Nem számított a díjra

Nem számított a díjra

Schneider Zoltán azt hitte, Spolarics Andreának vagy Csankó Zoltánnak adják át az elismerést, fotó: WikipédiaSchneider Zoltán színművész nem számított rá, hogy idén ő kapja a Kaszás Attila-díjat.

A Radnóti Miklós Színház művésze az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában úgy fogalmazott, “szent meggyőződése volt”, hogy az utolsó fordulóba jutott másik két színész egyikének, Spolarics Andreának vagy Csankó Zoltánnak adják át az elismerést pénteken.

Schneider Zoltán hangsúlyozta, hogy nagyon szeret társulatban játszani, mert ott a művészek ismerik egymás bajait és örömeit, ebben az otthonosabb, baráti légkörben pedig könnyebb a munka. A szabadúszó életformával szemben ő a társulati létet részesíti előnyben – mondta. Megjegyezte, hogy az Új Színházban kétszer is együtt dolgozott Kaszás Attilával, akit nyitott és barátságos embernek ismert meg.

 

A 2008-ban a Magyar kultúra napja alkalmából alapított Kaszás Attila-díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták – idén harmincnégy színház választotta ki legjobbnak tartott kollégáját -, majd a jelöltek önmaguk közül szavazták meg a továbbjutó három művészt. Ebből a körből a közönség választotta ki a díjazottat.