Sajtófotó pályázat képei a BTF-en

A 32. Magyar Sajtófotó Pályázat több mint félezer legjobb képe látható a Magyar Sajtófotó Kiállításon, amely csütörtök este nyílik meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

Harminckét éve indult a pályázat és a kiállítás, ekkor rengeteg olyan nagyszerű sajtófotó, amely készült, amelyet nyomtatásban nem szabadott leközölni, persze előfordult, hogy a kiállításról is levetettek fotót. Bánkuti András hozzátette: jelenleg már csak a jó ízlés szab határt annak, mi jelenhet meg a kiállításon, amely mára az egyik leglátogatottabb hazai tárlattá vált. Mint emlékeztetett, a MÚOSZ által meghirdetett pályázatra idén 310 fotográfus összesen 9583 képet nevezett, közülük a Nagymező utcai kiállítóhelyen 92 fotós felvételei láthatók. Pataky Zsolt, a kiállítás egyik rendezője közölte, mivel a tárlatot minden eddiginél nagyobb területen tudják megrendezni, immár nemcsak a díjnyertes fotók kiállítására, hanem egy bővebb válogatás bemutatására is lehetőség nyílik: 387 kép nagyításban, további 160 fotó pedig multimédiás megjelenítőkön tekinthető meg. Bánkuti András reményét fejezte ki, hogy a Magyar Sajtófotó Kiállítás a Robert Capa Központban új otthonára találhat. Elmondása szerint a tárlat május 18-ig látogatható Budapesten, ezt követően az anyagot Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Siófokon és a tervek szerint Gödöllőn is bemutatják. Lajos Mari, Hemző Károly fotográfus özvegye a sajtótájékoztatón bejelentette, fiatal fotográfusoknak szóló díjat alapított a 2012-ben elhunyt fotóművész emlékére. A férje nevét viselő díjat ettől az esztendőtől kezdve évente egyszer ítélik oda Hemző Károly születésének évfordulóján, június 11-én egy 35 év alatti határon túli vagy anyaországi magyar fotográfusnak. A díj egy emlékplakett és a kuratórium által meghatározott, a pályázatban kiírt pénzösszeg, illetve kiállítási lehetőség a Magyar Fotográfusok Házában.