Új pompában az Esterházy-kastély

Új pompában az Esterházy-kastély

pápai Esterházy kastély

Ezt Áldozó Tamás (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón csütörtökön jelentette be, a kastély már felújított nádor-termében. Ismertetése szerint a munkálatok 2012 tavaszán kezdődnek, és a 2013. tavaszán befejeződő beruházás során mintegy háromezer négyzetméternyi belső tér újul meg a száz szobás kastélyban. Visszanyeri egykori pompáját az U-alakú belső udvar, az egész kastély díszkivilágítást kap majd, illetőleg felállítják a  kovácsoltvas barokk kaput is. Elmondta, hogy a díszes kapu eredetijét az 1600-as években készítették Franciaországban, a mostani annak hű mása lesz.

Esterházy kastély

Pápai Esterházy-kastély

Áldozó Tamás ismertetése szerint  felújítanak több egykori szalont, báltermet, kiskabinet-irodát, a hercegi lakosztályokat, és létesítenek több kiállítótermet is. Utalt arra, hogy a kastély felújított termeit megnyitják majd  a turisták előtt, és azt remélik, hogy ezzel is tovább növekszik majd Pápa idegenforgalma. A város vezetője emlékeztetett arra is, hogy az idén már helyreállítottak a kastélyban hét emeleti termet, amelyeket – mint főúri enteriőr kiállítást – már látogathatnak az érdeklődők. Ehhez az úgynevezett norvég alaptól kapott a város száznyolcvanötmillió forintos támogatást, amelyhez az önkormányzat hetvenkétmilliót tett hozzá. Eredeti szépségében látható már a nádor-terem, a fogadó- és a vörös szalon, az ősök csarnoka és a nagyebédlő.  Ezzel lényegében több mint kétmilliárd forintból újul meg a kastély. 

Kitért arra is, hogy az 1,9 milliárd forintos beruházással sem ér véget a fejlesztés, folytatni szeretnék a több hektáros kastélykert, a váristálló és a pincék helyreállításával. Ennek érdekében már beadták a pályázatot. Temesvári Balázs, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az ország egyik legjelentősebb kulturális örökségének a felújításához nyújtott támogatást az Európai Unió. Az igazgató átnyújtotta a polgármesternek a támogatási szerződést.

Kapcsolódó cikkek