Ákos duplán

Ákos duplán

ÁkosKovács ÁkosDupla CD-n és DVD-n jelentette meg Ákos tavaly őszi koncertsorozatának felvételét. A Karcolatok 20 című anyagot a december 6-7-i pécsi előadásokon rögzítették, a kiadványon számos extra található.

Mintegy húszezren látták a Karcolatok 20 akusztikus, színházi turné tizenhét előadását, amelyen Ákos első szólólemeze, az 1993-ban megjelent Karcolatok dalait adta elő. Az énekes-dalszerző és zenekara fellépett az Erkel Színházban, a Művészetek Palotájában, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Szombathelyen, valamint a pécsi Kodály Központban, utóbbi teljes anyaga szerepel a dupla CD-n és a dupla DVD első korongján.

“A Karcolatok 20 összes előadására jellemző volt az akusztikus, elektronikus és rockos elemek együttes használata, tágabban értelmezve talán az elmúlt 20-25 évemről is elmondható ugyanez. Ami viszont ezután jön, az valószínűleg egyneműbb, koncepcionálisabb produkció lesz” – mondta Ákos az MTI-nek adott interjúban. A Karcolatok 20 jubileumi koncertanyaga éppen az előadó első önálló Budapest sportcsarnokbeli koncertje huszadik évfordulóján jelenik meg. Utóbbi, az 1994-es Ákos-lemez, a Test bemutatókoncertjének felvétele, amely korábban csak VHS-en volt elérhető, most felkerült a Karcolatok 20 második DVD-jére. Szintén helyett kapott a kiadványon az Örök átutazó című dokumentumfilm (rendező: Lévai Balázs), valamint a Karcolatok albumhoz kapcsolódó valamennyi régi és új klip. Az énekes két héttel ezelőtt, április 13-án Londonban a teltházas Clapham Grandben is bemutatta a Karcolatok 20 műsort.

“Már harmadszor játszottam ott, de ez mindent vitt. Az összes helyszínre ugyanazzal az igénnyel és céllal megyünk koncertezni: adni szeretnénk, hosszú próbák és előkészítő munka során kiérlelt anyagot állítunk színpadra. Tudjuk, hogy Londonba a felduzzadt magyar diaszpóra érdeklődő tagjaihoz megyünk, és öröm volt látni, milyen sokat, talán közösségeket összetartó erőt is jelent idegenben egy ilyen előadás. Ebben az értelemben nem is különbözik egy magyarországi koncerttől” – fejtette ki Ákos. Beszámolt arról, hogy a tervek szerint Párizsban, Moszkvában és Rómában is megvalósulhat a Karcolatok 20 előadása, emellett Észak-Amerikába és Kanadába is hívják. “Ugyanazt a repertoárt játszanánk mindenütt, de kisebb finomhangolás természetesen elképzelhető. Londonban is a tavalyi műsorra alapoztunk, de játszottunk olyan dalokat, amelyek tavaly nem hangzottak el a magyarországi koncerteken”. Ákos az MTI-nek elmondta, hogy őszre egy három-négy új felvételt tartalmazó EP megjelentetését tervezi.

“Egy hónappal a most megjelenő Karcolatok 20 kiadvány után nagy bejelentéssel készülünk, a terveinkben új dalok és új klip mellett egy nagyszabású koncert is szerepel a Papp László Budapest Sportarénában az év végén. Dörögnek újra a szintik, az lesz” – fogalmazott Ákos.

Kapcsolódó cikkek