Énekes és zenés színházi előadások az idei SZEM-en

Miskolci Nemzeti SzínházFőként énekes és zenés színházi előadásokat láthat a közönség az európai Színművészeti Egyetemek Miskolcon (SZEM) elnevezésű fesztiválon, amelyen több szakmai workshopot is tartanak külföldi és magyar hallgatók részvételével február 4. és 9. között a Miskolci Nemzeti Színházban.

A Miskolci Nemzeti Színház és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közös fesztiválját második alkalommal rendezik meg. Az eseményen München, Varsó, Krakkó, Bytom, Vilnius, Prága, Bukarest, Kaposvár és Budapest színművészeti egyeteme vesz részt. Öt külföldi és négy magyar előadás szerepel a programban. Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a programot ismertető hétfői budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egy évvel ezelőtt egy olyan fesztivál létrehozása volt a cél, amelyen a budapesti színművészeti egyetem, a meghívott – hasonló rangú – európai intézmények, valamint egy vidéki nagyváros kulturális közege találkozhat egymással. “A fesztivál ideje alatt az egyetem hallgatói kiszabadulhatnak abból a zártságból, amely minden egyetemi működést a természeténél fogva jellemez” – fejtette ki az igazgató, hozzátéve, hogy a színházi csoportok végig jelen lesznek az eseményen, a külföldi hallgatóknak így lehetőségük lesz arra, hogy egy hét erejéig betekinthessenek a magyarországi szakmai oktatásba. Ascher Tamás rendező, az SZFE rektora arról beszélt, a hallgatóknak arra is lehetőségük nyílik a fesztivál ideje alatt, hogy a legkülönbözőbb szemléletekkel, stílusokkal és életfelfogásokkal találkozzanak. Elmondta, hogy fontosak az olyan események, amelyeken a szakmabeliek megismerhetik egymást, hiszen mint fogalmazott: “csak úgy érthetjük meg magunkat, ha állandóan szembesülünk a másféle színházi felfogásokkal”. A zenei és táncos workshopokat Horváth Csaba, Gemza Péter koreográfus, rendező, Lőrincz Katalin táncművész, koreográfus, valamint Novák Eszter rendező, Szabó Mónika karmester, zenei vezető tartják. A fesztivál részletes programja a www.miskolciszem.hu oldalon olvasható.

Kapcsolódó cikkek