníti a kis és közepes, szinte 100 százalékban magyar tulajdonú kábelszolgáltatókat.

2014.10.22 15:02:10 | Üzlet

internet

Az Együtt-PM szövetség elfogadhatatlannak tartja a netes adatforgalom megadóztatást, és azt követeli, hogy ne legyen internetadó.

2014.10.22 14:27:11 | Üzlet

Gréczy Zsolt
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaival bejelentett jövő évi adócsomag Magyarország számára rövid távon a pangás, hosszú távon pedig a leszakadás és reménytelenség költségvetését ígéri.

2014.10.21 16:28:17 | Magyarországon

Angela Merkel

Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök béketervét minden pontjában meg kell valósítani.

2014.10.20 18:30:05 | Határon túl

Audi TT Roadster
November elején kezdődik meg az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában a TT Roadster modell gyártása.

2014.10.20 13:13:06 | Üzlet

Gőgös Zoltán

Az MSZP felhívja Orbán Viktor figyelmét, hogy a haza azé a hatmillió emberé is, aki nem szavazott a Fideszre.

2014.10.19 17:34:04 | Magyarországon

Orbán Viktor

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Csak a munka révén lehet Magyarország olyan hely, ahol mindenkinek lehetősége lesz a tisztes és jó életre.

2014.10.19 17:29:53 | Magyarországon

wellness_lány

Bővíti szálláshelyeit, gyógyászati és wellness szolgáltatásait Szarvason a Liget Wellness és Konferencia Hotel.

2014.10.16 20:10:16 | Üzlet

repülőgép

Kétszázötven Airbus A320neo vásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot a gyártó India legnagyobb belföldi légitársaságával, az IndiGóval. Ezt közölte a toulouse-i cég szerdán az MTI-vel.

2014.10.15 17:04:18 | Üzlet

Indotek

Ötezer négyzetméteres új logisztikai központ épül Nyíregyházán a 4-es főút mellett, a 890 millió forintba kerülő beruházás alapkövét kedden tették le a nyírségi megyeszékhelyen.

2014.10.14 12:22:33 | Magyarországon

Orbán Viktor országgyűlés

fotó: Kovács Attila/MTI

Óriási fölénnyel győzött a Fidesz-KDNP a vasárnapi önkormányzati választáson, ez a győzelem pedig az egész országé. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlament hétfői plenáris ülésén.

2014.10.13 14:09:37 | Magyarországon

Orbán Viktor miniszterelnök

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán Viktor miniszterelnök szerint mivel az egység és az összefogás meghozta az eredményét az elmúlt négy évben, az emberek tekintélyes része folytatni akarja ezt a politikát.

2014.10.10 17:26:42 | Magyarországon

investing

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap eredményes működése bebizonyította, hogy az uniós forrásokat visszatérítendő támogatásokra is használni kell.

2014.10.09 15:10:58 | Üzlet

Körös Hotel

Holland magánszemélyek vásárolták meg a közel másfél évtizede üresen álló Körös Hotel épületét Békéscsabán a belvárosban.

2014.10.09 14:10:14 | Üzlet

ADA matrac

Mintegy félmilliárd forintos beruházással épít matracgyártó üzemet Zalaegerszegen az osztrák ADA cégcsoport, amely 100 új dolgozót alkalmaz a jövő nyárra elkészülő gyárban.

2014.10.09 12:42:25 | Üzlet

Varga Mihály

fotó: Földi Imre/MTI

 A devizahitelesek problémájának megoldásakor sikerült megtalálni azt az egyensúlyi pontot, ahol még nem kerül veszélybe a bankok működése, de rendezni lehet a bankrendszer ügyfelek felé fennálló "súlyos adósságát".

2014.10.09 12:37:32 | Magyarországon

Emirates Airlines

Szegeden is keres munkatársakat, elsősorban légiutas-kísérőket az Emirates Airlines.

2014.10.09 12:36:53 | Üzlet

pénzeső

Újra a válság előtti szinten a világ vállalatvezetőinek gazdasági fejlődésbe vetett bizalma, a cégek 40 százaléka tervez akvizíciót, ennek köszönhetően a vállalati felvásárlások és értékesítések száma és értéke is elérheti a 2006-os szintet.

2014.10.08 15:15:00 | Üzlet

Bokros Lajos választási plakátja

A helyi vállalkozásoknak kedvező, magas minőségi követelményeket támasztó, szabad versenyt biztosító budapesti közbeszerzések bevezetésére tett ígéretet szerdán Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom baloldali pártok támogatását élvező főpolgármester-jelöltje.

2014.10.08 15:02:08 | Magyarországon

tojás

A magyar tojástermelők védelme érdekében az ellenőrzött minőséget jelentő koronás védjegy terjesztése és népszerűsítése az egyik legfontosabb feladat.

2014.10.07 13:07:00 | Üzlet

Kósa Lajos
A Fidesz-KDNP önkormányzati programja ma az egyedüli, amely az emberekről szól, a települések jövőjéről, a gyulaiakról, a Békés megyeiekről és a vidéki Magyarországról.

2014.10.05 19:28:00 | Magyarországon

TESCO

Ideiglenes, majd tartós munkahelyhez juthatnak a fiatalok a Tesco, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége és az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége együttműködésével, a közös akciót a munkanélküli, ez év nyarán végzett fiatalok számára hirdették meg.

2014.10.04 20:37:14 | Üzlet

Cser-Palkovics, Orbán

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét. Ezt hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök.

2014.10.04 20:27:11 | Magyarországon

Taliga pénz

Az álláskeresők munkahelyhez jutását segítő programjához több mint százmillió forintot kapott adományként az Ökumenikus Segélyszervezet.

2014.10.04 19:10:55 | Magyarországon

internet

Az informatikai szakemberhiány globális probléma, csak Magyarországon mintegy tízezer betöltetlen informatikus állás van.

2014.10.02 18:21:36 | Életmód

Vona Gábor

Sorsdöntő választásnak nevezte a közelgő önkormányzati voksolást a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke csütörtöki devecseri sajtótájékoztatóján.

2014.10.02 18:09:14 | Magyarországon

gyerek

Megújult Magyarország legnagyobb bölcsődéje. Az Újpesten, a Homoktövis utcában található intézményben a korábbi 130-cal szemben immár 170 kisgyermeket tudnak ellátni.

2014.10.01 12:25:48 | Magyarországon

Schiffer András

Schiffer András véleménye szerint jó esély van arra, hogy az LMP egy, két vagy akár több képviselőt is delegáljon a Pest megyei közgyűlésbe az októberi önkormányzati választáson.

2014.09.29 15:31:14 | Magyarországon

LMP,elnökválasztás

Az LMP célja az, hogy a városban megszűnjenek az üres kirakatok, a közbeszerzéseknél a kisvállalkozásokat pozitív módon különböztessék meg, az őket sújtó több tucatnyi adófajta számát pedig csökkentsék.

2014.09.27 02:12:53 | Magyarországon

strike

Jóllehet a francia kormány már teljesítené az Air France pilótáinak követelését, ők folytatják a sztrájkot, mert a légitársaság és a kormány ellentmondásosan nyilatkozik a céghez tartozó fapados társaság, a Transavia fejlesztéséről.

2014.09.24 17:44:39 | Határon túl

diák

A jobb karrierlehetőségek és családjuk miatt mind több kínai diák tér haza iskolája elvégzése után. Ez derül ki a kínai oktatási minisztérium által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.

2014.09.23 17:17:00 | Határon túl

Tóbiás József

Az októberi önkormányzati választásnak a hatalom helyett az emberekről, a közösségekről és a közös sorsról való döntésről kell szólnia.

2014.09.20 14:22:56 | Magyarországon

napelem

Lerakták a mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő napelemgyár alapkövét szombaton Csorna határában.

2014.09.20 14:18:22 | Üzlet

kutyabarát hely

Budapesten a Mazel Tov éttermet, vidéken az ürömi Hütte éttermet választották meg étterem kategóriában az év kutyabarát helyének az azonos címmel meghirdetett pályázat internetes szavazói.

2014.09.19 19:49:54 | Életmód

Tojótyúktelep

A jelenlegi, évi nyolcmilliárd forintos baromfi állatjóléti támogatást hárommilliárd forinttal megnövelik 2015-re, ami az idei utolsó negyedéves, jövőre kifizetendő támogatásokban már meg fog jelenni.

2014.09.18 17:49:46 | Üzlet

Boldog bróker

A legfrissebb felmérés szerint hiába fejlett és bővül a magyarországi üzleti szolgáltató központok piaca, az iparág legsúlyosabb problémája a megfelelően képzett munkaerő-utánpótlás hiánya.

2014.09.18 16:49:00 | Üzlet

pilóták

Az amerikai Boeing repülőgépgyár szerint a következő húsz évben négyszáznegyvenezer kereskedelmi pilótára és technikusra lesz szüksége a légi iparnak.

2014.09.18 15:09:42 | Üzlet

lakásépítés

A kormány által őszre tervezett lakásépítést ösztönző intézkedéseket megelőzendő, saját javaslatcsomagot készített a Magyar Építőanyagipari és Építési Termék Szövetsége (MÉASZ). Ezt jelentette be Vidor Győző, a szakmai szervezet elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

2014.09.16 10:20:22 | Magyarországon

bicikliző

Javul a közérzete annak, aki kocsi helyett gyalog vagy biciklivel jár munkába. Könnyebben koncentrálnak, kevesebb stresszről számolnak be, mint azok, akik autót vezetve ingáznak.

2014.09.15 16:50:58 | Életmód

Orbán Viktor

fotó: Illyés Tibor/MTI

A bankok elszámoltatásáról beszélt a leghangsúlyosabban Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, az őszi ülésszakot megnyitó, napirend előtti felszólalásában.

2014.09.15 16:16:38 | Magyarországon

kérdőjel

Hogy nem tudja? Honnan is tudná? A dánok ugyanis csak most jutottak el oda, hogy egy országos szavazás keretében hivatalos nemzeti ételt választanak maguknak. 

2014.09.12 20:51:29 | Életmód

víz

Egy új magyar eljárással minimálisra csökkenthető az ivóvíz arzéntartalma, a technológia főként Délkelet-Magyarországon terjedhet el, ahol helyenként az uniós előírás 5-20 szorosát is eléri az arzéntartalom.

2014.09.09 09:07:20 | Életmód

The Budapest Design Meetup Group

A kőszegi nemezgyár épületének hasznosítására született koncepciókat mutatnak be csütörtökön a HOLIS nyári egyetem résztvevői a Design Terminálban, ahol a tábor tapasztalatairól is beszámolnak az érdeklődőknek.

2014.09.08 10:24:10 | Kultúra

Barack Obama

Kormányának gazdasági sikereit méltatta és a minimálbér megemelését sürgette a munkáltatóktól Barack Obama elnök hétfőn, az amerikai Munka napján Milwaukeeban megrendezett szakszervezeti fesztiválon.

2014.09.02 09:10:24 | Határon túl

Manuel Valls
Manuel Valls francia miniszterelnök szerint "Németország nem menekülhet el a felelősség elől, neki is szüksége lesz gazdaságélénkítésre".

2014.08.31 15:54:59 | Határon túl

Mustgázveszély

Az őszi szüreti időszak közeledtével a mustgáz veszélyére hívja fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

2014.08.30 17:46:33 | Magyarországon

Szép kártyát mutató lány
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten átadta az egymilliomodik SZÉP-kártyát András Klára, az Egis Gyógyszergyár osztályvezetőjének.

2014.08.28 13:56:19 | Üzlet

munka

Július végén 414 200 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, júniushoz képest 5,6 százalékkal, tavaly júliushoz képest 16,7 százalékkal kevesebbet.

2014.08.27 20:07:34 | Üzlet

csoda sikere

Az EY-hoz 66 új munkatárs csatlakozott a nyáron Magyarországon, világszinten pedig tizenötezerrel nőtt az elmúlt egy évben a cég magasan képzett szakembereinek a száma.

2014.08.27 19:37:31 | Üzlet

Kaposvári Húsgyár

Újabb pályázatot írnak ki a tavalyelőtt leállított kapuvári húsgyár vagyonára, miután az előző kör nyertese a határidőig nem fizette ki a vételárat, ezért felmondták a vele kötött szerződést.

2014.08.27 16:34:12 | Üzlet

programozó

Amerika után Szegeden terjeszkedik az NNG, az ősszel nyíló új fejlesztői központba kétszáz új, főleg programozói állásra keresnek munkatársakat.

2014.08.27 16:24:32 | Üzlet

Kezet rázó brókerek

Hétfőtől kaphatják meg a választási irodáktól a jelöltek és jelölőszervezetek az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának aláírásgyűjtése.

2014.08.25 13:42:35 | Magyarországon

Diákmunka

Sikeres szezon végéhez közeledik a nyári diákmunkaprogram, az idei vakáció hónapjaiban 23 ezer 500 fiatal vállalt valamilyen hivatalos elfoglaltságot, 7500-zal több, mint a tavalyi szezonban.

