Ő kapta idén a Koller-díjat

Ábrahám Rafael grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja érdemelte ki az idei Koller-díjat. Az elismerést az alapító, Koller Edit adta át szerdán Budapesten a Vigadó Galériában, ahol a grafikusművész munkáiból kiállítás is nyílt.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az akadémia, amely a Koller-díj alapításakor még egyesületként működött, hagyományok gyűjtésével is foglalkozik. Ezt bizonyítja, hogy az MMA állami intézményként befogadta a magánalapítvány kezdeményezését, valamint Ábrahám Rafael most nyíló kiállítása a Vigadó épületében. Az elnök hangsúlyozta: reméli, hogy ilyen és hasonló hagyományok teremtésében az akadémia a kultúrával foglalkozó civil szférának is segítséget tud majd nyújtani.

Feledy Balázs művészeti író a grafikust méltatva felidézte, hogy Ábrahám Rafael festményeiből 1993-ban összefoglaló kiállítást rendeztek. A most nyíló tárlat alkotásai a művész grafikai pályáját és annak legfontosabb állomásait mutatják be.
 Feledy Balázs szerint a kiállított munkákon érződik az az emelkedett értelmiségi szellemiség, amely Ábrahám egész pályáját és életútját kíséri. A szombathelyi születésű művész apja kívánságára szerzett diplomát angol szakon. Évekig dolgozott a Széchényi Könyvtárban Budapesten, majd hosszú idő után, húszas évei végén vették fel a Képzőművészeti Főiskola grafika szakára, ahol mások mellett Ék Sándor és Kádár György növendéke volt, de művészetének alakulására leginkább Barcsay Jenő hatott. És Barcsay szakmai segítségével lett például a Koller Galéria tagja 1965-ben – tette hozzá.
 
A Diktatúrák, az Eszmék és emberek című sorozatok miatt, és amikor munkáiban Jézussal, Mózessel, Buddhával vagy Leninnel foglalkozott, 1976-ban betiltották a Csók Galériabeli kiállítását, és karrierje egy időre megakadt. 
A Vigadó Galériában szeptember 20-ig látható kiállítás a Kecskeméten készült litográfiasorozatával indul. A tárlaton láthatók Dürer-parafrázisok és James Joyce Ulysses című pikareszkéhez fűződő asszociációk. A művész zenei vonzalmát mutatja a Händel-nyomat, de bemutatják az Egy volt könyvtáros című grafikát is.

Látható Az öreg zenész, nem vén zenész című, kollázs és akvarell technikával készült munkája, valamint a Sárkány legyőzése című grafika, amely az 1956 alcímet kapta. 
Koller György (1923-1996) galerista és mecénás emlékére felesége, Koller Edit alapított díjat 1997-ben. Az elmúlt esztendőkben rangos művészek sora érdemelte ki az elismerést, mások mellett Szkok Iván, Orosz István, Tenk László, Filep Sándor, Péterfy Gizella, Kárpáti Tamás és Incze Mózes.

Kapcsolódó cikkek