Kutatható a horvátokkal közös történelmünk

Kutatható a horvátokkal közös történelmünk

A történészeknek objektívnek kell lenniük a magyarok és horvátok közös történelmének kutatásakor, és ma már nincsenek olyan korlátok, amelyek ezt.

A diplomata hangsúlyozta: Magyarország az elsők között ismerte el a független Horvátországot, majd segítette külpolitikai céljai elérésében. Ma az EU tagjaiként is ugyanazokat az elveket, értékeket osztják, és aktívan együttműködnek a kisebbségek védelmében. A tanácskozáson felolvasták Navracsics Tibor üzenetét, a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tervek szerint szintén beszédet mondott volna, de nem tudott jelen lenni. Üzenetében a tárcavezető azt írta: a történészek tárgyilagos megközelítése segítheti a két nép hosszú együttélésének jobb megismerését, megértését.