Nagyok

Márai Sándor

Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó.

Kaleidoszkóp VersFesztivál

A Soproni Petőfi Színház ad otthont idén a magyar költészet legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléjének, a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amelynek Buda Ferenc Kossuth-díjas költő lesz a fővédnöke.

Bujtor István

Emléktáblát avatott Bujtor István születésének 71. évfordulója alkalmából a ferencvárosi önkormányzat a Mester utca 1. számú ház falán, a színművész, színigazgató, rendező egykori lakhelyén.

danbrown
Dan Brown azt reméli, hogy legújabb, Inferno című kötetével sikerül Dante felfedezésére, illetve újra-felfedezésére inspirálnia olvasóit.

Kicsik

vízhasználat

VÍZió Dalverseny címmel dalszerző és videókészítő pályázatot hirdet gyerekeknek az öt regionális víziközmű-szolgáltató. A diákoknak egy saját dallal és a hozzá kapcsolódó videóval kell felhívniuk a figyelmet a takarékos vízhasználat fontosságára.

gyerek műhely

Mini Terminál címmel indítja el szombattól kicsiknek szóló műhelyét a Design Terminál, a programok keretében a gyerekek kis tervezőként formálhatják át az őket körülvevő világot.

Különleges

búza

Szerdától négy napon át tart a magyar agrárgazdaság egyik legnagyobb kiállítása, a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, ahol csaknem százötven kiállító huszonegyezer négyzetméteren mutatja be termékeit. A kiállítást Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitja meg.

múzeum

Trevor Amery amerikai kortárs képzőművész alkotásai láthatók csütörtöktől a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum bogyoszlói lakóházának tisztaszobájában.

Zene mindenkinek

Wagner

Merev ünnepélyesség nélkül emlékezik Richard Wagner születésének 200. évfordulójára Bayreuth városa, a bécsi Volksoper, valamint az erli Tiroli Fesztivál.

euro
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában. Az MTI Wéber Helga vokalistát és Kővágó Dániel gitárost kérdezte.

wagner
A Tannhäuser, a Lohengrin, a Trisztán és Izolda, A walkür és Az istenek alkonya című Wagner-operákból hangzanak el részletek szerda este, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján az Erkel Színházban.

Ez mozog

Déja Vu Fesztivál

A hatalmas érdeklődésre tekintettel költöznie kell Szeged nyárindító bulijának, a Déja Vu fesztiválnak: a 80-as, 90-es évek ikonikus sztárjaival az Etelka sor helyett a Postás Sportpályán találkozhat a közönség június 13-tól.

holokauszt vonat

Kassára érkezik hétfőn az Élet Menete Alapítvány holokauszt vándorkiállítása. A felvidéki város vasútállomásán május 24-ig látható az a tárlat, amelyet egy olyan marhavagonban rendeztek be, amilyenben a második világháború éveiben zsidó emberek ezreit szállították Auschwitzba.

fesztivál

Pénteken kezdődik és hétfőig, május 20-ig tart a Füredi Pünkösdi Fesztivál irodalmi, zenés és szórakoztató programokkal.

Pécsi Nyári Színház,tizenhat,produkció

Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a baranyai megyeszékhelyen.

színház

A Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árusítja a jegyeket vasárnap a Vörösmarty téren a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival.

Közkincs

Ópusztaszer

Ökumenikus kápolna épül európai uniós támogatással az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében. A beruházás Csongrád és a szomszédos romániai Temes megyében kialakítandó zarándokútvonal részeként valósul meg.

Trisztán és Izolda

A ljubljanai Mini Teater és a Maladype Színház közös előadása vendégszerepel kedden az Ódry Színpadon: a Trisztán és Izoldát, Balázs Zoltán ljubljanai rendezését most láthatják először a budapesti nézők.

Trófea Fesztivál

Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.

Mert szép

múzeum
Három új időszaki kiállítást nyitnak meg a Múzeumok éjszakája május 18-i rendezvényén a szlovákiai Füleken; a programot immár hatodik alkalommal rendezik - tájékoztatta a Füleki Vármúzeum igazgatója az MTI-t.

Baki Péter, Magyar Nemtezi Galéria

fotó: Bruzák Noémi/MTI

Miként változott meg a fotográfia az ezredforduló óta? Erről teszi fel a kérdést a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Magyar fotóművészet az új évezredben című, péntektől látható kiállítása, amely 21 kortárs alkotó 346 művét vonultatja fel.

E-mail cím:


Jelszó: