Óriási siker

Óriási siker

vízilabdaAlexander Tchigir próbálja védeni Varga Dénes lövését a Magyarország-Németország mérkőzésen, a Volvo-kupa zárónapján a székesfehérvári uszodában. fotó: Kovács Anikó/MTI

Kanada és a világbajnok Olaszország után a vasárnapi zárókörben Németország legjobbjait is legyőzte a magyar férfi vízilabda-válogatott. Ez pedig azt jelenti, hogy veretlenül tartotta itthon a Volvo Kupát.

Eredmény:
Magyarország-Németország 9-8 (1-2, 2-1, 3-5, 3-0)
———————————————————————
a magyar góldobók:  Steinmetz Á. 3, Madaras, Varga Dániel, Katonás, Varga Dénes, Kiss G., Kásás 1-1
    
A székesfehérvári Csitáry uszodában a tornaelsőségről döntő összecsapáson az olimpiai bajnoki címvédő magyar együttes első két emberelőnyét kihagyta, a hat a hat elleni játékban aztán a nyitónegyed végén Madaras Norbert balkezes pattintása eredményesnek bizonyult. A németek azonban kettős fórból egyenlítettek, majd sima előnyből a vezetést is átvették (1-2).
    
A második negyed vendégtalálattal indult, de a felelet is gyors volt: Varga Dániel előbb szerelt, majd az akció befejezésére is pontosan érkezett (2-3).  A válogatottba több évi szünet után visszakerült Katonás Gergő távoli bombájával pedig ki is egyenlített a magyar csapat (3-3).
    
A nagyszünet után sikeres német ötméteres vezette be a harmadik játékrészt, de már az ellentámadás meghozta az „egált”: centerből Steinmetz Ádám talált be (4-4).  A várt fordítás helyett azonban az ellenfél pillanatai következtek (4-6), a felzárkózást Varga Dénes eredményes ötméterese jelentette (5-6), döntetlen helyett azonban német ötméteres, majd a sokadik emberhátrányos vendéggól következett (5-8).  A hazai reményeket Steinmetz negyedzáró parádés centerezése hozta vissza (6-8).
    
Kásás dob

Kásás Tamás dobásra készül, Moritz Oeler próbálja megakadályozni, fotó: Kovács Anikó/MTI

Kásás Tamás gólját még érvénytelenítették a bírók, de a háromszoros olimpiai bajnok passza után Steinmetz közeli találata már a 7-8-at jelentette. Aztán Kiss Gergely balkeze sem remegett meg a büntetődobásnál (8-8), 17 másodperccel a vége előtt pedig Kásás bal felső sarkos, kapufás bombája döntött: 9-8-ra győzött a magyar válogatott.
    
A százszázalékos mérleggel megnyert torna után kedvező előjelek mellett, megerősödött önbizalommal várhatja Kemény Dénes csapata a január 16-i Eb-rajtot, amikor az olasz válogatott elleni újabb – a székesfehérvárinál jóval nagyobb téttel bíró – csata következik a két gárda között.
    
“Helyén kell kezelni ezt a mérkőzést” – értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány. “Ma szívvel-lélekkel játszottunk, de messze nem úgy, ahogy tudunk, ezzel együtt elégedett vagyok a csapattal. A játékunk döcögött ugyan, ám a kellő pillanatokban meg-megvillant egy-egy játékosunk. Az Európa-bajnokság előtt nagyon hasznos volt ez a találkozó is.”
    
A vasárnapi másik mérkőzésen:
Olaszország-Kanada 14-9 (4-0, 4-2, 3-4, 3-3)    

A 2012-es Volvo Kupa végeredménye:
1. Magyarország 9 pont, 2. Németország 6, 3. Olaszország 3, 4. Kanada 0

Kapcsolódó cikkek