Budapest fotókban, Magyarország 3D-ben Moszkvában

Budapest fotókban, Magyarország 3D-ben Moszkvában

Budapestet bemutató fotókiállításra és egy Magyarországról szóló háromdimenziós film vetítésére hívták kedden az orosz főváros közönségét a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjába.

Baranyi András, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: két magánkezdeményezésnek adtak otthont a Budapest önkormányzatának támogatásával. A fotókat Bernolák Béla, a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa készítette, a Hazánk 3D-ben című filmet pedig Gráner József nagykanizsai vállalkozó.

A háromdimenziós, Magyarországot bemutató film készítője a vetítés után elmondta, hogy ez már a második külföldi bemutatója. Márciusban a pekingi magyar kulturális intézetben nyolc alkalommal vetítették a filmet, és szeretné, ha több országba is eljutna ez az alkotása. A nagykanizsai férfi, akinek tévészerelő az eredeti szakmája, háromdimenziós filmek bemutatására alkalmas mozitermek kialakításával is foglalkozik. Három filmjét vetítik a budapesti Planetáriumban, többet a Csodák Palotájában is bemutatnak majd.

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese, aki a kiállítás megnyitójára érkezett Moszkvába, az MTI-nek azt mondta: “fontos, hogy Budapestet megismerjék máshol is, hogy a barátaink lássák, hogyan szeretünk ott élni, és milyen szép is a mi fővárosunk.

Bernolák Béla fotókiállítása pedig kedvcsinálónak biztosan jó, sokak érdeklődését felkeltheti Budapest iránt.”

A főpolgármester-helyettes szavai szerint az utóbbi néhány évben Budapest látványos fejlődésen ment keresztül. Úgy véli, bár sok még a teendő, örömteli, hogy már látszik a munkájuk eredménye. Fontos feladatnak tartja azt is, hogy újjáélesszék Budapest és Moszkva vezetésének kapcsolatait.

Meichl Géza, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági főkapitány-helyettese, aki szintén elkísérte a kiállítást, azt mondta, büszkék arra, hogy munkatársuk szemével láthatja a magyar fővárost a moszkvai közönség. Beszélt arról is, hogy Bernolák Béla és egy történésszel, egy újságíróval és tévésekkel Moszkvából Voronyezsbe és a Don-kanyarba utazik, hogy fotókkal és filmen örökítsék meg a 2. magyar hadsereg tragédiájának helyszíneit, az elesett katonák nyughelyét.

Bernolák Béla hozzátette, hogy tavaly járt először a Don-kanyarban, ahol nagyapja a második világháborúban elesett. Mint mondta, júniusban a 2. magyar hadsereg sorsáról Egy újpesti orvos nyomában címmel nyílik fotókiállítása Újpesten.