Tizenhat előadó lép fel az idei Dallamos Villamoson

Tizenhat előadó lép fel az idei Dallamos Villamoson

Tizenhat előadó és zenekar, köztük Varga Viktor, Kardos-Horváth János, a Nem adom fel és a Gyík zenekar is fellép október 7-én szombaton a fővárosi 4-es villamos vonalán közlekedő Dallamos Villamoson.

A 130 éves villamosközlekedés tiszteletére jár majd a Dallamos Villamos október 7-én kora délutántól késő estig a Zeneszöveg.hu szervezésében. A 4-es villamos 
vonalán haladó nosztalgiaszerelvény mindkét kocsijában tehetséges hazai zenészek szórakoztatják a közönséget, a járatra érvényes jeggyel vagy bérlettel bárki felszállhat – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Varga Viktor és Molnár Tomi is különleges zenei egyveleggel és produkcióval készül az utazóközönségnek. A korábban az Anti Fitness Club frontembereként, jelenleg pedig a Jetlag tagjaként ismert Molnár Tomi teljes életművéből válogatja ki az utazáshoz illő dalokat. Zenél még Kardos-Horváth János is, akit a Kaukázus frontembereként ismert meg az ország, és aki jelenleg a Kafkazzal és gyerekeknek szóló zenekarával, a Hahó Együttessel dolgozik. 

A kisebb előadók és csapatok közül először mutatkozik be a rendezvényen Kölyök, aki idén megnyerte a Fülesbagoly Tehetségkutatót, a korábban zenekari felállásban, most duóként is fellépő Wakusztik, de ismét játszik a Nem adom fel, Babarci Bulcsú, az Innergarden, a Gyík zenekar és Dóka Attila is.

Az idén debütáló Dallamos Villamos-dal és -klip hamarosan elérhető lesz a Zeneszöveg.hu Youtube csatornáján. A videóban a Quimby trombitásával, Dódival, valamint Torres Danival közös performansz is látható.