Közeledik a magyar dráma napja

Közeledik a magyar dráma napja

Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A színház közlése szerint Tamási Áron születésnapja kitűnő alkalom arra, hogy a város lakói szembesüljenek az író sajátos humorával és éles párbeszédeivel. Sepsiszentgyörgyön egész napos programot terveztek, a színházban este 6 órától lehet megtekinteni a Tamási válogatott novelláiból készült felolvasóestet. Ezt követően a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség.

Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész sajátos zenei világával a nemzetközi kortárs dzsessz fontos úttörője, aki a magyar népi hangzásvilág és a dzsessz egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával. 1997-ben, Tamási Áron születési centenáriumán is Dresch Mihály és együttese lépett fel az erdélyi városban.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi.


A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját.


A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre.

A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.