Kiállítás kortárs magyar alkotók műveiből

Több mint 600 kortárs magyar alkotó művei láthatók a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) Labirintus című képző-, ipar- és fotóművészeti kiállításán vasárnaptól a szentendrei MűvészetMalomban.

A MAOE 2014-ben meghirdetett Labirintus című kiállítási pályázatára született tematikus tárlaton festők, grafikusok, szobrászok, fotóművészek, alkalmazott grafikusok, belsőépítészek, textil-, kerámia- és üvegművészek munkái szerepelnek. A nagyszabású összművészeti projektet Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg, valamint köszöntötte Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere és Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Ferenczy Múzeum igazgatója, a város kulturális és turisztikai vezetője. Az eseményhez kapcsolódva harminc művész szakmai elismerésben részült.

Baán László megnyitójában rámutatott, a labirintus mint téma olyan erős impulzus volt, hogy a beküldött művek bősége igazi korszakfestő képpel szolgál. A labirintus majd minden értelmezési lehetőségére kaptunk példát – mondta. “Van itt bejárandó út éppúgy, mint elidegenítő bezártság, keresésre hívó kaland mellett falakba ütköző elveszettség. Az ember, aki épít és az ember, aki romokat hagy maga után” – fogalmazott. Fekete György a kiállított anyagot lenyűgözőnek nevezve úgy fogalmazott: valószínűleg az utolsó évtizedekben ilyen teljességgel a magyar képzőművészet nem jelenhetett meg. 

Dietz Ferenc (Fidesz-KDNP)polgármester köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a város rövid időn belül ismét rendkívül izgalmas kiállításnak adhat helyet, “olyan összművészeti tárlatnak, ahol a képző- és iparművészet legjelesebb képviselői vonulnak föl”.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton kiemelte, az esemény egyfajta új kezdet is a Malom történetében, “hiszen abban bízunk, hogy évről évre hasonló seregszemléken a MAOE-val együttműködésben hasonlóan szép anyagot tudunk bemutatni”.  A MAOE harmadik alkalommal szervezett tematikus kiállítást tagjai számára, a tárlaton 628 művész egy-egy alkotása látható. A kiállítás különlegessége a Labirintus ház, amely önálló műalkotás. A MűvészetMalom udvarán felépített monumentális installációs rendszer 63 négyzetméter alapterületen kialakított valóságos labirintus, amelynek 2,5 méter magas falain a kiállításon látható eredeti művek digitális másolatai jelennek meg.