Hordozom azt is, ami másoknak fáj. Tormay Cécile Füveskönyve

Hordozom azt is, ami másoknak fáj. Tormay Cécile Füveskönyve

füveskönyv

„Minden az országos törvény szerint ment, míg egyszer roppant bortermést nem adott az Isten. Szüreti ünnepek zenéje zengett hegyen-völgyön, és az újbortól sok ember megrészegedett. A Púposok országában tánctól dobogott a föld, nótázott a levegő. Ekkor történt, hogy egy fiatal legény nagy mámorában lekapta a hátáról a púpot, és kurjongatva lóbálta a feje felett. A többiek is utánaindultak, megjött mindenkinek a bátorsága. Egyszeriben ledobálta a nép a sok hamis púpot a hátáról, és kiderült, hogy a Púposok országában csak egyetlenegy ember volt igazán púpos.”

Egy gyöngyszemet emeltem ki Tormay Cécile gondolatgyűjteményéből, de a kis könyvecske igazi aranybánya. Divat mostanában a füveskönyv, sok-sok nagy írónknak jelent meg az elmúlt években hasonló kötete, Arany Jánostól Adyn át Babits Mihályig, de az én szívemhez a Tormay válogatás áll a legközelebb. Talán mert mégis igaz, hogy másként gondolkodik egy férfi, mint egy nő. Ez a nő amúgy férfiakat megszégyenítően bátor nő volt. Véleményéért, munkásságáért a „dicsőséges” Tanácsköztársaság  vértől és terrortól mocskos időszaka alatt bujdosnia kellett, s ezalatt írta megrázó erejű és nagyon bátor naplóját, amelyet ma Bujdosó könyv címen ismerünk. De nem olyan régen. Tormay Cécile ugyanis az elhallgatott magyar írók közé tartozott, magyarán nem tetszett a kommunista hatalomnak. Annak ellenére, hogy vele lehet dicsekedni. Nem sokszor fordul elő egy kis ország – kivált egy nyelvében magányos ország – történetében, hogy egyik íróját Nobel díjra terjesztik fel, ám vele ez is megtörtént. Meg is kapta volna a magas elismerést, csakhogy átvenni már nem tudta, mert váratlanul meghalt. Újrafelfedezése most van folyamatban, rendre jelennek meg művei, melyek igazi sikerkönyvek, s lám, már arra is akadt vállalkozó, hogy írásaiból összeválogassa azokat a gondolatokat, aforizmákat, amelyek történetekből kiragadva is megállják a helyüket. Fazekas Sándor és Hajdú Beáta végezte el ezt a nagy munkát. Irigylem őket. Remek dolog lehetett úgy elmélyedni egy életműben, hogy abból mazsolázgatva összejöjjön egy rendkívül filozofikus, rengeteg ajándék gondolatot adó kis kötet, ami azonnal kíváncsivá teszi az embert, ki volt ez a nő, aki magyarságról, hazáról, szerelemről, hitről ilyen mélyen gondolkodott. Ha valaki nem ismeri az írónő munkáit, valószínű füveskönyvét olvasva kíváncsi lesz az egész életműre.  Nálam fordítva történt. A Bujdosókönyvvel kezdtem – kötelezővé is tenném, ha rajtam múlna minden iskolában. Nagyregényeivel folytattam, s most itt van a füveskönyve, amely nálam kivívta azt a rangot, hogy felkerült az éjjeliszekrényemre. Egy füveskönyv arra való, hogy újra és újra olvasgassa az ember, ízlelgesse a gondolatokat, s persze érlelje magában.

Idézettel kezdtem, idézettel is fejezem be könyvajánlómat. „Amit írtam, annak a betűi a szívem dobbanásai voltak, a szenvedésem, a haragom magányos hördülése, a reménységeim ezer szárnytörése.” Nos, a múlt század első felének nagy magyar írónője szenvedéséből, haragjából, reménységeiből mi, kései utódok nagyon sokat profitálhatunk.                                                                                 

                                                                                                        Kondor Katalin