Tarlós István állami gondozásba venné a fővárosi kórházakat

Tarlós István állami gondozásba venné a fővárosi kórházakat

A kórházak állami gondozását kezdeményezi a főpolgármester. A 12 egészségügyi intézmény átadásához a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása és kormányzati döntés is szükséges.

Tarlós István szerdán azt mondta, az, hogy mikor kerülhetnek állami kézbe az intézmények, sok dologtól függ. Lehetséges időpontként a június végét, vagy a december végét említette.  A főpolgármester mérhetetlenül károsnak tartja az egészségügy jelenlegi kettős, állami és önkormányzati finanszírozását. Azt szeretné, ha a források és a struktúra úgy koncentrálódna Budapesten, hogy javuljon az egészségügyi ellátás. Úgy fogalmazott, “csacsiság”, hogy vagyonvesztéssel járna az egészségügyi ellátás átadása az államnak. Valójában arról van szó, magyarázta, hogy a feladat átadásával az ahhoz tartozó infrastruktúrát is átadják.    

Továbbá közölte, hogy a tegnapi magánakciója után Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a helyén marad, “nem lesz kirúgva”, de azok a kórházvezetők is a maradnak, akiknek a felmondását Szentes Tamás február 1-én kezdeményezte. A városvezető ugyanakkor jelezte, Szentes Tamás szerinte kicsit túlbuzgó módon, “rutintalanul” a szakmai egyeztetéseken tovább ment, mint lehetett volna, amikor fel akart menteni kórházvezetőket. Azt mondta, azért nem “rúgja ki” Szentes Tamást, mert nem akarja “azt büntetni, aki eszköz”. Ezzel utalt arra, vannak “szekundánsok” ebben az ügyben, és ha a helyettese “nehezen szabadul tőlük”, akkor ő segít neki. Azt mondta, Szentes Tamásnak a kórházvezetők menesztésére nem volt felhatalmazása, jóváhagyása. Arra a kérdésre, miért nincs jelen a sajtótájékoztatón a helyettese, egyebek mellett azt mondta, “kíméletből nincs itt”. Jelezte, Szentes Tamás neki azzal indokolta a történteket, hogy segíteni akart. Közölte azt is, Szentes Tamástól “bizonyos jogköröket” megvont, például azt, hogy az önkormányzaton kívüli emberekkel beszélje meg az egészségügyi kérdéseket, továbbá megerősítette, hogy helyettese nem hozhat személyi kérdésekben önálló döntéseket.

A kórházvezetői kinevezésekkel kapcsolatban jelezte azt is, a személyi kérdések akkor dőlnek el, ha már megszületett a döntés arról, hogy a kórházak állami gondozás alá kerülnek-e, vagy önkormányzati keretek között maradnak.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pedig arról beszélt, azon dolgoznak, hogy az egészségpolitikát visszazökkentsék a normális kerékvágásba. Hozzátette, az is céljuk, hogy a tartalékokat mozgósítsák, együttműködésre késztessék a rendszer szereplőit. Példaként említette, hogy az egységes gyógyszerbeszerzési társulásokban 20-30 százalékos tartalékok vannak.