Megosztott első díjat kaptak

Megosztott első díjat kaptak

Gehring János és Hegedűs Tamara megosztva kapta az első díjat a Nagypálya című, az új Fradi-stadionról szóló fotópályázaton.

Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa a pénteki díjkiosztó ünnepségen köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Művészeti Akadémia és a kormánybiztos által július 10-én meghirdetett pályázatra 1050 kép érkezett.

“Segít felkelteni az érdeklődést, hogy egészen különleges és sokféle szemszögből készített alkotások készültek. Ez is bizonyítja, hogy a stadion minden egyes porcikája izgalmas” – fogalmazott a kormánybiztos, majd hozzátette, hogy az amúgy is fotogén Budapest a Fradi-stadion révén egy újabb fotogén épülettel gazdagodott. 
Fürjes Balázs kijelentette: “a városfejlesztést folytatjuk, lesz mit fotózni, jövünk még más pályázatokkal is”. 

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a zsűri tagja úgy fogalmazott, hogy igazán nagyon büszke erre a stadionra. Közölte, a testület azért döntött az első díj megosztása mellett, mert egy külföldi számára a győztes két kép együtt mutatja be teljességében az új stadiont.

“Gehring János képe egy poétikus alkotás, amelyet egy festő sem festhetett volna meg szebben, Hegedűs Tamara fotója pedig azért bravúros, mert azon a stadion négy oldala egyszerre látható, és ilyenre az európai stadionok esetében is ritkán akad példa” – fűzte hozzá. 
Gehring János fotója a felhők közé bújt napfényben kívülről ábrázolja az Üllői úti arénát, míg Hegedűs Tamara alkotásán a lelátó egyik sarkából fotózva, belülről látható a vadonatúj létesítmény.