Kilenc színházi előadást láthat a közönség Nyírbátorban

Kilenc színházi előadást láthat a közönség Nyírbátorban

Öt felnőtt és négy gyermek színielőadást tűzött műsorára a 2016/17-es színházi évadban a Nyírbátori Kulturális Központ.

Az évadot október 4-én John Chapman és Ray Cooney Ne most, drágám! című vígjátéka nyitja a Veres1 Színház társulatának előadásában. Novemberben a Ken Kesey regényéből készített Száll a kakukk fészkére című előadással lép színpadra az idén tízéves jubileumát ünneplő Orlai Produkciós Iroda.

A Budapesti Bulvárszínház Cirkuszhercegnő című operettjét decemberben tekintheti meg a nyírbátori közönség. Az újév első előadását februárban tartják meg a nyírségi kisváros kulturális központjában, ekkor ismét az Orlai Produkciós Iroda következik a Várj, míg sötét lesz című darabbal.

Márciusban a Komáromi Jókai Színház társulata lép színpadra Michael Frayn Függöny fel! című színházi komédiájával, ezzel zárul az idei nyírbátori színházi évad.

A gyermekbérletes előadás a budapesti Fogi Színház Csengő-bongó királyság című mesejátékával indul, novemberben a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Hoppláda című darabját nézhetik meg a gyerekek. A kecskeméti Ciróka Bábszínház a Tündér ballonkabátban, a győri Vaskakas Bábszínház pedig a Metamorfózis című darabjait hozza el Nyírbátorba.

A bérletes előadások mellett több vetítést és zenei előadást is szerveznek, fellép többek között a Ghymes és az Experidance Produkció.