Ujkéry Csaba: Felperzselt hómezők

Ujkéry Csaba: Felperzselt hómezők

Nem ismerek olyan írót – attól persze még létezhet -, aki arra vállalkozott volna, hogy történelmünk sorsdöntő és tragikus korszakát, az 1916-tól 1943-ig tartó időszakot, magyarán Ferenc József császár halála és a Don kanyari csatavesztés közötti huszonhét esztendőt egyetlen regénybe foglalja.

Nagy ívű regénybe. Aki szereti a történelmet, s egyben a fordulatos meseszövést, az nem csalódik, ha végigolvassa a csaknem hatszáz oldalt. Kap romantikát, történelemismeretet, kap tudást a lélekről, a néplélekről is. Ez volt az az időszak, amikor egy ország – a mi hazánk – majdnem elveszett. A történelem tankönyvek lapjairól vagy teljességgel hamis, hazug módon, vagy túlontúl szikáran, lélektelenül „jön le” ez a néhány évtized, pedig micsoda időket élt át a nemzet. Háború, a cseppet sem dicsőséges Tanácsköztársaság, Trianon, a megcsonkított ország talpra állása, majd újabb világégés, s többszázezer halott a Don kanyarnál. Soha nem gyógyuló sebek a magyarok szívén.

A Felperzselt hómezők egy katonatiszt, egy bíró, és egy munkaszolgálatos ügyvéd sorsán keresztül mutatja meg olvasójának, miképpen lett a múlté a történelmi Magyarország. Amelynek élete – a tragédiák közepette is – még tele volt joggal visszasírt polgári erényekkel. Úgy, mint rendezett családi élet, értékes társasági találkozások, romantikus udvarlások, jó modor, társadalmi rend.

Az író attól jó író – pontosabban attól is -, hogy képes azonosulni hőseivel. Ujkéry Csaba már sokszor bizonyította, hiszen számos sikeres regényt írt már, hogy mélyen átéli alakjainak sorsát. Ebben a legújabb regényében nincs kizárva, hogy a bíró bőrébe tudott a legkönnyebben belehelyezkedni. S ez nem véletlen. Civilben ugyanis a Somogy Megyei Bíróság elnöke, azaz évtizedek óta gyakorló bíró. Hogy miképpen tudja összeegyeztetni két sikeres hivatását, az az ő titka. Sikerének is titka.

Ha pedig valaki arra kíváncsi rá, hogy a könyv hol kapható, annak az internetes böngészést ajánlom, mert ha az ember manapság betéved egy könyvesboltba, kitartás kell ahhoz, hogy az effajta könyvekre rátaláljon. Szem előtt ugyanis az úgynevezett sikerkönyvek vannak, miként agyonreklámozva is. Magyarán a bulvárkiadványok. Az érték többnyire rejtve marad. Vagy eldugva.                                                                 

Kondor Katalin