Nem csak a húszéveseké a világ

Nem csak a húszéveseké a világ

öregember nevetSőt! A közhiedelemmel ellentétben nem, hogy nem érnek véget "legjobb éveink" a fiatalság elmúlásával, de idősebb korunkban még elégedettebbek és optimistábbak is vagyunk.

Ezt „The Daily Telegraph” brit napilap írta online kiadásában megjelenő tanulmányában.

Lewis Wolpert, a University College London professzora „Nagyon jól nézel ki” (You’re Looking Very Well) címmel most megjelent könyvében azt ecseteli, hogy az emberek általában és átlagos mértékben boldogok tizenévesen, majd húszas éveikben is. Ezután, amikor már karrierjüket építik és próbálják eltartani a családjukat, visszaesik ez az elégedettség.

A felelősség csak a középkor éveinek végére csökken, amikor az érettség kombinálódik annak képességével, hogy élvezni tudják a dolgokat és összpontosíthassanak is rájuk. Egy, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett, háromszáznegyvenegyezer ember részvételével lefolytatott tanulmányból az derült ki, hogy az emberek a negyvenes éveik végétől ismét fokozatosan elégedettebbek lesznek, ami 85 évesen tetőzik igazán.

boldog pár

Andrew Steptoe, a University College London pszichológusa hozzátette, a jó egészség és a biztonságot nyújtó bevétel “nagyon fontos” tényezők az időseknél az elégedettség megítélésében. A kutatások arra is rámutattak, hogy az öregedéssel együtt jár ugyan néhány képesség romlása, de más képességek, például a nyelv vagy a döntéshozás viszont javulnak azzal, hogy az agy érettebbé válik. A pszichológusok azt tapasztalták, hogy idősebb korban jobban megválogatjuk, mivel és hogyan töltjük el időnket és több figyelmet fordítunk olyasmikre, amelyeket kedvelünk, vagyis könnyebben zárunk ki nemszeretem dolgokat az életünkből.