Gyárfás Eszter a cannes-i filmfesztiválon

Gyárfás Eszter a cannes-i filmfesztiválon

Gyárfás Eszter, a Viharsarok és az új Mundruczó-film producere is részt vehet májusban a fiatal producerek szakmai programján a cannes-i filmfesztiválon.

A nemzeti filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion (EFP) háromnapos szakmai programjára 24 pályakezdő producer kapott meghívást. A Producers on the Move találkozó célja, hogy Európa ígéretes producereit bevezesse a nemzetközi filmszakmába. Gyárfás Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott producer szakon. Egyetemi évei alatt gyártásvezetőként dolgozott, többek között a Taxidermia (Pálfi György) és a Delta (Mundruczó Kornél) című játékfilmekben. Filmproducerként 2011-ben kezdett dolgozni a Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél alapította Proton Cinemában. Első, producerként jegyzett filmje, a Viharsarok (Császi Ádám) világpremierje februárban volt a berlini filmfesztiválon, és március óta látható a magyar mozikban. Gyárfás Eszter tavaly elvégezte a szakmai körökben magasan jegyzett EAVE (European Audiovisual Entrepreneurs) nemzetközi produceri továbbképzést. Jelenleg Mundruczó új filmterve, a Hotel Lucky Hole munkacímű projekt fejlesztésében vesz részt. A cannes-i Producers on the Move programon a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió EFP-tagsága révén 2001 óta vehetnek részt magyar producerek. Eddig többek között Bereczki Csaba, Angelusz Iván, Petrányi Viktória, Pusztai Ferenc, Sipos Gábor, Stalter Judit és legutóbb Taschler Andrea volt a nemzetközi szakmai fórum magyar résztvevője. Gyárfás Eszter cannes-i részvételét a Magyar Nemzeti Filmalap támogatja.