2014.08.24 13:06:16 | Üzlet

A látássérültek komplex rehabilitációját szolgáló, valamint oktatóközpontként működő intézmény alapkövét tették le pénteken Tatán, az intézmény a Vakok Állami Intézetének tatai telephelyeként működik 2015 márciusától.

2014.08.22 12:27:07 | Magyarországon

Balog Zoltán, Fidesz
Az esélyteremtés az állam egyik legfontosabb feladata az ifjúságpolitikában.

2014.08.21 17:29:05 | Magyarországon

kutyabarát hely

Szeptember 15-ig lehet szavazni az év kutyabarát helyére, a díjat az internetes voksok alapján több kategóriában osztják majd ki szeptember 18-án.

2014.08.21 13:13:50 | Életmód

tészta

Természetes, bioaktív anyagokkal dúsított tésztát fejlesztett összesen 146 millió forintos beruházással a budapesti Capriovus Kft., amely a kutatás-fejlesztési (K+F) projekthez több mint 94 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán.

2014.08.20 12:00:07 | Életmód

Fidesz

Kovács Ferenc jelenlegi polgármestert indítja polgármesterjelöltként a Fidesz-KDNP Nyíregyházán.

2014.08.18 14:58:43 | Magyarországon

mszp

Nagy Lászlót, az MSZP városi elnökét, korábbi alpolgármestert indítja polgármesterjelöltként a Változást Nyíregyházáért ellenzéki pártszövetség az októberi önkormányzati választáson Nyíregyházán.

2014.08.18 12:34:30 | Magyarországon

munka nélkül

Százhúsz Csongrád megyei cég nyert több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást idén a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásait segítő pályázatán.

2014.08.15 10:33:35 | Üzlet

hatos lottó

Az idei év első fél évében a Szerencsejáték Zrt., az állami lottótársaság kimagasló eredményt ért el, a közel 148 milliárd forintos árbevétele 36 milliárd forinttal, 32 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét, amelyre a társaság alapítása óta nem volt még példa.

2014.08.11 16:08:36 | Üzlet

Waberer's

Újabb 400 gépjárművezetőt vesz fel a Waberer's csoport azt követően, hogy az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést; az egy szerelvényre jutó sofőrök számának emelkedésével nő a pilóták pihenésre fordítható ideje is.

2014.08.11 16:01:12 | Üzlet

gyerekek

A finiséhez érkezett nyári vakációban a nyár örömeit mintegy 1,2 millió iskolás gyerek élvezheti, felügyeletük, ellátásuk a helyi önkormányzatok feladata, mégis több százezerre tehető a "kulcsos gyerekek" száma, akik szüleik munkahelyi elfoglaltsága miatt napközben egyedül maradnak.

2014.08.10 12:06:47 | Kultúra

Csökkenő piros nyíl

Élénkülő forgalom mellett jelentősen esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott erősödni

2014.08.10 11:44:50 | Üzlet

okostelefon

A britek több időt töltenek tévézéssel, okostelefonokkal, táblagépekkel és rádióhallgatással, mint alvással.

2014.08.07 16:16:24 | Életmód

Sallai R. Benedek

Az LMP szerint a mezőgazdasági birtokok területalapú támogatási rendszerének átalakítása a kormányzati ígéretek ellenére sem alkalmas a kisgazdaságok megsegítésére.

2014.08.05 13:10:26 | Magyarországon

 

Együtt-PM

Az Együtt-PM a multinacionális cégekkel kötött minden stratégiai megállapodás nyilvánosságra hozatalát követeli.

2014.08.04 10:33:20 | Magyarországon

Fidesz

A vidék munkahelymegtartó képességének az erősítése, a kis- és közepes gazdaságok, a fiatal gazdálkodók támogatása szerepel a kiemelt célok között a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban.

2014.08.01 21:01:11 | Magyarországon

átúszás

Tavaly mintegy 31 millió látogatót fogadott Magyarország mintegy 200 turisztikailag is jelentős fürdője, amelyekben a fejlesztéseket a következő uniós költségvetési ciklusban is folytatják.

2014.08.01 20:35:46 | Életmód

Nemak Győr

fotó: Nyikos Péter/MTI

Több mint ötmilliárd forintos beruházással száz új munkahelyet teremt a kisalföldi megyeszékhelyen a hengerfejeket és motorblokkokat gyártó, mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft.;

2014.08.01 13:06:00 | Üzlet

Szijjártó és Fitos

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Ganz Holdinggal a kormány, így a Richter és a Waberer's után a Ganz a harmadik magyar tulajdonú cég, amellyel a kabinet ilyen megállapodást írt alá.

2014.07.30 12:05:50 | Üzlet

A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 122 ezer volt az idei év második negyedévében, 190 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

2014.07.30 09:45:28 | Üzlet

kínai munkaerő

A kiszámítható karrier, a munkahelyi biztonság és a kedvező juttatások miatt idén is az állami tulajdonban lévő vállalatok a legvonzóbbak a kínai munkavállalók számára.

2014.07.28 11:24:49 | Életmód

pályázat

A vállalatok szeptember 12-éig jelentkezhetnek az Európai Helyes Gyakorlat díjra, amelyet a munkavédelmi szempontból példamutató cégek nyerhetnek el.

2014.07.27 10:16:41 | Üzlet

Kunhalmi Ágnes, MSZP

Az MSZP továbbra is a 3-as metró azonnali felújítását sürgeti.

2014.07.25 14:32:47 | Magyarországon

boldog diákok

A diákmunka program idei 1,5 milliárd forintos keretét több mint 200 millió forinttal megemelték.

2014.07.25 11:32:11 | Magyarországon

nyaralás

A turizmus közvetlenül és közvetetten 9 százalékkal járul hozzá a világ GDP-jéhez és minden tizenegy munkahelyből egy a turizmusnak köszönhető.

2014.07.24 22:27:53 | Üzlet

NMHH UPC

Komoly siker Magyarországnak Nagy Anna külügyi szóvivő szerint, hogy elkészült az ENSZ 2030-ig megvalósítandó fenntartható fejlesztési céljairól szóló javaslatcsomag.

2014.07.24 15:31:52 | Határon túl

mszp

Az MSZP szerint Orbán Viktor és Lázár János az agrártámogatási rendszer átalakításával eltünteti a magyar tejet és a magyar húst a boltok polcairól.

2014.07.23 14:16:31 | Magyarországon

munka

Az elmúlt négy évben 1500 új munkahely jött létre Tatabányán, az önkormányzat gazdaságfejlesztési tevékenysége mellett a kormány pályázati forrásokkal összesen 10 milliárd forinttal járult hozzá az ipari park bővítéséhez.

2014.07.23 12:15:45 | Üzlet

Sematic

Kapacitásbővítő beruházásként új üzemcsarnok épül az olasz Sematic nyíregyházi gyárában. Ezt közölte a Sematic Hungária Felvonógyártó és Kereskedelmi Kft. szerdán az MTI-vel.

2014.07.23 12:15:10 | Üzlet

Nokia

fotó: Kovács Attila/MTI

Az Európai Bizottság számára fontos, hogy nagyarányú munkavállalói elbocsátás esetén a dolgozók maximális segítséget kapjanak az újbóli elhelyezkedéshez.

2014.07.22 18:17:17 | Üzlet

Szijjártó Péter és a ZF HUngary

fotó: Máthé Zoltán/MTI

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a sebességváltókat gyártó, német tulajdonú ZF Hungária Kft., a dokumentumot kedden írták alá Budapesten a Parlamentben.

2014.07.22 17:59:32 | Üzlet

Álláskeresők

A kormányzat kiemelt célja, hogy minél több embernek biztosítson a mezőgazdaság tisztességes megélhetést Magyarországon, ezért dolgozta ki a Még több munkahelyet a mezőgazdaságban! elnevezésű programot.

2014.07.22 16:14:51 | Üzlet

terhes anya gyilok

Szúró-vágó fegyverrel meggyilkoltak egy állapotos magyar asszonyt és másfél, illetve ötéves kisfiát a múlt hét végén a párizsi régióban fekvő Perreux-sur-Marne-ban. 

2014.07.21 12:13:26 | Határon túl

BOS

Mintegy ötmilliárd forint értékben bővíti mosonszolnoki telephelyét a BOS Automotive Products Magyarország, a gépjárműipari vállalat kétszáz új munkahelyet teremt a 2017-ig megvalósuló beruházással, amelyet a magyar kormány 1,4 milliárd forinttal támogat.

2014.07.18 13:29:11 | Magyarországon

Anda Present Kft.

Kalocsára települ a promóciós termékeket gyártó és forgalmazó budapesti Anda Present Kft., amely zöldmezős beruházással több mint kétszáz munkahelyet teremt a városban – jelentette be a cég ügyvezető igazgatója és a város polgármestere pénteken Kalocsán, sajtótájékoztatón.

2014.07.18 13:20:07 | Magyarországon

Nokia gyár

Komárom városa minden tőle telhető segítséget megad a Microsoft cégcsoport komáromi gyárának bezárásban érintett munkavállalóknak.

2014.07.17 17:41:07 | Üzlet

stratégia

Országstratégia megalkotását sürgették a Magyar Európai Üzleti Tanács tagjai a szervezet 16. éves jelentésének nyilvánosságra hozatalakor tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

2014.07.17 17:37:35 | Üzlet

megoldás

A Microsoft-Nokia globális leépítési döntései miatt közös, öt elemből álló akciótervet dolgozott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2014.07.17 17:26:19 | Üzlet

dinnye

Sikeres a 2011-ben elindított nemzeti dinnyeprogram, amit az is jelez, hogy az utóbbi években 6000 hektárra nőtt a görögdinnye termőterülete Magyarországon, és a fogyasztása is 20 százalékkal emelkedett.

2014.07.15 17:48:42 | Üzlet

airplane

Napi járatot indít október 27-től, a téli menetrend életbe lépésével a dubaji székhelyű Emirates légitársaság Budapest és Dubaj között. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelt jelentőségűnek nevezte a járatindítást.

2014.07.14 15:11:05 | Magyarországon

Burány Sándor

Az MSZP továbbra is különadó bevezetését javasolja a kormányzati megrendelésekből.

2014.07.12 17:22:01 | Magyarországon

terhes nők tengerparton

A magyar fiatalok kivándorlása nyugatra, az asszimiláció és az alacsony termékenység az a három népesedéspolitikai téma, amellyel mindenképpen foglalkozni kell. Ezt mondta Kapitány Balázs.

2014.07.11 15:47:14 | Életmód

Farkas Gergely

A Jobbik álláspontja szerint kiemelten kell foglalkozni az elvándorlás kérdésével és több területen beavatkozásra van szükség.

2014.07.10 23:26:49 | Magyarországon

tej

A számukra kedvezőbb piaci feltételek biztosításáért demonstrálnak a tejtermelők kedden három helyen, Budaörsön, Nagytarcsán és Pécsett félpályás útlezárással. Ezt közölte Hegedűs Imre, a demonstrációs bizottság vezetője kedden az MTI érdeklődésére.

2014.07.08 21:57:05 | Üzlet

Szél Bernadett

Az LMP szerint a kormány lemondott a valódi munkahelyteremtésről, s közmunkatársadalmat akarnak létrehozni.

2014.07.05 17:23:56 | Magyarországon

Gemius

A diákok 83 százaléka nyitott, diszkriminációmentes munkahelyen szeretne dolgozni, azonban minden második foglalkoztatott találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel munkahelyén Magyarországon.

2014.07.05 16:37:30 | Magyarországon

netezik

A diákok 83 százaléka nyitott, diszkriminációmentes munkahelyen szeretne dolgozni, azonban minden második foglalkoztatott találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel munkahelyén Magyarországon.

2014.07.04 15:14:41 | Életmód

Matteo Renzi

Erős olasz elnökséget ígért az erős Európai Unióban Matteo Renzi olasz miniszterelnök pénteken Rómában, amikor a soros olasz uniós elnökség kezdetén José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét fogadta.

2014.07.04 15:06:20 | Határon túl

Előzetesben

fotó: Krizsán Csaba/MTI

Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság pénteken azt a darnózseli férfit, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy megölte volt feleségét.

2014.07.04 11:39:04 | Magyarországon

étel

A következő években mintegy 300 milliárd forintot fordít a kormány magyar élelmiszer-ipari fejlesztésekre, amelyekkel új munkahelyek jönnek létre vidéken. Ezt közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Heves megyei Makláron, az édességeket gyártó Stühmer Kft. új telephelyének megnyitóján.

2014.07.02 13:37:12 | Üzlet

munka

A magyar munkavállalók háromnegyede hajlandó lenne munkahelyet váltani, ha magasabb fizetést ígérnének neki.

2014.07.02 11:54:23 | Életmód

EU

A május végi választásokat követően megalakult kedd délelőtt a közvetlen választások bevezetése óta a nyolcadik Európai Parlament (EP).

