Orvosokat marasztaltak el a pécsi vakbélműtétperben

Orvosokat marasztaltak el a pécsi vakbélműtétperben

Két orvost próbára bocsátott, egyet felmentett első fokon a Pécsi Járásbíróság csütörtökön azon vádlottak közül, akiket az ügyészség vétkesnek tart egy vakbélműtéten átesett fiatal 2010-ben bekövetkezett halálában.

A nem jogerős ítélet szerint a húszéves fiatalember hasi görcsökre, hányásra és hasmenésre panaszkodva 2010. július 19-én ment be a Pécsi Tudományegyetem sürgősségi klinikájának ambulanciájára, ahol vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála. Azzal bocsátották el, hogy diétázzon, mert a tünetei gyomorbélhurutra utalnak, másnap jelentkezzen a háziorvosánál, valamint menjen el újabb vérvételre is.

A beteg ennek nem tett eleget, erősödő fájdalmai miatt ugyanakkor július 22-én visszatért az intézménybe. Ott kétszer is megoperálták, de belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

Makkai Zsolt bíró az ambulancián ügyelő rezidenst és belgyógyász szakorvost két, illetve három év próbára bocsátotta halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, a beteget megoperáló sebész főorvost azonban bűncselekmény hiányában felmentette a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól.

Az indoklás szerint a rezidens és a belgyógyász azért volt gondatlan, mert nem vizsgálta meg a páciens vakbelét, és – a feladatellátási rendet megszegve – szakorvosi ellátás nélkül küldte őt haza. Ha nem így döntenek, lehetőség lett volna sebészeti konzílium összehívására, a beteg felvételére és megfigyelésére, a diagnózis gyorsabb megállapítására és a mielőbbi operációra. Mindez növelte volna a páciens életben maradásának, gyógyulásának esélyét.

A bíró rámutatott, amikor a fiatalember később a sebész főorvoshoz és a műtétet szakszerűen végző csapatához került, a testében már olyan előrehaladott gyulladásos folyamatok voltak, amelyek miatt tulajdonképpen menthetetlenné vált. Vagyis a sebész tevékenysége és a sértett halála között nem volt ok-okozati összefüggés.

Makkai Zsolt a büntetés kiszabásánál nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a beteg nem követte az egyébként az ambuláns jelentésben is rögzített orvosi előírásokat, ennek a magatartásnak jelentős szerepe volt a halálában.

Az ügyész a rezidens és a belgyógyász esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása, a sebész esetében pedig a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. Az első- és másodrendű vádlott a felmentését kérte.

A pécsi vakbélműtétper másodfokon a Pécsi Törvényszéken folytatódik.
Az elhunyt fiatalember édesapja, ismert pécsi vendéglátós az ítélethirdetés után azt mondta, “botrányosnak” tartja a döntést, amely miatt “sokaknak kellene szégyellniük magukat”.