Hatalmas érdeklődés a Mamma Mia! iránt

Hatalmas érdeklődés a Mamma Mia! iránt

Hatalmas az érdeklődés a Mamma Mia! című musical iránt, amelyet augusztusban mutat be a Madách Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közösen a Tisza-parti városban. A szervezők egy újabb előadást is a programba iktattak, így összesen hat alkalommal játsszák Szegeden a darabot.

Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója a nyári eseményről tartott keddi sajtótájékoztatón azzal indokolta a hatodik előadás műsorra tűzését, hogy kiemelkedő az érdeklődés a musical iránt, az előzetesen meghirdetett öt előadásra már nem lehet jegyet kapni.

Harangozó Gyula művészeti vezető hozzátette: történetének eddigi legsikeresebb évada, a 2010-es szezon jegyeladási mutatóit is túlszárnyalta a fesztivál, eddig már kétszer annyi belépő talált gazdára, mint tavaly ilyenkor.

A sikerben kiemelkedő szerepe van a Mamma Mia! című előadásnak. A Szirtes Tamás rendezésében színre kerülő produkciót a korábban meghirdetett öt előadáson kívül még augusztus 22-én láthatja a közönség. Egyúttal azonban azt is jelezték, ennél több előadás biztosan nem lesz a musicalből a szabadtéri játékokon.

A vezetők felidézték, hogy 55 éve, 1959-ben indult újra a második világháború miatti kényszerszünet után a Szegedi Szabadtéri Játékok. A jeles alkalomról a március 27-i színházi világnapon tudományos konferenciával emlékeznek meg. A kétnapos konferencia keretein belül a játékok története, korai és mostani működése, a városra gyakorolt kulturális hatása is szóba kerül, de az előadók kitekintenek az aktualitásokra is. A rendezvényhez csatlakoznak Szeged színházművészetével foglalkozó szakemberek is.

A Regionális Összművészeti Központ (Reök) programjairól Herczeg Tamás elmondta, hogy Shakespeare-hetek elnevezéssel a világhírű drámaíró születésének 450. évfordulója alkalmából több eseménnyel is készülnek. Február 13-án a W.H. zenekar kortárs formában megzenésített szonetteket ad elő, február 28-án a Thália Színház és a Füge Produkció közös előadását, a Láthatóságiak – Kis Szentivánéji Zene című darabot láthatják a nézők. Emellett a tervek szerint lesznek felolvasások civilekkel és népszerű művészekkel közösen, a farsangi időszakban pedig Rómeó és Júlia álarcosbált rendeznek.