2014.07.01 14:23:39 | Határon túl

injekció

Továbbra is sok az illegálisan működő klinika Kínában, pedig már egy éve központi kampánnyal küzdenek az egészégre veszélyes létesítmények ellen.

2014.07.01 13:58:30 | Határon túl

Tolószékes ember

Lezárult a RehabJob speciális munkaerő közvetítő fél éves programja, amelynek keretében szervezett tanácsadással és képzéssel segített felkészülni több mint 200 fogyatékkal élőnek az álláskeresésre és a munkahelyi környezetbe történő beilleszkedésre.

2014.06.29 09:59:14 | Magyarországon

Boldog kisgyerekek

Magyarországon elsőként Orosházán létesül új, a XXI. század igényeinek megfelelő integrált gyermekfalu. 

2014.06.26 14:03:45 | Magyarországon

diákok

Lezárult a Mol-csoport Growww 2014 nemzetközi gyakornoki programjának jelentkezési időszaka, rekordszámú, összesen 9000 frissdiplomás pályázottl.

2014.06.26 12:59:36 | Magyarországon

Barack Hotel

Barack Thermál Hotel & Spa néven a Dél-Alföld legújabb, egyben Tiszakécske első szállodáját adták át szerdán a Bács-Kiskun megyei városban lévő termálfürdő új létesítményeként.

2014.06.25 17:13:37 | Üzlet

FIDESZ

A szocialistáknak valójában nem az államadósságért, hanem az elzárt paksi pénzcsapokért fáj a fejük - reagált a Fidesz vasárnap az MSZP-s Burány Sándor felvetésére.

2014.06.22 15:33:17 | Magyarországon

Hoppál Péter

fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Társadalmi missziós szerepet szán a kultúrának és szoros együttműködést tervez mind az egyéb kormányzati területekkel, mind a művészeti szférával Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki minderről az MTI-nek adott interjúban beszélt.

2014.06.22 10:52:02 | Magyarországon

Alstom

Az Alstom francia nagyvállalat elfogadta az amerikai General Electric ajánlatát közös vállalatok létrehozására az energetikai ágazatban. A megállapodás azonban addig függőben marad, amíg a francia állam nem állapodik meg a Bouygues ipari és távközlési vállalattal az Alstom-részesedés átadásáról.

2014.06.22 10:26:37 | Üzlet

Seszták Miklós

fotó: Mohai Balázs/MTI

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az infrastrukturális fejlesztésekkel, az ipari rezsicsökkentés megvalósításával, a digitális gazdaság szélesítésével, az állami tulajdonú cégek szerepének erősítésével segíti elő az ország újraiparosítását.

2014.06.19 12:29:54 | Magyarországon

Orbán Viktor

"Megígértem a választóimnak, hogy Juncker útját állom" címmel közölte kedden a Bild című német lap az Orbán Viktorral készült interjú második részét, amelyben a kormányfő ismételten elutasította Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság elnöki tisztségére.

2014.06.17 10:59:37 | Határon túl

Huawei

A következő öt évben több mint ötezer új munkahelyet hoz létre Európában a kínai Huawei - idézi a vállalat képviselőit a kínai sajtó.

2014.06.13 11:57:33 | Üzlet

Sneider Tamás,Jobbik

A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a Világsátor létrehozásáról szóló határozatot, az arra szánt 1,7 milliárd forintot pedig fordítsa tartós munkahelyteremtő beruházásokra.

2014.06.12 13:53:32 | Magyarországon

strike

Egyöntetűen elutasítják a reklámadó bevezetésére benyújtott törvénytervezetet az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek.

2014.06.03 11:06:00 | Magyarországon

bútor

Bútoripari gyártóbázist épített ki a Két-Horváth Bt. Nagykanizsán, az Ipari Parkban. Az európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés eredményeként 14 munkahelyet teremtenek. Erről tájékoztatta a vállalkozás ügyvezetője az MTI-t.

2014.06.03 10:53:59 | Magyarországon

EU Italy

A gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzése lesz a júliusban kezdődő olasz uniós elnökség programjának középpontjában.

2014.06.01 18:00:37 | Határon túl

EPAM Systems

Az EPAM Systems nemzetközi szoftverfejlesztő cég az idén 400-zal bővíti foglalakoztatottai számát magyarországi érdekeltségénél.

2014.05.30 15:49:04 | Magyarországon

diákmunka

Hamarosan kezdődik a nyári diákmunkaszezon, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) a fiatalok tapasztalatlanságával való visszaélések megelőzése érdekében honlapján ad útbaigazítást a munkavállaláshoz.

2014.05.29 18:08:13 | Életmód

pénz

Ötszáz jüant, megközelítően tizennyolcezer forintnak megfelelő összeget ajánlanak minden egyes Hszincsiangba érkező turistának Kínában, miután az utóbbi idők terrorcselekményei miatt jelentősen megcsappant az északnyugat-kínai országrész turistaforgalma.

2014.05.28 11:44:13 | Határon túl

család

Idén a XVI. kerületi önkormányzat kapta meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkárságától a Családbarát munkahely különdíjat a költségvetési szervek kategóriájában.

2014.05.28 11:39:53 | Magyarországon

munka

A minőségi munkahelyek a feltörekvő és a fejlődő országokban a fenntartható növekedés motorjaként működhetnek. Ezt állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Munka világa című 2014-es jelentésében, amely 140 fejlődő és feltörekvő gazdaság részletes elemzését tartalmazza.

2014.05.28 11:27:31 | Magyarországon

bér

Az elemzők szerint a bérek márciusi alakulása jelentős reálkereset növekedést hozott az alacsony infláció mellett.

2014.05.22 12:22:19 | Üzlet

monster állásbörze

Mintegy 800 álláslehetőséget kínál a Monster.hu állásportál péntekig tartó, ingyenes virtuális állásbörzéjén

2014.05.21 15:40:11 | Üzlet

Esterházy

Hatvan koncerttel és mintegy százötven fellépővel várja vendégeit május végétől szeptember végéig az Eszterházi Vigasságok programsorozata.

2014.05.20 11:13:12 | Kultúra

SPAR

Az előző évinél 7,6 százalékkal nagyobb, 453,7 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly a SPAR Magyarország Kft. Ezt közölte a cég az MTI-vel kedden.

2014.05.20 11:12:32 | Üzlet

Gurmai Zita

Zöldenergia-fordulatra van szükség - jelentette ki Gurmai Zita.

2014.05.16 14:46:43 | Magyarországon

Európai Parlament

Másfél órás vitában csaptak össze csütörtök este az Európai Parlament brüsszeli épületében.

2014.05.16 12:18:37 | Határon túl

Lego emberke, közmunkás

Több 1100 álláskereső bevonásával új közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán.

2014.05.15 16:08:37 | Üzlet

optimista

A hétfőn közzétett Európaiak 2014 című Eurobarometer-felmérés szerint a polgárok relatív többségének kedvező az unióról alkotott képe, és az emberek egyre optimistábbak az EU gazdasági kilátásait és jövőjét illetően.

2014.05.12 22:05:22 | Kultúra

kerekesszék

A megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítését szolgáló országos program keretében 10 000 ember foglalkoztatására nyílik lehetőség, eddig 8600-an csatlakoztak a programhoz. Ezt közölte a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese szerdán Zalaegerszegen.

2014.05.07 13:53:20 | Magyarországon

Staudt Gábor

fotó: Kovács Tamás/MTI

A Jobbik a jövő héten bemutatja az európai parlamenti választásra készített részletes programját.

2014.05.04 18:08:04 | Magyarországon

Burány Sándor

Az MSZP szerint a héten bemutatott konvergenciaprogramban a kormány is beismerte, hogy hazudott.

2014.05.03 13:15:37 | Magyarországon

Zsigó Róbert

A Fidesz szóvivője szerint az Európai Unió új vezetésének "a haszontalan bürokratikus kekeckedés helyett" jóval több energiát kell fordítania a valós problémák megoldására.

2014.05.03 12:03:12 | Magyarországon

Dúró Dóra

A Jobbik álláspontja szerint a tízéves uniós tagság után ideje mérleget vonni arról, hogy mennyit nyert és mennyit vesztett Magyarország.

2014.05.02 17:59:37 | Magyarországon

Glattfelder Béla

Az akác és az akácméz hungarikummá minősítésével és az erdőtörvény módosításával is védené a magyar akácot a Fidesz-KDNP.

2014.05.02 17:01:51 | Magyarországon

baleset

Nőtt a munkabalesetek száma tavaly Magyarországon. Összesen 17 222 munkavállaló szenvedett balesetet a munkavégzéssel összefüggésben, míg egy évvel korábban 17 025 esetet regisztráltak, ez 1,2 százalékos növekedésnek felel meg.

2014.05.01 13:46:34 | Magyarországon

Big Data

Az üzleti élet és a munkaerőpiac várható változásaira készülve indít közös mesterképzést a Közép-Európai Egyetem és az IBM Magyarország.

2014.04.26 11:02:54 | Technika

AgencyGlass

Az emberi érzelmek szemben tükröződő kifejeződését leplezi le az szemüveg, amelyet egy japán kutató talált fel. A lencséken látható műszemek pont az ellenkezőjét mutatják, mint amit az agy gondol.

2014.04.23 20:28:02 | Technika

Audi,Rupert Stadler

Az Audi a legvonzóbb cég Magyarországon - a Randstad Award felmérése alapján.

2014.04.23 20:18:50 | Üzlet

Musashi Hungary Ipari Kft.

Három új beszállítói megállapodást kötött a Musashi Hungary Ipari Kft., így az ercsi gyárban készült alkatrészek kerülnek az autókba.

2014.04.21 17:16:13 | Üzlet

Vitamin Szalon

A környékbeli termelőktől közvetlenül szerzi be a friss zöldséget, gyümölcsöt és kézzel készült termékeket a közelmúltban Szegeden nyílt Vitamin Szalon.

2014.04.20 12:05:44 | Magyarországon

Czunyiné Bertalan Judit

A Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ felterjesztése alapján a nemzetgazdasági miniszter 38 kis- és középvállalkozást részesített munkahelyteremtő támogatásban.

2014.04.18 08:30:47 | Magyarországon

Gulyás Gergely

A kormány egyik legfontosabb feladata a munkahelyteremtés, ez kell a társadalmi és gazdasági stabilitáshoz, és ez garantálja hosszú távon a fenntartható növekedést. Ezt mondta Gulyás Gergely.

2014.04.17 18:47:07 | Magyarországon

Szanyi Tibor

Az MSZP EP-választási programja a szolidáris Európa gondolatára épül. Ezt mondta csütörtöki győri sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor, a párt listavezetője.

2014.04.17 18:41:15 | Magyarországon

példakép

Országos Példakép programot indít az ELTE karrierközpontja, amelynek célja, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók elismert szakemberek kalauzolásával tét nélkül betekintést nyerhessenek választott szakmájukba vagy álommunkahelyükre.

2014.04.12 15:43:08 | Magyarországon

Simicskó István

Az oktatás, az egészségügy és a sport területén megvalósuló beruházások mellett a tömegközlekedés fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta az MTI-nek pénteken a kereszténydemokrata Simicskó István.

2014.04.11 16:50:35 | Magyarországon

kávé

A magyar munkavállalók csaknem fele egyáltalán nem tart ebédszünetet és csak 15 százalékuk eszik naponta ötször. A dolgozók 73 százaléka kávézik rendszeresen, nem ritka, hogy akár napi négy alkalommal is.

2014.04.10 16:59:54 | Életmód

Móring József Attila

A kistelepüléseket összekötő utak és a fürdők fejlesztését tartja a következő parlamenti ciklus fontos helyi feladatának Móring József Attila (Fidesz-KDNP).

2014.04.07 14:21:35 | Magyarországon

Orbán Viktor

fotó: Beliczay László/MTI

"Kellő alázattal és méltósággal, ahogy illik hozzánk, mondjuk ki, minden kétely és bizonytalanság eloszlott: győztünk!"

2014.04.06 23:35:12 | Magyarországon

EP

Hétfőtől kaphatják meg a pártok az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az európai parlamenti (EP) képviselők májusi választására az aláírásgyűjtés.

2014.04.06 13:30:41 | Határon túl

José Manuel Barroso

Az Európai Uniónak van mire büszkének lennie a romaintegrációval összefüggésben, de közel sem jelenthető ki, hogy minden tökéletes lenne.

2014.04.04 14:48:37 | Határon túl

Vona Gábor

Vona Gábor szerint a Jobbik nyerte a választási kampányt, mert egyetlen párt volt, amely pozitív üzenetekkel és nem sárdobálással fordult a választók felé.

2014.03.30 22:23:23 | Magyarországon

Schmuk Andor

A kormányváltáshoz hitelességre, tisztességre, odafigyelésre és arra van szükség, hogy valódi tartalmat kapjanak az igazságosság, a szolidaritás, az esélyegyenlőség szavak.

2014.03.30 15:48:32 | Magyarországon

Duró Dóra

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök szombaton elmondott beszédében bevallotta, hogy "ennél többre nem képesek. Nem történt valódi munkahelyteremtés, nincs rend, és elszámoltatás helyett is inkább Kóka Jánosnak adnak diplomata-útlevelet".

