Szokásos húsvéti ajándékozás nagycsütörtökön

Szokásos húsvéti ajándékozás nagycsütörtökön

A sok évszázados hagyománynak megfelelően ezüstpénzeket ajándékozott kiválasztott alattvalóinak nagycsütörtökön a brit uralkodó, aki éppen húsvéthétfőn ünnepli 88. születésnapját.

II. Erzsébet királynőtől ennek megfelelően 88 férfi és 88 nő vehette át az észak-angliai Blackburn székesegyháza előtt a piros és fehér kis tárcákba rejtett érméket. A piros tárcákban egy-egy ötfontos pénzérme lapult, amelyet a 300 éve elhunyt Anna királynő emlékére vertek, és egy 50 pennys érme, amelyet a királyi ház az idei glasgow-i Nemzetközösségi Játékok tiszteletére készíttetett. A fehér pénztárcákban voltak a tulajdonképpeni nagycsütörtöki ezüstpennyk, 1, 2, 3 és 4 pennys névértékben, oly módon válogatva, hogy összegük éppen kiadja az uralkodó életkorát, vagyis ezekben a tárcákban a szerencsés kiválasztottak 88 pennyt kaptak. Ezeken a pennyken az uralkodóról 1953-ban, vagyis koronázásának évében készült portré látató. Az Egyesült Királyságban minden papír- és fémpénzen rajta van II. Erzsébet királynő arcképe, de a közforgalomban lévő fizetőeszközökön e portrékat az uralkodó korának haladtával időről időre cserélik. A nagycsütörtöki pénzosztásnak Angliában hét évszázados hagyománya van. A mindenkori uralkodó ezen a napon eredetileg a szegényeknek osztott alamizsnát, és a ceremóniát a XX. század közepéig mindig Londonban tartották. Mára azonban az ünnepi gesztus elsődleges céljává a helyi közösségek érdekében kifejtett egyéni munka uralkodói elismerése vált, és II. Erzsébet királynő minden évben más-más várost keres fel, hogy átadja jelképes értékű ajándékait. Az elismerésre rendszerint 70 év feletti helybéli lakosokat jelölnek ki. A nagycsütörtöki ceremónián jelen volt az uralkodó férje, az idén 93 esztendős Fülöp edinburghi herceg is.