A magyar nyelv és kultúra értékeit közvetítik

A magyar nyelv és kultúra értékeit közvetítik

televízió

Az M5 kulturális, oktatási és ismeretterjesztő csatorna üzenete, hogy “nyelvében él a nemzet”, valamint “magyarnak lenni: büszke gyönyörűség” – hangsúlyozta Siklósi Beatrix, hozzátéve: el kell hinnünk, hogy egy különleges kultúra birtokosai vagyunk, komoly örökségünk és hagyományainak vannak. Ezt kell őriznünk, továbbvinnünk és továbbadnunk, mindez nagy felelősséget jelent a közmédia számára is – vélekedett a csatornaigazgató.
    Siklósi Beatrix kiemelte, hogy az M5 kulturális csatorna mércéje az érték, ő pedig mindent értéknek tekint, ami előrevisz, épít és erősít.
    Hangsúlyozta: annak az értékrendnek az alapját, amelyet az M5 is képvisel, a görög-római-zsidó-keresztény örökségünk adja.
    A csatornaigazgató szerint a kultúra egy tág fogalom, amibe sok minden belefér. Hozzátette, hogy olyan műsorokat, produkciókat szeretnének létrehozni, amelyek megpróbálják bemutatni a kulturális élet minden területét, a kultúra sokszínűségét – gondolva itt nem csak a “magaskultúra” területére, hanem a populárisabb műfajokra is. Azt is küldetésüknek nevezte, hogy az M5 kulturális csatorna műsorainak segítségével könnyebben el lehessen igazodni a világban.
    Siklósi Beatrix kiemelten fontosnak nevezte a V4 országokkal történő kulturális együttműködést, valamint a hazai és a nemzetközi szellemi élet kiválóságaival készítendő exkluzív interjúkat, portrékat. A csatornaigazgató arról is beszélt, hogy teret akarnak adni azoknak a fiatal tehetségeknek is, akiknek a magyar médiavilágban egyébként nincs lehetőségük a bemutatkozásra.
    Az új csatornaigazgató kitért arra, hogy az eddigi vezető, Dér Ágnes hallatlanul nagy munkát végzett a csatorna beindítása óta eltelt két évben. Siklósi Beatrix kiemelte, hogy az M5 a magyar médiavilág egyetlen olyan csatornájává vált, amely vállaltan a minőségi kultúrát képviselte. Ezt a hagyományt akarják folytatni és a stabil alapokon továbblépve egy olyan karakteres, a kulturális életben meghatározó médiummá fejleszteni az M5-öt, amely kifelé és befelé, a külföld felé és hazánkban is egyaránt a magyar nyelv és kultúra egyediségét közvetíti. Siklósi Beatrix a személyét ért sajtóbeli támadásokra reagálva elmondta, minden vádat és rágalmat, amit vele kapcsolatban terjesztenek, a leghatározottabban visszautasít, és nagy alázattal és lelkesedéssel lát munkához.

Kapcsolódó cikkek