2014.03.29 23:27:27 | Magyarországon

Mesterházy

fotó: Bugány János/MTI

Az ellenzéki összefogás öt pártja szerint öntelt, háborús és hazug beszédet mondott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP nagygyűlésén.

2014.03.29 23:22:46 | Magyarországon

Orbán Viktor

Egységet bont, aki megosztja szavazatát az április 6-i parlamenti választáson. Ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP szombati választási nagygyűlésén, Budapesten, a Hősök terén, ahol még négy évet kért a választópolgároktól.

2014.03.29 21:37:36 | Magyarországon

Grassalkovich-kastély, HATVAN

fotó: Komka Péter/MTI

Mintegy 3,5 milliárd forintnyi, zömmel uniós forrásból megújult a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumnak helyet adó hatvani Grassalkovich-kastély.

2014.03.29 12:53:03 | Kultúra

Koraszülés csökkenése

A dohányzást korlátozó törvények bevezetése után 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás rohamok száma.

2014.03.28 15:32:42 | Tudomány

Bajnai Gordon

Sötét jövőt ígér Magyarország számára Orbán Viktor egyszavas programja - jelentette ki Bajnai Gordon.

2014.03.28 15:25:47 | Magyarországon

Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország minden fontos gazdasági mutató alapján jobban teljesít az Európai Unió átlagánál.

2014.03.28 15:03:59 | Magyarországon

munkanélküliség

A tavasz folyamán, de akár már márciusban három százalék alá csökkenhet a munkanélküliség Győr-Moson-Sopronban.

2014.03.27 13:35:42 | Magyarországon

Kunhalmi Ágnes

A gazdasági stabilizálása és az egzisztenciális válság megoldása érdekében adó- és jövedelem-átcsoportosítás szükséges Magyarországon.

2014.03.21 13:07:16 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Újra nyilvános vitára hívta a kormányfőt, a Fidesz-KDNP listavezetőjét a "kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje szerda esti érdi fórumán.

2014.03.20 11:04:28 | Magyarországon

katona árnyéka

Az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése során az idén az egyik kiemelt feladat, hogy minél több munkáltató megismerje az önkéntes tartalékos szolgálatot, és elismerte az értékét.

2014.03.20 09:06:59 | Magyarországon

alvás

A biztos állami állásokat betöltők alszanak legjobban, míg az újságírók pihennek legrosszabbul éjszakánként Kínában. Ez derül ki egy friss felmérésből.

2014.03.19 13:45:48 | Életmód

budapesti albérlet

A budapesti ingatlanárak rendkívül magasak, így ha a fővárosi tartózkodás válik szükségessé, - legyen szó bármilyen okról is – sokan választják az albérlet kínálta lehetőséget, legalábbis addig, míg saját lakást nem tudnak vásárolni.

2014.03.18 15:16:38 | Életmód

randevú

Hatalmas piaca van a vakrandevúk szervezésének Kínában, ahol százezrek keresnek maguknak párt ezen a módon, s az első találkozók pedig sokszor extrém formájuk miatt is emlékezetesek maradnak.

2014.03.18 12:44:08 | Határon túl

VMDSZ

Jó választási eredményre számítanak a politikusok a vasárnapi szerbiai előre hozott parlamenti választásokon.

2014.03.16 15:14:56 | Határon túl

Schiffer András

Schiffer András nyílt levélben hívja vitára a parlamenti pártok listavezetőit. Orbán Viktor miniszterelnököt, Mesterházy Attilát, a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltjét és Vona Gábort, a Jobbik elnökét, miniszterelnök-jelöltjét.

2014.03.16 12:57:36 | Magyarországon

Orbán a PG-nél

fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A jó képzettségű munkaerő, az infrastrukturális és logisztikai adottságok, valamint a pozitív befektetői és üzleti környezet is szerepet játszott abban, hogy a Procter&Gamble (P&G) új magyarországi beruházás mellett döntött.

2014.03.15 11:44:09 | Üzlet

Zsigó Róbert

Magyarország a fogyasztóvédelem területén is jobban teljesít, mint korábban és európai összehasonlításban is.

2014.03.14 18:46:26 | Magyarországon

Volner János

A Jobbik célja az elmúlt 24 év "elszegényedést és korrupciót hozó" kormánypolitikájának a lecserélése.

2014.03.13 13:19:40 | Magyarországon

pénz

Budapest a működőtőke-befektetők számára a legvonzóbb város Kelet-Európában. A magyar fővárost a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) nevezése alapján a Financial Times csoporthoz tartozó befektetési melléklet, az fDi Magazine sorolta első helyre 2014-2015-ben.

2014.03.12 13:41:43 | Magyarországon

Volner János

A Jobbik nemcsak a kormányt váltaná le, de az egész 24 éve kialakult politikai rendszert lecserélné hatalomra kerülése esetén. Ezt hangoztatta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap a Vas megyei Celldömölkön.

2014.03.10 14:59:14 | Magyarországon

Lázár, Orbán, Cseresnyés

fotó: Varga György/MTI

A kormány biztos alapokra helyezte az egészségügyi rendszert, a kórházak adóssága negyedével csökkent, és 300 milliárd forintos fejlesztési program zajlik az ágazatban.

2014.03.10 14:21:05 | Magyarországon

Heltai László

A Lehet Más a Politika arra kíváncsi, hová tűnt a nemzeti épületenergetikai stratégia. 

2014.03.10 14:12:48 | Magyarországon

Gúr Nándor

A nettó minimálbér 100 ezer forintra emelését és 250 ezer új munkaerő-piaci állás megteremtését vállalja a baloldali összefogás.

2014.03.09 12:44:41 | Magyarországon

Nyitrai Zsolt

Országjárásra indulnak hétfőtől a Fidesz-KDNP politikusai, az áprilisi országgyűlési választásig hátralévő 28 napban több mint 300 eseményen vesznek részt.

2014.03.09 12:26:05 | Magyarországon

Összefogás

Nyolc pontban foglalta össze ígéreteit az ellenzéki szövetség.

2014.03.07 14:04:34 | Magyarországon

gyógyszer

Jelentősen bővíti gyártókapacitását és 20 új munkahelyet is létrehoz a gyógyszeriparban használt üvegtermékeket gyártó SCHOTT Kft. a Vas megyei Lukácsházán.

2014.03.06 17:41:06 | Magyarországon

MÁV

Bemutatták a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijának két prototípusát szerdán a budapesti Nyugati pályaudvaron.

2014.03.05 13:20:14 | Magyarországon

Varga Mihály és Fazekas Sándor fát ültet

fotó: Bugány János/MTI

Nem csupán gazdasági, de szellemi fellendülést és megújulást is remélhetnek az érintett települések lakói a Tisza-tavi templomok útján elnevezésű projekttől.

2014.03.02 15:53:39 | Magyarországon

Vona Gábor

Bárhogy is alakul április 6-án a választási eredmény, senkivel nem készülünk koalícióra.

2014.03.01 15:23:31 | Magyarországon

Autisták az idegenforgalomban

A tatai Esőemberekért Egyesület támogatást kapott autista emberek foglakoztatására.

2014.02.28 14:19:04 | Magyarországon

együtt-pm

Az Együtt-PM szövetség szerint Orbán Viktor miniszterelnök képtelen volt betartani előző választási ígéretét az egymillió új munkahelyről, de bocsánatkérés helyett "rátett még egy lapáttal", és ma már teljes foglalkoztatottságról beszél.

2014.02.27 16:13:28 | Magyarországon

GIMA Szolnok Ipari Park Kft.

Újabb két, akár gyártócsarnokként is hasznosítható vállalkozói házat építtet a GIMA Szolnok Ipari Park Kft.

2014.02.24 12:46:45 | Üzlet

Együtt-PM

Az Együtt-PM választási szövetség szerint a tavalyi három százalék körüli reálbérnövekedés nem ellensúlyozza a tavalyelőtti három és fél százalékos reálbércsökkenést.

2014.02.21 15:22:00 | Magyarországon

Kalotherm Zrt.

Átadták a Kalotherm Építőipari Zrt. új üzemét Balassagyarmaton pénteken az ipari parkban.

2014.02.21 15:01:06 | Üzlet

Bajnai Gordon

fotó: Kovács Attila/MTI

Bajnai Gordon szerint rengeteg embernek van elege az Orbán Viktor kormánya alatt kiépített úrhatnám világból, a történelemhamisításból, a Paks körüli sunnyogásból, ezért elemi erővel akarják a változást.

2014.02.20 20:10:46 | Magyarországon

Szabó Tímea

A baloldali összefogás pártjai szerint a kormány magára hagyta a szegényeket és a családokat.

2014.02.18 16:37:24 | Magyarországon

Bajnai Gordon

fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Bajnai Gordon szerint Magyarország jövőt választ április 6-án. A tét az, hogy szovjet utódállammá, Orbánisztánná válik vagy normális, gyarapodó, békés ország lesz.

2014.02.17 21:05:15 | Magyarországon

olasz parlament

A folyamatos bizonytalanság miatt nem az a meglepő, hogy Enrico Letta olasz miniszterelnök kormánya megbukott, hanem az, hogy egyáltalán eddig kitartott. Ezt mondta Berényi Márk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza szombaton az MTI-nek.

2014.02.16 10:59:20 | Határon túl

kis iroda

Az elmúlt 5 évben 5-25 százalékkal csökkent az egy munkaállomásra jutó alapterület az irodákban és ezzel arányos a működtetési költség esése is.

2014.02.15 09:16:41 | Üzlet

Tolószékes ember

A sport eszközeivel akarja megismertetni idén a fogyatékos emberek világát a Kézenfogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el kampánya, amelynek keretében különleges sportversenyek, sportesemények szervezésére buzdítja az általános és középiskolás diákokat azzal a céllal, hogy fogyatékos és egészséges fiatalok együtt mozogjanak.

2014.02.14 16:50:47 | Magyarországon

nagykanizsa címer

Átadták a Nagykanizsán több mint kétmilliárd forintból megvalósuló 108 férőhelyes javító-nevelő intézet munkaterületét a kivitelezőnek, a beruházás várhatóan még az idén elkészül.

2014.02.13 15:03:29 | Magyarországon

Orbán Viktor

MTI fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

Négyszázalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) pekingi székházában tartott kínai-magyar üzleti fórumon.

2014.02.12 12:42:37 | Magyarországon

szavazás

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, hétfőtől pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon.

2014.02.12 12:30:14 | Magyarországon

munka

Társaiknál három-négyszer jobb elhelyezkedési esélyt szereznek és 40-50 000 forinttal a szakmunkásátlagbér feletti keresetre számíthatnak azok, akik duális szakképzésen végeztek. Ezt emelte ki Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója szerdán Győrben, sajtótájékoztatón.

2014.02.12 11:12:09 | Magyarországon

FIDESZ

A Fidesz szerint az a felháborító, hogy "a Gyurcsány-koalíció 2010 előtt milliárdokat talicskázott ki a Paksi Atomerőműből.

2014.02.10 17:09:36 | Magyarországon

Jobbik logo

A Jobbik programja munkahelyteremtésre, rendteremtésre és elszámoltatása épül. Magyarország megmentésére hét gazdaságfejlesztési programot kínál a párt, Hét Vezér Terv elnevezéssel.

2014.02.09 19:20:02 | Magyarországon

választás

Az ajánlóívekről, az ajánlás folyamatáról, valamint a politikai hirdetések és reklámok közzétételéről fogadott el iránymutatásokat a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vasárnap délutáni ülésén.

2014.02.09 18:27:03 | Magyarországon

FIDESZ

A Fidesz szerint az MSZP hazudik a gyed extráról, a bölcsődei elhelyezésről és a munkavállalók védettségéről is.

2014.02.08 14:17:47 | Magyarországon

Bangóné Borbély Ildikó

Az MSZP nemcsak megtartaná a gyed extrát, hanem ki is javítaná annak hibáit.

2014.02.08 11:58:04 | Magyarországon

BGF, friss diplomás

A Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) végző fiatal diplomás munkavállalók csaknem felének már tanulmányai befejezése előtt van főállású munkaviszonya.

2014.02.07 09:59:00 | Magyarországon

Magyarország USA

Az amerikai-magyar biztonságpolitikai és gazdasági együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Washingtonban és New Yorkban az elmúlt napokban Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója és Mendelényi Dániel nemzetközi üzletfejlesztésért felelős utazó nagykövet. A megbeszéléseken egy negyedmilliárd dolláros befektetés lehetősége is felmerült.

2014.02.05 11:14:49 | Határon túl

Scheiring Gábor

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Orbán Viktor lenézi az embereket, amikor azt gondolja, elhiszik neki, hogy nőtt a munkahelyek száma.

2014.02.03 21:06:37 | Magyarországon

Orbán Viktor

A miniszterelnök arra számít, hogy a következő hónapokban Budapest helyett Brüsszel lesz a rezsiharc színtere.

