Új bemutatóval jelentkezik a Honvéd Táncszínház

Új bemutatóval jelentkezik a Honvéd Táncszínház

Honvéd színházÚj bemutatóval jelentkezik a Honvéd Táncszínház a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében: a két részből álló Napszédítő/Páva-variációk című produkciót március 24-én láthatják az érdeklődők a Thália Színházban.

A Napszédítő című darab a televízióban nagy sikerrel vetített Fölszállott a páva című műsor ötlete nyomán készült – mondta el Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető az MTI-nek. Hozzátette, az együttes is szerette volna feldolgozni a pávamotívumot, aminek eredményeként új hangulatokkal, színekkel, jelmezekkel és táncokkal teli darab született.

A pávamotívum a magyar népművészetben az örök szerelem jelképe: a műsor első része e téma körül forog. A Napszédítő című darab olyan utazásra hívja a nézőket, amely során újra felfedezhetik a magyar népművészet viseleteit, a népzene elbűvölő dallamait és a táncok utánozhatatlan virtuozitását.

Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán koreográfiájában kalocsai, matyó, dél-alföldi és székelyföldi anyagot mutatnak be a táncosok. A koreográfus elmondta, szeretnék megmutatni azoknak a motívumoknak a gyökereit, amelyek a modern divatban is visszaköszönnek és amelyeket a média is használ. Zsuráfszky Zoltán kiemelte, nagyon nagy öröm számukra, hogy a produkció révén megmutathatják a közönségnek az eredeti magyar népzene és néptánc csodálatos kincseit.

Az est második részében Kodály Zoltán örökérvényű darabjára, az 1930-as években született Páva-variációk című műre készült tánckölteményt láthat a közönség. A koreográfus elmondta, Kodály rengeteg színt vonultat fel alkotásában, ennek megfelelően a csodálatos jelmezbe bújt táncosok is szomorú, vidám, vicces és érdekes zenei motívumokat bontanak ki a szerelem és a szabadság gondolatát körüljáró táncdarabban.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült produkciót a márciusi bemutatót követően május 17-én láthatják az érdeklődők a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában.