Mit néz és olvas a külhoni magyarság?

A határon túli magyarok médiafogyasztási szokásairól indul kutatás ősszel. Ez hangzott el a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Közmédia sátorban tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön Tusnádfürdőn.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Közmédia közösen a külhonban is – a nemzetben gondolkodás a közszolgálati médiában címmel rendezett panelbeszélgetésen elmondta: szeptemberben indul a médiatanács Médiatudományi Intézete által koordinált felmérés, ami összesen 2750 elemből fog állni. Az adatfelmérés után, a kielemzett információkból vonják le a következtetést a műsorkészítésre és a tudósítói hálózat esetleges megerősítésére – jelezte, hozzátéve, nagyon sokat várnak ettől – az MTVA Kós Károly Kollégiumának kezdeményezésre született felmérésétől. Kitért arra is, jelenleg 68 partnerük van a határon túl, közte tévéstúdiók, rádiók és hírügynökségi tudósítók. 2013-ban a rádióban 2898 hír hangzott el ebben a tematikában, ami havonta 240, naponta 8 beszámolót jelent. A televízióban 3725 hír jelent meg, ami havi 310, napi tíz hírt jelentett a határon túlról. Jelezte, nagyban segíti az együttműködést a Kós Károly Kollégium, amely pénteken Tusványoson is ülést tart majd. Jelentős forrásokat mozgósítottak a technikai és műszaki színvonal emelése érdekében, és négy olyan határon túli stúdió van – Székelyudvarhelyen, Kolozsvárott, Dunaszerdahelyen és Szabadkán -, amely élő beszélgetésre, bejelentkezésre alkalmas. A rádiós tudósítókat is igyekeznek magas színvonalú technikával ellátni, s a következő nagy feladat Kárpátalján önálló stúdió létrehozása, amit az idén szeretnének megvalósítani – jelezte.

A közmédia szervezésében létrejött médiaakadémián határon túliak is végeztek – jegyezte meg. Kiemelte, az a cél, hogy a határon túli tematikát “kiszabadítsák a négy fal közé szorított létből”, és az átszője a közszolgálati műsorokat és a hírügynökségi tevékenységet. Ezzel vág egybe a tusványosi rendezvény is, és ezért is van közmédiasátor – vélte.


Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója elmondta. a határon túlra a Kossuth rádió adása jut el elsősorban. Számára – folytatta – azok a legfontosabb adások, amelyek a hagyományokkal “szembe mennek”, és nem azt üzenik, hogy a határon túli tartalmak csak néhány műsor kiváltsága.
Az a szándék, hogy bármilyen típusú is egy műsor, abban ugyanúgy jelenjen meg határon túli tartalom, mint anyaországi. A tervek szerint a hangjátékok között több lesz a határon túli szerző műve, és a médiatanács Mecenatúra pályázata keretében készülő műsorok között is sok kortárs szerző lesz. A Petőfi rádió egyfajta missziót töltött be azzal, hogy olyan együtteseket mutatott be, amelyek határon túlról érkeztek – jegyezte meg, hozzátéve, a következő években is fontos célkitűzés, hogy az egységes nemzetben való gondolkodást az egyes csatornákon folyamatosan át lehessen élni.

Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, kiemelt feladatnak tartják, hogy a külhoni témákat megjelenítsék. Ennek egyik terepe a Ma reggel című műsor, ahol ezen tematika rendszeresen megjelenik, valamint a kéthetente jelentkező Átjáró és a heti 52 perces Magyarlakta adása. Nem új műsorokra készülnek, hanem arra, hogy ezek a tartalmak integrálódjanak más műfajokba is – jelezte.

Dobos Menyhért, a Duna TV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, 22 éve azért alakult a csatorna, hogy elsősorban határon túli magyaroknak készítsen műsorokat. Céljuk a nemzeti identitás erősítése – emelte ki, majd kitért többi között a Kárpát Expressz, valamint a Térkép című műsorokra. Szólt a Csíksomlyói búcsú élő közvetítéséről és a Székely Vágtáról is. Fontos, hogy ne csak a virtuális térben legyenek jelen – hangsúlyozta. A jövő évi műsorszerkezetről augusztusban tárgyalnak, az online felületen terveznek változásokat – jelezte. Felhalmozódott több dokumentumfilm, amiből szeretnének válogatást készíteni. Beszélt még a Duna World csatornáról és az Öt kontinens – egy nemzet műsorról. Jelezte, Magyarok a nagyvilágban címmel portré sorozatot és Hello Magyarország címmel turisztikai sorozatot indítanak jövőre.

Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója a hírügynökség ingyenes hírszolgálata és a külhoni magyarságról szóló hírek mellett szólt arról, hogy tavaly éppen Tusványoson jelentették be a külhoni magyar sajtószolgálat elindulását. Mára mintegy 400 szervezet él a lehetőséggel, hogy az Országos Sajtószolgálat mintájára híreit feltöltse és közvetítse – jelezte.


Elmondta, a Kárpát-medence minden térségében telepített tudósítója van az MTI-nek, emellett fotóriportereket is foglalkoztatnak. A fotóriporterek a Kolozsvári magyar napokon a Világ magyar szemmel című kiállításon mutatkoznak be hamarosan. 
A hírügynökségi anyagok pedig még az idén megjelennek a közösségi portálokon is – mondta a jövőbeni tervekről. Hozzátette, fontos, hogy ne csak beszéljenek a közösségi médiáról, hanem közvetlen élő kapcsolatot alakítsanak ki a közönséggel és a szakmával. Minden lehetőséget meg kell ragadni, ami erre alkalmas, ilyen Tusványos is. A beszélgetésen jelen volt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egyetlen élő tagja is.  

Kapcsolódó cikkek