2014.01.31 15:49:15 | Magyarországon

munka

A foglalkoztatottak száma 4 015 000 volt a tavalyi negyedik negyedévben, 107 000-rel több, mint egy évvel azelőtt.

2014.01.29 11:26:54 | Magyarországon

Barack Obama

Az amerikai elnök az esélyegyenlőség erősítésére és a jövedelemkülönbségek csökkentését célzó intézkedéseire helyezte a fő hangsúlyt a helyi idő szerint kedd éjjel a kongresszus két háza előtt elmondott, az unió helyzetéről szóló hagyományos üzenetében.

2014.01.29 10:49:31 | Határon túl

repülőgép

A légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt fennakadásokra kell számítani szerdán az európai légi forgalomban, több légitársaság is figyelmeztette utasait a késésekre.

2014.01.29 10:20:18 | Határon túl

légi forgalom

Négy magyar szakszervezet is csatlakozik az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF) csütörtöki demonstrációjához. Ezt közölte a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete kedden az MTI-vel.

2014.01.28 11:43:33 | Magyarországon

Sneider Tamás,Jobbik

Rendkívül demagógnak nevezte az MSZP ötvenezer forintos, minden magyar állampolgárnak juttatandó, feltétel nélküli jövedelemre vonatkozó elképzelését Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés szociális bizottságának elnöke szombati egri sajtótájékoztatóján.

2014.01.25 17:58:04 | Magyarországon

számológép

A magánszemélyek január 31-ig nyilatkozhatnak arról munkahelyükön, hogy kérik a 2013. évi személyi jövedelemadójuk munkáltatói megállapítását. Erre hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

2014.01.22 11:53:02 | Magyarországon

telefon

A MÁV januártól ismét maga működteti 24 órás telefonos információs ügyfélszolgálatát Szolnokon, a MÁVDIREKT-nek otthont adó helyszín kiválasztásánál szándékosan kerestek vidéki várost, ezzel is elősegítve a fővároson kívül eső munkahelyteremtést.

2014.01.21 15:01:09 | Magyarországon

pénz tehetségeknek

A takarékoskodó magyarok többsége bízik abban, hogy eléri pénzügyi céljait. Legtöbben gyerekeik jövője végett, váratlan fizetnivalókra, továbbá egészséggel kapcsolatos költségekre tesz félre vagy fektet be.

2014.01.18 10:50:25 | Üzlet

Lézerközpont

A tervek szerint februárban elindulhat a szegedi lézerközpont építése.

2014.01.17 15:32:07 | Tudomány

Pályázat

Az idei 13 milliárd forint pályázati pénzből is elhozhat a megye legalább akkora összeget, mint taval.

2014.01.17 15:25:42 | Magyarországon

Computacenter

Szolgáltatóközpontot hozott létre Budapesten a brit Computacenter Plc., a befektetés értéke mintegy 1,2 millió euró, csaknem 360 millió forint.

2014.01.14 14:40:27 | Magyarországon

miss colours

Nemzetközi keretek között rendezik meg idén a budapesti kerekes székes szépségversenyt, amelyre keddtől február 15-ig egész Európából várják kerekes székhez kötött nők jelentkezését.

2014.01.14 14:11:18 | Életmód

Krasznahorkai László

Háború és háború című híres regényének javított és teljes kiadásával köszöntötte a hatvanéves Krasznahorkai Lászlót kiadója, a Magvető.

2014.01.13 14:19:32 | Kultúra

Horst Seehofer

Élesen bírálta a bajor miniszterelnök az Európai Bizottság magatartását az uniós társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátása körüli vitában.

2014.01.12 14:49:21 | Határon túl

MSZP,Gúr Nándor

Az MSZP szerint kevesebb munkavállaló kevesebbet érő pénzért többet dolgozik ma, mint a kormányváltás előtt.

2014.01.12 12:37:09 | Magyarországon

Gőgös Zoltán

Az MSZP szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter "sikerjelentésével ellentétben" 2013-ban is folytatódott a vidék Magyarországának rombolása.

2014.01.11 17:09:39 | Magyarországon

zászló

Martonyi János külügyminiszter január 5. és 7. közötti chilei hivatalos látogatása során újranyitotta a Santiago de Chile-i magyar nagykövetséget. Ezt közölte az MTI-vel magyar idő szerint kedd hajnalban a Külügyminisztérium.

2014.01.07 10:56:28 | Határon túl

Puskás Imre,Fidesz

A kormányzat intézkedéseinek köszönhetően átlépte a négymilliós "álomhatárt" a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazolja, hogy Magyarország jó úton jár.

2014.01.05 12:16:18 | Magyarországon

Scheiring Gábor

Az Együtt-PM szerint nem lehet sikernek nevezni a négymillió foglalkoztatottról szóló adatot.

2014.01.04 14:23:56 | Magyarországon

Varga Mihály

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit. Év végi interjújában azt mondta, nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte.

2014.01.02 13:59:27 | Magyarországon

Bölcsődei kisgyerekek

Folytatódik a bölcsődefejlesztési program, a kormány tervei szerint az idén háromezer új bölcsődei férőhelyet adnak át.

2014.01.01 11:16:47 | Magyarországon

Kocsi Máté

Sikeres év volt az idei, a magyar emberek nem érezhetik feleslegesnek erőfeszítéseiket.

2013.12.30 16:28:04 | Magyarországon

Juhász Péter

Elveszítette az állását az a központi vásárcsarnokban takarítóként dolgozó férfi, aki az Együtt-PM szövetségnek nyilatkozott.

2013.12.30 15:43:40 | Magyarországon

Hende Csaba

A honvédelmi miniszter a kormányzati ciklus hátralevő részében azt tartja legfontosabb feladatának, hogy stabilizálják a katonai életpályát.

2013.12.27 13:51:25 | Magyarországon

boldog család

A karácsony a vallási vonatkozáson túl a szeretet kifejezésének, a családi összetartozásnak az ünnepe, de ilyenkor megszaporodik a lelki elsősegély, a családsegítő szolgálatok munkája is, ami jelzi, hogy sokak számára veszélyeztetett időszakról van szó.

2013.12.26 15:36:17 | Életmód

AVEC Akcelerátor Program

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint vállalkozói szempontból vegyes év volt 2013.

2013.12.26 14:56:36 | Üzlet

Parragh László

Az elnök szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számára nagy siker, hogy javaslatait a kormány jelentős mértékben figyelembe vette.

2013.12.26 14:14:16 | Magyarországon

Kína

 Vang Csin-nan, a Környezeti Tervezés Tudományos Akadémiájának helyettes vezetője szerint a levegő tisztítását szolgáló befektetések a bruttó hazai terméket mintegy kétezer milliárd jüannal (74 000 milliárd forint) növelik, emellett kétmillió munkahelyet teremthetnek.

2013.12.20 12:49:31 | Technika

pénz

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel pénteken aláírta a jövő évi bérekről szóló megállapodást.

2013.12.20 11:23:02 | Magyarországon

Szigligeti vár

Átadták csütörtökön a 302 millió forintból megújított szigligeti várat. Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: a vár fejlesztése szép példája annak, hogy a Balaton egyik legszebb pontján élő közösség hogyan tud élni a történelmi múlt adta lehetőséggel.

2013.12.19 17:40:47 | Kultúra

emelkedés

Tovább gyorsulhat a bérek növekedése az év hátralévő részében. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, sorozatban a tizedik hónapja tart a bérek vásárlóértékének emelkedése.

2013.12.19 17:11:33 | Magyarországon

Gyulai Fürdő

MTI fotó: Rosta Tibor

Csaknem 1,2 milliárd forintos uniós támogatásból megújult a Gyulai Várfürdő, az új élményfürdő, az AquaPalota megnyitásával a létesítmény négyévszakos fürdővé vált.

2013.12.18 12:24:33 | Magyarországon

Csarnok

Mintegy száz új munkahely jön létre annak a nagy volumenű beruházásnak az első állomásaként.

2013.12.16 12:55:01 | Magyarországon

David Cameron

A brit kormányfő szerint Nagy-Britanniának csak a hozzá hasonló gazdasági fejlettségű EU-társállamokból lenne szabad engedélyeznie a korlátozás nélküli bevándorlást.

2013.12.14 14:21:40 | Határon túl

Pécsváradi Vár

Egy teljes egészében uniós finanszírozású, 300 millió forintos projektnek köszönhetően újul meg a pécsváradi vár, amelyben zarándokszállás, a bencés életmódot bemutató interaktív tér, látványkonyha, íjászpálya és kovácsműhely is létesül.

2013.12.11 12:05:33 | Magyarországon

agrár

A magyar agrárium mintegy 20 százalékkal több forráshoz jut az Európai Unió következő, 2014-2020 közötti költségvetési időszakában, mint a mostaniban.

2013.12.10 14:37:14 | Magyarországon

karácsony kerekesszékben

Szombaton nyit a Segítő vásár a budapesti Millenárison, a kétnapos rendezvényen a fogyatékossággal élő és a megváltozott munkaképességű emberek munkáiból, alkotásaiból válogathatnak azok, akik egyedi, minőségi karácsonyi ajándékot keresnek, elérhető áron.

2013.12.06 18:23:14 | Magyarországon

kémcsövek

Korszerű kémiai laboratórium kialakítására 328,9 millió forint európai uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében Berettyóújfalu. Az önkormányzat közleménye szerint az Arany János Gimnáziumban épül meg a laboratórium, ahol 2200 helyi diák kísérletezhet majd.

2013.12.05 18:46:16 | Tudomány

munka

Az állam felelőssége, hogy a fiatalok munkavállalása előtt álló minden akadályt lebontson és ösztönözze a fiatalok munkavállalását. Ezt mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a Fiatalok munkanélkülisége Európában című nemzetközi konferencián.

2013.12.03 13:29:31 | Magyarországon

Scania

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. csaknem egy milliárd forint értékben 15 új Scania/Schwarzmüller tehergépjárművet vásárolt, ezzel 72 darabra bővült a cég saját gépjármű parkja, a beruházás 45 új munkahelyet teremtett.

2013.12.03 12:03:52 | Magyarországon

Bajnai Gordon

Az elmúlt években külföldre távozott 400-500 000 magyar munkavállaló hiánya olyan mértékű veszteség és kockázat Magyarország számára, hogy nemzeti sorskérdésként kellene foglalkozni hazacsábításuk lehetséges módjaival. Ezt mondta hétfő este Londonban Bajnai Gordon.

2013.12.03 09:55:55 | Határon túl

bér

Jövőre 101 500 forint lesz a minimálbér és 118 000 forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.

2013.12.02 12:45:37 | Üzlet

EGIS gyár

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az Egis gyógyszergyárral, egyúttal felavatták az Egis 4,6 milliárd forintos beruházással elkészült, új hatóanyag-technológiai kutató- és fejlesztőközpontját hétfőn Budapesten.

2013.12.02 12:28:16 | Üzlet

Selmeczi Gabriella, FIDESZ

A Fidesz reméli, a bankok nem próbálják majd akadályozni, hogy az emberek éljenek az ingyenes készpénzfelvétel jogával.

2013.11.30 16:09:37 | Magyarországon

Munkahely

Egyelőre kevesen változtatnak munkahelyet Magyarországon, így a külföldön munkát keresők aránya sem magas.

2013.11.28 15:42:29 | Magyarországon

David Cameron

David Cameron brit miniszterelnök berezelt a bevándorlásellenes, euroszkeptikus Függetlenségi Párttól (UKIP).

2013.11.28 11:37:41 | Határon túl


Kilenc kis-, illetve közepes vállalkozás letelepítésére alkalmas épületegyüttest létesített és infrastrukturális beruházást hajtott végre mintegy 350 millió forintból az ISOROC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kunszentmiklóson.

2013.11.24 11:31:36 | Üzlet

Deutsch Tamás, FIDESZ

A Fidelitas országos választmánya szombaton újraválasztotta elnökének Mihalovics Péter fideszes országgyűlési képviselőt.

2013.11.23 14:57:53 | Magyarországon

egészség

A magyarországi vállalatok mintegy 80 százaléka gondoskodik dolgozói rendszeres sportolásáról, mert többéves tapasztalatuk, hogy a mozgás vállalati támogatása többszörösen is megtérül. Ez derült ki a Humánpolitika.com Közhasznú Egyesület őszi kutatásából.

2013.11.22 15:42:33 | Életmód

pénz

A várakozásoknak megfelelően nőttek a keresetek szeptemberben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a versenyszférában továbbra is lassabb a bérnövekedés üteme.

2013.11.20 12:52:33 | Magyarországon

wellness

Új négycsillagos ayurvedikus gyógy- és wellness szállodát épít a Viola 30 Kft. Siófokon 735 millió forintos költségvetéssel, amelyhez 515,1 millió forintos uniós támogatást sikerült nyernie.

2013.11.18 16:34:29 | Üzlet

Fiatalok több munkaterületről

A 20 és 29 év közötti európai fiatalok egynegyede rendszeresen takarékoskodik nyugdíjas korára, további 41 százalékuk pedig tervezi.

