A reformáció fotópályázat legjobb alkotásaiból nyílik vándorkiállítás

A reformáció fotópályázat legjobb alkotásaiból nyílik vándorkiállítás

A reformáció fotópályázat legjobb alkotásaiból nyílik ma tárlat. A vándorkiállítás első állomása Sopron, ahol november 9-ig láthatók a Reformáció Emlékbizottság pályázatára beérkezett, a reformációt bemutató képek. Ezt mondta el az MTI-nek Hafenscher Károly, az emlékbizottság miniszteri biztosa.

Hafenscher Károly ismertette: a Reformáció Emlékbizottság két alkalommal, 2015 őszén és 2016 tavaszán írt ki fotópályázatot. Az alkotók három kategóriában, tájképpel, csendélettel és portréval fogalmazhatták meg a reformáció örökségét, mondanivalóját. A pályázat és a kiállítás címe A megújulás lendülete. Ez a szlogenje a bizottság munkájának is, hiszen a Reformáció Emlékbizottság és a kiállítás célja is az, hogy a 2017-es emlékévében – túl az egyházi megemlékezéseken – a szélesebb közönségnek is bemutassa az ötszáz éves reformációt, amelynek alapvonása, hogy miközben őrzi örökségét, mindig újat is akar.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a pályázatokra beérkezett csaknem kétszáz alkotásból a bírálóbizottság elnöke, Eifert János fotóművész válogatta ki azt a negyven képet, amely a kiállításon szerepel.

A fényképek között vannak dokumentarista alkotások, egy-egy templomot, régi, a reformációhoz vagy a vallásgyakorláshoz köthető tárgyat bemutató képek, de mindhárom kategóriában születtek olyan alkotások is, amelyek egyszerre akarják láttatni a múltat és a jelent. Ilyen például az a fotó, amelyen egy régi biblia látszik, amelyből a ma használatos kis színes jelzők lógnak ki, vagy a modern, poszterekkel tarkított szoba, amelyben egy fiatal a takaró alá bújva olvassa a szentírást.

Egy-egy fotón a humor is megjelenik, mint például az út széli kő kereszt előtt elsuhanó, csak árnyképként látszódó autó képén, amelynek címe: Krisztus előtt kétszázzal – mondta.

Hafenscher Károly hozzátette: a kiállítás Sopronból Nagykanizsára utazik, azt követően pedig igyekeznek majd eleget tenni a meghívásoknak, így a reformáció emlékévében a tervek szerint más-más városokban de folyamatosan látható lesz a kiállítás.