Ismét közös lemezt készítenek a UB40 alapító tagjai

Ismét közös lemezt készítenek a UB40 alapító tagjai

UB40Ismét közös lemezt készítenek a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb brit reggae/pop csapata, a UB40 alapító tagjai.

A három zenész – Ali Campbell (ének), Astro (trombita, ének) és Mickey Virtue (billentyűs hangszerek) – a www.ub40.org honlapon jelentette be, hogy ismét összeáll és közösen új dalokat készített – írta a BBC. A nevét a brit munkanélküli segélylapból (unemployment benefit form) vett UB40 1978-ban alakult Birminghamben, és a következő évben adta első koncertjét. A csapat több mint 70 millió lemezt adott el világszerte, és olyan nagy slágerek fűződnek hozzá, mint a Food For Thought, a Red Red Wine, a Can’t Help Falling in Love, a One in Ten vagy a Chrissie Hynde-val közösen rögzített I Got You Babe; utóbbi egy korábbi Sonny & Cher-dal feldolgozása volt. A UB40-ban angol, skót, ír, jemeni és jamaicai szülőktől származó tagok egyaránt játszanak. A felállás az alapítástól kezdve három évtizeden át változatlan volt, a nyolc zenész által alkotott csapatból azonban Ali Campbell és Astro 2008-ban kilépett. A legutóbbi két stúdióalbum már nélkülük készült, Ali helyett bátyja, Duncan lépett be és lett a fő énekes, majd tavaly novemberben Mickey Virtue billentyűs is kiszállt.
http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-birmingham-25773056#