2013.11.16 13:54:23 | Magyarországon

roma kislány

A romák foglalkoztatásának elősegítéséért együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az Országos Roma Önkormányzat.

2013.11.14 12:46:32 | Magyarországon

radio

A 15 évesnél idősebbek között tízből kilencen hallgatnak rádiót valamilyen rendszerességgel.

2013.11.13 16:14:50 | Életmód

MOL

Félmilliárd forinttal járul hozzá öt magyarországi egyetem működéséhez három év alatt a Mol Nyrt.

2013.11.13 14:16:42 | Magyarországon

Gúr Nándor

Az MSZP szerint a kormány semmit nem teljesített az ígéreteiből.

2013.11.10 14:56:51 | Magyarországon

Csaba Metál Kft.

Magyarországon csaknem 10 ezer ember dolgozik a németországi BMW autógyárnak több mint 50 különböző beszállítón keresztül.

2013.11.10 13:26:04 | Magyarországon

Euronics

Három éven belül több mint duplájára növelné magyarországi üzleteinek számát a hazai Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft., amely 2013-ra 43,8 milliárd forintos bruttó árbevételt vár a tavalyi 41,16 milliárd forint után.

2013.11.06 14:15:52 | Magyarországon

Lézerközpont

Néhány héten belül eredményt hirdethetnek a szegedi lézerközpont kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljáráson, és a tervek szerint még idén elindulhat az építkezés. Ezt közölte Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

2013.11.06 13:01:14 | Magyarországon

Leállt a metró a portugál fővárosban, mert a metró dolgozói 24 órás sztrájkot tartanak a 2014-es költségvetési terv ellen.

2013.10.31 12:24:14 | Határon túl

A szórakozást, az idegenforgalmat és a tudományt is szolgálni kívánja a San Biagio.

2013.10.31 11:17:49 | Határon túl

felsőoktatás

A Fidesz szóvivője szerint színvonalában és pénzügyileg is erősödik a felsőoktatás.

2013.10.30 15:03:34 | Magyarországon

munka

Egy friss magyar felmérés szerint a 18-30 év közötti fiatalok a gyorsabb karrier elérése érdekében hajlamosak a gyakori munkahelyváltásra, ezt a korosztályt különösen jellemzi a türelmetlenség, mind a szakmai előrelépés, mind az anyagi juttatások terén.

2013.10.30 12:11:15 | Életmód

Jako

Lezárult a szekszárdi Jako Fémárugyár Kft. hétszázmillió forintos fejlesztése, amelyet 2011-től kezdődően hajtott végre a nagyrészt autóalkatrészeket gyártó cég. Ezt közölte a cég az MTI-vel.

2013.10.30 11:52:41 | Magyarországon

fotó: Honéczy Barnabás/MTI

Átadták a józsefvárosi Corvin Sétány ingatlanfejlesztés második ütemét kedden, az új szakasz a Nagytemplom utca és a Leonardo Da Vinci utca közötti területeket köti össze.

2013.10.29 13:05:59 | Magyarországon

foglakoztatottság

Huszonegy éves csúcson van a foglalkoztatás, utoljára 1992-ben volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3 millió 990 ezren dolgoznak Magyarországon.

2013.10.29 11:55:22 | Magyarországon


Negyedmilliárd forintos, ötödrészben az Új Széchenyi Tervpályázatán elnyert forrásból finanszírozott fejlesztést hajt végre a főleg üzemanyag-, olaj- és levegővezetékek összeszerelésével foglalkozó Veritas Dunakiliti Kft.

2013.10.28 11:05:31 | Üzlet

Bosch logo

A Bosch miskolci üzemében jövőre kisméretű beruházást és ezzel a létszám szerény mértékű emelését tervezi.

2013.10.24 12:26:14 | Üzlet

Thermál Hotel Gara

Újra megnyílik a füzesgyarmati Thermál Hotel Gara Gyógyszálló.

2013.10.20 12:34:10 | Üzlet

kézfogás

Martonyi János külügyminiszter október 18-án Szöulban megbeszélést folytatott dél-koreai partnerével, Jun Bjong Szével, hogy új lendületet kapjanak a két ország kapcsolatai. A magyar diplomácia vezetője atomenergetikai megállapodást is aláírt.

2013.10.19 17:18:39 | Határon túl

Europai Unio

A klímapolitikáért felelős államtitkár vezette magyar küldöttség sikeresen érvényesítette a visegrádi országok (V4) érdekeit az Európai Unió környezetvédelmi tanácsának luxembourgi ülésén, az elfogadott következtetések szövegében maradéktalanul megjelenik a V4-ek álláspontja.

2013.10.15 21:47:17 | Határon túl


Több magyar-indiai megállapodást is kötött kedden az Újdelhiben tárgyaló Szijjártó Péter. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára alapvető érdeknek tartja, hogy Magyarország szorosabbra fűzze együttműködését Indiával, a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságával.

2013.10.15 14:49:56 | Magyarországon

családon belüli erőszak ellen

Egy leányanyákat segítő 18 éves mongol lány, maga is leányanya és párkapcsolati erőszak áldozata, kapta a fiatal ázsiai nők jogaiért küzdőket elismerő díjat az első alkalommal megrendezett Lányok Napján Tajvanon.

2013.10.14 17:24:10 | Életmód

Soltész Miklós

Elsősorban Budapesten és a nagyobb városok agglomerációiban kellene több bölcsődei hely - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az MTI-nek.

2013.10.13 10:13:20 | Magyarországon

Horn Gyula

Felavatták Horn Gyula néhai miniszterelnök-pártelnök mellszobrát az MSZP budapesti székházának aulájában szombaton.

2013.10.12 13:25:15 | Magyarországon

munka

A magyar munkavállalók kevésbé elégedettek a munkájukkal, ennek ellenére jobban kijönnek a főnökükkel, kifejezetten baráti a viszonyuk a kollégákkal és jobbnak tartják a munkakörnyezetüket is az uniós átlagnál. Ez derül ki a Profession.hu Munkahelyi Környezet című kutatásából, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatta.

2013.10.12 11:02:11 | Életmód

Gúr Nándor

Az MSZP alelnöke szerint csak "statisztikai bűvészkedéssel" mutatható ki a foglalkoztatottság növekedése.

2013.10.10 11:31:27 | Magyarországon

laptop

A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el. A magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz.

2013.10.07 13:02:26 | Üzlet

David Cameron

Nagy-Britanniának nem lenne helye egy olyan Európai Unióban, amelyben folyamatosan egyre szorosabbá válik az integráció.

2013.09.29 14:31:14 | Határon túl

innováció, fejlesztés

Három termékcsoportban is új termékeket fejlesztett az OBO Bettermann magyar leányvállalata. A fejlesztésekkel egy időben a hozzájuk tartozó sorozatgyártási technológiákat is bevezették.

2013.09.28 10:30:26 | Technika

Török Zsolt,MSZP

Az MSZP szóvivője szerint ma százezrekkel kevesebben dolgoznak.

2013.09.27 18:35:14 | Magyarországon

Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat.

2013.09.24 10:52:38 | Üzlet

Gerstmár Ferenc

Orbán Viktornak, ha fociról van szó, semmi sem drága, a kormányfő "Futbóliát építi Magyarországon". Ezt hangoztatta hétfőn a szombathelyi Haladás-stadion előtt tartott sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc, az LMP Országos Választmányának tagja.

2013.09.23 14:58:47 | Magyarországon

Barack Obama

Az amerikaiak nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a fegyveres erőszak visszaszorításáért. Ezt mondta Barack Obama amerikai elnök a washingtoni haditengerészeti parancsnokság ellen elkövetett fegyveres támadás 12 áldozatának vasárnapi búcsúztatásán.

2013.09.23 12:38:23 | Határon túl

doctor

Évente a cseh orvosi karok végzőseinek mintegy 20 százaléka távozik Nyugatra - derült ki a közszolgálati Cseh Televízió szombaton sugárzott összeállításából.

2013.09.21 13:47:21 | Határon túl

kisújszállás

Egymilliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéssel újítják meg Kisújszállás belvárosát és bővítik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település központjának funkcióit - közölte a projekt kommunikációját végző cég ügyvezetője.

2013.09.21 12:44:23 | Magyarországon

kisújszállás

Egymilliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéssel újítják meg Kisújszállás belvárosát és bővítik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település központjának funkcióit - közölte a projekt kommunikációját végző cég ügyvezetője.

2013.09.21 12:43:14 | Magyarországon

kisújszállás

Egymilliárd forintot meghaladó összegű fejlesztéssel újítják meg Kisújszállás belvárosát és bővítik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település központjának funkcióit - közölte a projekt kommunikációját végző cég ügyvezetője.

2013.09.21 12:42:21 | Magyarországon

megállapodás

Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lee Kyu-Jin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön.

2013.09.19 14:59:48 | Üzlet

Orbán Viktor

A magyar mezőgazdaság elismerésének nevezte a Glencore cégcsoport foktői Pannon Növényolajgyárának felépítését Orbán Viktor miniszterelnök a Bács-Kiskun megyei településen tartott csütörtöki gyáravató ünnepségen.

2013.09.19 12:41:38 | Magyarországon

reál bér

Töretlen a reálbérek emelkedése a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően, továbbra is érvényesül a növekedés év eleje óta tartó pozitív trendje.

2013.09.19 11:12:59 | Üzlet

apró figurák egy óralapon

A legfrissebb becslések szerint a magyarországi üzleti szolgáltató központok összesen mintegy huszonötezer embert foglalkoztatnak, és a következő két-három évben várhatóan újabb 2300 munkahelyet hoznak majd létre.

2013.09.17 12:57:08 | Üzlet

Colopast

Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast.

2013.09.16 20:19:22 | Üzlet

Brüsszel

Mintegy 250 millió forintnak megfelelő összeg, 840 ezer euró mozgósítását javasolja az Európai Bizottság.

2013.09.16 16:15:01 | Határon túl

Falu

Az elnéptelenedő falvakba kíván újra életet költöztetni az a jövőre induló modellprogram.

2013.09.15 13:48:28 | Magyarországon

optimista

A két évvel ezelőtti állapotokhoz képest 21-ről 26 százalékra növekedett azoknak a száma Magyarországon, akik jónak ítélik az ország helyzetét, személyes helyzetüket pedig jobbnak tartják a magyarok, mint az országét.

2013.09.11 11:05:58 | Magyarországon

Munkaerő

2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást.

2013.09.10 14:13:58 | Üzlet

Gúr Nándor, MSZP

Ma Magyarországon, több százezerrel kevesebben dolgoznak mint a 2010-es kormányváltás utáni első negyedévben.

2013.09.08 16:23:12 | Magyarországon

Szekeres Imre

Az MSZP véleménye szerint megbukott a 2013. évi költségvetés.

2013.09.08 13:15:47 | Magyarországon

tamu

A világ legnagyobb vulkánja lappang a Csendes-óceán alatt egy amerikai tanulmány szerint.

2013.09.06 15:36:31 | Tudomány

sx4

Az esztergomi Suzuki-gyár gyártósoráról a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatója, Osamu Suzuki és Orbán Viktor miniszterelnök kormányozta le pénteken az SX4 S-CROSS modellt, amely számos újdonságot felvonultató kompakt városi sport-szabadidőautó.

2013.09.06 14:30:50 | Technika

Lego

Felszöktek a Lego eladásai az első félévben, főleg a lányoknak szánt építőelemek piaci sikerének köszönhetően.

2013.09.05 14:38:27 | Üzlet

bölcsi

A József Attila lakótelepen megkezdődött a Manó-lak Bölcsőde bővítése, így legkésőbb 2014. februártól újabb 28 kisgyermek napközbeni ellátására lesz lehetőség.

2013.09.05 11:55:57 | Magyarországon

HP

MTI fotó: Kovács Attila

Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Hewlett-Packard (HP) Magyarország Kft. szerdán Budapesten, ahol azt is bejelentették, hogy az infokommunikációs vállalat 175 új munkahelyet hoz létre Magyarországon.

2013.09.04 16:57:16 | Magyarországon

Manó-Lak

A József Attila lakótelepen megkezdődött a Manó-lak Bölcsőde bővítése, így legkésőbb 2014. februártól újabb 28 kisgyermek napközbeni ellátására lesz lehetőség. A Dési Huber utcában található intézmény felújítása 145 millió forintos európai uniós támogatással valósul meg.

2013.09.04 10:32:21 | Életmód

tanévnyitó 2013

fotó: Beliczay László/MTI

Magyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és eljutott oda is, hogy beléphet a béremelések korszakába. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök az új tanév első napján.

2013.09.02 12:52:58 | Magyarországon

Sós Tamás

Az MSZP szerint Magyarország versenyképessége három éve tartó zuhanásban van.

2013.09.01 17:44:38 | Magyarországon

Mihalovics Péter, FIDESZ

A kormány az elvándorlást fontolgató fiatalok itthon maradásához többféle módon igyekszik kedvező feltételeket teremteni.

