Ötven évvel ezelőtt indult el az Iskolatelevízió adása

Ötven évvel ezelőtt indult el az Iskolatelevízió adása

Ötven évvel ezelőtt, a tanórai oktatás életszerűbbé tétele érdekében kezdett műsorokat készíteni az Iskolatelevízió stábja a Magyar Televízióban. Így emlékezett vissza az indulásra Kelemen Endre, az Iskolatelevízió egykori vezetője a jubileum alkalmából.

A hiánypótló, a tanmenethez illeszkedő szemléltető műsorok a kevés szakképzett pedagógussal dolgozó iskolákban, a kistelepülési vagy tanyasi intézményekben nyújtott segítséget, különösen az osztatlan tanulócsoportok tanításában. A művelődés fejlesztését is szolgáló műsorok a fiatal és felnőtt diákoknak, pedagógusoknak és a szülőknek is támpontot nyújtottak.

Az MTV Gyermek- és Ifjúsági Osztálya keretében 1963 elején megalakult Iskolatelevízió rovat 1964. február 5-én kezdte sugározni műsorait, a kezdeti, négyhónapos kísérleti szakaszban az első és második osztályosoknak, a környezetismeret órákhoz kapcsolódva – emlékezett vissza az egykori vezető.

A hatodikosoknak orosz nyelvi műsorokat készítettek, enyhítve a szaktanári ellátottság hiányát. Tévés tanulmányi kirándulásokat is vetítettek hetedikeseknek és nyolcadikosoknak kémiából és fizikából. A mintegy húszperces műsorokat pedig a délelőtti és délutáni oktatás váltakozása miatt meg is ismételték.

Az 1964 szeptemberében induló teljes tanév során már az alsó tagozat mind a négy osztályának készültek programok a környezetismeret elsajátításához – mondta. A korábbiak mellett a felső tagozatosoknak forgattak ötödikes földrajz- és hetedikes élővilág-műsorokat, a dolgozók esti iskolái számára pedig fizika- és kémiakísérleteket mutattak be. Készült angoloktatást segítő, középiskolásoknak szánt műsor is, a BBC-től vásárolt sorozattal.

Az Iskolatelevízió révén indult 1969-ben a Televíziót Minden Iskolának akció, amely során az önkéntes adományokból 20 millió forint értékben került készülék az iskolákba – számolt be a főszerkesztő.

A műsorok készítésébe bekapcsolódott mások mellett Ortutay Gyula professzor, Keresztury Dezső irodalomtörténész, Berek Kati, Márkus László és Darvas Iván színművész, Antal Imre és Déri János műsorvezető, valamint Jókai Anna író.

Az iskolatelevízió eredetileg azokat a műsorokat jelentette, amelyek az iskolák számára készültek, és amelyeket a tanítás során, pedagógus közreműködésével néztek meg a diákok. Később azonban mindez többet jelentett ennél – hangsúlyozta Kelemen Endre -, a műsorrendszer bővülésével ugyanis újabb és újabb területekre, oktatási szintekre terjedt ki a szerkesztőség programja. Készültek pedagógusoknak készülő információs és továbbképzési műsorok, óvodásoknak, kismamáknak szóló filmek, gitáriskola, úszásoktatásra sarkalló program, szülőknek, családoknak szánt műsorok, amelyek közül a legismertebb a Családi Kör volt.

Távoktatás informatikából címen több féle sorozat is készült az 1990-es évek első felében. Ez jelentős feladat volt az Iskolatelevízió számára, háromezer néző oklevélszerző vizsgát is tett – közölte Kelemen Endre.

Később a tanárképzés tematikájában is megjelent a televízió beiktatásának kérdése az oktatásba, az Iskolatelevízió műhelye pedig újabb műsorterületek irányába nyitott. Ekkor készült a többi közt a Stop. Közlekedj okosan! című ismeretterjesztő rajzfilm, valamint a Ki miben tudós? című vetélkedő.

Az Iskolatelevízió műsorai eredeti formájukban 1987-ben kezdtek lekerülni a tévé azon műsorrendjéről, amely korábban lehetővé tette beillesztésüket a tanórába. Kelemen Endre hozzátette: a körzetesítés miatt létrejött nagyobb iskolákban nem volt elegendő televízió, így emiatt is kimaradt műsoruk az iskolák életéből, de ismeretbővítő műsorokat ezután is készített az Iskolatelevízió.

A műsorokat és a szerkesztőséget 1994-ben megszüntette az MTV – emlékezett vissza Kelemen Endre, aki mindvégig a műhely irányítója volt.

Kapcsolódó cikkek