Visszatér Budapestre Ian Anderson, a Jethro Tull főnöke

Visszatér Budapestre Ian Anderson, a Jethro Tull főnöke

Jethro TullKét évvel ezelőtti, nagy sikerű koncertje után idén nyáron is ellátogat a magyar fővárosba a Jethro Tull vezetője, Ian Anderson és zenekara, amely augusztus 23-án a Budapest Kongresszusi Központban lép fel.

Andersonék az elmúlt két esztendőben a legendás Thick As A Brick album 2012-ben megjelent folytatását mutatták be élőben szerte a világon, idén pedig egy új lemezzel érkeznek Budapestre, a tervek szerint kétrészes koncerten a Homo Erraticus című, április 14-én megjelenő kiadvány dalai, valamint a legnagyobb Jethro Tull-klasszikusok hangzanak el – közölte a szervező Livesounds az MTI-vel. Az élményt ezúttal is vetítések, különleges színpadi díszletek és színészek teszik teljessé. Ian Andersont (fuvola, ének, gitár, buzuki, mandolin, szájharmonika), David Goodier (basszusgitár), John O’Hara (billentyűs hangszerek), Florian Opahle (gitár), Scott Hammond (ütőhangszerek) és Ryan O’Donnell (vokál) kíséri el a turnéra. Több mint negyedszázada visszajáró vendég Budapesten Ian Anderson, a legendás brit progresszív folk rock zenekar, a Jethro Tull frontembere.

A Jethro Tull-lal hétszer koncertezett Magyarországon, először 1986-ban, fellépett 1994 augusztusában a második Sziget fesztiválon, azaz a Eurowoodstockon, játszott 2010-ben a paksi Gastroblues Fesztiválon is. Legutóbb tavalyelőtt Jethro Tull’s Ian Anderson néven koncertezett nálunk a frontember és zenekara, a Budapest Kongresszusi Központban. Mint az MTI-nek a 2012-ben adott interjúban elmondta, az 1986-os magyarországi fellépés utáni reggelen írta a Budapest című Jethro Tull-számot. “Az igazi woodstocki fesztiválon 1969 augusztusában nem léptünk fel, bár hívtak minket játszani. Egy évvel később viszont ott voltunk a Wight-szigeti fesztiválon, amely szintén nagyszabású volt, de sokkal jobban tetszett a montreux-i dzsesszfesztivál, ahol 2012-ben játszottunk” – szögezte le akkor. A most 66 éves Ian Anderson 1968-ban alakította a Jethro Tullt, amely stílusát a rock, a dzsessz, a kelta és az angol népzene különleges elegyéből alakította ki. Az együttes több mint háromezerszer lépett fel a világ negyven országában, lemezeik több mint 60 millió példányban keltek el.

Kapcsolódó cikkek