2013.09.01 12:25:24 | Magyarországon

felmérés

Magyarország a második helyen végzett a régiós cégek rangsorában Romániát megelőzve, a lista élen ismét Lengyelország szerepel a 2012-es adatok alapján. Ez derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító Top 500 című kiadványából, amely a kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb vállalatát rangsorolja.

2013.08.30 14:02:59 | Üzlet

taps

Magyarország a második helyen végzett a régiós cégek rangsorában Romániát megelőzve, a lista élen ismét Lengyelország szerepel a 2012-es adatok alapján.

2013.08.30 14:02:40 | Magyarországon

Gúr Nándor

Az MSZP szerint több mint három évvel a választások után lejárt a Fidesz korábbi ígéreteinek szavatossága, mert három legfontosabb vállalásukból egyet sem tudtak teljesíteni.

2013.08.29 12:10:24 | Magyarországon

orvos

Immár igazoltan késhet el mindenhonnan az a brit férfi, aki orvosi igazolást kapott arról, hogy késéseinek betegség az oka. Ezt adta hírül a The Daily Mirror című brit lap.

2013.08.28 16:30:58 | Életmód

idegenforgalom

A turizmus kilábalt a válságból, az előrejelzés szerint az idén, a tavalyi rekordot is 8 százalékkal meghaladó mértékben, az év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken az idelátogató külföldi és hazai vendégek.

2013.08.25 22:18:03 | Üzlet

Zsigó Róbert

A Fidesz szerint ismét bizakodásra ad okot, hogy nemcsak hogy egyre többen dolgoznak Magyarországon, de mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek nőttek az elmúlt egy esztendőben.

2013.08.22 13:38:48 | Magyarországon

Varga Mihály

Az államalapítás ünnepén mindazok előtt tisztelgünk, akik tetteikkel, munkájukkal és hazaszeretetükkel hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk megmaradjon Európában. Ezt emelte ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ünnepi beszédében szerdán, az augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök által adományozott kitüntetések átadásakor.

2013.08.21 13:29:59 | Magyarországon

Hoppál Péter, FIDESZ

A Fidesz szerint az Új Széchenyi Terv, valamint az államilag támogatott kedvezményes hitelprogramok versenyképesebbek.

2013.08.19 15:57:41 | Magyarországon

Forgách-kastély

Európai uniós támogatással felújítják a műemléki védelem alatt álló Forgách-kastélyt.

2013.08.18 13:28:01 | Kultúra

Gúr Nándor

Az MSZP szerint a kormány semmit sem tett azért, hogy megmentse az ISD Dunaferr Zrt.-től elbocsátott ezerötszáz dolgozó munkahelyét, és az sem látszik, hogy segítséget nyújtana azoknak, akik elveszítik állásukat.

2013.08.13 14:00:13 | Magyarországon

energia

Csaknem 100 millió forinttal támogatja az Új Széchenyi Terv azt, hogy kis- és középvállalkozások számára megújuló energiával működő üzemcsarnokot és irodákat építsen Nagykanizsán a Párkány 94. Kft.

2013.08.08 16:05:23 | Üzlet

Sanghaj, legmagasabb épület váza

Helyére került Sanghajban a 632 méter magasra tervezett Shanghai Tower acélvázának legutolsó darabja is.

2013.08.04 18:29:26 | Határon túl

lottó

Egymillió eurót - 300 millió forintot - nyert élete első lottószelvényével egy 17 éves lány Nagy-Britanniában.

2013.08.02 15:14:51 | Határon túl

Magyarország jobban teljesít a munkanélküliség elleni küzdelemben

2013.07.30 11:46:40 | Magyarországon

Niedermüller Péter

A Heves megyei halmajugrai kekszgyár csaknem 20 milliós uniós támogatást vett fel 35 munkahely létesítésére, ebből azonban csak egy jutott a munkanélküliségtől különösen sújtott helybeli romáknak, akik a település lakóinak 80 százalékát teszik ki.

2013.07.29 14:05:01 | Magyarországon

Gúr Nándor, MSZP

Az MSZP szerint a kormány elüldözte a fiatalokat az országból.

2013.07.28 13:36:02 | Magyarországon

Gúr Nándor

Az MSZP szerint a kormányoldalon lévők "a maguk számára" tették rendbe az országot. Így fogalmazott a párt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

2013.07.26 14:23:14 | Magyarországon

Poppe+Potthoff

Több mint 3 milliárd forint összköltségű beruházással technológiai fejlesztésbe és kapacitásbővítésbe kezd az ajkai székhelyű Poppe+Potthoff Hungária Kft.

2013.07.26 11:47:32 | Üzlet

Sólyom

 fotó: Máthé Zoltán/MTI

Hamarosan megkezdi működését a Sólyom magyar légitársaság, a menetrendet a néhány héten belül induló online jegyértékesítéskor hozzák nyilvánosságra.

2013.07.24 18:53:34 | Magyarországon

főzés

A horvátok leginkább az illemtan és a háztartástan tanítását hiányolják az iskolákból egy felmérés szerint.

2013.07.22 16:32:47 | Életmód

hitel

A régióban Magyarországon aggódnak legkevesebben a rezsiárak növekedése miatt, ugyanakkor a magyarok négyötödét továbbra is a megélhetési költségek előteremtése foglalkoztatja leginkább.

2013.07.22 13:44:26 | Magyarországon

Vona Gábor

A Jobbik elnöke szerint a vidék fennmaradása nem lehet pénzkérdés, mert Magyarországon már csak a vidékben van hosszú távú megtartóerő.

2013.07.20 16:21:10 | Magyarországon

munkahelyteremtés

A szaktárca által munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt pályázat révén 2013-ban 6500 új munkahely létesült, valamint biztosították 13 ezer meglévő munkahely megtartását.

2013.07.18 16:09:00 | Üzlet

államtitkár

Tízezerrel több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak Magyarországon a kormányváltás óta.

2013.07.16 16:00:58 | Magyarországon

Schiffer András

Az LMP a 2014-es választások után olyan munkahely-teremtési programot és új munkajogi szabályozást szeretne megvalósítani, amely megszünteti a szélsőséges kiszolgáltatottságot, „enyhíti a kizsákmányolást” és biztonságos munkahelyeket teremt.

2013.07.16 14:04:55 | Magyarországon

Heathrow

A végletekig leterhelt Heathrow helyett új repülőteret építtetne Londonnak a brit főváros polgármestere. 

2013.07.15 18:54:28 | Határon túl

munkahelyek

Több mint kétszáz új munkahely létesül 512 millió forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatásból Nógrád megyében. Erről beszélt Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke pénteken Salgótarjánban.

2013.07.12 20:38:07 | Üzlet

mozgáskorlátozottak

Uniós támogatással a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő programot indított Csongrád megyében egy alapítvány.

2013.07.12 13:30:38 | Üzlet

Praktiker

A németországi Praktiker AG rövidesen kezdeményezni fogja a felszámolási kérelem megindítását, ez azonban nem érinti a barkácsáruházlánc magyarországi érdekeltségét, a Praktiker továbbra is működteti áruházait Magyarországon.

2013.07.11 15:51:33 | Üzlet

fiatalok

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak, eddig hétszázhúszezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg és a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek.

2013.07.11 09:03:06 | Üzlet

opel Szentgotthárd

Az Opel Magyarország tovább bővíti szentgotthárdi motorgyárát újabb, 60 millió eurós beruházással. Ezt jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

2013.07.09 13:37:51 | Magyarországon

USA,EU

Megkezdődtek a tárgyalások hétfőn Washingtonban az Egyesült Államok és az Európai Unió között a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetének létrehozásáról.

2013.07.08 19:50:56 | Határon túl

Fábián Ágnes

Az elmúlt öt évben 20 milliárd forint összegű beruházást hajtott végre Magyarországon a düsseldorfi székhelyű Henkel konszern.

2013.07.07 06:46:24 | Üzlet

e-útdíj

A Közúti Közlekedési Szolgáltatók Ágazati Párbeszéd Bizottsága (KKSZAPB) is azt kéri, hogy halasszák el az e-útdíj rendszerének július elsejére tervezett elindítását, erről juttattak el levelet Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz.

2013.06.29 15:46:13 | Magyarországon

Fidesz

Július 1-jétől új szabályok védik a tisztességes építőipari cégeket a fizetésképtelenséghez vezető lánctartozásoktól.

2013.06.29 14:44:43 | Magyarországon

Mesterházy Attila,MSZP

Kiszámítható gazdaságpolitikát ígért a befektetők bizalmának visszaszerzése érdekében a Magyar Szocialista Párt elnöke csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.

2013.06.27 16:19:46 | Magyarországon

Selmeczi Gabriella

A Fidesz szóvivője szerint Magyarország vitathatatlanul jobban teljesít a foglalkoztatásban is, mint 2010 előtt és mint sok más európai állam.

2013.06.27 13:48:49 | Magyarországon

 

bari

Több ezer francia gazda 700 tenyészállattal vonult fel vasárnap Párizs utcáin, tiltakozásul az állattenyésztők terheinek növelése, az egymásnak ellentmondó környezetvédelmi előírások és egyéb szabályozások, valamint a stagnáló árak ellen.

2013.06.23 17:42:17 | Határon túl

mszp
Az MSZP a 2014-es választásokat követően összetartó, szabad, igazságos és biztonságos világot épít fel, ahol minden családban legalább egy embernek lesz munkája.

2013.06.23 17:11:00 | Magyarországon

eon
Az E.ON Földgáz Storage Zrt. (EFS) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy négy földgáztárolója a legmagasabb színvonalú üzemi és biztonsági állapotban legyen, amikor sor kerül a tulajdonosváltásra, és a cég az E.ON-tól az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-hez kerül át - mondta Axel Wietfeld, az EFS Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek.

2013.06.23 15:27:21 | Magyarországon

fidesz
A Fidesz szerint az Országgyűlés pénteki döntésének köszönhetően a magyar föld a magyar gazdák és a családi gazdaságok kezében lesz, azok pedig, akik az új földtörvény ellen vannak a spekulánsok és a nagybirtokosok mellé álltak.

2013.06.22 16:33:00 | Magyarországon

Selmeczi Gabriella

Újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik majd, miután pénteken a parlament elfogadja az erről szóló indítványt.

2013.06.20 15:38:34 | Magyarországon

AGC Glass Hungary Kft.

Új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét a főképp autó üvegeket gyártó, japán tulajdonú AG Glass HCungary.

2013.06.19 12:14:10 | Magyarországon

Selmeczi Gabriella

A Fidesz szerint Bajnai Gordon programja most is a gyermekes családokra jelenti a legnagyobb veszélyt.

2013.06.18 15:12:31 | Magyarországon

nyílt levél

Nyílt levélben fordultak a Felsőoktatási Kerekasztalhoz a Miskolci Egyetem (ME) azon oktatói, hallgatói és dolgozói, akik az intézmény sokszínűségének megtartásáért demonstrációt tartottak keddre virradóra.

2013.06.18 14:40:03 | Magyarországon

Együtt 2014

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kormányra kerülése esetén egy, a gyermekszegénységet leépítő intézményrendszer létrehozását tervezi és el akarja érni, hogy 2018-ra egyetlen gyermek se éhezzen Magyarországon.

2013.06.18 13:45:23 | Magyarországon

Tüke Busz Zrt

Eddig csaknem 250 cég jelentkezett a Rába-holding és a Volvo beszállítói programjába.

2013.06.17 13:36:37 | Üzlet

munka

Az Európai Unió támogatásával bővíti fejlesztőbázisát az Xdroid Kft. kutató-fejlesztő cég, az ipari hasznosításra alkalmas műszaki kutatás-fejlesztési projektek kivitelezésére szakosodott szegedi székhelyű vállalkozás 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programban mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázaton.

2013.06.17 13:32:49 | Üzlet

work
A Start munkaprogramnak új lendületet adhatnak a szociális szövetkezetek létrehozását megkönnyítő, májustól hatályos törvények, ezekben a szervezetekben a leszakadó rétegek kaphatnak esélyt az újrakezdésre, az állandó munkához jutásra, az önálló egzisztencia megteremtésére.

2013.06.16 14:39:40 | Magyarországon

Varga Mihály.Fidesz

Magyarország legkésőbb 2014-ben törleszti a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelt.

2013.06.13 19:21:26 | Magyarországon

Jobbik logó

A Jobbik felhívással fordul minden magyar ember felé, hogy a következő napokban keressék fel a kormánypárti országgyűlési képviselőiket és próbálják meg meggyőzni őket arról, ne szavazzák meg a földforgalmi törvényjavaslat jelenlegi formáját.

2013.06.11 21:14:49 | Magyarországon

euvschina
Németországban potenciálisan egymillió munkahely kerül veszélybe, ha az Európai Unió kereskedelmi háborúba keveredik Kínával. Ezt mondta a német Focus című lapnak a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke.

