Ősbemutatóval indul a Szegedi Nemzeti Színház következő évadja

Ősbemutatóval indul a Szegedi Nemzeti Színház következő évadja

Szegedi Nemzeti SzínházPozsgai Zsolt A vasgróf című színművének ősbemutatójával indul szeptemberben a Szegedi Nemzeti Színház következő évadja - közölte Gyüdi Sándor főigazgató pénteken a Tisza-parti városban.

A következő évadban összesen tizennégy premiert tervez a Szegedi Nemzeti Színház: három operát, két balettet, egy operettet és egy gyermekeknek szóló daljátékot, valamint hét prózai produkciót állít színpadra a társulat – mondta a Gyüdi Sándor a teátrum évadzáró társulati ülésén. A színház első operabemutatója októberben Giuseppe Verdi Machbetje lesz, melyet Galgóczy Judit rendez. A főigazgató az idei évadot értékelve elmondta: a vendégprodukciókat is beleszámítva 324 előadást tartott a színház, amelyet 101 ezer néző látott, ez valamivel több mint a tavaly. A színház 170 millió forintos jegyárbevételt ért el, ez is emelkedett az előző évadhoz képest. A színház évről évre kevesebb pénzből gazdálkodik, ezen belül folyamatosan csökken a közpénz aránya. A teátrum teljesíti a nemzeti kategóriában előír feltételeket, a pluszfeladatokért cserébe azonban nem növekedett az állami támogatások nagysága. A társulatnak ugyanakkor egyetlen célja lehet: a nehézségekből a néző ne vegyen észre semmit. Hagyományosan a társulati ülésen adják át az évad elismeréseit. A Szegedi Operabarátok Egyesülete által odaítélt évad énekese díjat László Boldizsár, az évad ifjú énekese elismerést pedig Kálnay Zsófia kapta. A társulat szavazatai alapján a Vaszy Viktor-díjat Kónya Krisztina operaénekes, a Makó Lajos-díjat Kulcsárné Mészáros Ágnes súgó, az Imre Zoltán-díjat Csányi Ágnes öltöztető, az énekkari nívódíjat Somogyvári Tímea Zita, a Varga Mátyás-díjat Bodrogi János gépkocsivezető vehette át. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíját pedig Pataki Ferenc és Fekete Gizi kapta.

Kapcsolódó cikkek