Feljelentés a MOKÉP-Pannónia Kft. filmarchívumos szerződései miatt

Feljelentés a MOKÉP-Pannónia Kft. filmarchívumos szerződései miatt

moképBüntető feljelentést tett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a MOKÉP-Pannónia Kft. korábbi vezetésének jogszabályellenesen kötött szerződései miatt. Már nyomoznak az ügyben.

Az ügyvéd, akit az MNV nevezett meg, azt állította, az MTI-től értesült a feljelentésről és állítólag meglepődött. Azt mondta, „a maga részéről arra kíváncsi: mi lett a filmarchívummal.”

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MNV jelenlegi vezetése folyamatosan vizsgálja valamennyi, a vagyonkezelő előző időszakának vezetése alatt megkötött, gyanús vagy gyanúra okot adó szerződést és azok megkötésének körülményeit. Azoknál a cégeknél is vizsgálódnak, amelyeknél fennáll a lehetősége a jogszabályellenes működésnek. Ebben a folyamatban vizsgálták meg a MOKÉP-Pannónia Kft. korábbi vezetői tevékenységét is. Ennek eredményeképpen 2010. december 2-án a cég jelenlegi vezetése jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetése miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Az ügyben a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya nyomoz.

A MOKÉP-Pannónia Kft. korábbi vezetése egy jól körülhatárolható tulajdonosi kör érdekeltségébe tartozó cégekkel kötött előnytelen szerződéseket a MOKÉP-Pannónia Kft. számára. A számlák többször teljesítésigazolás vagy tényleges teljesítés nélkül fizették ki. De az is előfordult, hogy az elvégzett feladathoz képest aránytalanul magasak voltak a szerződéses összegek. A MOKÉP-Pannónia jelenlegi vezetése a gyanús szerződéseket felmondta, és vizsgálja annak lehetőségét, hogy polgári peres eljárásban visszaszerezze a nem teljesített szerződések ellenértékét.

Az MNV közleményében kitér arra, hogy a MOKÉP-Pannónia Kft. korábbi ügyvezetője, Rácskay Jenő, 2008. október 30-án szerződést kötött a Bokor, Ebergényi, Bartha Ügyvédi Irodával 20 millió forint értékben “Külföldi filmkópiák jogi szempontú felmérése” tárgyban. 2008. október 30-i dátummal Rácskay Jenő további két szerződést kötött a Bokor, Ebergényi, Bartha Ügyvédi Irodával. Az egyik szerződés tartalmilag megegyezett a 20 millió forint értékű szerződéssel, de abban megbízási díjként már csak 5 millió forint szerepelt. A másik szerződést “Megbízó és jogelődei által birtokolt nemzetközi filmkópiák szinkronjainak, filmfeliratainak és egyéb önálló kiegészítéseinek jogi elemzése, ellenőrzése, megállapítása, különös tekintettel arra, hogy a Megbízó örökjogon vagy egyéb módon rendelkezik-e a filmkópiákkal és azok kiegészítő jogosítványaihoz, és utóbbi esetekben önálló értékesítési, hasznosítási lehetőség megilleti-e a megbízót” tárgyban, 15 millió forint értékben kötötték.

A tulajdonosi jogokat gyakorló MNV a közlemény szerint ez utóbbi két szerződésről nem értesült, csak a 20 millió forint értékben kötöttről, amelyet elfogadhatatlannak tartott. Ez utóbbi két szerződésről a cég munkatársai sem tudtak. A rendelkezésre álló iratok alapján kijelenthető az is, hogy a szerződés teljesítése nagyobb részt nem történt meg, és ezért a megbízási díj kifizetése sem indokolható.

A vagyonkezelő közleménye szerint a MOKÉP-Pannónia Kft. új vezetésének vizsgálatai során számos más, gyanúra okot adó szerződést találtak még. E szerződések közös jellemzője, hogy megkötésükhöz nem volt szükség a tulajdonos jóváhagyására, a cég alkalmazottai pedig a létezésükről sem tudtak, illetve, hogy egy jól körülhatárolható, Bartha Ferenc ügyvédhez és Belán Gáborhoz köthető cégcsoport számára voltak kedvezőek. A szerződések egy részénél a cégnél található iratanyagok a teljesítésről semmiféle dokumentációt nem tartalmaznak, de a pénzt kifizették.

Bartha Ferenc ügyvéd, a Bokor, Ebergényi, Bartha Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa az azt MTI-nek úgy nyilatkozott, semmiféle feljelentésről nem tudnak. Hozzátette, a vagyonkezelő történteket firtató kérdéseire írásban már válaszolt Rácskay Jenő, a tényeket tudatta a szervezettel, ezért lepte meg az MNV közleménye a feljelentésről.

Az ügyvéd kifejtette, valóban volt szerződése az ügyvédi irodának a MOKÉP Pannónia Kft.-vel. Ők mérték fel a kft. vagyonát. Más cégek a filmek állapotát mérték fel. Úgy fogalmazott, “nem bánja, ha botrány lesz”, ők ugyanis már egy ideje szeretnék megtudni azt, mi lett a milliárdos értékű filmvagyonnal, erre azonban eddig nem kaptak választ. Éppen hétfőn akart érdeklődni az MNV-nél erről. Korábban ugyanis megjelent egy közlemény arról, hogy a MOKÉP-Pannónia vezetője sikeresen befejezte a reorganizációs tevékenységét és egy másik filmes céghez került, de hogy mi lett az 1940-es évek óta tárolt filmekkel, nem tudni. Azt mondta, nagy mennyiségű anyaggal – “többel, is, mint kellett volna” – tudják dokumentálni munkájukat. A szerződéseket a vagyonkezelő részéről is jóváhagyták, ezeket a szervezet tanácsa is vizsgálta. Az első szerződés után a vagyonkezelőnél “megijedtek”, mert a külföldi filmkópiákra vonatkozó szerződésről kiderült, leginkább orosz filmekről van szó, ezért kötöttek újabb szerződést a szinkronra is, ahogy a vagyonkezelő akarta. Igazából arra keresték a választ, hogy a MOKÉP-Pannóniánál fellelhető filmek tulajdonjoga kit illet, a MOKÉP-Pannóniát vagy más filmes céget, esetleg külföldi, főleg volt szocialista országbeli tulajdonosokat. A tulajdonjogot azért kutatták, hogy kiderüljön, jogilag lehetséges-e a filmek forgalmazása, cseréje.

Az archívumban olyan kuriózumok voltak, amelyek eltűnése az ügyvéd szerint nemcsak a szerzőknek, de az államnak is nagy veszteség volna. Amikor érdeklődtek, mennyit lehet kidobni a százezer tekercsből, azt válaszolták, legfeljebb hetet, de azokért is kár lenne, mert a technika fejlődésével talán még később használhatók lehetnek.