2013.06.09 16:29:09 | Határon túl

bunugy

Fotó: Lendvai Péter/MTI

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság egy 15 évvel ezelőtt, Pécs közelében, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúsítottját vasárnap.

2013.06.09 14:58:04 | Magyarországon

fornetti

A Fornetti a jó példa a magyar élelmiszerexportra, mert a cég termékei több mint 20 országba jutnak el. Ezt mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Kiskunfélegyházán.

2013.06.07 16:43:15 | Üzlet

gyógyszeripar,SCHOTT

Bővíti magyarországi gyógyszeripari csomagolóeszköz-gyártó telephelyét a németországi központú SCHOTT cégcsoport.

2013.06.06 16:16:17 | Üzlet

Jobbik

A Jobbik szerint a magyar törvénykezés történelmébe fekete betűkkel kerül be a hétfői nap, mert a kormánytöbbség lényegében egy bizottsági módosító indítvánnyal írja át alapjaiban a földforgalmi törvény tervezetét.

2013.06.03 13:44:54 | Magyarországon

tojástartógyár

Tojástartógyárat épít a Jász-Plasztik Kft. Nagyrédén 1,9 milliárd forintos beruházással, amelynek alapkövét csütörtökön helyezték el.

2013.05.31 14:47:45 | Üzlet

Angela Merkel

Összekeverte Angela Merkel német kancellár a francia elnököt, Francois Hollande-ot korábbi elődjével, a néhai Francois Mitterrand-nal. Az államfő jót derült a nyelvbotláson és láthatóan nem vette zokon a tévesztést.

2013.05.31 11:25:15 | Határon túl

KDNP,Ferenc pápa

A Kereszténydemokrata Néppárt elégtételnek tartja, hogy Brüsszelben az ország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolták a Pénzügyminiszterek Tanácsának.

2013.05.29 19:44:04 | Magyarországon

Török Zsolt

Az MSZP szerint nem az árfolyamgáttal van a baj, hanem az árfolyammal, ami a 2010-es kormányváltás után megemelte a devizahitelek törlesztő részleteit.

2013.05.27 16:21:42 | Magyarországon

Burány Sándor,MSZP

Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt.

2013.05.25 12:07:53 | Magyarországon

Obama

A szexuális zaklatásnak nincs helye az amerikai haderőben. Ezt jelentette ki pénteken Barack Obama amerikai elnök, hangoztatva, hogy eltökélten fellép a probléma felszámolásáért.

2013.05.24 20:58:48 | Határon túl

szászvár,várkastély,megújul

Megújul a várkastély a Baranya megyei Szászváron, a 2014 végéig tartó és a turizmus fellendítését célzó beruházásra mintegy 650 millió forintot költenek.

2013.05.23 15:34:56 | Magyarországon

bér

Az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését.

2013.05.21 13:01:50 | Üzlet

LMP
Az LMP nyílt levélben kéri a magyar EP-képviselőket, hogy ne támogassák az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti új agrár-szabadkereskedelmi megállapodást, mert a tengeren túlról érkező olcsó élelmiszerek tovább rontanák Magyarország élelmiszer-gazdasági helyzetét.

2013.05.18 14:38:49 | Magyarországon

tuntetes
Munkát teremtő foglalkoztatási és gazdaságpolitikát követeltek az új olasz kormánytól a Rómában szombaton tartott szakszervezeti tüntetés résztvevői. Az olasz főváros központján több mint százhúszezres tömeg vonult végig.

2013.05.18 13:56:10 | Határon túl

diszkrimináció

Az Európai Unióban élő leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT-) közösség tagjainak többsége nem meri nyíltan vállalni nemi identitását.

2013.05.17 16:22:24 | Határon túl

Ásotthalom,Királyhalom,határátkelőhely

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

Megnyílt az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom (Backi Vinogradi, Bácsszőlős) közötti határátkelőhely csütörtökön.

2013.05.16 16:27:35 | Magyarországon

Letta

Négy cél megvalósítását tűzte célul az új olasz kormány munkája első száz napjára. Ezt közölte Enrico Letta miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján az egy toscanai kolostorban tartott kormányülés után.

2013.05.13 15:04:01 | Határon túl

munka
Vegyesek a tavaly júliusban hatályba lépett új Munka törvénykönyve alkalmazásának eddigi tapasztalatai: bizonytalanságot okoz többek között a fizetett szabadságok szabályozása, míg a jognyilatkozatok utólagos jóváhagyásának lehetőségét kedvezően fogadták a munkaadók.

2013.05.12 13:30:35 | Magyarországon

Rogán Antal,Fidesz

A Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak.

2013.05.09 15:18:10 | Magyarországon

Bringázz munkába

Fotó: Soós Lajos/MTI

Országszerte huszonhat helyszínen több mint 4000 kakaóscsigát és üdítőt osztott szét a Magyar Kerékpárosklub 200 aktivistája a kerékpárral munkába igyekvőknek csütörtökön reggel.

2013.05.09 11:07:06 | Magyarországon

Pannergy Nyrt.

fotó: Vajda János/MTI

Kistokaj határában átadták a Pannergy Nyrt. 7,5 milliárd forintba kerülő miskolci geotermikus projektjének első szakaszát, amivel új munkahelyeket hoztak létre.

2013.05.07 17:18:38 | Üzlet

sajtotajekozato

    Fotó:Beliczay László/MTI

A Fidesz az édesanyák és a családok mellett áll, megbecsüli, segíti a gyermeknevelést, a gyermekvállalást és a munkahelyükön végzett tevékenységüket - mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője vasárnap, anyák napja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

2013.05.05 17:24:17 | Magyarországon

Barack Obama,Penny Pritzker

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy Penny Pritzkert jelöli új kereskedelmi miniszteréül.

2013.05.02 17:27:22 | Határon túl

Fiatal lány vásárol

Kiemelkedő mértékben javult a fogyasztói bizalmi index Magyarországon idén az első negyedévben, bár az európai átlaghoz viszonyítva még mindig alacsony.

2013.05.01 16:02:31 | Üzlet

munka nélkül

A kormányzat különösen nagy figyelmet fordít a rehabilitációs foglalkoztatás előmozdítására, és célja ezt mind magasabb szintre emelni.

2013.05.01 15:58:07 | Üzlet

Szél Bernadett

fotó: Kallos Bea/MTI

Az LMP május elsején elküldte zöldmunkahely-teremtési, valamint az új munka törvénykönyvére vonatkozó koncepcióját a szakszervezeti konföderációknak. Erről beszélt Szél Bernadett, az LMP társelnöke a párt budapesti majálisán tartott sajtótájékoztatón.

2013.05.01 14:56:30 | Magyarországon

Mesterházy Attila

Tolvajnak nevezte az Orbán-kormányt Mesterházy Attila MSZP-elnök pártja városligeti majálisán.

2013.05.01 13:19:45 | Magyarországon

MÁV-FKB Kft.

Egymilliárd forint nyereséget könyvelt el tavaly a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft.; Az eredményt - amely 12 százalékos árcsökkentés ellenére elérte az egy évvel korábbit - elsősorban a hatékonyság javításával illetve a korábban alvállalkozókkal végeztetett munkák visszaszervezésével érte el.

2013.05.01 10:51:14 | Üzlet

hungarikum

Szükség és igény is volt a magyar termék rendeletre és az ehhez kapcsolódó jelölési rendszerre Magyarországon, amellyel megszüntethető a helyenként még most is tapasztalható kaotikus állapot az élelmiszerek jelölésénél. Erről beszélt Kardeván Endre.

2013.04.30 19:39:39 | Üzlet

Jogpont+

Júniustól újabb helyeken nyílnak Jogpont+ irodák az észak-alföldi régióban, ezzel a térségben 54 irodára bővül a hálózat. Ezt közölte a régióban ingyenes jogsegélyszolgálatot működtető Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) az MTI-vel.

2013.04.28 10:21:09 | Magyarországon

LMP
Az LMP írásbeli kérdésben vár választ Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől arra, hogy a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. április elején miért mondott fel egy tízmillió euró összköltségvetésű uniós projektet.

2013.04.26 15:20:17 | Magyarországon

Fónagy János,Fidesz

Év végéig folytatja a kormány a rezsicsökkentést, jelentette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

2013.04.25 20:48:36 | Magyarországon

negyven,milliárd

Hamarosan mintegy 40 milliárd forintos forrás nyílik meg az EGT és Norvég Alapok új támogatási időszakának keretében.

2013.04.25 19:14:57 | Üzlet

chipsadó

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) szerint nem változott érdemben a magyar lakosság só- és cukorfogyasztása.

2013.04.25 13:51:25 | Életmód

eleni

Aktív állampolgárságért oklevéllel tüntette ki Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet a Zöld Fiatalok szervezetet kedden a fővárosban, ezzel ismerve el a fenntartható környezetért, társadalmi esélyegyenlőségért és a leszakadó csoportok segítéséért tett erőfeszítéseit.

2013.04.23 19:51:47 | Magyarországon

üdítős

Dánia eltörli az üdítőitalokra kivetett különadót, a dán kormány várakozási szerint az intézkedéssel az országban új munkahelyek jöhetnek létre és fellendülhet a gazdasági növekedés.

2013.04.23 19:25:27 | Határon túl

Szombathely

A közfoglalkoztatási programok indulása kedvező hatással volt a munkaerő-piaci folyamatok alakulására Vas megyében.

2013.04.23 19:10:56 | Magyarországon

Christine Lagarde

Az IMF/Világbank tavaszi ülésszakán az IMF politikai döntéshozó testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság a gazdasági növekedés ösztönzésére és a munkahelyteremtésre összpontosító politikai célokat tűzött a valutaalap elé.

2013.04.21 18:08:15 | Határon túl

MSZP,Gúr Nándor

A kormány munkaügyi intézkedési ellentétesek a korábbi ígéretekkel, ráadásul az alacsonyabb jövedelmű embereknek okoznak károkat.

2013.04.21 12:06:16 | Magyarországon

LEGO

Mintegy 200 millió eurós, azaz 60 milliárd forintos, zöldmezős beruházással bővíti gyártókapacitását a Lego Csoport Nyíregyházán.

2013.04.19 11:27:42 | Üzlet

Bajnai Gordon,Együtt 2014

Bajnai Gordon az igazság oldalán áll, amit azonban a Fidesz csinál, az rezsihazugság.

2013.04.18 17:46:33 | Magyarországon

MSZP,Gúr Nándor

Hiteltelennek és eredménytelennek értékelte a kormány eddigi munkáját Gúr Nándor, az MSZP alelnöke csütörtöki, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján.

2013.04.18 17:02:33 | Magyarországon

Shinzo Abe,Japán

Japán támogatja a demokratizálódás útjára lépett Mianmar belpolitikai és gazdasági reformjait.

2013.04.18 15:02:27 | Határon túl

Matolcsy György

fotó: Beliczay László/MTI

A magyar monetáris politika megújítása öt hete megkezdődött, de még az elején tartunk. Erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MTI-nek adott interjújában.

2013.04.18 09:25:59 | Magyarországon

Huawei és Szijjártó Péter Kínában

fotó: Miniszterelnökség

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország kormánya és a Huawei Technologies, az információs és telekommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója csütörtökön Pekingben.

2013.04.18 08:54:43 | Üzlet

süti

Megoldatlan maradt az a süteménylopási ügy Nagy-Britanniában, amelynek kárvallottja egy rendőrkapitányság volt. A saját háza előtt kellett sepernie, mégsem jutott semmire.

2013.04.17 16:12:57 | Határon túl

torta, felmondás

Tortára írva tudatta felmondását a munkahelyén egy férfi Nagy-Britanniában.

2013.04.17 14:12:22 | Határon túl

csarnok

Kétezer négyzetméteres új gyártócsarnokot épített a gépalkatrészeket gyártó Doherty Hungary Orosházán 202 millió forintból.

2013.04.16 17:00:05 | Üzlet

Hotel Eger & Park

Az eddigi háromcsillagos kategória helyett négycsillagos kategóriájú lesz Eger legpatinásabb szállodája, a Hotel Eger & Park, egy 634 millió forintos beruházás nyomán.

2013.04.15 14:12:04 | Üzlet

alkatrész

Száznál is több érdeklődő jelentkezett egy hónap alatt a Rába-Volvo együttműködés keretében meghirdetett beszállítói programra.

2013.04.15 11:19:23 | Üzlet

John Kerry

Az Egyesült Államok kész tárgyalóasztalhoz ülni Észak-Koreával, de ehhez Phenjannak valódi lépéseket kell tennie a nukleáris leszerelés felé. Ezt mondta John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Tokióban.

2013.04.15 09:30:12 | Határon túl

munkát ad

Két éven belül több mint negyedével bővül a nagykanizsai ipari parkban foglalkoztatottak száma, köszönhetően annak, hogy helyi kisebb cégek mellett nemzetközi vállalatok is jelentős nagyságrendű fejlesztésekbe kezdtek.

2013.04.14 09:41:43 | Üzlet

kutya_pasi

Sok brit inkább az ölebét ölelgeti, ha hangulati hull