Megújul az Erzsébet kórház Sátoraljaújhelyen

Megújul az Erzsébet kórház Sátoraljaújhelyen

kórház

A másfél milliárd forintos beruházás elsősorban pályázati támogatásból, a tervek szerint a jövő év őszére valósulhat meg. Szamosvölgyi Péter, a zempléni település fideszes polgármestere a projekt január 24-i nyitórendezvényén a városi kórházban elinduló fejlesztést az elmúlt néhány évtized egyik legjelentősebb önkormányzati beruházásának nevezte. Mint mondta, az intézményt fenntartó önkormányzatnak kétszázmillió forintos önerőt kell biztosítania a beruházáshoz, amelyet az évekkel ezelőtt kibocsátott kötvény még megmaradt 600 millió forintos részéből finanszíroznak.

Az eseményen elhangzott, hogy a kórház átalakítása néhány hónapon belül az egyik jelenlegi épület lebontásával kezdődik. Ennek a helyén épül majd fel a háromszintes, úgynevezett központi technológiai tömb, benne, egyebek mellett, a központi műtő, a radiológia, az intenzív osztály, valamint a sebészeti mátrix osztály. A jelenlegi szülészeti osztály épületét az új tömb felépülése után lebontják, a helyén parkolókat létesítenek.

A kórházi épületek teljes alapterülete ötezer négyzetméterrel lesz kevesebb, vagyis a jelenlegi 21 ezer helyett 16 ezer négyzetméter lesz a beruházás végén, ami jelentős megtakarítást jelent majd a fenntartásban. A programban egy 200 millió forintos eszközbeszerzésre is lehetőség van. A sátoraljaújhelyi kórházban évente 15 ezer beteget kezelnek, de az intézményhez tartozó egészségházzal együtt 250 ezer járó- és fekvőbeteget látnak el.