Ismerje meg a Csillagos házakat!

Ismerje meg a Csillagos házakat!

Hétfőn kezdődik az OSA archívum Csillagos házak elnevezésű programja a www.csillagoshazak.hu honlap elindításával, továbbá azzal, hogy a Facebookon is igyekeznek minél több tartalmat elhelyezni a budapesti zsidóság 1944-es úgynevezett csillagos házakba költöztetéséről.

Az OSA archívum a honlap fejlesztése érdekében arra biztat mindenkit, hogy ossza meg velük a családokhoz vagy az 1600 épülethez kötődő dokumentumait és történeteit. Az intézmény június 21-re megemlékezést szervez a még álló házak elé. A kezdeményezés keretében önkéntesek segítségével kapcsolatot keresnek az egykori csillagos házak mai lakóival. A ma élőket nem terheli felelősség a hetven évvel ezelőtt történtekért, és “nem érezhetünk bűntudatot azért, amit nem mi követtünk el. A felelős állampolgári öntudat azt követeli tőlünk, hogy szembenézzünk közös örökségünkkel. Az emberi tisztesség pedig azt, hogy ne tagadjuk el, ne másítsuk, hamisítsuk meg, ne írjuk át azt, ami történt” – fogalmaztak.
    
Hetven éve Horthy Miklós kormányzóságának utolsó hónapjaiban a magyar politikai vezetés a fővárosban élő zsidóságot lakhelyének elhagyására kényszeríttette. (A magyar politikai vezetés kezdetben a budapesti zsidóság deportálását tervezte, német nyomásra először mégis a zsidónak tekintett vidéki magyar állampolgárokat hurcolták a haláltáborokba.)

A zsidótörvények alá eső magyaroknak június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, az úgynevezett csillagos házakba kellett költözniük. A június 17-i rendelet előírta, hogy a lakók házaik bejárata fölé jól látható, mint a rendelet fogalmazott, “kanárisárga” Dávid-csillagot helyezzenek el. Ennek nyomán fél éven keresztül minden járókelő láthatta, hogy hol laknak és kik az üldözött budapesti zsidó emberek. A nemzetközi események hatására a fővárosi zsidóság többségének sorsa kevésbé tragikusan alakult vidéki társaikéhoz vagy a mai Budapesthez tartozó Újpest, Pesterzsébet és Kispest lakóiéhoz képest.