Zongoraduett lett a Voyager anyagaiból

Zongoraduett lett a Voyager anyagaiból

Zongoraduetté alakították át a Voyager-űrszondák által 37 év alatt összegyűjtött mérési adatokat.

A fizikusi és zeneszerzői képesítéssel is rendelkező Domenico Vicinanza az 1970-es évek végén felbocsátott két űrszonda 320-320 ezer mérési eredményét használta fel, hogy azokból két rendkívül hosszú, egyenként 320 ezer hangból álló melódiát alkosson. A zenedarab szabadon elérhető az interneten. “Olyan zeneművet akartam komponálni, amely együtt ünnepli a Voyager-1-et és 2-t, ezért ugyanazokat a fajta méréseket használtam fel mindkét szondától. A méréseket pontosan ugyanabban az időben hajtották végre, de egymástól több milliárd kilométer távolságban”. Bár Vicinanza projektje csak azt a célt szolgálja, hogy szellemes, könnyen hozzáférhető módon bemutassa a társadalomnak a kutatás eredményeit, az adatok szonifikációja – azaz hanggá alakítása – széles körben alkalmazott tudományos módszernek számít az epilepszia-kutatástól a mélyűr-kutatásig. “A dallam elemzése ugyanaz, mint ránézni az adatokra egy táblázatkezelő programban, azzal a különbséggel, hogy itt a fülünket használjuk. Az információtartalom pontosan ugyanaz: mindkét esetben szabályosságokkal, mintázatokkal, változásokkal, trendekkel és kicsúcsosodásokkal jellemezhető. Valójában az adat-szonifikáció lehetővé teszi, hogy olyan információkra tegyünk szert a hosszú távú szabályosságokról és együttmozgásokról, amelyeket kizárólag vizuális megfigyeléssel nehéz lenne kiszúrni”. A Voyager-1 és 2 a mai napig rögzít és küld a Földre élő adatokat. A Voyager-1 tavaly elhagyta a Naprendszert, az általa gyűjtött adatok elsőként engednek valódi bepillantást e távoli világba. Az iker-űrszondák egyúttal a földi életről szóló, intelligens földön kívüli élőlényeknek szánt adatokat is szállítanak a fedélzetükön egy-egy képeket és hangfelvételeket tartalmazó lemez formájában, amelyeken 55 nyelven hallható köszöntések és üzenetek mellett babasírás és klasszikus zene, valamint mennydörgés, vulkánkitörés, földrengés, szél, eső és hullámverés hangja, és csimpánz-, hiéna-, madár-, béka- és elefánthangok is hallhatók.