Országos online zenei játék indul

Országos online zenei játék indul

Kodály nyomában címmel szórakoztató, kulturális elemeket tartalmazó országos online zenei játék indul október 2-án. A középpontban a 135 éves született és 50 éve elhunyt zeneszerző öröksége áll.

A játék és a hozzá kapcsolódó program 21. századi technikákkal, a fiatalok számára közkedvelt módszertannal közvetít klasszikus és elvárt nemzeti műveltséget, tudásanyagot. Kapcsolódik a kulturális alapellátás elvéhez, hiszen az ország bármely pontjáról és a határon túlról is részt lehet rajta venni – mondta Lőrinczy György, a finanszírozó Nemzeti Kulturális Alap alelnöke a szerdai sajtótájékoztatón az NKA székházában.

Az online vetélkedő fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke.

Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere arról beszélt, hogy Kodály Zoltán ugyan Kecskeméten született, de a felvidéki Galántán nőtt fel, felnőttként azonban újra felfedezte szülővárosát, amellyel szoros kapcsolata épült ki. “Itt jött létre az ország első zeneiskolája, a megyeszékhelyen működik a Kodály Intézet, Kodály-fesztivált rendeznek”.

A Kodály nyomában című országos játék megvalósítására a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ az NKA közgyűjteményi és közművelődési kollégiumának közös pályázatán nyert 20 millió forintot. Bak Lajos, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója kiemelte: a játék három fordulójának feladatai Kodály Zoltánt zenekutatói, zenepedagógusi és zeneszerzői tevékenységéhez egyaránt kapcsolódnak.

“A játékban egyéni indulók és csapatok is részt vehetnek, a csapatoknál elsősorban a családokban és kisebb közösségekben gondolkodtunk, hiszen ötfős csoportok nevezhetnek két 18 év feletti felnőttel és három az alatti gyermek részvételével. A vetélkedőbe a három forduló bármelyikében be lehet kapcsolódni” – fűzte hozzá az igazgató.

Mint elhangzott, a feladatokkal a szervezők azt kívánják ösztönözni, hogy minél többen megismerjék Kodály Zoltán életét és műveit, és a kodályi örökséget ne csak megőrizzék, de alkotó módon gondolják tovább, így a megismerés által a művek befogadása is könnyebbé váljon. A feladatok a kreativitásra és az alkotómunkára helyezik a hangsúlyt, két fordulóban a játékosoknak maguknak kell valamilyen produktumot létrehozniuk Kodály egy művének felhasználásával.     

Lehetőség nyílik egy Kodály által gyűjtött népdal feldolgozására egy új szöveg vagy egy új dallam elkészítésével, illusztrációkészítésre egy Kodály által írt gyerekkari műhöz, illetve egy rövid koreográfia megvalósítására a Galántai táncok vagy a Marosszéki táncok kiválasztott részletére. A szervezők szeretnék, hogy minél több olyan átdolgozás szülessen, amelyek a mai modern zenei és táncműfajokat használják.

Az előzsűrizett alkotások közül a 2. fordulóra kiválasztott 18 zeneműből és a 3. forduló 18 koreográfiájából szavazhatja meg a közönség, melyiket tartja a legjobbnak. 

Már él a játék Facebook- és Instagram-oldala, a honlap a kiemelt szakmai partner, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár oldala (www.kodaly.kjmk.hu), itt található a részletes leírás is. A regisztráció és a játék nemcsak ezen a felületen, hanem mobilapplikáción is elérhető lesz. A fordulók fődíjasai kecskeméti hétvégét nyerhetnek, a közönségdíjasok értékes jutalomban részesülnek.

Az eredményhirdetés december 15-én, Kodály Zoltán születésnapjának előestéjén lesz Kecskeméten nagyszabású kórusénekléssel, amelyben a város valamennyi kórusa jelen lesz, mintegy ezer énekessel. Két Kodály-művet adnak elő, és a világ bármely pontjáról lehet hozzájuk csatlakozni kórusoknak. A közvetítés live-streamen követhető. Az eseményt záró gálán Bogányi Gergely zongoraművész is színpadra lép saját fejlesztésű zongorájával.

A Kodály nyomában című online játékot kiemelt eseményként kezeli az MTVA. Dér Ágnes, az M5 csatorna igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: folyamatosan beszámolnak a vetélkedő legfontosabb történéseiről, december 16-án, a zeneszerző születésnapján tematikus Kodály-napot tartanak. Hozzátette: egész nap Kodály munkásságával, emlékezéssel, programokkal várják a tévénézőket az M5-ön, tudósítanak az előző napi kecskeméti gáláról, este pedig a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjét közvetítik.

Kapcsolódó cikkek