Az egymásra hangolódás a lényeg

Az egymásra hangolódás a lényeg

Az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól, a gyerekeknek a társaira és az óvónőkre, az óvónőknek pedig a gyermekre és a szülőre kell ráhangolódniuk. Erről Gőbel Orsolya pszichológus beszélt vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.

A szakember kiemelte, nagy szerepe van a szülő aggódásának és az óvónő jellemének abban, hogy a gyermek miként érzi magát az óvodában. Ha lassabban, nehezebben megy a beszokás, akkor például kezdetben csak az udvari játékra kell vinni az új gyermekeket, mert az hasonlít a már általuk jól ismert játszótérhez – jegyezte meg. A gyermek egy idő után kíváncsi lesz, hogy a többiek mit csinálnak, miután ő hazamegy, ezért szívesebben marad majd a csoportszobai foglalkozásokon is – tette hozzá a pszichológus.