Klasszikus zenei fieszta a Szegedi Szimfonikusokkal

Klasszikus zenei fieszta a Szegedi Szimfonikusokkal

Szegedi Szimfónikus ZenekarNeves sportolók közreműködésével komolyzenei fiesztát rendez a Szegedi Szimfonikus Zenekar a hétvégén Szegeden Zenés forgatag címmel.

Nem a közönség megy a koncertre, hanem a klasszikus zene megy a közönség közé a Szegedi Szimfonikusok jövő heti rendezvényén – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a zenekar igazgatója. Lukácsházi Győző elmondta: a Zenés forgataggal az volt a cél, hogy olyan vonzó programot kínáljanak, amelynek segítségével még jobban megszerettethetik a klasszikus zenét a szegediekkel, és többeket elcsábíthatnak a későbbiekben a szimfonikus koncertekre. A kezdeményezéshez a muzsikusok mellett hangszereken játszó neves szegedi sportolók is támogatásukat és hangszertudásukat nyújtják. Petrovics Kálmán, az EDF Démász Szegedi VE klubigazgatója és Vajda Attila olimpiai bajnok kenus gitározni fog, Nagy Péter súlyemelő és Sánta Dániel vízipólós pedig ütőhangszeren játszik vasárnap a Szegedi Szimfonikusokkal. A program június 21-én, szombaton este kezdődik. Az előre bejelentkezett nézők, a Széchenyi téren városnéző kis vonatra felülve Gyüdi Sándor vezető karmester kalauzolásával megismerkedhetnek Szeged hangjaival. Az utazás során a környezet hangjait mint “műalkotásokat” figyelik meg. Így az alsóvárosi templomnál esti harangszót hallgatnak, miközben Gyüdi Sándor harangokkal kapcsolatos érdekességeket mesél, aztán a Dóm tér zenélő órájának játékát élvezhetik a tudnivalók kíséretében. A vadon hangjai várják a „fülelőket” a Szegedi Vadasparkban, majd a kerthelyiségek zenéjét ismerhetik meg a következő állomáson. Végül az utolsó szabad téri helyszínen Mozart Egy kis éji zenéje zárja az utazást. Vasárnap a Dugonics téren a zenés bemelegítést követően, amelyen a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Fúvószenekara és a Szegedi Szimfonikusok kamaraegyüttesei játszanak, megkezdődik a belvárosi zenés forgatag. A szimfonikusok kiegészülnek a szegedi sportolókkal és közösen muzsikálnak. Az utcabál jellegű programban elhangzik Mendelssohn Szentivánéji álom szvitje, valamint szimfonikus tánczenék Gershwintől egészen Fényes Szabolcsig. Vezényel Gyüdi Sándor és Balogh Sándor.