Ilyet még nem hallott: Afrika aranyhangja a Müpában

Ilyet még nem hallott: Afrika aranyhangja a Müpában

Salifa KeitaRendkívüli sors és életmű áll a nyugat-afrikai zene csillaga, a mali Salif Keita mögött, aki november 3-án csütörtökön a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet együttesével.

Azért születtem, hogy zavart keltsek – mondta egyszer Salif Keita, aki a Manding Birodalmat alapító Szundjata Keita leszármazottjaként, a kasztrendszerrel szembefordulva választotta az énekesek hivatását. Ráadásul albinónak született, és ez száműzetéssel járt, hiszen a hiedelmek szerint rontást hozhatott volna törzsére.

Az esemény ajánlója szerint Salif Keita Bamakóba kivándorolva a Le Super Rail Band du Bamako és a Les Ambassadeurs szólóénekese lett, majd 1984-ben Párizsban telepedett le. Ott futott be, 1987 és 1999 között iskolateremtő afropop lemezei (Soró, Kö-Yan, Amen, Folon… The Past, Sosie, Papa) a francia metropoliszban jelentek meg. Ezekben az években többek között Joe Zawinul, Wayne Shorter, Carlos Santana és Bill Summers muzsikált együtt Salif Keitával.

Az ezredfordulót követően a nyugat-afrikai zenében újra az akusztikus hangvétel került előtérbe és ez hatással volt a Maliba visszaköltöző Keitára is. Moffou, M’Bemba és La Différence című lemezeit a tradicionális hangszerek uralják, megőrizve a mali zene emlékeit – olyan frissességgel és olyan egyedi módon, amilyenre csak a legnagyobbak képesek. Keita bebizonyította, hogy az igazi tánczenében együtt van a mélység és a távlat, a könnyedség és a súly.

A mozirajongók számára Salif Keita zenéje ismerősen csenghet a Muhammad Ali életét bemutató, Will Smith főszereplésével készült Ali című filmből is, amelyben a Tomorrow, a Papa és a Sanni Kegniba is a film betétdala volt. A Müpában az énekest Mory Kante Djessou (gitár), Guy Nwogang (dob), Molobaly Kone (ütős hangszerek), Harouna Samake (kamale ngoni), Bah Kouyate és Aminata Dante (vokál) fogja kísérni.